1. Kis Magyar Metró Biennálé kiállítás meghívója.

Róbert, 29 éves

Takács Róbert: Peron, 60x60cm, olaj, vászon

kétfélszemtekeegyensúlylabirintus

Olyan világ, vagy kép lett a cél, amely nem rendes és steril. Vagy csak lett a világ. Ez a jelleg amit sterilnek nevezek itt, lehet akár a reklámok célratörése, egyértelműsége. (A cél amit az előbb visszavontam, úgy látszik ide esett le). De ez nem kritika. Ez egy érintkezési pont a reklámmal. Ellensúlyozása is ez a saját gondolkodásnak. Helyre, térrészre utalni jó, rövid időre lakni is lehet benne. Mint amikor xy csak elbeszéli a szavait. A helyre beköltözött a metró és jön a vonat.

A kiállítás koncepciója szerint a kiállítótérben folyamatosan egy végtelenített szöveges hangfelvétel szól és minden munka ehhez kapcsolódik. A látogató számára a vizuális művek megértéséhez – szokatlan módon – ez az audio-vezérfonal jelenti a kulcsot.

A résztvevők a Magyar Képzőművészeti Egyetem Radák Eszter és Maurer Dóra osztályának diákjai: Antal László, Bereczki Kata, Béres Pálma, Bodolóczki Linda, Bolla Rita, Brückner János, Csábi Ádám, Gosztola Kitti, Gyalog Eszter, Gyimesi Andrea, Hegedűs Anett, Hollós Ádám, Kendra Bea, Kroó Anita, Lakatos Áron, Maries István, Nádas Eszter, Nemes Márton, Peternák Anna, Takács Róbert, Tóth Angelika, Tóth Anna, Vasvári Márta, Zakar Viktória