AL 2, 1983. február, - 18. o.
EÖRSI ISTVÁN ELŐADÓESTJE a Fiatal Művészek Klubjában
CLEVELANDI SZONETT
Pár egyetemista egy építmény előtt
ritmikusan világgá kiabálja
hogy békére vágyik s még valami másra
amit nem értek – a járókelők
nem gyorsítanak s lassabban se jár
a rendőrautó, megy szabott időre –
bezzeg nálunk hamar összeverődne
minden rendű és rangú policáj.
A mi szívünknek a szabadság drága,
de itt se olcsó: vételára
a jelentéktelenség, mely egekbe hat.
Nekünk viszont a szabadsághiányért
kárpótlást nyújt az akaratlan ránk mért
és alaptalan fontosságtudat.
Ez a vers is fölveti ismét azt a problémát, amit az elején is említettem… Megint a botrányról szeretnék egy kicsit bölcselkedni, de nem nagyon összefüggően (már két féldecit is ittam).
Egyszóval, valójában volt is erről azt hiszem a Mozgó Világban vita, hogy mi a botrány természetrajza … hát sokféle botrány van, most arról a botrányról beszélek, amit én keresek egész életemben.
A botrány egy rejtett vagy esetleg csak pusztán kimondatlan igazság váratlan, egy előkészítetlen közvélemény számára váratlan kimondása. Ez a botrány. Ez a botránynak az a fajtája, amelyre áhítozom. Na most én pontosan tudom azt, hogy ez a botrány nem kockázat nélküli, és már egy ízben föl is vetettem agg mesteremnek, Lukács Györgynek, hogy ő hogy gondolja ezt, amikor kicsempészte az Esztétika kéziratát, amely – hát tudjuk – azóta tankönyv lett, de akkoriban maga volt a borzadály és borzalom 1963-ban, amikor ő ezt kijuttatta külföldre. Megkérdeztem tőle, hogy hát nem fél-e, hogy baja lesz ebből. Azt mondja: „nézze, jobban nem tudnak nem közölni, mint hogy egyáltalán nem közölnek” … Én ebben a szituációban érzem magam, úgyhogy itt nyugodtan – bizonyos keretek közt, melyekről már említést tettem – kergethetem a botrányt … De eszembe jut egy másik Lukács anekdota is, mely szintén ide kívánkozik. 1955-ben elkövette ő az Ember Tragédiája elleni cikkét. Na most tudni kell, mélyen utálta ezt a darabot, már érettségi dolgozatában is megadta Madáchnak a magáét … Ő amikor ezt a cikket megírta 1955-ben, akkor egyáltalán nem azért írta meg, mert a Rákosi épp le akarta venni a Nemzeti Színház programjáról, de mindenesetre elérte ezt vele, merthogy az ő ideológiai segélyével ezt levették. Pont utána kapott egy Kossuth-díjat, mely akkoriban 70,000 forintos volt, hát szóval sokkal többet ért, mint amit ma ezzel a számmal jelölnek. És mondom neki: Lukács elvtárs, mindenki azt mondja, hogy ez a maga cikke 70,000 forintos cikk volt. Azt mondja: „nézze, ha nem vagyok ott, akkor akár föl is köthetnek …” Az a helyzet, hogy ez a másik alapvető igazság, amit megtanultam tőle … különben azt hiszem, hogy a filozófusok ahogy elhalnak, egy idő múlva filozófiai rendszerük rendkívül támadhatóvá és kikezdhetővé válik … és alig van olyan filozófus, akinek a filozófiája mint olyan fölvállalható. Én évről évre jobban távolodom Lukács bizonyos filozófiai nézeteitől, és nem is tudom, hol fogok kikötni ilyen szempontból, de ezektől a mondataitól sosem fogok eltávolodni. Tehát van egy olyan bizonyos… úgy mondanám, filozófiai magatartás, amely talán fontosabb, mint a filozófiai tételek, vagy legalábbis számomra fontosabb … nehezebben kikezdhető. Például hát közismert az a nagy mondása Spinozának, aki – mint tudjuk – ötvös mester volt, mikor fölajánlottak neki nem is tudom hol – a jelenlevő filozófusok biztosan tudják, hogy hol – egy egyetemi tanári állást, egy feltétellel, hogy nem szabad isten létét nyíltan tagadnia. Spinoza azt mondta, hogy hát „aranyat csiszolni minden feltétel nélkül tudok…” Nagyon tetszik ez a mondat, és komolyan az Etikát, azt vagy legalább húsz éve nem olvastam, de ez a mondat naponta eszembe jut. Most a történelemnek vagy nem tudom minek a humora, hogy ezt a Spinoza gondolatot éppen Hermann Istvántól hallottam … ő sehol nem tud aranyat csiszolni, persze. 1955-ben Hermann István egy cikket írt Németh Lászlóról, ő volt az első, aki erről az úrról cikket írt a magyar sajtóban, és utána megkérdeztem tőle, hogy hát hogy írhattál ilyen szarságot, föl nem tudtam fogni, akkor még az emberismeret kezdetén jártam … hát hogy tudtál ilyet írni? Azt mondja: „hát a trójai falovat be kell csempészni a várba”, és erre írtam a következő négysorost:
Ma is van Trója és faló,
Csakhogy a ravasz hős csaló.
A várba csempészi falovát,
De nem rejt beléje katonát.
No, ha már itt tartunk, akkor elmondok egy … mert már más Lukács-tanítványokkal is akadtak dolgaim … Amikor volt szerencsére Márianosztrán időzni, akkor feleségem elmesélte Szigeti Józsefnek, a másik szenzációs Lukács-tanítványnak a cikkét, ami a Társadalmi Szemlében jelent meg Lukács György ellen … és akkor eszembe jutott két anekdota Szigeti Józsefről. Az egyik, hogy 35 éves korában, születésnapján, azt mondta akkori barátomnak, Krassó Miklósnak, hogy ő lehetne az új Hegel, csak a világállapot nem kedvez neki … Rólam pedig akkoriban, egy 1955 tájban írott versem olvasva azt mondta, hogy alapjában egy rokonszenves, rokonszenvező költő költeménye, aki azonban nem érti a folyamatok lényegét.
Az új Hegel
(ezt még ott írtam Nosztrán, kétes körülmények közt)