a fák között feltűnik az egész emigráció

Ilyés István: Valami nagy kalákát éreztem, nagy testvériességet, és jó volt ebben a testvériességben. Tavaszt adott az ember szívének, hogy életben vagyunk, jó találkozni, együtt lenni, és megmutatni a munkáinkat. […] Gyönyörű volt az, hogy vidéki nénik jöttek föl a kiállításra, mert látták, hogy ott egy templom van, és bejöttek, keresztet vetettek rózsafüzérrel a kezükön. Odajöttek hozzám, és a kis, göcsörtös ujjaikkal megsimogatták a kezemet, és megkérdezték, hogy ezt Ön tetszett faragni? Hát ezek gyönyörűek! […] A római katolikus lelkész Balatonbogláron följött a kis demizsonnal, és a kiállítás után mindenkit végigkínált borral. És tényleg Isten áldását adta ránk, küldött bennünket szét a világba, hogy legyünk erősek, bátrak és dolgozzunk tovább.

Akiket az Isten az életembe adott embereket, hogy szolgáltak engem a jó cselekedeteikkel áldja meg őket az a Krisztus, aki megáld engem mindennap. És azzal a békével tudok élni, amit csak ő tud megadni minden embernek. De áldja meg a Jóisten azokat is, akik ismeretlenül is köveket görditettek az életembe vagy belém rúgtak, vagy félretoltak, mert talán engem erősitettek. Az Isten nem hagyott el sohasem. Azt a békét tudtam megteremteni magamnak, amit az Isten azóta is őriz bennem, hogy a műveimben róla tudjak beszélni az embereknek.