AL 3, 1983. március - 12. o.
SZIRTES JÁNOS, VETŐ JÁNOS és GALÁNTAI GYÖRGY
beszélgetése az FMK-ban
Galántai: A Bercsényiben február 27-én bemutatott “Avanti” című műsorodról szeretnék pár szót tőled, első kézből hallani.
Szirtes: Először is az előtörténetét kell elmondanom, hogy a műsor először “Ősi” címen indult el, ami azután átalakult “Avanti”-vá. Ebben nagyon nagy segítsége volt a Károlyi Zsigának… Van egy képem, amit neked adtam, a lóról, a lópáncélról, s azon ül az a kannibál… Valami olyan érzést akartam megcsinálni – ami egy ilyen általános dolog –, hogy mik mozgatják azokat a rugókat, amik különböző szellemi termékeket hoznak létre. Ez volt a ló, ennek a szájából jött ki az “avanti”, és ezen ült az élő isten, az emberevő. Tulajdonképpen ez egy nonszensz, mert ez a ló soha nem indul el. Viszont evvel az “avanti”-val egy őrült lökést adott az egésznek… Tehát egy soha el nem induló ügy, aminek van egy eszméletlen szellemi lökete… Valahogy ezt érzem fontosnak a kezdethez. Akkor ebbe még belejött az építkezési ügy… a mésszel. Ez volt a mész fő jelentősége, meg a fehérség, tehát a színek. És ami még baromira fontos: hogy ebbe a műsorba aztán végképp veszélyes embereket belevinni. Ezért volt érdekes a lánynak a szerepe, aki nagyon jól dolgozott. Ő nem volt beavatva ebbe az egész dologba… tulajdonképpen nem kértem tőle semmi mást, csak annyi instrukciója volt, hogy lehetőleg fekete ruhában legyen – de azt is maga találja ki, hogy milyen legyen ez a ruha – és hogy táncoljon. De bármit csinálhatott volna. Tehát tulajdonképpen a zenész is, a Szemző Tibor is csak ennyire volt irányítva, hogy meg volt adva egy ritmus, az, hogy dubapadubaduba dubapadubaduba, és az egyedüli kérés az volt, hogy ez legyen dobban. De hogy ez mennyi idő alatt fejlődik ki, az teljesen rá volt bízva.
Tehát nem én határoztam meg az egésznek az idejét, hanem tulajdonképpen a dob. Ami még nagyon fontos, hogy nem volt próba… ez tehát nem színházi előadás volt, hanem egy abszolút spontán dolog, ami ott alakult ki.
Galántai: Mondj valamit a meszes zsákokról.
Szirtes: A meszeszsákokról nekem egy nagyon furcsa képem volt, az, hogy ezek a zsákok disznók… hogy ez egy vadászat, ahol én ezeket a disznókat megölöm. Tehát tulajdonképpen szinte mint egy mese zajlott le nekem ez az egész, mert hát egy vadászat alatt az ember nem öl meg három disznót, mert nincs annyi az erdőben… tehát tulajdonképpen tobzódtam a természetben, a dzsungelben… Hogy ezek fel voltak akasztva, az egy picit ilyen színpadias dolog volt… de nekem az is nagyon fontos volt, hogy ezeket himbálni tudjam.
Galántai: Miért volt fontos?
Szirtes: …hát, három meszes zsák volt, én ezek mögött álltam. Így kezdődött. Nem tudtam volna kibújni… tulajdonképpen mint egy függöny volt előttem ez a három zsák… addig nem tudtam kimenni, amíg el nem lököm őket. Volt egy ilyen szituáció, hogy ellököm a zsákot, ami magától visszajön… s nekem az alatt a perc alatt kell kiugranom. Ez a videókon nagyon jól kijött.
A helyszín is… Nem véletlen, hogy a Bercsényiben lett megtartva ez az egész műsor, mert lehetett volna máshol is. Nagyon fontos volt nekem ez a lerobbant hely… a színpad alatt az a kép – amit tulajdonképpen nem én alakítottam –, üvegek, mindenféle rock koncertek maradványai és különböző szemetek, ami abszolút a Bercsényi szemete… ezért volt megvilágítva. E fölött volt a dobogó, azon meg a nád mint valamiféle paplan… tehát egy dupla védelem… Na most a mész, az baromi jól viselkedett. Az szintén egy veszélyes színész volt… tulajdonképpen nem vártam tőle ennyit, hogy így hátrafröcsköl, hogy képet is csinál… itt jön be a festék, mert hát gyönyörűen fröcskölt szét a mész… Valószínűleg ez a felfüggesztés is azért volt jó, mert hogy őrült súly feszült ebbe a nylonzsákba… szinte az első átlukasztásnál kifröcskölt, és megfestette a fekete falat. De a mész fő szerepe az volt, hogy engem fessen meg, ami sikerült is…
Galántai: A nő szerepe mi volt az elképzelésedben?
Szirtes: A nő szerepe elsősorban is a konkurencia volt. Tehát azzal, hogy ő olyan magas, hogy ő ilyen hatalmas robusztus lény, avval nekem egy maximális konkurenciát jelentett, és nekem őt le kellett valamilyen úton-módon győznöm.
Galántai: Nekem egy másik képem volt, nem tudom, te ezzel mennyire értesz egyet, hogy a figura, az a barbár férfi az az alkotó… a női figura pedig, mint valamiféle múzsa jelent meg a végén, ahogy a nyakába vette… vagyis az alkotó, aki felhasítja a zsákokat, az végül is a múzsa nyakába ülve győz.
Szirtes: A győzelem az mindenképpen benne volt, és még előtte… az lett volna a szerepe – ami meg is lett – tehát, hogy elvitte rólam a figyelmet… Egy olyan erős képpel indultam… úgy tudtam uralni, hogy uraltam volna akár egy óráig is ezt a képet, ha nem csinálok mást, csak állok és táncolok. Azzal. hogy lefeküdtem… azt hiszem, hogy ezt senki nem vette észre, de nekem ez okozta később a legnagyobb problémát, hogy valahol ez egy megalázkodásnak tűnhetett… ez tulajdonképpen egy színpadátengedés… Veszem azt a bátorságot, hogy felengedek a színpadra valakit, aki abszolút elvonja rólam a figyelmet, megszünteti a varázsomat… és valahogy mégiscsak hatalmon kell maradnom, végig irányítanom kell a dolgot… szóval valahol ez nekem úgy jött be, hogy megengedhetem… Én az összes műsoromnál, az “Erős János”-on kívül mindig nőkkel léptem fel, és nálam mindig sokkal magasabbakkal… tehát kihasználom a testi adottságaimat… legalább 1–2 fejjel magasabb lányok… ez egyrészt valószínűleg egy komplexus, másrészt pedig a kivédése annak, hogy ezek a szereplők valahogy olyan látszatot keltsenek, hogy csajok… tehát, hogy az én nőim lehetnek.
Még ami nagyon fontos – ami azért nem új – ez a test festése. Tehát engem a Vető János a fejem búbjától a talpamig befestett… na most ez a maszk miatt érdekes – nem tudom, mennyire jött ki –, tehát hogy maszk van a fejemen, és ez takar valamit. Teljesen logikus az, hogyha az ember leveszi azt, ami takarja, akkor ott önmaga lesz. Önmagam is voltam, de egy képpel a fejemen.
Galántai (Vető Jánoshoz): Neked milyen benyomásaid voltak erről a performanszról?
Vető: Le voltam nyűgözve az első pillanatok erejétől, ami a sötétség után fogadott… és mivel hogy annyira közel van hozzám, éreztem a hibáit is. Mert nekem egy világos olvasat volt az, ami itt folyt… a díszlet. a jelmez, a make-up, a maszkok, a mész… szóval picit úgy is éreztem, hogy jobban tudom ezeknek a dolgoknak a helyét és jelentését, azért is éreztem néha azt, hogy nem történt meg valami olyasmi, aminek meg kellett volna történnie. Nem történt meg, hogy a meszes zsákok úgy meglódultak volna, hogy egy igazán nagy képet festettek volna a hátsó fekete falra – ez pedig nagyon erősítette volna az előadást… de ezt nem tudhattam előre… csak mint néző vettem észre… nem gondoltunk rá, sajnos. Nem örültem annak, hogy a Rita nem vette fel a nyakába úgy a Jánost, hogy fel is állt volna vele. Nem örültem annak, hogy nem voltak úgy egymás mellett maszk nélkül, hogy igazán kidomborodott volna ez a kicsi–nagy ellentét, ami egy nagyon erős kép… Nem von le semmit az előadás értékéből, csak azt mondom, hogy ha még egyszer megcsinálnánk, akkor az hogy nézne ki.
Szirtes: Április 20-án lesz a Fészekben nem ugyanez a műsor, hanem ennek a válaszműsora. Tehát ezeket a “hibákat” valószínűleg korrigálni tudom, és pont azokat a dolgokat tudom kidomborítani, amiket itt nagyon bölcsen nem tettem meg… tehát nem vittem el egy romantikus történetbe az egészet… Tehát ennek most lesz egy válasza.
Vető: És abban is reménykedem, hogy a zene is flottabbul fog sikerülni. Itt egy kis technikai malőr miatt a zene egy pillanatban leesett, s ennek nem szabadott volna megtörténnie, mert olyan volt az íve a forgatókönyvben az előadásnak meg a zenének is, hogy egy folyamatos felfele menetel a katarzisig… De ehelyett olyan lett, mint egy színházi előadás, hogy voltak lanyhább pillanatai. Ez nem volt belekalkulálva… Nem megbocsájthatatlan a néző idejének a szempontjából, mert az meg lett váltva… Az meg lett váltva a rozsdás vasdarabokkal, amit kioperáltak másnap a János talpából, a nádvágásokkal, a mészmarásokkal… Szóval ez egy jó előadás volt. Mivel van hozzá közöm, kötelességem látni a hibáit is. És ezek a hibák egyébként mind olyanok, hogy lehet belőlük tanulni a következőkre…
Szirtes: Az hogy a Rita végül is nem tudott felállni… nem is tudott róla, ott lett vele közölve…
Vető: Rita garantáltan még előző este se tudta, mi az, amiért neki Debrecenből ide kellett utaznia… fogalma sem volt arról, hogy mibe keveredett.
Galántai: Az, hogy nemtudott felállni a múzsa, az számomra – érzékenyen figyeltem minden apró rezdülést… annyira nem történt semmi végig, hogy gondolom, mindenki érzékenyen figyelt minden apró dologra… Ennek jelentése volt, hogy nem tudott felállni… Az alkotó megküzdött a három zsákkal, elvégezte a különböző feladatait, végigtáncolta a táncot a múzsával… és végül a múzsa nem tudta a hátára venni… Szóval ez egy ilyen kelet-európai szituációra emlékeztetett engem. Nem tudom, hogy be volt-e kalkulálva, nekem jólesett…
Szirtes: Azért kár, hogy valamilyen úton-módon nem állt fel… mert ez a hatalmas lány, ahogy én a nyakába ülök, megszűnik hatalmasnak lenni: oszloppá válik. Én, aki ilyen apró vagyok, megszűnök apró lenni, hiszen egy oszlop része vagyok. Tulajdonképpen az egész fej felkerült volna három méterre… Ez mondjuk nem jött össze… így is egy nagyon jó kép volt, hogy ő guggolva maradt, így egy picit megalázóbb volt a szituáció az ő részéről… De végül is győztem. És nekem ez volt a fontos. Ez egy nagyon erős történés volt, ahol nekem mindenféleképpen győznöm kellett. Egy nagyon kemény meccs volt… Ezt a meccset fogom folytatni a Fészekben, április 20-án.