Jovánovics György: Az, hogy például az önköltséges kiállításokat engedélyezték, ez egy fantasztikus érzés volt, éreztük, hogy megaláznak bennünket, vagyis azt mondják, hogy ez a fajta ember, tehát, hogy Lakner László, Bak Imre, Konkoly Gyula vagy Jovánovics és Sinkovits Péter nem méltó ahhoz. Dehát nem tagadhatjuk meg a létüket, ergo, évi egyszer a mi kedvenceink és az államilag támogatott és az ingyen kiállitó muvészek között kikeresték a legrosszabb kiállitóhelyet ugye, errol szólt az én muvem, a Fényes Adolf terem, aminek nem volt egyetlen szabályos derékszöge, hanem egy ötszögu szabálytalan paraván valami volt az emeleten. Na, akkor ezt a társaságot számuzzük ide. Lehet egy évben egy kiállítás ott ezek közül, akik aztán egyedül vagy kettesével, vagy hármasával állitanak ki, az o dolguk, és a megalázás folytatása, hogy önköltséges, az azt jelenti, hogy maguk fizetik a meghivót, plakátot nem nyomhatnak, nem akaszthatnak nyilvános helyre és a szállitást és az orzést meg kell fizetniük. Ami egy nagyon nagy megalázás, ma már az ember ezen nevet, hogy miért megalázás? Ma már mindent meg kell fizessünk magunk, mert nincs ez a támogatás. A világon a legtöbb helyen ez tényleg. De akkor a magyar képzomuvészet mindent megkapott készen, a rendes képzomuvész, akit a hatalomnak... az abszurd volt, hogy a muvész a terembért vagy a szállitást maga fizesse, vagy a katalógust. Mi azonban akkor belenéztünk a zsebünkbe, vagy elvállaltunk egy munkát: grafikát, vagy vagonkirakodást, vagy ki mit csinált ugye. Sokan grafikáztunk, reklámgrafikából éltünk többen. És akkor összekotorta az ember pénzt, és akkor szerényen megcsinálta a kiállítását. Szóval volt benne valami viadal, hogy én nem olyan ember vagyok, akinek a hatalom lekenyerez, hanem amiért én megdolgoztam, vagy a havi büdzsémnek a részére azt mondom, hogy ez nem a zöldségre, vagy a levesre, vagy az édességre, vagy a sörre megy, hanem azt mondom, hogy ez a szállitásra megy, vagy, gyerekek, magunk betoljuk, volt olyan is, hogy kordén betoltuk a muvet közösen. A Nádlerral nem tudom, mit cipeltünk például oda. Szóval ebben volt egy felnottes jó érzés, az öntevékenységnek a jó érzése, és az, hogy mondjuk lenézhettük azt, aki csak az elfogadott, az engedelmeskedő ...
