Galántai György: Amikor a boglári tervemhez nevet kerestem a Kápolna Tárlat elnevezéshez a budapesti ferencvárosi Pince Tárlat szolgált mintául. Ez egy tanácsi működtetésű, kicsit félhivatalosnak tűnő, a hatalom szemében bizonyára nem komolyan vett hely volt, ezt a jelentést jónak gondoltam saját tervemhez.
A kápolnának hivatalosan nem lehetett státusza, azért sem mert egyházi tulajdon volt és azért sem, mert magánbérlemény volt. Ez bebizonyosodott már akkor, amikor hivatalos segitséggel próbáltam elindulni. Ugyanígy történhetett volna dr.Végh Lászlóval vagy Petrigalla Pállal, ha például támogattatni vagy engedélyeztetni akarták volna lakás-aktivitásukat. Köztudott volt, hogy a jogszabályok a magánszférában nem fogalmaztak meg szabályokat a társadalmi aktivitásra, csak az állami intézményi lehetőségek voltak átgondolva. Ebben a környezetben, ha pl. a Kápolna Tárlat mint pszeudó-intézmény, valamilyen pszeudó-állami szervet talált volna ki maga mögé akkor talán a joghézagot egy kicsit hosszabb időre el lehetett volna tüntetni. Nehéz most már megmondani, hogy milyen jobb megoldás lehetett volna.
A kápolna története, nem szólhatott másról mint arról, hogy „egy a hatalommal kissé játszani akaró társaság, ... kipróbálja azt, hogy mit bir ki a hatalom” mondta egy somogyi újságíró.
Ebben a kontextusban a munka legfontosabb szempontja a történet idejének elnyújtása volt, a teljes kibontakozásig. Látni akartam, kiváncsi voltam az „ellenkultúra panorámára” ami végül 1973-ban láthatóvá vált.
A másik dolog ami nagyon érdekelt, beláthatatlan volt ugyan, de valamilyen irracionális véletlenben bizva reménykedtem, hogy sikerül egy elfogadható státuszt találni „para-intézményemnek”. (Ez a reményem 1992-ig tartott.) Nem voltunk titkos társaság, igy a hatalom számára ugyanúgy láthatók voltak földalatti értékeink. A probléma abból adódott, hogy ellenérdekeltek voltak, más szempontok szerint gondolkodtak, és értékeltek. (1998)
