FLUXUS A FLUXUS UTÁN
Maciunas után
A Fluxust vizsgáló elemzések gyakran George Maciunas személye köré épülnek, de George szerepét nem veheti át más. George Maciunas egyedülálló volt, különleges cselekvési stílusa volt, s különleges helyet kapott azok szívében, akik ismerték, de tévedés volna őt tekinteni a fluxus egyetlen központi alakjának.
1962 és az 1970-es évek eleje között Maciunas volt a fluxus szerkesztője és fesztivál-szervezője. Olyasféle szerepet játszott, amelyet egy elnökéhez hasonlíthatnánk. Amikor nyilvánvalóvá vált, még George számára is, hogy másoknak is kulcsszerepet kell kapniuk, ha a fluxus növekedésnek indul, feladta a központi irányítás gondolatát. Sokkal fontosabb volt számára, hogy terjessze a fluxust mint társadalmi cselekvést, mint hogy minden egyes fluxus-művész munkáját ő irányítsa. Ez nyilvánvaló, ha meggondoljuk, hogy Maciunas David Mayort a fluxus magvához sorolta, noha Mayor művészi ízlése egészen más volt, mint Maciunasé.
Az 1970-es években George Maciunas nem volt már olyan aktív a fluxus-kiadványok publikálásában és a fesztiválok szervezésében. Noha voltak fluxus-esték és alkalmi fluxus-bemutatók, Maciunas nem szervezett jelentősebb fesztivált azután, hogy David Mayor befejezte a Fluxshoe-t.
1966-ban Maciunas több társigazgatót nevezett ki maga mellé. A Déli Fluxust Ben Vautier igazgatta Nizzában, a Keleti Fluxust Milan Knízˇák, a Nyugati Fluxust pedig én. Egyesek azt szerették volna állítani, hogy a Keleti Fluxus nem volt fluxus, mintha a fluxus csak Maciunasból állna. Ez tévedés: Maciunas felhatalmazott bennünket arra, hogy a fluxus nevében szóljunk, hogy a fluxust képviseljük, kiadványokat menedzseljünk, copyright-engedélyeket adjunk ki, s minden tekintetben a fluxus képviselőiként járjunk el.
Noha Maciunas az 1960-as évek elején egyeseket megtámadott, s még meg is próbálta őket kiűzni a fluxusból, néhány évvel később már nem csinált ilyesmit. Nem teszünk neki jó szolgálatot azzal, ha kicsinyes (noha szeretnivaló) zsarnokként mutatjuk be, egy művészeti Sztálin és egy nevetséges André Breton kereszteződéseként. Ezzel lekicsinyelnénk Maciunas emberi mélységét, azt a képességét, hogy hatékony működési és növekedési formákat találjon.
George Maciunas fantasztikus szervező-technikus volt, s nagy szisztematikus gondolkodó, de nem tudott igazán együtt dolgozni másokkal azon milliónyi rendszertelen módon, ahogyan erre szükség volna. Ezért változtatta meg a munkamódszerét a hatvanas évek közepén, s kezdett bevonni másokat is a vezetésbe. Így kapott új formát és indult növekedésnek a fluxus.
Maciunas belenyugodott, hogy mások másképpen fejlesszék tovább a fluxust, noha időnként tanácsokat adott és kritikai megjegyzéseket tett. Így honosodott meg a fluxus Angliában a hetvenes években. Így jelentek meg új fluxus-aktivisták az Egyesült Államokban és Európában, s így őrizték meg elevenségüket a gondolatok és az akciók. Ezért lehet a fluxus aktív lassan már negyven éve.
Az első fluxus már régen letűnt. Új fluxusok váltották fel.
A fluxus-tevékenységek különféle változatai saját életet kezdtek élni és kialakították saját történetüket. Pontatlan és történetileg téves, ha azt gondoljuk, hogy a fluxust egyetlen ember irányította. A fluxust sokan hozták létre, s folyamatosan újrateremtették négy évtizeden át.
[tovább]