Specifikusság
A specifikusság azt a törekvést jelöli a műben, hogy specifikus, önmagában megálló legyen s összefogja az összes részét. A legtöbb mű a kétértelműségre épít, a jelentések elszivárogtatására új jelentések érdekében. Ha egy mű specifikus, akkor egészen tudatosan hozza létre a jelentéseket. Bizonyos értelemben ez ellentmondásnak tűnhet egy olyan művészeti mozgalomban, amely a filozófiai kétértelműség és a radikális transzformáció szimbólumává vált, ennek ellenére ez is kulcsfontosságú elem a fluxusban.
Időbeli jelenlét
Számos fluxus mű időben játszódik le. Erre néha az efemer szóval utalnak, az efemer és a tartam szavak azonban az idő más-más minőségére utalnak a fluxusban. Nyilvánvaló, hogy egy olyan művészeti mozgalomnak, amelynek neve az idő és az emberi tapasztalatban megjelenő létezés görög filozófusától és a buddhista elemzőitől származik, nagy hangsúlyt kell hogy fektessen az idő-elemre a művészetben.
Az efemer jelleg igen szembetűnő a rövid fluxus performanszmunkákban, ahol az efemer szó helyénvaló, valamint az efemer, mulandó tárgyak létre- és nyilvánosságra hozásában, amely mindig is jellemezte a fluxust. A fluxus-művek azonban gyakran a tartam más felfogását testesítik meg: a napokig vagy hetekig tartó zeneművek, az olyan performanszok, amelyek kis szakaszonként folynak le, évtizedek során, vagy akár azok a művek, amelyek ugyanilyen hosszú időn át nőnek és fejlődnek. Az idő, az emberi létezés legalapvetőbb körülménye, központi szerepet tölt be a fluxusban és a fluxus-kör művészeinek műveiben.
Muzikalitás
A muzikalitás arra a tényre utal, hogy számos fluxus mű kottaként jön létre, olyan műként, amelyet nem a létrehozó valósít meg. Noha e fogalom arra vezethető vissza, hogy számos fluxus-művész zeneszerző is volt egyben, ennél sokkal többet jelent. Az eventek (események, esetek), a tárgyakra vonatkozó instrukciók, a játékok és a rejtvények jó része – sőt egyes szobrok és festmények is – így működnek. Ez azt jelenti, hogy birtokba vehetsz egy George Brecht művet, ha valamelyik kottája, partitúrája alapján elkészíted magadnak. S ha ezt furcsának találod, felteheted magadnak a kérdést, hogy vajon megtapasztalhatode Mozartot egyszerűen úgy, hogy meghallgatsz egy zenekart, amely lejátssza Mozart valamelyik kottáját. A válasz az, hogy igen. Egy másik zenekar, vagy esetleg maga Mozart talán jobban adták volna vissza, de akkor is Mozart műve. Ez a helyzet egy Brecht, Knízˇák vagy Higgins-művel is, amelyeket partitúrából kell létrehozni.
A muzikalitásnak lenyűgöző következményei vannak. A teremtő elméje és szándéka lesz a mű kulcsává. A kéz csak annyiban számít, hogy a szakértelem, amellyel elkészítik, hatással van a műre: egyes konceptuális munkákban még ez sem szempont. A muzikalitás az experimentalizmussal és a tudományos módszerrel kapcsolódik össze. A kísérleteknek is ezen az alapon kell működniük. Ahhoz, hogy a kísérlet érvényes legyen, szükséges, hogy bármely más tudós is elvégezhesse.
A fluxus más kérdéseihez hasonlóan, ez is érdekes problémákat vet fel. A gyűjtők olyan művet akarnak, amely egy kéz nyomát viseli magán, egyes fluxus művek tehát eleve magukban hordják az érvénytelenséget a gyűjtők számára.
A muzikalitás azt sugallja, hogy ugyanazt a művet többször is létre lehet hozni, s mindig ugyanaz a mű marad, noha különböző megvalósításban. Ez zavarja a gyűjtőket, akik „évjáratos” művekben gondolkoznak, amelyek egy bizonyos, távoli időhöz tartoznak. Az „évjárat” fogalma csak akkor használható, ha úgy gondolkozik az ember a művekről, mint a borokról: 1962 esetleg jó évjárat, azután 1966 is, de legközelebb esetleg csak 1979 vagy 1985 lesz jó évjárat. Ha olyan zeneszerzőkre és karmesterekre gondolunk, akik nagyszerű interpretációkat hoztak létre régi művek alapján – mondjuk megcsináltak egy teljes Beethoven-ciklust vagy Brahms összes versenyművét, s aztán – egy vagy két évtized múlva – ugyanezeket a műveket radikálisan másként, de ugyanolyan gazdagon értelmezték, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fluxus esetében az „évjárat” fogalma csak akkor alkalmazható, ha azt jelenti, amit a borok esetében. Az évet kell mérni az ízzel, nem az ízt az évvel.
A muzikalitás a fluxus alapvető fogalma. A tudósok és a kritikusok nem figyeltek rá eléggé. A muzikalitás azt jelenti, hogy a zenét bárki eljátszhatja. Ha a zene, a zene szelleme iránti mélységes elkötelezettség áll e kritérium középpontjában, akkor azt is mondhatnánk, hogy a muzikalitás a fluxus kulcsfogalma. Azért alapvetően fontos, mert számos más kérdést és felfogást is magában foglal: Maciunas társadalmi radikalizmusát, amelyben az egyes művész másodlagos szerepet játszik a társadalom művészi gyakorlatához képest, Beuys társadalmi aktivizmusát, amellyel kinyilvánította, hogy mindnyájan művészek vagyunk, Knízˇák társadalmi kreativitását, amellyel a művészetet meg kívánta nyitni a társadalom felé, Higgins radikális intellektualizmusát és Flynt experimentalizmusát. A muzikalitás teljes értelmében ezek és még más dolgok is jelen vannak.
[tovább]