AL 10, 1984 tél - 22. o.
Bálint István:
A császár üzenete
A császár haldoklik, belehal üzenetébe.
Az üzenő belehal az üzenetbe.
A Nap belehal sugárzásába.
A lét belehal a létezésbe.
A szó belehal a jelentésbe.
Naplemente. Logosz áldozat.
Neked, éppen neked.
Mert az üzenet csak neked szól.
Ha üzenet, csakis neked szólhat.
Ha létezik üzenet, csak tehozzád nem juthat el.
Ahol nincs kiválasztás, ahol az üzenő nem egyetlen személynek, éppen
neked üzen, ott közhely és fecsegés lehet, de üzenet nem.
Ha az üzenő mindenkinek üzen, te nem létezel, nincs üzenet.
Ha a Nap mindenkinek világít, te nem látsz, nincs élet.
Ha csak neked üzen, ha csak neked világít, belehal a csak neked üzenő,
de mindenki lát és létezik.
És nem jut el hozzád az üzenet.
„Azt beszélik”. Az üzenet halála.
Az üzenő belehal az üzenetbe. És az üzenet, mert meghalt aki üzen,
léte forrása nélkül, térben fenntartó és mozgató aki nélkül, önmagába
zárul. Saját terébe zárva, idejétől megfosztva, jelentésváltozásaiban
kóvályog azok szeme előtt, akiknek nem szól.
Ha Ő meghal, és az üzenet kijut ABBÓL, és TŐLÜK eljut HOZZÁNK, ebben
a jelenben, a múlt és jövő közti székvárosban, a múlt szemetjével elborí-
tott, semerre el nem dőlő középpontban, örökre megreked. Jelen van,
de nem jelenik meg. Közöttük van, éppen közöttük, senkihez sem köze-
lebb, sem távolabb. Közös.
Ebben a városban, középen nincs párbeszéd. Szemét múlt és nemlétező
jövő között. Csak hulladék és nemlétezés.
Székváros. Közhely. Mi.
De mert neked üzent, Te-neked,
„…ott ülsz ablakodban és megálmodod, mikor eljön az este.”
A császár üzenete a „Császár üzenete” c. Franz Kafka írás.