AL 2, 1983. február, - 23. o.
EÖRSI ISTVÁN ELŐADÓESTJE a Fiatal Művészek Klubjában
E. I. ÖNKÉNTES EGZAKTSÁGRA TÖRŐ ELEMZÉSE AZ OSZTÁLYHARC BIZONYOS ASPEKTUSAIRÓL 1981 MÁRCIUSÁNAK UTOLSÓ NAPJAIBAN
Harcban a hatalomért mindenki hivatkozhat a jogra.
A munkásosztály nem ítélhető el ha – kerül amibe kerül –
nagyobb karéj kenyérért a tankokat ugyebár megrohamozza.
A vezető réteg sem ítélhető el ha népirtásra kényszerül.
Minden vezető réteg álma hogy szívből szeressék
s ne alapuljon uralma brutális kényszereken.
Minden vezető réteg réme a rendetlenség
mely arra kényszeríti hogy ő is rendetlen tegyen.
Boldog ha jó lehet és boldog ha adakozhat
s ha szívből hiheti és elhitetheti
hogy a rossz ellentéte nem a jó de a rosszabb
s a munkásosztály is boldog míg elhiszi neki.
De lebegni kezd a gyomra ha nincs benne étel
s ő is felszáll vele spárgátlanul luftballon,
s egykettőre ráébred érintkezve az éggel,
hogy előbb nem is kenyér kell de némi hatalom.
Le kell hát lőni onnan mert a bonyolult valóság
törvényét túlharsogja a gyomorkordulás,
a társadalom éhesen nem szervezhető át
mert ehhez idő kell és türelem és tudás.
A munkásosztály joggal lüktet akár a lőtt seb
ám a vezető réteg szükségképp mélyebbre szánt:
rövidlátó a szükség és csupán fölösleg
teszi fogékonnyá az embert a távlatok iránt.
Miközben ezt a verset mondom, érzem azt az abszurditást, hogy ilyen szavakat egyáltalán a beszédemben keverek, minthogy … hát kimondani is szégyen, hogy osztályharc. A szavak olyan mértékben devalválódtak, hogy még az értelmesebbek … még azok is, akiknek az értelmességében senkinek nem volt oka kételkedni, teljes mértékben komikus helyzetbe hozzák azokat is, akik egyáltalán kiejtik őket. Eszembe jutott – már Márianosztráról meséltem, most mesélhetek Vácról is, mert nagyon széles ismereteim vannak – egy reggeli séta, ahol hallom, hogy egy munkássrác ott valahol mögöttem megkérdi egy tanártól, hogy „Bandi bácsi, mondja ez a József Attila tényleg olyan nagy költő?” Hátraszól, azt mondja „fiam, ez nagyon nagy költő, annak ellenére, hogy annak mondják”. Egyébként az a gyanúm, hogy egy egész korszak propagandájának, ideológiájának a hatékonyságát le lehet mérni egy ilyen „annak ellenére” segítségével. Ha már József Attilánál tartunk, akkor ezzel elérkeztem az este második témájához, amely már kevésbé vidor, mert eddig csak hát bohóckodtam … ez a halál témája.