tautológia gör-lat nyelvt, irod szószaporítás, szófecsérlés; azonos v. hasonló jelentésű szavak indokolatlan ismétlése. (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára)
[…] "A lehetőséget, a létezést és a szükségszerűséget még senkinek nem sikerült másként, mint nyilvánvaló tautológia útján meghatároznia, ha egyedül a tiszta értelemből igyekezett meríteni magyarázatát."
[…] A Langer által felállított legegyszerűbb szívességkérési séma szerint az első változat hibás, mert csonka: hiányzik belőle az indoklás. A második változat formailag megfelel a sémának, de tartalmilag tautológia, szószaporítás, ha tehát valaki belegondol, nem állja meg a helyét. Végül a harmadik formailag megfelel a sémának, és tartalmilag sem sérti azt, jóllehet, az indoklás – nyilván szándékosan – nem olyan erős, hogy azt ne lehessen különösebb lelkifurdalás nélkül megtagadni. Bárki rávághatja: "Sajnálom, én is sietek!"
[…]
úgy adni elő egy tautológiát,
mintha ténybeli ítélet volna.
PÉLDA. Aladár és Béla a különböző
nevelési felfogások erényeiről vitatkoznak.
Aladár az iskolai fegyelem régimódibb felfogásának
híve, Béla pedig amellett van, hogy nagyobb szabadságot
kell biztosítani a gyerekeknek az iskolában. A vita egy
pontján Aladár így szól: "El kell ismerned
Béla, a túl nagy szabadság nem jó dolog az
iskolában." Béla most bajban van, hiszen ezt csakugyan
el kell ismernie. Csak éppen Aladár állítása
játék a szavakkal. Azon alapul, hogy valamiből túl
sok, az nem jó. A "túl sok" pedig azt jelenti,
hogy akkora mennyiség, ami már nem jó. Azaz, a túl
sok az túl sok, vagy a nem jó az nem jó. Nyilvánvaló
tautológia.
Innen már világos, hogy Bélának azt kell megkérdeznie,
mennyi a "túl sok".
A
MATEMATIAKAI LOGIKA ALAPVETŐ MŰVELETEI
Tautológia:
Azonosan igaz.
[…] Íme, az egyik posztmodern logika, a tautológia: a stratégia az stratégia. Ez azonban nem holnapra szól, hanem holnapok ezreire. Ha stratégia, az nem a megszokások és nem a baljós várakozások stratégiája. Írható negatív utópia is, de minek, ha mindenki a negatív jövőképeket rekonstruálja magában. A tautológia már ismét kevés. Ha stratégia, akkor elfogadható vagy optimális jövőképet rak össze. Feltéve, ha képes rá.
[…] Az együttműködésről kellene beszélnem, illetve arról, hogy az együttműködésnek milyen szerepe van egy új stabilitási rendszer kialakításában. Én azt gondolom, hogy ez a megfogalmazás tulajdonképpen tautológia. Az együttműködést ugyanis más szóval stabilitásnak hívják. A stabilitási rendszert pedig másképpen együttműködési rendszernek is lehetne nevezni. Együttműködni pedig azok szoktak igazán, akik egymásra vannak utalva. Első kérdésem: egymásra vagyunk-e utalva itt ebben a térségben? A válaszom: igen, egymásra vagyunk utalva. Második kérdésem: igazán együttműködünk-e mi itt, ebben a térségben. A válaszom: nem, egyelőre senki sem állíthatja tiszta lelkiismerettel, hogy van köztünk igazi együttműködés.
[…] A hasznosságelméletet több szempontból is kritizálták, melyek közül valószínűleg a legfontosabb kritika az, hogy nem rendelkezik külső érvényességgel (SCITOVSKY [1990]). Honnan származnak a preferenciák? Valóban léteznek a fogyasztó fejében? Vegyük észre, hogy ezen kérdésekre adott válasz nélkül a hasznosságelmélet alapállítása - mely szerint a megfigyelt viselkedés a hasznosságfüggvény (korlátos) maximalizálásának eredménye - nem ellenőrizhető. Ha a viselkedés nem felel meg a szélsőérték-feladat megoldásának, nem dönthető el, hogy ez vajon azért történt-e, mert a hasznosságelmélet nem érvényes, vagy azért, mert nem ismertük pontosan a hasznosságfüggvényt. Más szóval a hasznosságelmélet egy tautológia. A külső érvényesség érve szempontjából fontos megérteni a kategóriakutatás fejlődését, és meglátni, hogy az nem a közgazdaságtanból, de még csak nem is a fogyasztói viselkedés tanulmányozásából nőtte ki magát. Másodszor, az analógia érdekes lehet a modellkészítő számára is, akit főként modelljének előrejelző ereje foglalkoztat (FRIEDMAN [1953]). A fogyasztói mentális folyamat árnyaltabb elemzését kínálva, a kategóriakutatás segítheti a modellalkotókat abban, hogy a hasznosságelméletnek megfelelő változatát válasszák ki.
[…] Lehetséges modell, propozicionális értékelés, modellbeli (modellhez tartozó, modell által definiált, modellen(ben) való) igazság, formula és elmélet modellje, szemantikai következmény, tautológia (logikai igazság, érvényes formula), kielégíthetőség.
Definíció:
Ha az f formula logikai következménye az üres halmaznak,
akkor azt mondjuk, hogy f tautológia.
Definíció: Egy f és egy g formula (szemantikusan)
ekvivalensek ha ugyanazt a Boole-függvényt írják
le. Ezzel ekvivalens, hogy f és g ekvivalenciája egy tautológia.
[…] Azt mondtam, hogy az "élő" és "élettelen" szavak csak verbálisan megfelelők. Ha túlságosan kiterjesztjük jelentésüket, könnyen tautológiának tűnhetnek. Tudományosabban fogalmazva, a magam részéről azt gondolom, hogy a Felhő belsejének kémiai állapota rendkívül komplikált, komplikáltak a molekulák, komplikált struktúrák épültek a molekulákból, komplikált az idegrendszer aktivitása. Röviden: azt gondolom, hogy a Felhőnek agya van.
[…] Igen, Jézus Krisztus igazsága az Atya, s az Atya ereje a szelíd Jézus. Egyesek számára értelmetlen tautológia ez a mondat. Pedig Krisztus létének ez a tengelye. Azért boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert Krisztusra vágynak, az ehető és iható igazságra.
[…] Ha létezne a Vallomások Istene, vajon mit szólnának hozzá a "szémák" tudorai? És vajon állíthatná-e Jakobson, hogy a "tárgyak" (azok a bizonyos természeti tárgyak és dolgok, mint a kövek, fák, orrok, üvegek stb) "saját maguk jelei" és mint ilyenek "saját magukat tárják fel"? Vagy esetleg a természet megszűnne "természet", azaz önfeltáró tautológia lenni annak a szakadéknak a mélyén, amelyben hagyod elsüllyedni a hozzá fűződő érzéki kapcsolatainkat? Az érzéki kapcsolatokat, amelyekre a természeti valóságról szerzett ALAPVETŐ (de nem kevésbé KÖLCSÖNHATÓ) kódrendszer szabályait követő pszicho-fizikai tudásunk épül?
[…] Egy végső axiómarendszernek meg kellene magyarázni önmaga létrejöttét is. ...ez azonban paradox helyzetet teremtene: hiszen ha már le lehet vezetni valamiből valamit, akkor az a valami nem axióma... Ez egy végtelen ciklus, s emiatt világossá válik: nem létezik olyan rendszer, ami leírná az élet értelmét, vagy hogy mit kéne kezdenünk magunkkal - így minden csupán önkényes elmekből ered. Ez pedig azt jelenti, hogy bárki bármikor bebizonyíthat bármit, csak megfelelő rendszert kell kitalálnia hozzá. Mindebből következik, hogy semmivel se értelmesebb a gondolkodó homo sapiens, mint egy TVutánzat-ember, vagy bárki más: hiszen egyik axiómarendszer se jobb mint a másik, csupán más (ugyan ez tautológia, de akinek esetleg elsőre nem ugrott be hogy miért van így, az gondoljon arra, hogy épp az elöbb láttuk be: nem létezhet egyetemes értelemmérce). Mondhatjuk azt, hogy saját axiómarendszerünkben valaki nem értelmesen él - ez azonban nem jelenti azt, hogy a valóságban tényleg így van, hiszen nincs "mindent eldöntő" rendszer, s könnyűszerrel felállítható olyan axiómaösszesség is, amelyből pont ezen állításunk ellenkezője következik. Ez a rivális rendszer pedig nem lehet jobb vagy rosszabb a miénknél - egyetlen kritériuma a következetesség, és semmi más. Ebből nyilvánvalóan látszik, hogy el kell fogadnunk a másságot - ha nem így teszünk, következetlenek vagyunk. Az emberiség nagy eszmerendszereinek egymás elleni küzdelme felfogható úgy is, mint axiómarendszerek harcai egymás ellen. És ha valami értelmetlen, akkor ez az, hiszen mint mondottuk, az axiómarendszer nem lehet jó vagy rossz.
[…] Szigorúan véve a racionális valószinűtlen. A törvény, a szabály, a rend, mindaz, amit így nevezünk, olyannyira valószínűtlen, hogy a nemlétezés határán áll. A racionális a csodával határos, olyannyira ritka és szokatlan, hogy szinte azonos a nemléttel, a nullával, a semmivel. A létező a maradéka, bizonyos tekintetben a komplementum, amire a nagyobb valószínűség esik. A létező - és ez tautológia - a legvalószínübb. És a legvalószínübb a rendetlenség. A rendetlenség majdhogynem mindig jelenvaló. Vagyis felhő vagy tenger, vihar vagy zúgás, kavarodás és tömeg, káosz, tumultus. A reális nem racionális. Avagy csak mint legszélső határeset. Így a tudomány mindig a kivételes jelenség, a ritkaság és a csoda tudománya. A tudás mindenkor szigetekről, sporadikus dolgokról és ultrastruktúrákról szóló tudás. Talán rabságbavetésünk mindahány formája azon alapul, hogy mindig volt valaki, aki elhitette, hogy a valóság ésszerű.
[…] Látszatra egyszerű probléma: azt kell kérdezni, mi a társadalom. De az eredmény tautológia, hiszen a társadalom társadalom. Ismét csak általánosság, ismét csak frázis. Az általánosságot konkrétságában, a totalitást a kategóriák gazdagságában megmutatni - talán ez volna a kiút? A jelenségek (tények) halmazát számtalan kapocs fűzi más halmazokhoz, a kategóriák gazdagsága, a kategóriákat egymáshoz fűző viszonyok kategoriális kidolgozása határtalanná tágítja ugyan az értelmezés lehetőségeit, csakhogy a totalitás extenzitásában határokkal rendelkezik. Határok vannak, mondja Arisztotelész, mondja Hegel, és tudja Marx is. Az intenzív végtelent kell felépíteni: modellt kell létrehozni. A konstrukcióhoz kiindulópont szükséges: a kérdés, ismét a kérdés feltevésének szükségessége. Miért olyan a világ, amilyen, kérdezte, de a kérdést erkölcsi felháborodása azonnal megfordíttatja vele: ha olyan, amilyen, miképpen lehetne mássá? Tehát a történelemmel elfedni a jelent "képtelen és hibás dolog" a jelent önmagából kell megérteni.
[…] Arisztotelész az észlelést védve a szofisták ellen, azt vallotta, hogy nem az érzékek csalnak, hanem az érzékek adatainak téves kapcsolata. A megoldást keresve a bizonyítás legfőbb elvének a kizárt harmadik tételét tekintette. A klasszikus logika ennek megfelelően kétértékű rendszert alkalmaz, melyben egy állítás vagy igaz vagy hamis (de sohasem lehet a kettő közti érték: a kizárt harmadik). A klasszikus logika törvényei elsősorban a helyes érvelés és következtetés szabályait írják le: a nyelvi formában megfogalmazott állítások igazságtartalmát logikai formulák formájában absztrahálják. Az eredeti megfogalmazástól elvonatkoztatott formulának a szemantika szabályai szerint adhatunk jelentést. A jelentésadás során a formula minden eleméhez hozzárendeljük az igaz és a hamis értékek valamelyikét. A formula három osztályba tartozhat: (1) kielégíthető, ha van olyan interpretáció, melyben igaz az értéke; (2) tautológia, ha minden interpretációban igaz; (3) kielégíthetetlen, ha minden interpretációban hamis az értéke.
[..] Erdély Miklóst már kora ifjúságától végigkísérték a szemi-azonosság esetei. Apja építész volt (vonakodva, de ő maga is aztán az lett). Anyja ismert spiritiszta médium (aki "vonakodva", azaz csupán a transz állapotában, más személyeket testesített meg). Féltestvérei közül két bátyja ikertestvérek voltak. Nemcsak a vitatható azonosság vagy a tautológia esetét személyesítették meg, hanem az ilyen tautológiák mélyén rejlő tragikumot is: mindkettőjük koncentrációs táborban pusztult el. Erdély újra és újra megismételte aztán ezeket az előképeket a maga eszközeivel.
[…] Danyiil Harmsz drámája, akárcsak egyéb prózai művei, magyarul jóformán ismeretlenek. A Jelizaveta Bam című, 1928-ban írt dráma az orosz avantgárd kései terméke vagy inkább kiáltványa. Jean-Philippe Jaccard a Harmsz és az orosz avantgárd vége című könyvében (Bern, 1991) a drámát Ionesco A kopasz énekesnőjével párhuzamosan elemzi, és meggyőzően bizonyítja a hasonlóságokat a két dráma között a nyelvhasználat, a logikai struktúrák fokozatos lebontása, a tautológia szintjén, minek következtében a ritmus elve és nem a logikai elv irányítja a beszédet. Egyszóval az abszurd ismérveit sorolja mindkét drámában, azzal a mégsem elhanyagolható különbséggel, hogy az orosz dráma nyelvezete egyenes leszármazottja az orosz történeti avantgárdnak, és így az értelmen túli nyelv (zaum) futurista - főként Velimir Hlebnyikov nevével fémjelzett - elméleti írásain nevelkedett.