Sajtóközlemény

George Maciunas és Tót Endre
kiállítása az Artpool Művészetkutató Központban
1993. március 19. – május 14.

George Maciunas (1931, Litvánia - 1978, USA)

A fluxus elnevezés kiötlője és a fluxus organizátora, "pápája" volt, de tevékenysége nem merült ki ebben.

A művészetet, építészetet és zenét tanuló fiatal Maciunas már az 50-es évek végén úgy döntött, hogy nem mint önálló alkotó személyiség veti bele magát az új művészeti áramlatokba, hanem inkább közös akolba tereli ezeket. Bár személyét ma már dicsfény veszi körül, szemléletét a kollektivitás eszméje határozta meg, és épp ezért törekvéseinek párhuzama a 20-as évek avantgárd művészeinél található meg. Autoriter volt, de a közös ügyért önfeláldozó is: fél szemét a kollektív művészházak létrehozásáért folytatott "harcok" közepette vesztette el.

Alkalmazott grafikai munkáival tartotta el magát és a fluxust. Számos kollektív munka, fesztivál, akció ösztönzője, kivitelezője és kiadója volt, önálló munkái beleolvadnak a fluxus össztermelésébe, amelynek arculatát, főleg kezdetben, ő határozta meg. Az anonimitás, azt hiszem, vonzó állapotként jelenhetett meg a számára, de ennek az ellenkezője következett be. Egy időszakban ő döntötte el, ki és mennyire fluxus-művész, s bár ehhez volt némi joga, mégis ahhoz is hozzájárult, hogy néha felforrjanak a kedélyek a közösség, a túláradó vidámság, a kötetlenség és az „örök áramlás” szellemében dolgozó és gondolkodó emberek körében.

A kizárólagosság és a nyitottság ellentmondása a fluxus levetkőzhetetlen jellemvonása marad, de a Maciunas-féle fluxus-értelmezéssel szemben „máskéntgondolkodó” irányzatok – amelyek szintén a fluxus megjelölést használták – megjelenésével csak még hangsúlyosabbá vált a fluxus eredeti jelentése: az áramlás, a meghatározhatatlanság, a lezárhatatlanság. Ezt Maciunas maga is jól érezhette, s jól példázzák diagramjai, táblázatai, amelyekkel megkísérelte a fluxust elméleti kordában tartani. A 20. században megsokasodó művészeti irányzatok hálójában, sok, rég történelemnek tekintett szálat is felújítva, szőtte a fluxus leplét, mintegy szimulálni akarván az eseményeket. A mai, posztmodernnek nevezett érában nem minden tanulság nélkül valók ezek a kísérletek. Didaktikusnak tekinthető ábrák, amelyek azonban az avantgárd művészet történelemfelfogását és mentalitását is tükrözik. Pont akkor születtek (a hatvanas évek közepe felé), amikor ez az avantgárd szemlélet vitathatóvá vált, s kezdett világossá válni egy áttekinthető, egyetemes művészet(történet) képtelensége.

Dick Higgins költő, zenész, a fluxus fontos képviselője, a karakterisztikus (modern) kritikusok között tartja számon Maciunast. Ezen belül is az „exemplifikatív” (szemléltető, példálózó, hitelesítő) kritikusok között. Ezen azt érti (talán), hogy egy olyan művészet kritikus értelmezője, amely egy idea illusztrációja, példája vagy megtestesítése.

A Fluxus-program keretében a Maciunasnak szentelt első kiállítás Maciunas analitikus táblázatainak bemutatásával, és (kritikus) értelmezésével próbálja ezt az ideát szemléletessé tenni.

(Szőke Annamária)