M.U.Z.I.K. / MAGASPINCE / Pluralizmus
Rendszerváltás után: publikációs szabadság, független kiadók
A 80-as évek hivatalosan mellőzött underground hangjait az adott pillanatban nem tették közkinccsé független cégek, merthogy még nem is léteztek, csak utóbb születtek meg - kétségtelen megkésettség. Nincs viszont késés történelmi mércével mérten: amint a politikai, gazdasági változások lehetővé tették - még a legnagyobb multinacionális vállalkozások berendezkedése előtt - megjelentek a korábbi, egyetlen, állammonopolista hanglemezkiadóhoz képest független cégek, köztük a kisebb rétegeket érdeklő, nem kommersz zenéket kiadók is.
Evidencia: a szocialista rendszer nem úgy működött, mint a kapitalista. Ami odaát a punk/new wave körül történt, a lemezipar szabad piacgazdasági viszonyok közötti működésmódját mutatja. Ami nálunk a punk/new wave körül történt, az a piac felé lépegető, ideológiai korlátok közé szorult, de északi és keleti szomszédainknál jóval enyhébben elnyomó szocialista módszer volt az irányadó.
Nyugaton mindig léteztek független kiadók, de minden korábbinál - még a társadalomból való kivonulást hirdető, kommunákat létrehozó hippikorszaknál is - látványosabban léptek színre a 70-es/80-as évek fordulóján, a gyakorlatban alkalmazva a punkmozgalom jelszavát (csináld magad!), politikai tudatosságát, a new wave kísérletező szellemét. A kis, független cégek általában rugalmasabbak, gyorsabbak a nagyoknál, kevésbé bürokratikusak, művészileg teljesen szabadjára engedik zenészeiket, személyesebb a kapcsolatuk velük. (Eme ideálkép fordítottja sem kizárt, természetesen: függetleneknél is előfordulhat lélektelen üzletember, nagyvállalatnál is elérhető tökéletes művészi szabadság.)
A lényeg - természetesen a zene kvalitásai után - nem is annyira a kiadás "független" vagy "függő" módja, hanem a választási lehetőség: nemcsak kiadók válogathatnak zenészek között, hanem fordítva is - sőt, muzsikusok is létrehozhatják saját kiadójukat, ha magukban bíznak legjobban. Nem ördöngősség a lemezkészítés, kiadás, terjesztés, nincs benne misztikum, bárki előtt nyitva áll. Izlés, lelkesedés, szakértelem feltétlenül szükséges hozzá, s jó ha minél több a pénz, de kevéssel is bele lehet vágni. Szabad a pálya.
Ez hiányzott Magyarországon a rendszerváltás időszakáig. A színpadon olykor hangos szamizdatra emlékeztető magyar együttesek a 80-as években nem vállalták a műfajukhoz és mondandójukhoz illő, valódi szamizdat tevékenység politikai kockázatát: nem hozták létre az engedély nélkül, illegálisan készített és árusított független lapok zenés megfelelőit - pedig a könnyen sokszorosítható kazetta akkoriban már elterjedt hanghordozó volt.
Nem alakult ki a második nyilvánosság - pontosabban kialakult, de nem hordozta magában a független lemeziparrá fejlődés csíráit. A közkézen forgó felvételek egy része maguktól a tűrés és tiltás határán működő zenészektől eredt, más részüket rajongók vették magnóra, ám mindez nem üzlet volt, legfeljebb baráti szívesség vagy dokumentáció. Például az Artpool Letter című art-szamizdatot megjelentető Galántai György képzőművész, az underground művészeti élet egyszemélyes - pontosabban, feleségével, Klaniczay Júliával együtt kétszemélyes - intézménye, is rögzítette archívuma számára a számottevő együttesek fellépéseit (ezek egyike, az Európa Kiadó 1986-os koncertje 1990-ben meg is jelent kazettán, míg maga az Artpool Művészetkutató Központ 1992 óta fővárosi intézményként működik).
Az együtteseknek ambivalens érzéseik voltak a lemezkészítés eléggé irreális lehetőségével kapcsolatban: vonzotta és taszította őket a lemez gondolata, mindenesetre nem küzdöttek érte, nem a pénz mozgatta őket. Szegények voltak, és szabadok. Ha "szabályos" földalatti kiadói tevékenységbe fognak, valószínűleg közbelép a rendőrség. Nem tették. Szemrehányást tenni nemigen lehet nekik amiatt, hogy a publikáció útjának szabaddá válásakor, sem ők, sem a velük dolgozó szervezők nem tudtak profi kiadókként teljes fegyverzetben megjelenni a piacon.
Egyetlen kivételről tudok. 1986-ban, a Hungaroton Magyar Hanglemezkiadó Vállalat (MHV) monopóliuma megszűnésének időszakában a Trottel együttes tagjai Trottel Records néven megkezdték három darabból álló kazettasorozatuk készítését Pajtás daloljunk címmel. Ezen egy csomó magyar punkzenekar felvételeit válogatták össze - inkább rossz, mint jó minőségben, ahogy lehetett. Semmi bajuk nem lett belőle. Sőt: a fénymásolt borítójú, házilag sokszorosított kazetták eladásából példányonként 4-5 forint hasznuk volt - de ennél sokkal fontosabb, hogy a külföldi zenészeknek, kiadóknak, fanzineknek kiküldött példányok révén szert tettek olyan ismeretségekre, melyek aztán a Trottel európai turnéihoz, lemezeik külföldi kiadásához vezettek. 1992-ben céget is alapítottak: a Trottel Records azóta több, mint 20 kazettát, 6 CD-t és 4 LP-t adott ki, lehetőség szerint alacsonyan tartott áron.
Az MHV monopóliumának megszűnése több okból sem hozta el a választék látványos bővülését és a tőle független piaci szereplők hirtelen megsokasodását. Az 1986-os Sajtótörvény a sajtótermékek között a nyilvános közlésre szánt hangszalag és hanglemez kiadását is engedélyezéshez kötötte, az engedély megadását/megtagadását azonban jellegzetes gumiparagrafusok közé ágyazta - márpedig az engedélykérést eleve elvető punk/new wave zenekarok számos szövege garantáltan fennakadt volna a rostán. Jelszavakban ugyan vállalkozásra buzdított a politika, ám a gazdasági környezet, a szabályozás nemhogy nem kedvezett a maszekoknak, mégcsak szektorsemleges se volt.
1988 körül több olyan vállalkozás is akadt, amely a végre igazából megvalósuló publikációs szabadsággal élve szállt be a popbizniszbe. A legelső független kiadók között akadt néhány, amely valamilyen okból - legyen az adózási trükk vagy jótékony szeszély - hajlandó volt a biztos siker (= a nagy kaszálás) igéretével egyáltalán nem kecsegtető rétegzenéket is megjelentetni. Közéjük tartozott a Hungaropop, a Proton és a Ring. A Hungaropop Safari Club egy színes magazin (Sztár) és egy rock-regényfüzet (Pop Legenda) mellett dzsessz-, kortárszenei (180-as Csoport, Hortobágyi László) és alternatív rocklemezeket (Balkan FuTourist, Csokonai Vitéz Műhely, Trance Balance) adott ki; a mulatós muzsikán meggazdagodott Proton kommersz katalógusában kakukktojásként díszelgett az Európa Kiadó és a Pál Utcai Fiúk; a Ring, egy építőipari kisszövetkezettel a háta mögött, a hagyományosabb vonalat (East, HBB, Tátrai Band) vállalva, a lakodalmas-rocktól tartózkodva páratlan alternatív sorozattal rukkolt ki (Beatrice, Kampec Dolores, Sexepil, Vágtázó Halottkémek).
Ma már a Hungaropop és a Proton nincs színen, a Ring igen, de jelenlegi tevékenysége nincs köszönőviszonyban témánkkal - hagyjuk is.
A függetlenek második generációjának már közvetlenül volt köze ahhoz a zenéhez, amiről itt szó van. Ebben éltek, akár zenészként, mint a zene veszteségeit nyomdai, grafikai munkák nyereségével ellensúlyozó Weast CMC-t alapító Szász György (CMC = Cro-Magnon-i Cola együttes), a Bahia országos "gyarmatáru" (ruha, ékszer) üzlethálózat lemezkiadóját vezető Hajnóczy Csaba (Kontroll Csoport, Kampec Dolores) vagy Rupaszov Tamás (Trottel Records és zenekar), akár koncertszervezőként, menedzserként, mint György B. Péter (Weast, majd Human Telex), akár klubvezetőként, mint Nagy Gyula, aki éveken át vitte a Fekete Lyuk koncertjeinek és kiadványainak ügyeit.
Valamennyien egy-három emberrel vágtak bele. 500-5000 között mozgó példányszámú kiadványaiknál külön küzdelmet vívtak a nullszaldó eléréséért. Néha sikerült, sokszor nem - ez okozta a Weast CMC és a Fekete Lyuk Hangja megszűnését, a Bahia és a Trottel viszont máig tartja magát, katalógusuk bátran impozánsnak nevezhető. A Human Telex más tészta: tulajdonosa az érvényesülés más útját választva egy világcég, a Warner magyarországi leányvállalatához vitte az általa menedzselt Sexepil együttest, a Kispál és a Borzot pedig "eladta" egy másik kiadónak. Kicsiknél, illetve saját kiadásokkal kezdve jutott el multikhoz a Pál Utcai Fiúk és a Tankcsapda is, de a vándorlás a jobb lehetőséget kínálók felé a függetleneknél is észrevehető, a Trottelnek például több "felfedezettje" is továbbállt.
Az itt említett kis cégek nem voltak, s ma sem tagjai a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének, a MAHASZ-nak - a hamisítás, amely ellen a szervezet igyekszik védeni tagjait, őket viszonylag kevéssé sújtotta, sújtja. Az anyagiak szorításán túl inkább ízlésbeli, mint ideológiai megfontolások irányították, irányítják döntéseiket - ideológia leginkább az anarcho-punk Trottel működését hatja át: zenekarként a horror horrorjának tartanák, ha más adná ki őket, s megpróbálna bármibe is beleszólni, kiadóként elkötelezettséget várnak el a zenekaroktól, saját elkötelezettségüket pedig azzal bizonyítják, ahogy osztoz(ná)nak velük az esetleges nyereségen.
Sok kortárs és posztumusz zenét köszönhetünk nekik - részletesen lásd a diszkográfiában, itt csak vázlatosan:
Weast CMC: BP Service, CMC, F.O.System, Happy Dead Band, Keleti Fény, Lacht El Bahhtar, Sziámi.
Trottel Records: Anima, CAFB, CPg, Hidegroncs, Hisztéria, Korai Öröm, Marina Revue, Másfél, Leukémia, Liquid Limbs, Plasma Pool, Red Marinetti, Slogan, Trottel, Westminster Apu.
Bahia: Ågi és Fiúk, Åpolók, BP Service, Balaton, Batu Kármen, Dixi, Európa Kiadó, Gas-Pillangó, Grund, Hortobágyi László, I Love You, Kamondy Ågnes, Kampec Dolores, Kézi-Chopin, Kinopuskin, Kontroll Csoport, Laca-Jony-Koko-Wahorn, Másik-Menyhárt, 2.Műsor, Peter Ogi, Pepsi Érzés, Szkárosi-Konnektor, Tudósok, Tundra Voice, Uj Nem, URH, Uzgin Üver, Vidámpark, Wahorn.
Lyuk: A.M.D., Auróra, Hold, Kézi Chopin, Kispál és a Borz, Kretens, Máyusi Kalapács, Orkesztra Luna, Rés, Sex Action, Ugatha Christie, Waszlavik Gazember
Human Telex: Andersen, Kispál és a Borz, Perfect Name, Sexepil.
Artalom (miskolci kiadó, miskolci együttesekkel): Åpolók, Magyar Vizsla, Victor Hugo és a Nyomorultak, Zum-Bum-Plac.
Pesti Est: Drums, Korai Öröm.
Az, hogy a főnyereményt mindmáig egyikük sem ütötte meg, sajnos, majdhogynem természetes ma Magyarországon - "a létezés már fél siker", ahogy az Európa Kiadó énekelte. Ha a hazai tömegízlés hagyományos konzervativizmusa nem lenne elég, ott vannak a rendkívül nehezen megtérülő költségek és a terjesztési problémák. Nagyon óvatosan hirdethetnek csak, legfeljebb olyan orgánumokban, amelyről biztosak lehetnek: elérik célközönségüket. Elég kevés boltba jutnak el termékeik - ezek viszont zömmel alternatív zenére specializálódtak, mint például a budapesti Wave és Indie Go -, s a közvetlen postai terjesztés sem annyira egyszerű, mint az ember gondolná.
Mindazonáltal a legnagyobb világcégek, a majornak nevezett multinacionális vállalatok (1991: BMG, 1992: EMI, 1993: Sony, Warner, PolyGram), illetve a jobb brit független cégeket (Creation, 4AD, Mute, One Little Indian) képviselő HMK megjelenésével (1993), s a Hungaroton nagy vihart kavart csődjével és privazitációjával (1995: Magyar Művészek Konzorciuma), tehát a lemezpiac üzleti szférájának megerősödésével párhuzamosan kezd kialakulni egy alternatív, kicsiben gondolkozó hálózat is: létezik kiadás, terjesztés, léteznek független rádiók, lapok. Kezd kiépülni egy normális piaci rendszer, melyben mindenkinek megvan a maga helye és szerepe, működése kereteit írott törvények határozzák meg - de azért a farkastörvények sem vesztették egészen hatályukat.
A sajtófronton is 1988 körül szakadt át a gát. Az akkori új politikai lapok - Hitel, Reform, Mai Nap, Kapu, stb. - mellett új zenei lapok is megjelentek:
POliP (kiadó: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat által létrehozott Szimultán RT kiadásában, főszerkesztő: Frank Iván) - minden stílust evő, mindenkihez szólni akaró.
Ritmus (kiadó: Pallas Lap és Könyvkiadó Vállalat, főszerkesztő: Fodor Lajos) - a komoly- és könnyűzene egyenrangú kezelésének reménytelen kísérlete.
AlteRock (kiadó: Szimultán RT-Petőfi Csarnok, főszerkesztő: Hontvári László) - irányzatos, ahogy a címe mondja.
Indie '16 (kiadó: Rockway Management, szerkesztő: D. Kiss Gábor) - irányzatos, ahogy a címe mondja.
A piac valamennyit megfojtotta (az AlteRock 1989-90-ben kilenc, az Indie 16 1991-ben három számot ért meg - sovány vigasz, hogy a külföldi ifjúsági magazinok magyar mutációi közül is akadt, amelyik bedobta a törülközőt (Popexpress: Reform RT), másik kettő viszont virul (Popcorn: Talentum, majd Marquart csoport, illetve Bravo: ...). Ezek, a régi, KISZ-es lapokhoz (Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin, Világ Ifjúsága) hasonlóan inkább kuriózumként szentelnek teret az alternatív, underground zenének.
Akadt viszont néhány lap, amely szisztematikusan foglalkozott ezzel a területtel:
A vizualitásnak főszerepet adó, test és kultúra alcímmel indult VOLT (alapító szerkesztők: Ligeti Nagy Tamás, Hegyi Hill Zoltán) 1992-1995 között rendszertelenül megjelenő tizenöt száma.
A kétheti, majd heti Magyar Narancs, illetve annak alig több, mint egy éven át (1994-95) havi mellékletté bővített zenei rovata, a Narancsfül (szerkesztő: Marton László Távolodó).
Ugyanez mondható el az 1995 decemberében indult Wanted című havilapról (kiadó: Sziget Kulturális Egyesület, szerkesztő: Uj Péter), de belefér ez a világ a tudatosan tágabb horizontra figyelő, 1996 januárjában indult Z Magazinba (kiadó: Budapest Magazines Kft., főszerkesztő: Herskovits Iván) is. Az ezzel össze nem tévesztendő Zenészmagazin (kiadó: Soltész Reklám, felelős szerkesztő: II. Lengyelfi Miklós) és a Display (kiadó: MIDI-Music Kft., szerkesztő: Pierrot) inkább a zenebisznisz szaklapjai, a Budapesten élő külföldiek pedig a Budapest Weekből (kiadó: Citimédia Kft) informálódhatnak erről a szféráról.
A pluralizálódás a műsorújságok piacán is beindult: a Pesti Műsor (kiadó: PM Lap- és Könyvkiadó Kft) mellé 1992 óta, a semmiből zárkózott fel az ingyenes Pesti Est (kiadó: "P" Est Bt.), amely 1995-ben már alternatív zenekarok lemezeinek kiadásába is belevágott.
És ott vannak a szabálytalan, szélsőségesen szubjektív fanzinek: nem kénytelenek versenyezni a nyugati hátterű, színes pop- és ifjúsági magazinokkal, viszont bőséges információval látják el az alternatív zene közönségét, sőt postai úton történő kazettaterjesztéssel is foglalkoznak. Egy időben rengetegen voltak, ma talán valamivel kevesebben, holnap majd újra többen: recenzálják, ajánlgatják, cikizik egymást, írnak ismert és obskurus zenekarokról, híres és fellelhetetlen lemezekről, politikáról általában, "divatos" témákról, mint az anarchizmus, vegetarianizmus konkrétan, közölnek verset, képregényt - meg általában mindent, amire kedvük tellik.
A teljesség igényének teljes hiányával, néhány cím (érdemes utánanézni, van ami létezik még, van ami nem): A Búvárok Reménykednek, Artalom, Dall-Ass, Genyó Szívó Disztroly, Holt-Åg, Isten Malaca, Kero-Zine, Lanongrud, Marsbéli Krónika, Második Látás, Mozgalom, Nóvum Orgánum, Olvasnivaló, Próba Szekerce, Straight Edge, Szeméttelep, Szubkultúra, Tűzvonal, Vírus.
Mellettük a közösségi rádiók jelenthetnek még terepet az underground zenének, de ezek a se nem kereskedelmi, se nem közszolgálati adók elég lassan, nehézkesen kapnak lábra - Budapesten hárman osztoznak egy frekvencián (FM 98.00), a Civil, a Fiksz és a Tilos Rádió.
Mi van még? Független kiadású, alternatív zenéről szólva nem maradhat említés nélkül a dzsessz (lásd Simon Géza Gábor írását: Magyar Narancs, 1993. augusztus 5.), az autentikus népzene (lásd az évente háromszor megjelenő folkMAGazint), valamint a mulatós zene (mint egy egészen másfajta alternatíva) - de ezek nem esnek útba ezen a M.U.Z.I.K.-on.