találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából

Tábor Ádám - György Péter - Szőke Annamária [hang] - Pataki Gábor - Andrási Gábor

Három megjegyzést fogok tenni az előadásomon kívül. Az egyik az, hogy amit Gábor mondott, hogy én egy readymade-et szeretnék elemezni, talán aláhúzza, hogy Magyarországon is van igazi readymade. Ezt szeretném egy pillanatra fölvetni, de aztán kérnék fényt, mert nem fogok látni egy kukkot sem. Szóval az elején szeretném, ha egyszer megnéznénk, és aztán a végén még egyszer. Bár nem akartam, hogy még most legyen… úgyse lesz. De hát lássuk azért. Aztán még az óráról is szót ejtek majd. Nem ez az… Ez sem. A Kati tudja, Timár Kati… Nem tudom… Igen. Erdély Miklósnak a műve. Mindegy, most kapcsoljuk ki.

– Most akkor hagyjuk így, nem?

– Nem, mert nem látok. Hol a villany? Villanyt lehetne?

Na, ez az egyik. A másik az, mint hogyha úgy értelmeztem volna, hogy aki túllépi az öt percet, az a vesztes, úgyhogy én totális vesztesnek érzem magam, hét és fél percig tart a fölolvasásom. Ha végül is a közönség úgy érzi – mert az is kisült, hogy itt egy szubjektív idő is működik –, hogy hagyjam abba, akkor nyugodtan le lehet állítani. És a fölolvasásom után még körülbelül két és fél percig menne a magnóról valami. Hogyha az még belefér az időbe, akkor jó. Hogyha ez még mindig nem megfelelő, akkor még azt tudom mondani, hogy esetleg Pauer Gyula, aki meg lett volna hívva erre a szimpóziumra, hogy előadást tartson, és akinek el kellett mennie Párizsba, életében végre először sikeresen, ezért az ő idejét is szeretném fölhasználni. És ennek még van egy indoka, az, hogy szeretném idézni azt a kis mottót tőle – amit, úgy éreztem, hogy először nem mondom el, mert először egy más előadást akartam tartani –, hogy ő egyszer azt mondta, hogy „ma minden lehet művészet, és semmi sem”. Az előadásomnak a címe pedig az, hogy:

Nem mindegy, hogy mi esik az égből,
avagy ez meg hogy került ide

Nem a közeledő tél és a várható hóesés vitt rá arra, hogy alábbi írásom fő motívuma a hó, hanem rövid előadásom tárgya Erdély Miklós úgynevezett termosza. A címben szereplő kérdés azonban mégsem annak tárgyára vonatkozik, bár némileg idézi elmúlt korok kiállítótermeit végigjáró tipikus néző tipikus kérdését egy-egy palackszárító, piszoár vagy termosz láttán. A kérdés Erdély Nakonxipánban hull a hó[1] című írásából való, mely így kezdődik: „Az ország és lakója hóhulláskor a felismerhetetlenségig megváltozik. Várfal, alkonypír, rekettye dámástól nyomtalanul eltűnik, a sétáló egyszeri utcai ruhára cseréli föl palástját, és egy mindannyiunk által jól ismert kávéházba tér. A változás oly megfoghatatlan, hogy egy utcai ácsorgó – megfeledkezve a csodálatos hóhullásról – a mélyen üvegezett ablakon át benéz, mintha kérdezné: ‘Ez meg hogy került ide?’ A máskor messze bolyongó, most keresztbe vetett lábakkal megbékélten ülő figurán érződik, hogy nem hívta ugyan senki, de bejöhetett mégis a hó irgalmából.”

Nos hát a máskor messze bolyongó most keresztbevetett lábakkal megbékélten ülő figurák vesztek ki véleményem szerint a kávéházakkal együtt, és nincs is sok remény az elkövetkező időkben újjászületésükre. A hóhullás viszont – mint a tavalyi kemény tél is emlékeztet rá – valóban csodás állapotok létrejöttét válthatja ki, mikor leáll a forgalom, akadozik az ellátás, s a pesti belváros utcáin szokatlan csöndben az ember saját lépteit s a távolból emberek beszélgetését hallhatja. Ilyen ostromállapotban minden vendéglátó-ipari egység hirtelen kávéházzá változik, amelyekben a meleg ólhangulat kialakulását valószínűleg nagyban befolyásolja a csizmákkal, bakancsokkal behordott és lerázott, majd elolvadt hó okozta lucsok és kosz, amelynek reménytelen terjedése végül is senkit nem zavar már, és így a lemondás kaján és kivételes pillanatában tere lesz a bensőséges, idilli érzéseknek.

Az illető Erdély-mű címe: Tavalyi hó. 1970-es alkotás. A műtárgy egy termosz, amelynek jelentése a cím által keltett asszociáció következtében túllép egyszerű readymade-funkcióján. A klasszikus meghatározás szerint a readymade kiválasztott, valóságos funkciójától elidegenített és művészi közegbe helyezett tárgy. Miben tér el ettől a termosz? Először is megőrzi eredeti tároló-őrző-hordozó funkcióját, és ezt a címe segítségével teheti, amelyet Erdély odamontírozott a termosz mellé. A két össze nem illő elem egymás mellé kerülésével a cím és a tárgy közötti feszültséget áthidalandó a nézőben önkéntelenül fogalmazódik meg a gondolat, amely mintegy a művész állításának látszik, hogy a termoszban tavalyi hó van. A cím funkciója azonban nem korlátozódik arra, hogy sejteti, nemcsak úgy magában áll ott a termosz, hanem őrzi is a tavalyi havat. A címben rejlő reminiszcenciák alapján a „de hol van a tavalyi hó?” villoni kérdés idéződik fel, amelyre már nem az a válasz, hogy itt, a termoszban, hanem nincs válasz. Eképp a cím által inspirált eredeti elképzelés, hogy a termoszban tényleg tavalyi hó van, lényegtelenné válik, a néző fejében beáll az a termékenyítő zavar, amelynek kiváltása Erdély szerint a műalkotás lényeges feladata.

A műtárgy létét nem érinti az a bújtatott állítás, hogy tavalyi hó van a termoszban, igaz-e vagy hamis. Lehetne benne akár idei hó is vagy semmi. A termosz mint műtárgy, mint időtároló egyenlőség az idő megragadhatatlansága gondolatának nyugtalan rabjává teszi a nézőt. A műalkotás üzenete az az üresség, ami sajátja – mondja Erdély a Marly tézisekben. A műtárgy címe ez esetben tehát az a nyelvi közeg, amelyben a termosz műalkotásként, jobban mondva költői alkotásként jelenik meg, és ebben is eltér a klasszikus readymade-től. Művészeti közege nem feltétlenül egy kiállító terem, hanem saját címe, amely azonban maga is readymade, hisz a felidéződő költői kérdés egy készen talált verssor, idézet, amely azonban a néző saját readymade-je.

Readymade azonban a cím egy másik szempontból is, akkor, ha elfogadjuk valóságosnak a jelölő funkcióját. Ez esetben a termosz csak hordozója lesz a tulajdonképpeni readymade-nek, a tavalyi hónak. Ez a readymade abban tér el az előző, őt hordozó, ugyancsak readymade-től, a termosztól – amit viszont az ugyancsak readymade címe tett azzá, ami –, hogy láthatatlan, és csak annyi tudható róla, amit a cím jelez. Erdély termosza tehát azt a valamit tartalmazza, ami egyáltalán lehetővé tette, hogy tartalmazzon valamit.

A tautológiából azonban kilépést jelent az, hogy a tavalyi hóról mindenkinek nagyon konkrét és egyben nagyon homályos elképzelései vannak, és ezek a tavalyi hó természetére és állapotára vonatkoznak. (– Nem kávét kértem, hanem vizet.) Az állapotáról tudható, hogy elolvadt, természetéről pedig az, hogy ugyanolyan, mint az idei. Éppen ezt a mindig ugyanolyan változót őrzi Erdély termosza, elszigetelve azt a neki meg nem felelő közegtől, fenntartva örök természetét és állapotát. A címétől készen talált termosz és a termoszától készen talált, megőrzött gondolati readymade-jében a néző kétségkívül szintén mint készen talált tűnik fel, és ő is készen talál valamit, bár nem a tavalyi havat. Hisz ez a readymade mégiscsak readymade, funkciójától elidegenített, amennyiben a termosz nem nyitható fel. Míg a termoszok általában üdítő, frissítő folyadékok tárolására szolgálnak, amelyek a szervezet kimerült energiakészletét pótolják, e termosz egyszeri felnyitása is végzetes entrópiához vezetne. S bár előfordul, hogy tudatlan emberek és állatok az égből lehullott havat megkóstolják, esetleg megeszik – ami szimbolikus gesztusnak is tekinthető –, e termosz nem ily szimbólumot őriz. A benne rejlő táplálék szellemi természetű, amely most már a tavalyi hótól függetlenül lehet meleg vagy hideg, de mindenképpen olyan energiákat tartalmaz, amelyek a környezetükkel való feszültségben létezhetnek egyáltalán.

A tartalom érinthetetlensége azonban nem jelenti azt, hogy a termosz funkciótlan. A benne megőrződő üdítő és frissítő szellemi táplálék valóban hiányzó energiákat pótol. Melegedni lehet mellette, még akkor is, ha a néző által adott esetben megtalált kérdés – de hol van a tavalyi hó? – alapjában véve egy nagyon szomorú kérdés. Lehet ezt egyfajta cinikus hanglejtéssel is kiejteni vagy a kérdést mintegy átértelmezve jelezni: egy dolog elavult. Vagy bizonyos egyéni indítékok alapján összekapcsolni gondolatban Erdély szomorú readymade-jét Duchamp boldogtalan readymade-jével. Mindez azonban nem módosítja afeletti örömünket, hogy a termosz a múlandóságot őrzi.

Most pedig javasolnám, hogy kapcsoljuk össze a termosz hangulatát egy pillanatra a talált kérdésünkkel. Talán létrejöhet egyfajta állapotkommunikáció. Ez szintén Erdély Miklós kifejezése.[2]

 

És most oltsátok le a villanyt, és kapcsoljátok be a képet.

következő előadó: Pataki Gábor