english

2014. április 17., Magyar Narancs (kislátószög), Dékei Kriszta, p. 30-31.

Bezárás előtt az Artpool
A dokumentáció hatalma

Az Artpool működését is a postai hálózat tette lehetővé: egész pontosan egy nemzetközi mail-art kiállításra készített, ötszáz példányban szétküldött képeslap és a visszaküldött válaszok. Maga a mail-art (a postai szabályoknak megfelelő képeslapokat, borítékokat és bélyegeket felhasználó művészi termék) azonban csak eszköz volt Galántai kezében (annak ellenére, hogy Magyarország legaktívabb mail-art művészének tartották); a kapcsolatművészethez szükséges kommunikációs eszköznek, egyfajta szervezési katalizátornak tekintette. Így jött létre a Budai Fénysugár Egyetem anyaga, amely Ray Johnson egyik rajzának magyar és nemzetközi "továbbgondolásait", interpretációit, illetve a hozzá kapcsolódó akciókat (például a Mindenki mindenkivel című pecsételőakciót) dokumentálja, a Bécsben és Budapesten egyidejűleg zajló és hallható telefonkoncert, illetve (többek közt) az 1984-es Magyarország a tiéd lehet címmel meghirdetett (betiltott) kiállítás anyaga. A kiállítások és projektek szervezése és a "magasművészetből" kitaszított, nemzetközi és intermediális műfajú produktumok gyűjtése mellett már a kezdetektől kiadtak tájékoztató hírlevelet (Pool Window) és 1983-85 között egy folyóiratot, az AL-t - természetesen szamizdatban. Az Aktuális Levelek mint az alternatív nyilvánosság művészeti fóruma már egyfajta kísérlet volt a kortárs magyar művészeti szcéna összefogására, a különféle nézetek ütköztetésére és dokumentálására - a létrejövő produktumok nem csupán a korszak művészettörténész kutatói, hanem a történészek számára is megkerülhetetlenek.

Fluxuskiadás

Az Artpool intézményesülésében a rendszerváltás új fejezetet nyitott. Nem csak azért, mert az archívum kiléphetett a már-már dokumentumtemetővé váló lakásból, a magánszférából a közszférába, hanem mert kutatóközpontként meg kellett felelnie más feladatoknak is, mint például a rendszerezés, a kategorizálás, a kutathatóság. Ehhez úttörő módon fiatal művészettörténészeket alkalmaztak, megteremtve a múzeumi szakmai gyakorlathoz szükséges feltételeket. Így fokozatosan megismerhetővé váltak a hetvenes-nyolcvanas évek alternatív művészetének addig rejtett összefüggései. Ezenkívül tovább tágult és szó szerint láthatóvá vált maga az Artpool tevékenysége (fluxuszászlók és táblaszövegkiállítások a Liszt Ferenc téren, a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó Újkapolcs Galéria). A különféle események (beszélgetések, kiállítások) évente egy-egy projekt (például: a fluxus, a performansz, az internet, az installáció, a számok vagy a lehetetlen) köré rendeződtek. "Felléptek" az intermediális műfajok nemzetközi "nagyágyúi" is (többek közt Anna Banana, Geoffrey Hendricks és Ben Vautier). Eddigi tevékenységüket egy tavaly megjelent angol nyelvű katalógusban összegezték (kritikánkat lásd a Visszhang rovatban).

Az Artpoolban jelenleg 600 folyóméternyi anyag kutatható. Összehasonlításképpen: a Kecskeméti Főiskola majdnem háromszor akkora alapterületű Műszaki és Gazdasági Szakkönyvtárában 750 folyóméternyi anyagot tárolnak. Az Artpool anyaga ennél is sokkal nagyobb, ennek pedig az az oka, hogy az archívum gerince (a különféle könyvek és katalógusok mellett) az ún. egyedi kisnyomtatványok csoportjába tartozik (meghívók, leporellók, művészkönyvek, plakátok, poszterek, matricák, bélyegek, képeslapok, borítékok), nem beszélve a kísérleti zenéket tartalmazó kazettákról vagy a fotó-, dia- és videógyűjteményről.

Az Artpool pozíciója nemzetközi szempontból is különleges. Egyrészt, mert gyűjteménye heterogén, azaz minden, az alternatív szcénához kapcsolódó anyagot befogad - ellentétben a Cavellini Múzeummal, amely csak a Cavelliniről szóló munkákat tartalmazza, vagy Enrico Sturani gyűjtési filozófiájával, amely nem csupán művészi, hanem mindenféle képeslapokra fókuszál. Sok alternatív archívumot - hasonlóan a kilencvenes évek elején bekebelezett és/vagy a műtárgypiacra bevezetett konceptuális munkákhoz - múzeumok vásároltak meg (az amerikai Jean Brown fluxusgyűjteményét például a Getty Múzeum őrzi). Az Artpool az utóbbi években számos közintézményi betagozódásról tárgyalt (például a Szépművészeti vagy a Petőfi Irodalmi Múzeummal), de az újabb és újabb minisztériumi koncepciók mindegyiket felülírták.

Nyilvánvaló, hogy a könyvtár és kiállítótér, a műtárgy- és installációs raktárak rezsije és bérleti díja, továbbá az adminisztráció, a magyar és nemzetközi kutatókat fogadó archivista bére és az anyagköltségek havonta kétmillióból fedezhető háttere nem döntené romokba a minisztériumot. Jóhiszeműen azt is gondolhatnánk, hogy egyszerű nemtörődömségről vagy szakmai hozzá nem értésről van szó. Realistán - és a 2010 óta zajló, a kortárs művészeti intézményeket is ugyanúgy érintő - annektálási/lefejezési folyamatokat figyelembe véve viszont azt gyanítjuk, hogy a nemzeti mázban páváskodó, naponta új történelmet író hatalomnak nem érdeke, hogy hozzáférhetővé váljon a múlt egy fontos töredéke. Főként, ha dokumentálva van.