Hamvas Béla (1897–1968) író, filozófus.
Harcolt az első világháborúban. 1919-ben családját kiutasították Pozsonyból, Budapestre költöztek. 1923-ban a budapesti egyetem magyar-német szakán szerzett diplomát. Tanult a zeneművészeti főiskolán is. A Budapesti Hírlap munkatársa lett, 1927-től a Fővárosi Könyvtár könyvtárosa volt. 1935–36-ban Kerényi Károllyal megalapította a Sziget szellemi műhelyt és folyóiratot. 1940–44-ben az orosz fronton teljesített szolgálatot. 1945-től részt vett a megújult szellemi életben: az Egyetemi Nyomda kis tanulmányait szerkesztette, antológiát adott ki, előadássorozatot tartott. Forradalom a művészetben, Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (Kemény Katalinnal) c. tanulmány ügyén Lukács György hevesen támadta. Nem publikálhatott. 1948-ban könyvtárosi állását is elvesztette. 1951–64 között segédmukás ill. raktáros volt. A tilalom időszakában írásait szamizdatban terjesztették. (Jelentősen hatott a fiatal magyar avantgard művészekre.)
Galántai György jegyzete: Ez a kis Hamvas Béla életrajz és ehhez kapcsolódóan az Extázis – Esszé oldalak 1999-ben az Artpool „kontextus évében” készültek, abból a célból, hogy értelmező szellemi környezetként szolgáljanak a Kontextus nullpontok – A monokróm és a semmi című projekthez, de ezen belül is különösen Ray Johnson kapcsolat-művészetének megértéséhez. Másrészt pedig Pauer Gyula „Semmi a Pszeudo-galaxisban” című előadásához Hamvas Béla beidézése elengedhetetlen volt, főleg azért, mert a hatvanas évektől kezdődően Pauer létszemléletét, egész életét és életművét a legnagyobb mértékben a „sötét pont keresése” határozta meg (lásd: Pszeudo Manifesztum).
„…Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot… Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…” (Hamvas Béla)
idézet Kemény Katalin Epilógus c. írásából (Forradalom a művészetben):
[…] A különös nem az, hogy a kivételes kort, amelyben a szabadság, s ezzel a bennünk élő szabad lény, az eredeti, az alkotó felébred, és nem is az, hogy ezt az egyedüli természetes szabad állapotnak érezzük. A különös az, hogy a megnyílás nyomában tüstént megjelenik a gúzsba kötő árny: a történelem tanúsága szerint a szabadságot nehezebben viseljük a rabságnál. (Micsoda csábítás egy ironikus pszichotörténelem írására, amelyből kiderülne, hogy emberi történetünk nem egyéb, mint szabadságszomjunk és rabságösztönünk hullámverése – s benne magától értetődően a rabtartó hatalom és a rabszolgahajlam közös kategóriába tartozik.) […]