Artpool események - 1993. március 4., 18-22 óráig - Artpool Archívum


english

Vernita Nemec egy estés kiállítása és találkozó

Vernita Nemec New Yorkban él és ma is, csakúgy mint egész életében, művészettel foglalkozik. 1970 óta állítja ki műveit, 1980-ban volt kiállítása és előadott egy performanszot a Fiatal Művészek Klubjában. 1986-ban performansz művészetéért elnyerte a Jerome Alapítvány ösztöndíját. Nemec úgy érzi, hogy művészete és élete egy és ugyanaz, készen áll bármilyen szükséges anyagot felhasználni műalkotásai elkészítésében. Ez a harmadik látogatása Magyarországon. [meghívó]



   

A kezdet előtt volt, amit itt látsz. A kezdet a kezdet előtt volt, ennek a pillanatnak a kezdete képek egyesített töredékei és egymásra rétegzett festéktócsák. A folyamat az átváltozás rétegein keresztül megy át a pozitívból a negatívba majd a pozitívba, a közepesből a kicsibe majd nagyba, a festékből és kollázsból a reprodukcióba majd az installációba. És ami még hátravan, az az elcsípett pillanat rögzítése filmen, amely mint együttes létezik a térben a nézőkkel szembesítve vagy általuk figyelmen kívül hagyva ahogy kiisszák a bort és megeszik a sajtot, és bármire is emlékszünk abból az estéből, úgy emlékszünk, hogy beszélünk arról mit csináltunk tegnap, kivel találkoztunk és lettünk később barátokká.

Az agyam emlékeket képzel el
Tudattalan asszociációkat
Arról, hogy mi történne

Alig hihető

A pengék fenyegetnek
Élesek vagy tompák
Emlékképek magamról
egy gyerek nézi Aput, amint borotválkozik
egy fiatal nő nézi
az első szerelmem
a lábam és a hónaljam borotválom

Szexszuális asszociációk

A borotva
amelyik a beteget borotválja
a szike maga
az életet fenyegető penge
a csuklón vagy még több
szürreálisan a szemen keresztül.

Hirtelen halál.

A képzelet hatalmas
Fantáziák a felfedezésről
az a vágó él
annak rémsége
annak borzalma …

Milyen éles is valójában?

Vernita Nemec
11/92



Vernita Nemec       Bán A.,   St.Auby T.       Valkó M.,   Klaniczay J.,   Károlyi Zs.

Ungváry Rudolf - a videóból: … csak azt akarom mondani, hogy nekem nagyon különös volt ezt itt most végignézni, … mert rám irtózatosan erősen hatott az ötvenes hatvanas évek amerikai regényirodalma, főleg a női regényírók akik az én szememben toronymagasan vezetnek a század regényirodalmában … és le voltam mindig nyűgözve az átláthatóságuktól és egyszerüségüktől … ugyanakkor ez a regényirodalom, … ez az amerikai lakásbelső leheletét tükrözte, … de olyan magasszintű realizmussal, amibe én beleborzongtam … és ennek most már elég hosszú ideje van, körülbelül olyan tíz éve, hogy utoljára voltam kitéve ennek … és akkor amikor ide bejöttem és mint egy olyan ökölcsapás, olyan volt a képeken látni ezt a … ezt az amerikai család szobabelsőjét … örületesen szántam őt, olyannyira … annyira, hogy rá se mertem nézni, annyira sajnáltam …

Vernita Nemec (Vernita N'Cognita) honlapja


Artpool események - 1993. március 4., 18-22 óráig - Artpool Archívum

[1992] [események 92-től] [aktuális események] [Artpool] [kereső] [1994]