"Dimenzionista" művészet:
Tamkó Sirató Károly
költészeti törekvései
a két világháború között

Bevezető | Posztmodern szituáció | Pályakép - a glogoista művész
Pályakép - út a Dimenzionista kiáltványhoz

A tamkói életmű, illetve ezen belül a dimenzionizmus vizsgálatakor fontos figyelembe venni és értékelni a körülményeket. Ahogy arra a korábbiakban is utaltam, az avantgárd mozgalmak, különösen a kezdeti időszakban, erősen kapcsolódtak társadalmi mozgalmakhoz, azok ideologikus háttere meghatározó volt. Bizonyos futurista alkotók művészetüket sok tekintetben politikai elkötelezettségük alá rendelték, elég csak Majakovszkijra vagy az olasz Marinettire gondolnunk. Sok esetben a politikai, társadalmi szerepvállalás oly mértékű volt, hogy ez alkotói válságokhoz, személyes tragédiákhoz is vezetett, mint például Barta Sándornál, aki, miután Kassák Lajost a szocializmus "elárulásával" vádolta meg, hátat fordított Kassáknak és csoportjának, Bécsből Moszkvába "emigrált", hogy aztán a legkeményebb sztálini diktatúra idején egy munkatáborban fejezze be írói pályafutását, illetve életét.

Tamkó Sirató Károly pályakezdése az első világháború utáni időszakra esik, arra az időszakra, amikor Kassák még emigrációban van. Kassák ugyan hazajön 1926-ban Bécsből, de hamar felismeri, hogy eltűnt az aktivista avantgárd mögül a politikai, társadalmi háttér. Az "aktivizmus" mint olyan, szerepét vesztette. Kassák maga is hangot vált újabb verseiben, konstruktivista festészete is azt mutatja, hogy letisztultabb formák felé orientálódik. A "Munka"-kör már nem képviseli azt az expresszív avantgárdot, amit még képviselt "A Tett" vagy a "Ma".

Tamkó Sirató Károly egy posztmodern szituációban ismeri fel azt, hogy az avantgárd nem elsősorban társadalmi, politikai jelenség, hanem valójában művészeti attitűd. A művészeti elvek radikális középpontba helyezése miatt sem találja meg Kassákkal a közös hangot, nem is tud hozzá — minden személyes tisztelete ellenére sem — közel kerülni.

A húszas évek második felének avantgárd folyóirata, a "Magyar Írás" köré csoportosuló fiatal költők ugyan benne ismerik fel az expresszionizmus egyik nagy ígéretét, de mire első verseskötete, a "Papírember" (1928) megjelent, az előző évek irodalmi és művészi avantgárdja végképp hullámvölgybe került. A költők és olvasóik jó részének túl politikamentes, túl formalista volt az az avantgárd, amely nem a baloldali, főleg munkásmozgalmi eszmék hirdetője volt. Másrészt a költők és az olvasók szépségigénye egyre inkább visszafordult a Nyugat formai klasszicizmusának örökségéhez, a költői képek szemléletességéhez és ésszerűségéhez, a versformák lélekbeli harmóniát adó versrendjeihez. A harmincas évekre az avantgárd hatása alatt indult magyar költők — köztük József Attila és Illyés Gyula, illetve később Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Vas István — a hagyományos formák felé fordultak. Akik folytatni akarták az avantgárdot, de annak politikai és társadalmi hátterét nem tartották meg, hanem töretlenül folytattak egy politikailag el nem kötelezett (bár általában baloldali-humanista) avantgárd kísérletezést — azok menthetetlenül irodalmi légüres térbe kerültek, mint például a ,,Magyar Írás"-kör költő-műfordító-tudós szervező-főszerkesztője, Raith Tivadar (aki egyetemi tanárként az üzemgazdaságtan köztisztelt szakembere lett). Hasonló helyzetbe került a kiváló költő-rendező-koreográfus Palasovszky Ödön is, és hasonlóan légüres teret tapasztalt maga körül az éppen első sikerénél tartó Tamkó Sirató Károly.

Tulajdonképpen a jel-típusú avantgárd törekvés szenvedett itt kudarcot, az a formai lelemény, amelynek megvolt a maga létjogosultsága, de nem volt meg a megfelelő közege. A sok nyelvben otthonos, sokirányú műveltséget szerzett, a modern tudományos és irodalmi elméletekben otthonos jogász, a fiatal költő Tamkó Sirató Károly, aki még a könyvtárosság tudományát is kitanulta, 1930-ban hátat fordított ügyvédi irodáknak, könyvtáraknak, az egész országnak, és elutazott Párizsba, hogy ott francia költő lehessen.

Párizsban, a párizsi kávéházak művészköreiben odafigyeltek Tamkó tudományos alapozottságú elméleteire. Ezekben esztétikai — irodalmi és művészeti — következményeit vonta le annak, hogy Einstein fizikája megváltoztatta a tér és az idő dimenzióinak összefüggését, Bergson filozófiája pedig időélményünket és időszemléletünket. A "posztmodern szituáció" Párizsban kedvezett a jel-elméleti dimenzionista alapállásnak, ennek köszönhetően kiáltványát valóban a kor legjelentősebb művészei írták alá. Rövid időre Tamkó Sirató a nemzetközi művészeti élet vezéregyéniségévé válhatott — olyan művészek fogadták maguk közé, akik mára a XX. század meghatározó alkotói lettek.

Bevezető | Posztmodern szituáció | Pályakép - a glogoista művész
Pályakép - út a Dimenzionista kiáltványhoz