Ki nem feküdt még fűben, esetleg fűszálat rágicsálva, mohón és ámulva a felhők állandó mozgását, megfoghatatlan változását figyelve? Kinek nem ismerős ez a gyerekes, naiv rácsodálkozás a természet beláthatatlan fenségén szorongva? S miként képes egy művész e csendes, meditatív szemlélődést művészeti alapelvvé, konok következetességgel szinte individuális mitológiává emelni? Lengyel a geometriát és a mítoszt kapcsolja össze úgy, hogy művészetének szinte egyedüli elemévé a felhő és egy racionális, de egyben a természeti törvények által is befolyásolt alakzat, a háromszög kapcsolatát helyezi.
„Az a rögeszmém, hogy az égbolton adódik egy olyan pillanat, amikor a felhők úgy rendeződnek el, úgy töltik ki ezt a belátható kupolát, hogy elébe tartva vásznaimat a képen látható formák folytatódnak azon kívül is, beleolvadva az adott pillanat látványába. Ezekhez a képekhez nincsenek modelljeim, a bámészkodásból, a csodálkozásból szerzett tapasztalatok alapján készülnek.”
„És miért festek felhőket? Mert ott az anyag változó arcát mutatja. Nem is éteri, hanem édeni. Ezek a képek egy gyerekkori álom folytatásai: mint Leonardo, figurát látni bele az amorf foltokba...”
A Felhőmúzeum legaktívabb tagja valójában Lengyel András, hiszen a motívum folyamatosan foglalkoztatja. Már 1975-ben felbukkan A Márványtenger Rákóczi rodostói várának ablakából című sorozatán, majd azon a két dián, amelyet a Boszporusz két partján, Európa és Ázsia határán készített.
A felhők és a háromszög a Közúti jelzőtáblák sorozaton találkozik először (1978), hogy ettől kezdve egységük szinte megbonthatatlan legyen: a veszélyt jelző táblák sorába a természet számos „veszélyes” eleme után (madár, bogár, zivatar) bekerül a felhő. E festményeken a tornyosuló felhőtömegek még romantikus színkavalkáddal tüntetnek – talán a festett egek illúzió voltának veszélyét jelzik?
A Felhőlétra grádicsai között felnagyított felhőrajzok – a végtelenbe való lehetséges utazásunk állomásaihoz nem is titkolt minta Jákob lajtorjája. A Felhőpiramis (festett és tárgyiasított változatban) a nagy civilizációk tökéletességet megvalósító emlékeire utal, ahol mint a világmindenség kitüntetett helyén, a kozmikus sugárzások felerősödnek – mindezeknek talán égi mása lenne? Egy akció során bele is bújik, szinte maga köré építi azt – a művész individualitását hangsúlyozva önmagát telepíti a megfigyelési pontba, amely mindent összesűrít, majd kisugároz? A Felhő párna abszurd: kedvesen tárgyiasítja a megfoghatatlant, puhasága, puffadt háromszögűsége materializálja álmainkat. A felhő és a háromszög továbbra is festmények témája marad: a háromszög alakú vásznakon feltűnő felhők személytelenséget hangsúlyozó formái áhítatosan, finom lágy színekben ismétlődnek, felbukkannak a Kaleidoszkóp sorozat geometrikus alakzatain, vagy egy olyan gyerekes naivitással kivitelezett vásznon, melyen egy háromlábú festőállványon három pufók, színes bárányfelhő úszik.
A Felhőmúzeumhoz készített képeslapok egyikén a szentháromságot blaszfemizáló kéztartás mögött a felhőkbe látunk (a felhő befed, elfed, az igazság elrejtezett?), feltűnik a csillagos ég a háromszögű csillagképekkel (Triangulum – az isteni zene jelképe), s egy viharfelhő előtt a görög ábécé magánhangzói sorakoznak (a természeti rend és az emberi rend egybeesése, a civilizáció mint a felismert természeti törvény megismétlése?). Egyik utolsó munkáján, az „Itália fölött az ég” címűn (1991, Olaszország) már a kék eget láthatjuk. E sorozat visszanéz a korábbi, romantikus felhőképekre, a felhők artisztikus mintázatára, s halmozott hiányérzet megvilágosító várakozása elvezet a tiszta, fénylő, kék éghez Egy nyitott, lapjával lefelé fordított könyv is háromszögre emlékeztet, bár tagadhatatlan, hogy Lengyel vonzódása a könyvekhez nem formai eredetű, de gyakori használata illeszkedik a háromszögről alkotott koncepciójába.
Első mail art küldeményei között is találhatunk kisebb könyvformát, s ofszetlapjait is összefűzhető könyvlapokként készíti. Művészkönyvében a fekete borítóban, színes lapok között megbúvó háromszögletű prizma titokzatosan őrzi a fényt, a Szivárványkönyv lapjait – jellemzően Lengyel ezoterikus érdeklődésére – a tibeti poti mintájára ét fadeszka fogja közre.
Ezek után nem is lehet véletlen, hogy a Felhőmúzeum is könyvformájú: kartotéktartóra emlékeztető album.
A kisméretű múzeum gondolata Duchamp-tól ered („Hordozható múzeuma” saját műveinek kisméretű másolatait tartalmazza), s a gondolat népszerű volt a konceptualisták körében, hiszen a kis méret azáltal feszegeti, ill. kérdőjelezi meg a műalkotás fogalmát, hogy szinte anyagtalanítja. Hasonló gondolati indíttatású Beke László Elképzelés projektje és Pauer Gyula Kartoték-múzeuma (1971). Számos mail-art művész is felhasználta az ötletet, talán a kisméretű küldemények tematikus archiválása vezetett a különböző múzeumok ötletéhez.
Johan van Geluwe 1981-től működő The Museum of Museums gyűjteménye például csupa múzeumokról készült képeslapot tartalmaz. A második nyilvánosság networkerei ironikus felhangtól sem mentesen törekedtek az intézményesülésre, felszerelve magukat az adminisztrációhoz szükséges eszközökkel, játékos gesztussal önmagukat nevezték ki intézménnyé.
Lengyel a Felhőmúzeumhoz pecséteket gyártott, felhőbélyegeket, sőt tagsági igazolványt is készített. Ez utóbbi, fényképpel, aláírással, pszeudo-hivatalosan igazolta volna a Felhőmúzeum tagjaihoz tartozást.
A Felhőmúzeum megnevezés – talán szándékoltan is – nehezen értelmezhetőnek tűnhet: hogyan lehet a megfoghatatlant, az elillanót az örökkévalóságba zárni, rendezni? Itt azonban nem a felhők tudományos rendszerezéséről van szó (ezt időről-időre megvitatja a Meteorológiai Világszervezet), hanem mail-art művészek felhő témájú alkotásairól. Ezért nem meglepő, ha a rendszerezés alapja a küldemények feladóinak betűrendje. Akár a múzeumi raktárban, sorakoznak egymás mellett az anyagok: gyerekrajzok, papír és vattafelhőcskék, fotósorozat a dán felhőkről (mitől dán egy felhő?), grafikák, kollázsok, atomfelhőpecsétek, számítógépes munkák, álomrajzok, vonul a csavarfelhő Budapest felett, s feltűnik egy nem steril, sebkötésre nem alkalmas példány is. E művek azonban nem porlepetten halottak, áthatja őket a mail-art küldeményekből áradó kommunikáció illata.
A Felhőmúzeum anyagát néhány objekt is gazdagítja: Szivárványszínű felhőbakancsok (Sarkadi Péter) vagy egy Kőfelhő közhellyel (Swierkiewicz Róbert). A felhőmúzeum és Lengyel ehhez kapcsolódó anyaga gyönyörű konceptualista játék, amely a panteisztikus elődökhöz méltóan idézi fel a csillagokat és az eget fürkésző, kezdet és vég kérdéseit kutató, a mindenséghez mérten oly kicsiny bámészkodó érzéseit:
„A láthatatlan tükrözi a láthatót.” – Lao Ce
„Gyönyörködünk egy érzéki benyomásban, de főleg abban, ami magában foglal minden érzékelhetőt, egy megismerhetőben, amely magában foglal minden megismerhetőt, egy felfoghatóban, amely átfog minden felfoghatót, egy létezőben, amely átölel mindent, főleg abban az egyben, ami maga a mindenség." – Giordano Bruno
„Bámészkodom, tehát vagyok.” – Lengyel András
Kapcsolódó írások: Budapest felett az ég – Szállj le a felhőmről!? – Lepréselt felhők – Mennyei könyvtár. Felhő antológia.
lásd még – Geoff Hendricks: Felhőpárnahuzatok, Felhőautó, Felhőváros
Lengyel András és Geoff Hendricks felhő kiadványokat cserélnek