M.U.Z.I.K. / MÉLYPINCE / URH

dalszövegek


Atommagömlés
Az öt kontinens
Bétaville
Bon Bon Si Bon Bon
Bye Bye
Ismeretlen katona
Jól van, jól
Katt
Kék fény
Kétezer
Ki akarja nyírni a doktor
Kísérleti állat
Márti
Nagy Testvér
Pokoli aranykor
Rock'n, Fuck'n
Szabadíts meg
Szavazz rám!
Temesd el
Ujjlenyomatok
Van-e élet a Földön?
Vigyetek el
 


Atommagömlés

Utolsó óra bármelyik óra
Fesd feketére a helyedet
Kifordult régen, kesztyű a város
Megfejthetetlen üzenet
Atommagömlésed volt.
Szörnyű napod lesz
Jelek maradtak mindenütt
Partnered nincsen, atommagömlés
Mocskolta össze ágyneműd
Atommagömlésed volt.
Kerek történet lett osztályrészed
Ezt választottad: maradék
Kerek történet, mint egy törpének
Megkaptad végre a magadét
Atommagömlésed volt.
Jött két nagy ember, gyémánt a szívük
A szádba benzint öntenek
Kigyulladt rajtad a nagykabátod
Lángolva száll a tölteted
Atommagömlésed volt.

(Müller Péter dalszövege)
 


Az öt kontinens

Európa, szegény.
Európa, szegény.
Akárhogy tépelődök,
Nem bírlak megmenteni én.

Åzsia is szegény.
Åzsia is szegény.
Hatalmas lyukat látok 
A térképen a helyén.

Amerika beteg.
Amerika beteg.
Lehet, hogy meggyógyítom,
Ha egyszer odamegyek.

Ausztrália miatt,
Ausztrália miatt,
Bármilyen messze is van,
Nyugtalan álmaim vannak.

Afrika - igen!
Afrika - igen!
Oda el kéne menni,
Lenne egy kis szinem.

"Közel-Kelet, de közel vagy!
Távol-Kelet, de távol vagy!"

(Müller Péter dalszövege)
 


Bétaville

Azt mondták, van itt egy város
Azt mondták, a neve Bétaville
Azt mondták, ünnep van benne
Örökké jubilál a drill

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Rámadtak valami ruhát
Azt mondták, dobjam el a régit
Ez a város prostituált
Gyűlölöm, mikor kielégít.

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Bevallom, hazudtam neked
Nem az vagyok, akinek hiszel
Értsd meg, és próbálj ki végre
Ingyen is végzek bárkivel
Azt mondod, ez itt nem műfaj
Azt mondod, kis ország, jól van
Tanultam én is, hogy kicsi
De mindig élen járt a sportban

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Ez az utolsó ország,
Ahol semmit nem követtem még el
Ez a város szétrohaszt
Küzdök a végelgyengüléssel
Mi ez a lötty, amit iszunk?
Emlékeztet valamire
Igen, itt valahogy minden 
Valami másnak a helye

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Igen, le vagyok törve
Ne mondd, hogy túl sötéten festem
Ez tényleg szánalmas státusz:
Egy vaktöltényes szupergyilkos Pesten

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

(Müller Péter dalszövege)
 


Bon Bon Si Bon Bon

Bon Bon Bon Bon Si Bon Bon
Bon Bon Bon Bon Si Bon Bon

Csak egy parti
De jó lapokat hozzá
Nem garantál senki

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

A Blahán, a Blahán
Ott szült meg engem az anyám
Olykor-olykor ha arra haladok
Még ma is gyakran könny gázra fakadok

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

A Blahán, a Blahán
Egyszer ott végzem talán

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

Túl sok a rendőr
Túl sok a spicli
Kevés a kurva
Kevés a strici
Kevés a rendőr
Kevés a spicli
Túl sok a kurva
Túl sok a strici

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

A zene nem zene, a szöveg nem szöveg
Senki nem tudja, hogy jön vagy megy
A zene nem zene, a szöveg nem szöveg
Senki nem tudja, hogy jön vagy megy

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

(Menyhárt Jenő dalszövege)
 


Bye Bye

A tehetség elvetél
Eltemetünk, Bye Bye
Kiherél egy intézmény
Elfelejtünk, Bye Bye
Nem számít, mit tehettél
Eltemetünk, Bye Bye Bye

Tízig számolok és meghalok
Idegszervíz jön vagy megfagyok
Kevés tett, túl sok beszéd
Zene helyett rossz mesék
Nincsen semmi remény
Elfelejtünk, Bye Bye
Túl korán érkeztél
Elfelejtünk, Bye Bye
Istenem, hát nem nyertél
Eltemetünk, Bye Bye bye

Tízig számolok és meghalok
Idegszervíz jön vagy megfagyok
Kevés tett, túl sok beszéd
Zene helyett rossz mesék
Kis kezek és kis fejek
Eltemetünk, Bye Bye Bye
Önmagad túl élheted
Elfelejtünk, Bye Bye
Ez egy ilyen szerkezet
Eltemetjük, elfelejtjük, Bye Bye Bye
Tízig számolok és meghalok
Idegszervíz jön vagy megfagyok
Kevés tett, túl sok beszéd
Zene helyett rossz mesék
Bye!

(Somoskői Lajos dalszövege.)
 


Ismeretlen katona

Nem értesz semmit, csak érzed, hogy megnyílt a föld
Årtatlan ember vagy, aki még embert sem ölt
Bűntettről szó sincs, ne keresd megint a bajt
Jutalmad az lesz, ha valaki megbüntet majd
Minden rendbe jön, szerelmem

Ne élvezz és ne védekezz
Nem élet ez, nem élet ez
Ne kérdezz és ne védekezz
Tedd tönkre, ami tönkre tesz!
A nyár meleg, a tél hideg
Nem éri meg! Nem éri meg! 
Hiába vagy, hiába vagy
Kinn az álom, de benn az agy

Nullára csökkent az esélye annak, hogy győzz
Nem marad túlélő, legjobb, ha magadra lősz
Add meg magad, úgy talán csak bűnhődni fogsz
Arccal a sárba! Ne kérdezz, ne tiltakozz!
Minden rendbe jön, szerelmem

Ne élvezz és ne védekezz
Nem élet ez, nem élet ez
Ne kérdezz és ne védekezz
Tedd tönkre, ami tönkre tesz!
A nyár meleg, a tél hideg
Nem éri meg! Nem éri meg! 
Hiába vagy, hiába vagy
Kinn az álom, de benn az agy

Tükrödben árnyék, az árnyékod tükröző folt
Középen ott állsz, és érzed, hogy fordítva volt
Belépsz a tükörbe, megint egy ördögi kör
Nincs helyed, valaki mégis a helyedre tör
Minden rendbe jön, szerelmem

Ismeretlen katona sírjában ülsz
Ismerős helyzet, de mégiscsak nyomaszt a bűz
Csukd be a szádat, mert belőled ömlik a gáz
Magadhoz nyúlnál, de a kezed is erősen ráz
Minden rendben van, szerelmem

Idegen vagy, aki valahogy itt rekedt
Csak félig-meddig érted a híreket
Eszed, amit az agyad meghagyott
Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott
Az értelmed kettős értelem
A civilizáció túltesz az életen
A test repül, a lélek hálni jár
A halál az állam szolgálatában áll

Nem ölt meg senki, de örökre tarkón a kéz
Rákkeltő lettél, gyűlölnek, amerre mész
Mentsd föl magad, mielőtt lenyel a föld
Årtatlan ember vagy, aki már embert is ölt
Minden rendben van, szerelmem

(Müller Péter dalszövege)
 


Jól van, jól

Nem érdekel semmi
Veled akarok lenni
Rock-and-roll, te vagy a legszebb
Ne vedd el tőlem a szexet

Jól van, jól van, jól van, jól
Adj össze minket, rock-and-roll
Jól van, jól van, jól
Felejts el minket, rock-and-roll
- Keleten a helyzet változatlan!
Minket is kivetett, kinevetett a rock-and-roll

Vigyáztam, mégis betett a szex
Ezután minden ugynúgy lesz
Gáz van, gáz van, gáz van gáz
Magadhoz nyúlsz, de a kezed is ráz
- Keleten a helyzet változatlan!
Minket is kivetett, kinevetett a rock-and-roll

(Müller Péter dalszövege)
 


Katt

Mindenki tudja, mi az a hasis. Mindenki tudja, mi az
a marijuana, mindenki tudja, mi az az LSD, a heroin,
a benzedrin, a meszkalin, de félek, hogy csak nagyon
kevesen tudják, mi az a "katt"...

Létezik egy ország, ahol minden rendbe' van
Minden úgy van, mint máshol, csak egy kicsit máshogyan
Létezik egy gyógyszer, ami mindent rendbe hoz
Khat-levélnek hívják, és szájrákot okoz

Észak-Jemen jó hely, mindenki khat-levélen él
Észak-Jemen jó hely, ott van elég khat-levél

Ott minden rendőr narkós, néha megáll a forgalom
Aki hozzájut egy kis khat-hoz, elrágja az úton
Észak-Jemen jó hely, kisért az éhhalál
Bezürget egy ajtón, és csupa narkóst talál
Viszont nyugodt kép az utca, sehol se látsz halottakat
Észak-Jemen jó hely, mindenkit helyre ráz a khat

Észak-Jemen jó hely, mindenki khat-levélen él
Észak-Jemen jó hely, ott van elég khat-levél

Mindenki khat-ot termeszt, megszűnt a búza és a rozs
A khat a legjobb gyógyszer, bár szájrákot okoz
A khat a legjobb tápszer, mindenkire hat
Az észak-jemeni tyúkok, csak azt mondják, hogy katt-katt-katt
A külkereskedő, aki egyszer arra járt
Esküszik azóta is, hogy a khat-levél nem árt
A rádióból tudta meg, hogy valamit aláírt
Fogalma sincsen, hogy mit, csak hallotta a hírt

Észak-Jemen jó hely, mindenki khat-levélen él
Észak-Jemen jó hely, ott van elég khat-levél
Észak-Jemen jó hely, Észak-Jemen jó hely,
Észak-Jemen jó hely, katt-katt-katt 

(Müller Péter dalszövege)
 


Kék fény

U-A- A- Å!
U-A- A- Å!
Kék fény! Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Az vagy nekem havonta egyszer
Ami az agynak a daganat
Årad belőled a kék fény
Elárasztod az agyamat
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Årad belőled a kék fény
A sugárzásod révén
Egész biztos meghalok
Meghalok a végén
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Szabó László, te kedves
Ismeretlen tette
Megvan a gyilkos, az ország örül
Kék dicsfény a fejed körül
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Mozaikkép lett az arcod
Összerakni nem lehet
Valld be, kedves Szabó László
Miért gyilkolsz engem meg!?
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Meggyilkol a Kék fény
Åldozat leszek a végén
A forró nyom hozzád vezet
Szabó Lajos, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet!
Szabó Lenke, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet4
Szabó Lóci, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet!
Szabó Lajos, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet!
A Szabó család, mosson kezet!
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

(Müller Péter dalszövege)
 


Kétezer

Kétezer apró démon táncol
Kétezer rohadt alisten
Kétezer apró szörnyszülött
Egy emberi arc sincsen
Azt mondják egymásnak, hahaha, csippcsupp
Azt mondják egymásnak, nyiffnyaff, piffpuff
Mást mondanak és mást jelentenek
A páncélosoké a pázsit
És a világ egy-nullra vezet
Zsebükben szerelmes filmek és atomtengeralattjárók
Eltünik az arcom, ahogy az atomtenger alatt járok
Kétezer apró démon táncol
Kétezer rohadt alisten
Kétezer apró szörnyszülött
Egy emberi arc sincsen
Az élet jó, a világ nem
Ha elmúlik a fiatalságom, mi marad nekem?
Mindent beleadok és belehalok
Van itt valaki, aki boldog?
Kétezer apró démon táncol
Kétezer rohadt alisten
Kétezer apró szörnyszülött
Egy emberi arc sincsen
Azt mondják egymásnak, hahaha, csippcsupp
Azt mondják egymásnak, nyiffnyaff, piffpuff
Mást mondanak és mást jelentenek
A páncélosoké a pázsit
És a világ egy-nullra vezet
Biológiai devolúció
Degeneráló mutáció
Rémületes műsorok
Mind a kétezer halott
Van, ami rock and roll és van, ami nem
Van, ami rock and roll és van, ami nem
Van, ami rock and roll és van, ami nem
Van, ami rock and roll és van, ami nem

(Menyhárt Jenő dalszövege)
 


Ki akarja nyírni a doktor

Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni őt, már be is adott neki valamit!

A doktor mérgezi a rock-and-rollt
Pedig még igazán sosem szólt
Csak arra kérünk, rock-and-roll
Ha komolyra fordul, először nekünk szólj

Ki akarja zavarni a divatból
Kíméli magát a vihartól
Rock-and-roll, védd meg magad
De ha nem megy egyedül, lehívom a fiúkat

Le akarja zavarni a terepről
Attól fél, hogy rocker lesz a gyerekből
Ez nem csapda, ne vigyázz
Legyél itt, hogy együtt legyünk, ha esetleg összedől a ház

Le akarja teperni a betegség
Kérjük szépen, hogy ne tessék
Etessék rendesen
Ha komolyra fordul, formában legyen

Mit tudna adni cserébe?
Olyat, hogy nekünk is megérje?
Hagyja meg nekünk a rock-and-rollt
Az eddig is úgy volt, hogy először nekünk szólt

A doktor mérgezi a rock-and-rollt
Pedig még igazán sosem szólt
Rock-and-roll, számítunk rád,
Ha komolyra fordul, csak kihívod az URH-t

Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni a doktor! 
Ki akarja nyírni őt, már be is adott neki valamit!

(Müller Péter dalszövege)
 


Kísérleti állat

Kísérleti állat vagyok
Rákot keltenek a bőrömön
Kísérleti állat vagyok
De a doktort biztos megölöm

Nem emlékszem, honnan jöttem
Nem tudom, miért velem kezdenek
Biztos azért választottak
Mert olyan vagyok, mint az emberek

Kísérleti ember vagyok
Bőrömön rákot kelt a Nap
A doktorok gúnyolódnak rajtam
Jólsikerültnek mondanak

Még egy utolsó ugrás
A sugár úgyis utolér
Kísérleti példány vagyok
Doktor, megfizetsz a bőrömért

(Müller Péter dalszövege)
 


Márti

Tudok egy helyet
Amit csak én tudok
Ha elmondanám nektek
Nem volna már titok

Néha odamegyek
Rendbehozom magam
Eldugtam ott valamit
Ami csak nekem van

Elástam ott egy nőt
Néha előveszem
Abból nem lehet semmi baj
Ha egy halottal teszem

Mártinak hívták
De nem ezért ástam el
Hanem mert egyszer megkérdezte
Hogy hol van az a hely

Tudok egy helyet
Amit csak én tudok
Ha elmondanám nektek
Nem volna már titok
(Volna egy Mártitok.)

(Müller Péter dalszövege)
 


Nagy Testvér

Üres
Fehér
Papírlapokat dobál
A postaládába
Levél
Helyett 
Ez vár

Valaki zavarja a távoli adókat
Valaki kattan a telefonban
Valaki megfoszt a rossz hírektől
Valaki néz a TV-ből

De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér!
De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér!

Az Ållatkert elszabadult
Nézed a TV-t és ő néz téged
Gazdátlan fény
Nagy Testvéred figyel téged

Nem vagy már egészen jól
A ház előtt sziréna szól
A morzsáid közt aranyrög
Valaki az ajtód mögött
Halk birodalmi ének
Nagy Testvéred eljött érted

De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér!
De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér!

Az Ållatkert elszabadult
Nézed az utcát és néznek téged
Éhező tekintetek
Ezer gazdátlan ember lézeng

"Sietsz? - Leszállhatsz a vonatról!
Szédülsz? - Leszedünk a repülőről!
Ha üvöltesz, kidobunk a mentőautóból"

Nem vagy még egészen jól
Távoli sziréna szól
Hlk birodalmi ének
Nagy Testvéred itthagy téged
De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér!
De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér!

(Müller Péter dalszövege)
 


Pokoli aranykor

Mindenki megdöglik vagy lelép
Nem hallgatják a zenét
Nem is tudom, minek szól
A jövőből is elég
Megdöglik vagy lelép
Ez már rég nem rock-and-roll
Ez már nem rock-and-roll

Mindenki megdöglik vagy lelp
Összegyűlt a szemét
Nem is tudom, miért vagy jól, há-há
Összegyűlt a szemét
Megtalálta a helyét 
Ez már rég nem rock-and-roll, há-há

Ovakodj az egyetlen gyógyszer 
Mellékhatásától, há-há-há-há!
A kis vörös kakas megdöglött rákban
Változó színek a memóriádban, há!
Elveszett az egyetlen játszma,
Ránk dőlt az ól, há-há-há-há!
Még néhány utolsó fénykép
Pornográf roncsainkról, há!

Mindenki megdöglik vagy megég
Égetik a zenét
Nem is tudom, mitől szól, há-há
Égetik a zenét
Megdöglik vagy lelép
Ez már rég nem rock-and-roll, há-há!

- Nem is tudom, miért vagy jól...
- Édességet nyalogatsz folyton,
Attól vagy olyan jól
Élvezed nagyon:
Cukrozott takony
Pokoli Aranykor
- Túl szép és fiatal vagy hozzám
Száz sanszod lehet
Túl fiatal vagy,
Hogy engem válaszz
A fű, a szex és a rock-and-roll helyett!

Mindenki megdöglik vagy megég
Összegyűlt a szemét
Nem is tudom, miért vagy jól, há-há
Összegyűlt a szemét
Megtalálta a helyét 
Ez már rég nem rock-and-roll, há-há.

(Müller Péter dalszövege)
 


Rock'n, Fuck'n

Leszólítlak az utcán, ahogy engem is szoktak
Leszólítlak az utcán, hogymegtudd, hogy hol vagy
Hogyan éljünk derűsen egy pusztítandó rassz-ban?
- Nem tudom a választ, pedig egész éjjel
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight

Leválasztlak anyádról, velem is ez volt
Mihez kezdesz magaddal, ha bezár a tejbolt?
Mihez kezdesz magaddal egy utcai harcban?
- Nem találod a helyed, pedig egész éjjel
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight

Elveszem a nődet, ahogy tőlem is szokták
Elveszem a nődet, mert ez egy ilyen ország
Hogyan ébredsz egyedül reggel a parkban?
- Vörös lesz a szemed, mintha egész éjjel 
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight

Az utadba állok, ahogy nekem is szoktak
Az utadba állok, és kékre pofozlak
Hogy érzed magadat egy újszerű maszkban?
- Nem találod a helyed, pedig egész éjjel
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight

Lelöklek a lépcsőn, mikor vonatra szállnál
Máris azon izgulsz, hogy mi lesz a vámnál
"Elveszik a jegyemet, még el sem utaztam!"
- Biztosan azért, mert egész éjjel
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight

(Müller Péter dalszövege)
 


Szabadíts meg

Agyamban kopasz cenzor ül
Minden szavamra ezer fül
Valaki helyettem gondolkodik
Valaki helyettem távozik

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Bevettünk minden dumát
Viseljük a dögcédulát
Szavainkat elcseréltük
Morzsáinkat feléltük

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Ez még nem a halál, ez még nem a halál
Minden nap újra erre jár
Ahány arc, annyi félelem
Elveszett a közérzetem

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Agyamban kopasz cenzor ül
Minden szavamra ezer fül
Valaki helyettem gondolkodik
Valaki helyettem távozik

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

(Menyhárt Jenő dalszövege)
 


Szavazz rám!

"Nem tudom, megpróbáltál-e már elképzelni engem a slágerlista élén... Nyitott Mercedesen gördülök a reptéri úton, kétoldalt délceg motorosok kísérnek. Barátságosan integetnek. Kinyílik a gép ajtaja, kilép egy férfi... izuhan - és szájon csókol. Keletről jött diplomatának gondolná az ember, pedig Alice Cooper az, megismerem a nyakában tekergő óriáskígyórók! Biztat... És én elkezdem választási beszédemet."

Szavazz rám!
Beváltom minden reményed.
Nincs hangod?
Használd az enyémet!
Elindulok,
Ha harc, legyen harc!
Szavazz rám, 
Régóta engem akarsz!

Pokoli népszerű vagyok!
Iszonyú szavahihehető vagyok!
Gyönyörűen fogok énekelni,
Ha kapok még egy szavazatot! 
Szavazz rám!

Ha majd a csúcson leszek,
Akkor is szeretlek Téged!
A Népem leszel
És én a Népzenészed!

Szavazz rám!
Válassz tisztességesen!
Válassz meg,
Különben végeznek velem.
Válassz meg!
Hidd el, hogy jobban jársz velem!
Szavazz rám, 
Bizalmadat úgy élvezem!

Én úgy vagyok szép,
Ahogy az Neked jó!
A Te szavad
A döntő szó,
Szavazz rám!

"Emlékezz majd arra, ami most van! Lépj be a fülkébe... Gondosan húzd be magad mögött a függönyt... A borítékban egy cédulát találsz... alaposan húzd át a másik nevet... Ragaszd le a borítékot... és dobd be az urnába!... Emlékezz majd arra, ami most van!"

Már meg is választottál!
- Valóra válik minden álmod.
Fontos döntést hoztál:
Sikerült engem megtalálnod.

Tudom, eddig mindegy volt,
Mostantól fontos lesz neked.
Mentsd meg a megmentőd!
Mentsd meg - hogy megmenthesselek.

"Lenin, Jagger és Clara Zetkin engem javasolt. Én vagyok a megbízható anti-futurista! A monumentális propaganda tárgya!
Szavazz rám!"

Szavazz rám!
Undor és rémület fog el!
Szavazz rám!
Mindenki minket figyel!
Szavazz rám!
Válassz meg!
Szavazz rám!

(Müller Péter dalszövege)
 


Temesd el

Bal-jobb-bal
Egyetlen arc
Hatalmas tömeg
Iszonyú hullabűz
Fesd feketére a helyed
Még egy démon
Az Andalúziai kutya ugat
Csönd van, csönd van
Temesd el a halottakat
Megszülettél, védd meg magad
Temesd el a halottakat
Megszülettél, védd meg magad
Temesd el a halottakat

Baljós ünnep
Kihalt utcák, néptelen terek
Nem baj, nem rák
Minden ágon egy hulla és egy beteg
Egy kép, csak egy kép
A plakáton egy ujjlenyomat
Egy kép, csak egy kép
A létezés fagypontja alatt
Megszülettél, védd meg magad
Temesd el a halottakat
Megszülettél, védd meg magad
Temesd el a halottakat

Nincs kelj fel és járj
Harcolj van és feküdj
Csönd van, csönd van
Húsevő mosoly
Szép vagyok, mint egy traktor
Húsevő mosoly
Kimegyek a divatból
Megszülettél, védd meg magad
Temesd el a halottakat
Megszülettél, védd meg magad
Temesd el a halottakat

(Somoskői Lajos dalszövege.)
 
 


Ujjlenyomatok

Semmit se adhattál, semmit se kérhettem,
Ebben az életben semmi se véletlen,
Túl sok az idő, megtörtént velünk,
Hát kellett ez nekünk? Hát kellett ez nekünk? 

Rúzsos cigarettavégek, lila mosolyok,
Kihűlt emlékképek, vibráló neonok,
Az agyam korog, a testem korog, minden korog,
Lágy hangok ringatnak, halk pofonok.

Tapogatlak a homályban,
Nem bízhatunk a csodákban,
Az igazi szerelemben nem hiszek, 
A mocskos szerelem nem éri meg.

Ujjlenyomatok a szívemen, 
Visszaadnám szívesen,
Halálos csók az arcomon,
Daganatok a hangomon,
Kórokozók a vérképben,
Nem vagyunk a térképen...
Itt a tavasz és a fű kinő
De nem sokat segít a jó idő,
Szerelmem, írtam neked egy lapot,
Hogy soha nem akartam az lenni, aki vagyok.
Még egy, még egy, még egy, még egy, még egy tánc
Dobált a tested!
Egy tánc a régi módon.
Egy tánc - fékezd magad!
Egy tánc - a foglyod vagyok!

Semmit se adhattál, semmit se kérhettem,
Ebben az életben semmi se véletlen,
Túl sok az idő, megtörtént velünk,
Hát kellett ez nekünk? Hát kellett ez nekünk? 

Legyél most annyi amennyi kell,
A romlottságod nem érdekel,
Izgass fel, és élvezz velem,
Nyugtass meg, és végezz velem!

Ujjlenyomatok a szívemen, 
Visszaadnám szívesen,
Halálos csók az arcomon,
Daganatok a hangomon,
Kórokozók a vérképben,
Nem vagyunk a térképen...
Itt a tavasz és a fű kinő
De nem sokat segít a jó idő,
Szerelmem, írtam neked egy lapot,
Hogy soha nem akartam az lenni, aki vagyok.
Még egy, még egy, még egy, még egy, még egy tánc
Dobált a tested!
Egy tánc a régi módon.
Egy tánc - fékezd magad!
Egy tánc - a foglyod vagyok!
Még egy, még egy, még egy, még egy, még egy tánc

(Menyhárt Jenő dalszövege)
 


Van-e élet a Földön?

Mégező nők, mérgezett tudat
Közvetlen hang, közvetlen életveszély
Kinek emelhetsz szobrot?
Kinek a nevében beszélj?
Miért égnek a hangok?
Ki lesz az úr?
Van-e élet a Földön
A rock-and-rollon túl?

Årtatlan ragadozó
Húsevő mosoly
Öt perced van még
Hogy kimenj a divatból
Öt percet adok
És elpattan egy húr
Van-e élet a Földön
A rock-and-rollon túl?

Apád neve? Anyád neve?
Statisztika. Tetovált kutyák
Mi az, hogy mindenki egyenlő?
Hiányoljuk a helyzet urát!
Igyekezz, talán te lehetsz
Gyorsabban tanulj!
Van-e élet a Földön
A rock-and-rollon túl?

A lét meghatározta a tudatod
Dalra fakadnak a vérebek
Rosszul időzített káosz
Tíz millió pokolgép ketyeg
Megoldódott a helyzet
Ki maradt alul?
Van-e élet a Földön
A rock-and-rollon túl?

Totális demokrácia
Mindenki ember, aki téved
Hatalmas áradat az utca
Elsodor engem és téged
Miért égnek a hangok?
Ki lesz az úr?
Van-e élet a Földön
A rock-and-rollon túl?

Csupa durva jelszó
Csupa durva jelkép
Egy magas nő a buszon
A fejedre rakja a mellét
Megoldódott a helyzet
Ki maradt alul?
Van-e élet a Földön
A rock-and-rollon túl?

(Müller Péter dalszövege)
 


Vigyetek el

Öngyilkos patkányok hullái borítják el a várost
Minden sarkon egy félig kész mauzóleum
Hihetetlenül költséges utcakép
Ötmillió tonna szürke festék 
kell még!

Ez az a lepratelep
Ahol senki sem beteg
Itt festve vannak a foltok
Itt mindenki boldog

Mindenki jól van
Mindenki fél
Mindenki jobban van
Mindenki mindenkinél
Mindenki fertőz
Mindenki bújtat
Nincs hova rejtőzz!

El akarok tűnni
De nem innen
Hülyeség volna
Szerintem
Itt, ha vesztettem is
Jól jártam
Mégis el fogunk tűnni
Sorjában
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Ezt a járványt
Nem felejtem el

Sehol egy jó szó
Soha nincs csönd
Mindenki vesztett
Te sem vagy különb
Felejts el
Akadj le rólam
Neked is az lesz a jó
Felejts el
Mert különben
Beborítlak, mint
Moszkvát a hó

El akarok tűnni
De nem innen
Hülyeség volna
Szerintem
Itt, ha vesztettem is
Jól jártam
Mégis el fogunk tűnni
Sorjában
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Ezt a kezelést
Nem felejtem el

Mindenki részeg
Mindenki józan
Mindenki tántorog
Mindenki jól van
Mindenki béna
Mindenki vak
Egyformán bűzlik
Mindegyik nap
Szaporodnak a véletlenek
Senkit nem lehet
Megmentened

El akarok tűnni
De nem innen
Hülyeség volna
Szerintem
Itt, ha vesztettem is
Jól jártam
Itt van egy híd a folyón
Hosszában
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Ezt a karantént
Nem felejtem el

Öreg vagyok
Örök nyugalmat!
Fiatal vagyok
Mint egy felszabadult gyarmat
Segítség!
Semmi nem érdekel
Élek! Még élek
Segítség!
Élve temetnek el
Félek, hogy félek

El akarok tűnni
De nem innen
Hülyeség volna
Szerintem
Itt, ha vesztettem is
Jól jártam
Itt van egy híd a folyón
Hosszában
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Ezt a járványt
Nem felejtem el
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Vigyetek el innen!
Vigyetek el!
Istenem!
Istenem!
Milyen üres lesz
Nélkülem!
Vigyetek el!

(Müller Péter dalszövege)