ARTISTS´ MONEY / művészpénz
GALÁNTAI György /1998
Jegyzet
a 100.000- forintoshoz és a "pénzakcióhoz" [pénzárverés-videó]
A Beszélő c. folyóirat felkérése szerinti "igazi" pénz csak elgondolható de nem képzelhető el egy "lehetséges világban", mert amit az emberek "igazi"-nak tartanak, az mindig a már megtörtént, vagyis: a már nem "lehetséges". A még meg nem történt, "még lehetséges" világban remélhetőleg majd nem emlékeznek már a "pénzt csak pénzzel lehet csinálni" jelszóra.
Ezt fejezi ki az általam készített 100.000 Ft-os. Egy igazi, elmúlt 100 Ft-os és egy igazi, éppen múlóban levő, de még érvényes 1000 Ft-os egymásra másolt szimultán képe, elképzelhető egy virtuálisan létező igazi 100.000 Ft-osként. Minden jövőben lehetséges világ azért lehetséges, mert már van, csak a jelenből nem látszik, de a jövőből visszanéző ember képes arra, hogy a múltban ráismerjen.
A történet úgy szól, hogy volt egyszer egy piros százas és egy zöld ezres. Mellesleg az egymásra nyomtatott két szín a papír fehérjével - véletlenül - kiadja a trikolort, aminek akár jelentést is tulajdoníthatunk. A száz és ezer százezerré olvasása talányfejtő olvasás, rejtetten kritérium szerinti. Kritériuma a nullpont. A tudomány éppúgy értékel, ahogy a művészet és a politika. A százason egy politikus: Kossuth Lajos, az ezresen egy művész: Bartók Béla. (Más lecserélt magyar bankjegyen is fele-fele az arány.)
"A tudomány a művészet és a politika, ha egyszer egységes olvasási módba tömörülnek - mondja Vilém Flusser -, a világból és belőlünk eddig nem sejtett dolgokat olvashatnak ki." A magyar pénzkreátorok már véletlenül ráhibáztak az átalakulás irányára, ami most mintha visszafordulni látszana.
"A tudománynak a művészettel és a politikával való elkerülhetetlen összekapcsolódásában persze az a kellemetlen, hogy a jövőben hiába akarunk különbséget tenni fiktív és nem fiktív között. Ha a tudomány is a fikciók egyikeként lepleződik le, akkor minden értelmét elveszítette az, hogy 'valós valóság'-ról beszéljünk: 'valós' éppen az, amit a fikciók olvasnak fel. Nyilván Nietsche is erre gondol, amikor azt mondja, hogy a művészet többet ér a valóságnál. Kritikai képességünk - s ezen valószínűleg a fikció és a valóság megkülönböztetését értjük - elvész, ha a talányfejtő olvasás leleplezett kritérium szerinti olvasásnak bizonyul. Akkor rájöttünk a kritikai olvasás titkára, és már nem kritizálhatunk többé: a kritikai olvasás alapja a kritizálhatatlan hit" (Vilém Flusser: Az írás, Balassi Kiadó,1997).
100.000 Ft-osom nem illusztrálni akarta az idézett szöveget, hanem annak igazolására készült. Minden eredeti mű vagy gondolat, amennyire most "láthatatlan" - és amennyire a jövő majd igazolja - úgy válik a történet részévé, és mint a tudás forrása beláthatatlan ideig megmarad. Ha van értelme a művészettel foglalkozni, ha lehet a művészetnek valós funkciója, akkor az - az effajta szituációkban található.
A pénzárverés, a Beszélő c. folyóirat projektjének befejező aktusa, jól igazolta eredeti megjegyzésemet: pénzt nem lehet művész-pénzzel csinálni. Ide illenek Ben Vautier ironikus ötletei a francia műtárgyvásárlók számára: "Egymillió frank értékű kép létrehozása oly módon, hogy 100 frankos bankjegyeket ragasztunk a vászonra." és egy másik: "1000 frankos bankjegy bekeretezve, felirattal: "Ben hamisítványa". A pénznek mint értéknek csak a múltjával igazolt tárgy képes megfelelni, ugyanakkor a pénz bármire érzékennyé tehető, bármire "bemozdul", ha gyarapodási lehetősége felcsillan, mert a pénz leginkább csak magáért dolgozik. (Sajnos)
A Beszélő elképzelésében a pénz projekt reklámjellegű segélykiáltás volt Vautier-i iróniával, amire várhatóan bejön a közönség. A közönség be is jött és néhány művész is vette a lapot, de a humor fokozása a humorista árverővel már visszafelé hatott. Kínos és komikus volt látni, hogy a művészetbe mennyire nem lehet kívülről humort bevinni, ha az nem belőle fakad. A világ tele van humoristákkal, de a művészeti izmusok között hiába keressük a "humorizmus"-t, pedig van: minden jó műben. A pénz meg csak "tátja a száját" és "röhög a markába", humor azonban továbbra sem fakad belőle. Végül mindenki boldog volt, a művészek azért mert adakozhattak, a pénzadók áron alul vásárolhattak és a pénz összegyűlt az elképzelés mértékéig.
Befejezésül egy idézet Erdély Miklóstól: "Az adakozót és elfogadót egyaránt arra inteni, hogy a jóvátehetetlent meg kell hagyni a maga totalitásában [...]". (GALÁNTAI György)