RAY JOHNSON

Életrajz - Kiállításai - A New York-i Levelező Iskola kronológiája - Bibliográfia

Életrajz

"New York leghíresebb ismeretlen művésze"- jellemezte Ray Johnsont egy 1965-ös kollázskiállítása után a New York Times-nak tudósító Grace Glueck, s ez a cimke élete végéig elkísérte. Nevezték a mail art atyjának, az egyik legelső performansz művésznek, a pop art előfutárának, s kevés az a fluxus-kiadvány, melynek lapjairól hiányozna. Világméretű postai performansza, a New York Correspondence School (New York-i Levelező Iskola) révén kapcsolatai még az említett irányzatokon is túlmutatnak. Mégis — minthogy évtizedekig tartó szívós munka következtében sikerült magát átküzdenie a legismertebb művész státusából a szinte teljesen ismeretlenek közé — ma, halála után két évvel is visszatérő kérdés: ki volt, s milyen helyet foglal el a kortárs művészet konstellációjában Ray Johnson.

1927-ben született finn bevándorlók gyermekeként a Michigan állambeli Detroitban. Döntő fordulatot hoz a tehetséges diák életében, hogy ösztöndíjasként három évet tölt a Black Mountain College-ben, egy Észak-Karolina állambeli progresszív, liberális szellemű intézményben, ahol többek között Joseph Albers, Robert Motherwell, Mary Callery és Lyonel Feininger tanítványa volt. Legnagyobb hatást Albers gyakorolta rá, aki művészetét a Bauhaus-típusú elegáns absztrakció irányába kívánta fejleszteni.

Black Mountainben azonban megismerkedik John Cage-dzsel, Merce Cunninghammel, Robert Rauschenberggel, Elaine és Willem de Kooninggel is, s hatásukra a Bauhaus formai szigorán túl érezhető lesz munkáin egyféle szabadabb, a Cage-i véletlennek hangsúlyosabb szerepet szánó kifejezésmód.

1948-ban Johnson New Yorkba költözik, ahol bonyolult geometriájú képeket fest, s az Amerikai Absztrakt Művészek csoportjával állít ki. Valójában csak az ötvenes évek derekán szakít az absztrakcióval, amikor Rauschenberg és Cy Twombly hatására termelni kezdi azt a többszáz kisméretű kollázst, melyet ő moticos-nak nevezett, s amely tulajdonképpen szabálytalan alakú tintarajzok, újságkivágások és sztárfotók kombinációja volt. E kollázsok ikonográfiájában sokan a pop art nagy mítoszainak előzményét látják, noha a képek kompozíciója Johnsonnál még nem követi a hírdetésművészet konvencióját.

A kollázsban maradandó műfajra talált, mely elég ihletet tartogat az elkövetkező két évtizedre, s tevékenységének egy újabb területét is megtermékenyíti. Johnson sajátos kollázstechnikát alakít ki: a kezdetben koherens képet felvágja, s a darabokat elidegeníti egymástól: vagy úgy, hogy újabb kollázsok alkotóelemeivé, rétegeivé teszi vagy pedig levélben küldi szét barátainak, ismerőseinek. A műalkotások ezen alternatív terjesztésének ötlete hívja létre a talán legmaradandóbb Johnson-i találmányt: a New York Correspondence School-t (New York-i Levelező Iskola, NYCS) A Levelező Iskola egymással szorosabb-lazább kapcsolatban álló művészek levelezésének ironikus — noha nem teljesen komolytalan — megnevezése. Gyökerei Johnson szerint még a Black Mountaint megelőző időszakba nyúlnak vissza, amikor barátjával, Arthur Secundával folytatott levelezésében már használta a postát mint művészeti médiumot. Ám a postai szolgáltatások rendszerére mintegy parazita módjára ráépülő mail art, melynek eszköztárát és gondolatiságát egyaránt meghatározta ez a függőség, csak a hatvanas évek elején kezdett autonóm művészi kifejezésként létezni. A mail art műfaji sajátosságait, inkább a kommunikációra mintsem a művészi eredetiségre való nyitottságát Johnson személyisége nagy mértékben befolyásolta.

A mail art lényege a négyszemközti kommunikáció a szó legigazabb értelmében, hiszen a személyhez szóló közlést hordozó levél egyben személyes üzenetet közvetítő műalkotás is, elajándékozott műtárgy. Johnson variációkat játszik az ajándékozás témájára. Olykor egy "Add to and return to..." (Egészítsd ki és küldd vissza!) utasítással felkéri partnerét az együtt-alkotásra, s az eredmény, a közös műalkotás a klasszikus esztétika legféltettebb kritériumát, az eredetiséget kérdőjelezi meg. Máskor egy harmadik résztvevőn, a közvetítőn keresztül juttatja el a küldeményt levelezőpartneréhez. Ez a harmadik személy hol mint szemtanú, hivatalos voyeur vesz részt a közlési folyamatban, megbontva ezzel a kommunikáció titkosságát, hol pedig aktív szerepet vállal a műalkotás alakításában.

Johnson személyisége a mail art kiállítások jellegét is meghatározta. A mail art kiállítás az egymással levelező kapcsolatban álló művészek nyilvános fóruma volt, de igen különbözött a klasszikus értelemben vett kiállításoktól. Bárki meghírdethetett ilyen rendezvényt, bárki dönthetett valamely téma felől, de valamennyi beérkezett munkát ki kellett állítani, s valamennyi résztvevőnek el kellett küldeni a kiállítás dokumentációját. A NYCS legemlékezetesebb mail art kiállításai az 1970-es Whitney Museum-beli, és az 1974-es a Western Illinois University-n.

A NYCS születési dátuma körül eltérőek a vélemények, Mike Crane 1962-re teszi ezt a dátumot, Johnson szerint már az ötvenes években működött, az Ed Plunkett-től származó megnevezés (New York Correspodence School) viszont csak a hatvanas évek végén kapott szárnyra, különösen a Johnson által egyre nagyobb gyakorisággal megszervezett találkozóknak köszönhetően. Az 1968-tól 83-ig terjedő másfél évtized alatt Ray több mint félszáz, jellegét és célját tekintve igen heterogén találkozót szervezett. Zömében legendás művészek és médiasztárok előtt tisztelgő összejövetelek voltak ezek (mint a Paloma Picasso Fan Club Meeting, a Shelley Duvall Fan Club Meeting, a Marcel Duchamp Fan Club Meeting vagy a Meeting for Anna May Wong), de meghatározó szerepet kaptak közöttük a konceptualista ötletek által létrehívott rendezvények is (mint a Snakes Escape, a Stilt Walk Meeting vagy az, amely az Oh Dat Consept Art címet viselte), sőt az olyanok is, amelyek alatt az együttléten kívül nem történt semmi (ezeket Johnson Nothing-nek, semminek nevezte, válaszul a fluxus művészet happeningjeire).

Bár 1973-ban a New York Times halálozási rovatának küldött levelében Johnson bejelenti a NYCS halálát, az iskola különböző klubok és egyetemek neve alatt tovább folytatja tevékenységét. Számos inkarnációja közül a legfontosabb a Buddha University és a Taoist Pop Art School volt.

Mail art tevékenysége mellett folyamatosan készíti kollázsait, ám ezzel egyidőben mindent elkövet, hogy a "komoly művei" számára még megmaradt hagyományos kiállítási fórumokat és műkereskedést bojkottálja. Talán emiatt maradnak el a pop artos levelezőtársaknak és fluxus művészeknek kijáró nagy életmű-kiállítások, s Johnson számára a nyilvánosságot egyre inkább csak a levelezés és a NYCS égisze alatt zajló összejövetelek jelentik. Visszavonultan él Locust Valley-beli otthonában, napi tíz-tizenkét órát tölt a beérkező levelek rendszerezésével és saját küldemények összeállításával. A találkozók témája egyre gyakrabban lesz a kortárs művészeti tényekre vonatkozó — a sértettség felhangjaitól sem mentes — reflexió. A nyolcvanas évek küldeményeiben és telefonbeszélgetéseiben a travesztia, a hamisítás és a diverziókeltés kérdéseivel foglalkozik. Utolsó jelentős kiállítása a nyolcvanas évek közepén volt, a Nassau County Museum of Art-ban. Ahogy fokozatosan kivonul a hivatalosnak mondott művészeti életből, egyre sűrűbben szervezi meg nothingjait, s egyre gyakrabban kelti saját halálhírét. Jelképértékű, hogy egyik utolsó nyilvános szereplését — a Santa Barbara Museum "In the Spirit of Fluxus" (A fluxus szellemében) c. kiállításán, amelyre Michael Corbett Johnson tudta nélkül nevezett be "Condom Man" c. közös munkájukkal — a cenzúra megakadályozta. Az uppsalai 1994-es mail art kiállításra küldött műve a "Gyakran megölnek" címet viseli. 1994 decemberében a mindenütt jelenlévő, már-már saját travesztiájává váló nyuszi-figurája halálhírét kelti.

1995 január 13.-án végrehajtja "élete legnagyobb performanszát", a New York állambeli Sag Harbor egyik hídjáról a vízbe veti magát.

(Kiss-Pál Klára, 1997)