Véletlen
A fluxus-kísérletek egyik legfőbb aspektusa a véletlen. A véletlen módszerei – és eredményei – újra és újra megjelennek a fluxus-művészek munkáiban. A véletlent számos módon meg lehet közelíteni. Az aleatorikus vagy vakvéletlen értelmében vett véletlen olyan hagyomány, amely Duchamp-ig, a dadáig és Cage-ig vezethető vissza. Igen híres és sokat is használták. A fluxusról író szerzők talán többet hoztak ki a véletlenből, mint kellett volna, de ez érthető, ha azt a kulturális kontextust vesszük figyelembe, amelyben a fluxus megjelent. Az 1950-es évek végére a világ túlságosan rutinszerűnek tűnt, az egyéni elkötelezettség számára az élet nagy játékában túlságosan kevés tér nyílott. Amerikában e jelenséget olyan könyvek elemezték, mint a The Organization Man, a „hallgató generáció” bírálatai vagy David Reisman A magányos tömeg című könyve. A beatnikek egész művészi és politikai programja a rutin elutasításán nyugodott. A vakvéletlen, a kötelékek áthágásának útja, rendkívüli vonzerőt gyakorolt, s azok, akik az ötvenes évek végén vagy a hatvanas évek elején nőttek fel, még ma is olyan nosztalgiával gondolnak rá, mint mások a megbütykölt autókra vagy a James Dean-filmekre. A vakvéletlen hasznos volt, de technikaként, nem pedig filozófiaként.
Van evolúciós véletlen is. Hosszú távon ez sokkal fontosabb szerepet játszik az újításban, mint a vakvéletlen. Az evolúciós véletlenben megvan a vakvéletlen eleme is. A korlátozott entrópia hatására genetikai változások mehetnek végbe véletlenszerűen, például amikor sugárzás éri a génszerkezetet. Technikailag ez tönkreteszi a genetikai kódot, de egyes genetikus deformációk ténylegesen nagyobb túlélési és növekedési esélyt nyújtanak. Ha ezek közül valamelyik egyensúlyi állapotba kerül saját ökológiai niche-ével, akkor fennmarad, és az evolúciós fejlődés részévé válik.
Ennek léteznek párhuzamai a művészetben és a zenében, az emberi kultúrákban és a társadalmakban is. Valami megjelenik és megváltoztatja a korábbi világképet. Egy ilyen hatást véletlen útján is elő lehet idézni. Nem szándékosan is megkezdődhet, vagy lehet egy szándékos üzenetbe való beavatkozás eredménye, s létrejöhet hirtelen belátás nyomán is. Számtalan lehetőség van. Amikor azonban a véletlen input új formaként jelenik meg, akkor már nem véletlenszerű, hanem evolúciós. Ezért olyan szoros a kapcsolat véletlen és kísérletezés között a fluxusban. S ennek köze van a tudományos ismeretek növekedésének módjaihoz is.
Játékosság
A játékosság a kezdet kezdetétől hozzátartozott a fluxushoz. A játékosság fogalmának egy részét olyan kifejezésekkel írják le, mint tréfa, játék, rejtély, geg. A gegek szerepét néha túlhangsúlyozták a fluxusban. Ez érthető. Az emberi lények a mintázatokat Gestalt-ként érzékelik, s a legszembetűnőbb különbségekre összpontosítanak. Amikor a fluxus megjelent, a művészetet olyan attitűdök határozták meg, amelyek következtében a vallás liberális, szekuláris pótlékának tűnt. A művészetet oly súlyosan befolyásolták a koncepció, a forma és a stílus merev kategóriái, hogy a tiszteletlen fluxus leginkább egy kis liftben eleresztett hangos szellentéshez hasonlított. A tiszteletlen stílus legnyilvánvalóbb aspektusa a geg volt. A humor azonban nem csak gegekből és viccekből áll, s a játékosság nem csak humor. A játékosság sokkal több, mint a humor. Vannak játékos gondolatok, játékos a szabad kísérletezés, a szabad asszociáció és a paradigmaváltás, amely a tudományos kísérletnek éppúgy jellemzője, mint a viccnek.
Egyszerűség
Az egyszerűség, amelyet néha takarékosságnak is neveznek, az igazság és a szépség viszonyára utal. Másképpen ezt eleganciának is nevezhetjük. A matematikában és a tudományban az elegáns gondolat az a gondolat, amely a lehető legtöbb jelentést a lehető legkoncentráltabb, egyszerű állításban fejezi ki. Ez áll Occam borotvája mögött, egy olyan filozófiai eszköz mögött, amely azt állítja, hogy egy olyan elmélet, amely egy jelenség minden aspektusát a lehető legkevesebb terminussal ír le, valószínűbb, hogy igaz, mint az az elmélet, amely ugyanezen jelenséget több (vagy bonyolultabb) terminussal magyaráz. A filozófiai modell-építés e perspektívájából nézve, Kopernikusz naprendszer-modellje jobb, mint Ptolemaioszé – jobbnak kell lennie –, mivel több jelenséget magyaráz meg, kevesebb terminussal. A takarékosság, a termékeny, lényegi eszközök használata e felfogással kapcsolódik össze.
Ezt a kérdést Higgins eredeti listája minimalizmus néven említi, a minimalizmus szónak azonban a művészet világában pontos jelentése van. Míg néhány fluxus-művészt, például La Monte Young-ot, joggal nevezhetünk minimalistának, az ő minimalizmusuk célja és eredete egészen más, mint a New York-i iskola minimalizmusáé, amelyet minimalista iskolaként tartanak számon. La Montét szívesebben nevezném takarékosnak. Az ő munkái a gondolat és a jelentés termékeny sűrítményei, amely saját hosszú intellektuális zarándokútjához illik, s közelebb áll Pandit Pran Nath-hoz, mint Richard Serrához.
Az eszközök egyszerűsége, a figyelem tökéletesítése jellemzi e fogalmat a fluxus-művészek munkáiban.
Utalásosság
Az utalásosság azt jelenti, hogy egy ideális fluxus-mű számos más műre utal. E fogalom közel áll az elegancia és takarékosság fogalmához, és erre támaszkodik. Ebben is a fluxusnak az experimentalizmushoz és a tudományos módszerekhez fűződő viszonya nyilvánul meg.
Példaszerűség (exemplativizmus)
A példaszerűség az az alapelv, amelyet Dick Higgins egy másik tanulmányában, az Exemplativist Manifesto címűben elemzett. A példaszerűség a műnek az a tulajdonsága, hogy saját létrehozásának elméletét és jelentését példázza. Noha nem minden fluxus-mű példaszerű, mindig is úgy éreztük, hogy azok a munkák, amelyek példaszerűek, valamiképpen jobban megközelítik az ideált, mint azok, amelyek nem. Mondhatjuk például, hogy George Brecht és Ray Johnson költői javaslatait a példaszerűség választja el egymástól – s ez azt is megmagyarázza talán, miért tartozik George a fluxus-körhöz, s Ray, bármilyen közel áll is a fluxushoz, miért nem volt valójában soha része.
[tovább]