Dick Higgins: A posztmodern performance jellegzetességei és általános ismérvei
Jegyzetek
*2 Higgins egy másik tanulmányában
a fluxus-művész identitásának kérdése
kapcsán írja: "Nem az ön-tudatosságról (self-cognition)
van szó. A világkultúrában, a mi korszakunkban,
az ön-tudatosság egyre kevésbé kérdés.
A kapitalizmus és az ipari társadalom megteremtette A
Tömegekkel szembeállított erős egyéniség
kultuszát, és egy erős egyéniség ki kell hogy
fejlessze egyedülálló identitásérzését.
A művészetek is tükrözték ezt. Ebben az új
korszakban, amelyben élünk, a túlélés érdekében
több dologban kell együttműködnünk: így az
előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Ha
túl sokat foglalkoznánk azzal, hogy kik vagy mik vagyunk, az csökkentené
a biztos túlélés esélyeit. Ily módon arra
törekszünk, hogy identitásunkat abból nyerjük,
amivel foglalkozunk: a köztársaság elnöke, amikor mosogat
– egy mosogató ember. Kérdésünk nem úgy
hangzik többé: »Helyes az, ha ÉN megteszem?« (bármi
is az), hanem »Megteendő ez a dolog? És melyik énem
teszi ezt?« Ez a posztkognitív, "tudatosság utáni"
korszak (amely a posztmodernet követi?), és a fluxus a posztkognitív
korszak realista művészete, amennyiben e korszak problémáit
és lényegét teljesebben tükrözi, mint egy inkább
mimetikus vagy expresszív művészet." (Dick Higgins, Some
Thoughts on the Context of Fluxus, Flash Art, 84–85[1978], október/november,
36–37). (A szerk.)
*3 Magyarul vö. Roland Barthes, Az írás nulla foka, in Uő, A szöveg öröme, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 5–49.
[A performance-művészet / tartalomjegyzék]