AL 6, 1983. szeptember - 9. o.
Szőnyei Tamás
LEMEZGYÁRTÁS KISVÁLLALKOZÁSBAN
Tavaly levelet írtam két angol és egy nyugatnémet kis független lemezcégnek. Arra kértem őket, írjanak működésükről, a „maszek” hanglemezkiadás ottani gyakorlatáról. A manchesteri FACTORY RECORDS, amely többek között a Joy Division és a New Order anyagait jelenteti meg, nem méltatott válaszra, a londoni CRASS és a düsseldorfi ATA TAK viszont igen. Háromból kettő – nem rossz arány.
A „független cég” kifejezést az angol „independent label” megfelelőjeként használom. Ez szó szerint független címkét jelent, ami magyarul meglehetősen furcsán hangzik – noha a korong közepére ragasztott papírcímkére utal, ahol általában szerepel a kiadó (cég) neve, emblémája.
A független hanglemezkiadás a new wave felfutásával párhuzamosan vett nagy lendületet, s túl azon, hogy ez a módszer alkalmat teremt a gondolatok mindenféle külső kontroll nélküli kifejezésére, sok esetben (UB40, Yazoo stb.) igazi kasszasikert is eredményez – de persze magában hordja a csődbejutás lehetőségét is.
Az ATA TAK a Der Plan saját kis biznisze. A Der Plan a Kraftwerk utáni német újhullám egyik első és legjellegzetesebb képviselője, elektronikus zenét játszik sok studióeffekttel. Maga a név úgy született, hogy az ART ATTACK jelszóból lecsippentettek néhány betűt.
A CRASS 1977-es punkzenekar, amely teljesen önellátásra rendezkedett be, s amennyire lehetséges, igyekszik elkerülni a műfaj hagyományos csatornáit. Bírálóik gyakran a szemükre vetik, hogy „anarchista punk álarcuk mögött valójában csak unalmas, öreg hippik.” akik a békéről és szabadságról prédikálnak.
Az ATA TAK nevében Moritz Rrr, a Der Plan egyik zenésze válaszolt:
„Mindig jó érzés Magyarországról hallani, nemrég jártam ott, és nagyon élveztem. Mint külföldinek, igazán nem volt nehéz luxuséletet élnem Budapesten.
Sok kérdést tettél fel, amelyek többé-kevésbé egy téma körül forogtak: a független hanglemezterjesztés gazdasági bázisa körül. Megjegyzem, hogy egy budapesti barátommal, aki a Trabant együttesben játszik, beszélgettünk ezekről a dolgokról, és tőle megtudtam, hogyan készülnek Magyarországon a lemezek
Most leírom a német módszert:
1. Felvétel vagy a saját stúdiónkban, vagy egy igen drága, bérelt stúdióban. A vélemények megoszlanak arról, hogy szükség van-e nagy stúdióra vagy sem.
2. A lemezborítót természetesen magunk csináljuk, filmeket fél áron egy barátunktól veszünk.
3. Van egy vállalat, amely kinyomtatja a tasakot, és annyi lemezt présel, amennyit kérünk. Általában egy-két ezerrel kezdünk, de a Doraus LP-ből 25 000-et nyomattunk. A vállalat számlát küld, amit két hónapon belül ki kell fizetnünk.
4. Terjesztés: szerződésünk van egy-két független terjesztővel (egy az ország északi, egy a déli részében), akik ha nem is minden, de nagyon sok = elegendő üzletbe juttatják el a lemezeket. Nem a terjesztés az oka annak, hogy nem adunk el annyi lemezt, mint a nagyvállalatok, hanem a reklám. Mi nem hirdetünk, nincsenek olyan kapcsolataink, mint a nagyvállalatoknak, de azért akad elég olyan újságíró stb., akiket érdekelnek a mi lemezeink, szóval elég ismertek vagyunk.
Nem tudunk megélni a lemezekből, de arra mindig futja, hogy kiadjuk a következőt.
Hogy valami pénzt is keressünk, van egy pár produceri szerződésünk néhány nagyvállalattal. Ezek kommersz termékeket árulnak, és meglehetősen jól fizetnek nekünk. Ahhoz, hogy egy lemez a listára kerüljön, szükség van egy nagyvállalatra. A hozzánk hasonlók azért tudnak jó szerződésekhez jutni a nagyokkal, mert volt egy független mozgalom, ami egy időben úgy tűnt, új piacokat hódíthat el az ipartól. Időközben azonban sok zenész a nagyvállalatokhoz ment, a függetlenek meggyengültek, s együtt kell működniük az iparral. A zenészek voltak azok, akik nem vállalták azt a (politikai) kockázatot, hogy maguk vigyék az üzletet, és saját vállalatuk legyen. Nem túl fényes a függetlenek jövője. Azok, akik egykor az egészet elindították, ma már beérkeztek, nincs többé szükségük erre. A kevésbé sikeresek azonban visszajönnek, és arra vágynak, hogy bárcsak minden úgy volna, mint azelőtt…
Mi, az ATA TAK, három éve vagyunk ebben az üzletben. A kevés túlélő egyikének számítunk, de csak azért, mert van néhány szerződésünk a lemeziparral. Így – és erre nem vagyunk túl büszkék – ki tudunk adni néhány lemezt. És ez a különbség Magyarországhoz képest: se a Trabantnak, se a Vágtázó Halottkémeknek, se másnak nincs lemeze, a hatásuk kicsi marad. Ha pedig végül is bejön nekik, vagy fölöttük, vagy a zenéjük fölött múlt el az idő, ez pedig rossz. Sokszor gondoltam már arra, hogy valamelyik magyar zenekarral felvételt készítsek, de néhány tény elfeledtette velem ezt az ötletet:
1. Nincs Magyarországon olyan együttes, amely itt fontos lehetne, még a dalszövegeiket sem értjük;
2. A lemezt még Magyarországon sem árusíthatnánk;
3. Nem jöhetnek ide, hogy a stúdiónkban dolgozzanak.
Az első és a harmadik pont esetleg megváltozhat, és talán egy napon valóban kiadhatunk egy magyar együttest… (De jobban tennék, ha beszivárognának a Hungarotonhoz, az aztán érdekes lenne.)”
A CRASS levelét Penny Rimbaud, a dobos írta. Sorra vette az összes kérdést, válaszai így következtek egymás után:
Mi a teendő, ha az ember saját lemezcéget akar indítani Angliában?
Bárki szabadon elindíthat egy független lemezcéget. A hatóságoknak ebbe nincs beleszólása. Elhatározod és megcsinálod, nincs szükség semmilyen engedélyre.
Ti mikor alapítottátok a céget?
1979-ben.
Mennyi pénz szükséges ehhez?
Amikor a céget alapítottuk, 2000£ kölcsönt vettünk fel, de valójában csak 1500£-ot használtunk fel. Ez 1979-ben volt, tehát most valamivel többe kerülhet. De kevesebből is megoldható, vannak olyan együttesek, melyek a CRASS cégnél voltak, s aztán olcsóbban megcsinálták a magukét.
Milyen lépéseket kell tenni a lemez készítésének elhatározásától addig, amíg a boltokban kapható lesz? Mennyi ideig tart ez a folyamat? És mennyibe kerül?
Ez nagyon hosszú kérdés, de megpróbálok röviden válaszolni rá. Fontos, hogy mielőtt egy zenekar bevonul a stúdióba, pontosan tudja, mit akar csinálni, mert a stúdióban töltött idő 4-8 sávos készülékek esetén óránként 8£-tól 100–150£-ig terjedhet, ami 48 sávos nagy stúdióra értendő, mint például az EMI stb. Tehát ha egy órát azon vitatkozunk, hogy mit csináljunk, az sokba kerülhet. A felvétel után jön a keverés. Amikor ez készen van, az eredeti muszterszalagról fémlemezre vágják a hangot. Ezt elvisszük a préselő üzembe, ahol végül is a vinil-lemezeket elkészítik. Eközben meg kell tervezni a borítót és a belső címkét. Amikor ez is megvan, nyomdába visszük. Miután kinyomtatták, a címkét és a borítót elvisszük a préselőbe, ahol a lemezeket csomagolják is. Ezt követően az egész anyagot el kell szállítani a központi elosztóhelyre. Ez a magyarázat hihetetlenül le van egyszerűsítve. A mi együttesünk minden egyes folyamatot az elejétől a végéig személyesen nyomon követ, a legapróbb döntést is magunk hozzuk. Mi végezzük a minőségellenőrzést is. (A gyárak nem örülnek ennek, mert amikor rossz minőségű lemezt készítenek, akkor is elküldik a boltokba, mivel tudják, hogy akadnak olyan emberek, akik megveszik, és nem reklamálnak. Mi nem szeretjük ezt a hozzáállást, s ezért magunk ellenőrzünk, azt hiszem, így a préselés minőségének javításához is hozzájárultunk.) A nyomdával személyesen én foglalkozom, kiválasztom a papírt, a nyomdafestéket, a klisékészítés módját, ellenőrzöm a negatívok és a nyomatok minőségét, a hajtogatást. Mindez nagyon bonyolultan hangzik, de hamar belejön az ember, különösen azt tanulja meg, hogy ne fogadja el az ő színvonalukat, ami néha nagyon alacsony. Ami az időtartamot illeti, az nagyon változó lehet. Ha minden rendben megy, a kislemezeknél általában 3 hónap (de természetesen gyorsabban is meg lehet csinálni). Egy album készítése magától értetődően sokkal tovább, akár 12 hónapig is eltarthat, különösen, ha a koncepció kidolgozását is beleszámítjuk. (Ennyi időt vett igénybe a CHRIST – THE ALBUM elkészítése.) Sok lemezpréselő üzem és nyomda van Angliában, az ember összehasonlítja az árakat, a minőséget, és választ közülük. Körülbelül 5000 példány préselése egy hétig tarthat és 1000–1500£-ba kerül.
Van saját stúdiótok vagy bérelnetek kell?
Mi 24 sávos stúdiót használunk. A tulajdonosa valójában a CRASS része, legalább 15 éve ismerjük, együtt nőttünk fel. Egymaga építette a stúdiót, szó szerint a semmiből (elektronikus varázsló). Sokan mások is használják a stúdiót, de nekünk prioritásunk van, ha használni akarjuk, s körülbelül 24£-ba kerül óránként. Egy kislemezt egy nap alatt fel lehet venni, egy nap akár 18 órát is jelenthet, ami 432£, a mixelés aztán még tovább tart. De az első albumunkat két nap alatt vettük fel és két éjszaka mixeltük. Minden lehetséges, egyik-másik zenekar hónapokig csinálja és akár 5000£-os vagy még nagyobb stúdiószámlákat fizetnek ki.
Hogyan szervezitek meg a CRASS lemezek terjesztését? Kaphatók ezek országszerte? És külföldön? Angliában postai rendeléssel vehetők meg vagy a boltok rendelnek a CRASS-tól?
Alternatív terjesztőkkel dolgozunk, mint például a Rough Trade, a Red Rhino, a Revolver. Körülbelül tíz embert helyeztünk el Nagy-Britannia stratégiailag fontos helyein. Vannak egyéb alternatív terjesztőink is Európában, az USA-ban, Japánban és Ausztráliában. Ezek általában anarchista könyvesboltok, akiknek sok anyagot küldünk. A Rough Trade-nek is van egy boltja Amerika nyugati partvidékén, ami jó dolog, mert segít alacsonyan tartani az árakat. A magánboltok általában nagy haszonrést tesznek az import lemezre. Postai rendelésre is szállítunk.
Hány példányt kell eladnotok, hogy a pénzeteknél legyetek? Profitra dolgoztok?
Minden lemeznél különböző mennyiségre van szükség ehhez, és mi minden lemez árát a készítési költségek függvényében állapítjuk meg, de durván körülbelül 10 000 eladott példány kell ahhoz, hogy a pénzünknél legyünk. A CRASS természetesen ennél sokkal többet ad el, és profitra teszünk szert, de nem valami hatalmas profitra. Nem ez a cél, de ahhoz mindenesetre elég, hogy megcsinálhassuk a következő tervünket és másokat is kiadhassunk. Ha nem lenne rajta hasznunk, nem működhetnénk úgy, ahogy működünk. Az általunk kiadott lemezek még így is sokkal olcsóbbak a többinél, elképzelheted tehát, mennyi pénzt keresnek a nagyvállalatok.
Szerződést köt a CRASS más előadókkal, vagy csak gentleman’s agreement alapján dolgoztok?
Nem kötünk szerződést, minden a bizalmon alapul, és nagyon jól működik. Még soha senkivel sem rúgtuk össze a port az anyagiak miatt, pedig senkinek sem jut sok. De hát nem is dolgozunk olyanokkal, akik csak a pénzre hajtanak.
A CRASS cégnél dolgozó egyéb zenekarok szabadon fölvehetnek akármit, amit akarnak, vagy megpróbáltok beleszólni a zenébe, szövegbe stb.?
Amikor egy másik zenekarral csinálunk lemezt, megbeszéljük velük a dolgot, hogy milyen számokat akarnak fölvenni, elolvassuk a szövegeiket. Nyilvánvaló, hogy nem fektetjük olyasmibe az energiánkat, ami bármiféle fajgyűlöletet hirdet vagy az agressziót dicsőíti. De alapjában véve az együttesé a döntés. Mi tanácsokat adunk, segítünk a borítónál, mivel egyik-másik zenekar úgy érzi, nem tudja megoldani a grafikai tervezést, így aztán megbeszéljük az ötleteket, a képeket, de általában maguk hozzák össze. Amikor olyan együttessel dolgozunk, amely még nem volt stúdióban, igencsak sok tanácsra van szükség a hangot illetően, mert a stúdióhang teljesen más, mint a koncerthang, és minden hiba sokkal jobban kiugrik. Kemény munka ez, de mindenki sokat tanul vele.
Hirdettek? Ha igen, hogyan és hol?
Nem hirdetünk. Általában mindent az élőszó-propaganda intéz el.
Véleményetek szerint milyen szerepet töltenek be a független cégek a mai popzene fejlődésében? Hogyan látjátok a kis független cégek jövőjét? Képesek lesznek fennmaradni a nagyokkal vívott versenyben? Mik az előnyei és hátrányai egy kis cégnek?
Országunkban a független cégek óriási szerepet játszottak az alternatív zene prezentálásában és körének szélesítésében. De a legtöbb itteni úgynevezett független cég, az ismertebbek valójában nem is függetlenek, hanem a nagy társaságok leányvállalatai, például a Secret Records és a Riot City valójában az EMI-hez tartozik. (Az EMI egyébként fegyvereket is gyárt.) De százával vannak olyan kis cégek, amelyekről valószínűleg még nem is hallottál. Ezek igazából nem popzenét adnak ki, inkább a düh és a tiltakozás zenéjét. Egyik cég már az első lemez kiadása után elpusztul, a másik viszont tartja magát, mint például mi, a Spider Leg, az X-NTRIX, csupa jó dolog. Az elkötelezettség tartja ezeket életben, nem a csalódás, hogy nem szedtek össze egymilliót. Ha az embernek saját cége van, azt csinálhat, amit akar, olyan áron adja ki, ahogy akarja, azt tesz a címlapra, amit akar. El tudod képzelni, hogy valaki más ki akarná adni a CRASS-t? Nem, inkább megcsinálom én, mi, magunk. A lehetőség mindenki számára nyitva áll ebben az országban.
Der Plan LP-k:
Geri Reig
Normalette Surprise
Die letzte Rache
Crass LP-k:
Feeding of the 5000
Stations of the Crass
Penis Envy
Christ – The Album
Yes Sir, I Will