english

Hangzásnak nevezzük a periodikus rezgések egységét, mely - egy alaprezgés által keltett - alaphangból és - az alaprezgés egész számú többszöröseivel rezgő - felhangokból áll. A hangzás (sound) gyakori, hétköznapi szó, ami egy jelzővel kiegészítve slampos, de fontos értékítéletet fejez ki.

Jó vagy rossz hangzása lehet egy hangfalnak, együttesnek, dalnak, stílusnak stb. Az átlagos hallgató így minõsít, és nem nagyon boncolgatja, hogy mi ennek az oka. Ezt a cucc, vagy a zene “gyártójának” kell tudnia.

A legtöbb műfajnak, stílusnak van rá jellemző hangzása is. Ez - többek közt - függ az együttes létszámától (pl. szólózenész, big band), a hangszeres felállástól (cigányzenekar, afroamerikai népzene), akusztikus, elektromos vagy elektronikus jellegétől, az előadás módjától (stúdió, élő, play-back), színvonalától (garage, szimfonikus rock).

A hangzáskultúra napját először 1989-ben tartotta meg a Bartók Rádió.

HANGZÁSKULTÚRÁK

2017-ben, Kapolcson az 51-es körzetben

a térség tizenhárom egymástól nem túl távoli helyszínén egyidejűleg hallgatható tizenhárom egymástól nagyon eltérő hangzáskultúra.

Az egyidejűség és a nagy különbözőség ellenére nem károsítják egymást, sőt a váratlanul keletkező hangzó egybeeséseknek köszönhetően inkább építően hatnak egymásra.

Érdekes, hogy új hangzások generálódnak azáltal is, hogy honnan jön a hang, például a pincéből, vagy a padlásról stb.

A helyspecifikus adottságok és a hely-hang kontextusok egészen különleges "koncert" helyzetet teremtenek. Valódi fluxus koncert = áramló tér keletkezik.

A hangzáskultúrákkal tagolt helyszin további érdekessége, hogy nem a tér áramlik, hanem az emberek, az egymással párhuzamos szöveges és képi inditékok együttesére reagáló emberek, mint magatartáskultúrák, mint mikro-narratívák.

a hangzáskultúrák helyszínei:

K55/1 - portál | K55/2 - szoborablak | K55/3 - fafészer |
K55/4 - pajta | K51/5 - budi | K51/6 - padlás | K51/7 - pince |
K51/8 - első kert | K51/9 - villanyóra | K51/10 - szaletli |
K51/11 - emésztő | K51/12 - fedett udvar | K51/13 - hátsó kert

51-es körzet - 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022