AL 3.1983. március, 3-11. o.
[english]
Artpool’s Art Tour 1982
3. rész: a kasseli Documenta 7
Kassel. A Documentáról a Művészet és a Mozgó Világ cikkeiből már magyarul is bőségesen tájékozódhatott mindenki, akit érdekelt. Ami miatt talán mégis érdemes még egyszer Kasselről beszélni, az az a különleges élmény, amit egy művészet felé nyitott, érdeklődő, vitára ösztönző közeg jelent annak, aki a hazai művészeti közélet érdektelenséggel és közönnyel körülvett posványából egy kis felüdülésre és levegőváltozásra érkezik Kasselba.
A kiállítások és egyéb rendezvények megközelítését a városba vezető Autobahntól, illetve a vasútállomástól egy külön e célra kidolgozott jelzőtábla-rendszer tette játszi könnyűvé autós és gyalogos számára egyaránt. Külön kis információs pavilon működött, ahol prospektusok, szórólapok tömkelege tájékoztatott a városban zajló egyéb kultúrális eseményekről, melyek egy része a Documenta Urbana rendezvénysorozat keretében zajlott. Az információs pavilonban bárki elhelyezhette reklámlapjait… Galériák, színházak, mozik, az egyes művészek hirdethették saját rendezvényeiket. Jópár rendezvény, kiállítás, akció jött létre azzal a szándékkal, hogy valamilyen kritikája, ellenpontja legyen a Documentának, hogy az eltérő véleményeknek hangot adjon.
Egyszerűen jólesett az, hogy a kiállításokra belépő gyanánt szolgáló kis füzetecske német-angol nyelvű ismertetőjének első sorában feltüntették, hogy a Documenta 7 művészeti vezetője Rudi Fuchs. Lehet, hogy másnak ez fel sem tűnik, de a magyarországi művészeti rendezvények meghívóihoz szokott szemnek elgondolkodtató. Különösen akkor, ha beleolvasunk a Documentáról szóló beszámolókba, kritikákba, vagy - szerencsés helyzetben lévén - megnézzük a német televízió egyórás, kritikátlannak igazán nem mondható adását a kasseli Documentáról. Ugyanis kiderül, hogy a művészeti vezetőnek, Rudi Fuchs-nak - mint az előző Documentán Harald Szeemann-nak és korábban másoknak - saját koncepciója volt a kiállítás megrendezésére, és ami nekünk talán a legmeglepőbb lehet: ezt a koncepcióját egy általa kialakított team (van Bruggen, Celant, Gachnang, Storck) segítségével meg is valósíthatta, annak ellenére, hogy ez a koncepció már megfogalmazásakor őrült vitát váltott ki. A Documenta = a mai művészet, úgy, ahogy azt Rudi Fuchs látja. Akár egyet is érthetünk vele, de vitatkozhatunk és kritizálhatunk is… mert van kivel és mivel. Nem egy anonym zsűri válogatott, és nem egy Képzőművész-szövetség vagy Művészeti Igazgatóság a megszemélyesíthetetlen, semmiről számot adni nem köteles, koncepciótlan rendező.
A Documenta természetesen vonzotta a művészeket és az érdeklődőket … s az, ami a kiállítások körül, a Museum Fridericiánum előtti téren, a Friedrichsplatz-on és a város különböző más helyein, galériákban stb. történt, legalább olyan érdekes volt, mint a kiállítás maga. Aki éberen járt-kelt és felfigyelt minden kisebb-nagyobb csoportosulásra, vagy pedig árgus szemekkel kutatva begyűjtött minden kis cetlit, ami a földön hevert, az több „nem hivatalos” művészeti esemény részese lehetett.
A legtöbb polémiát kiváltó mű Beuys 7000 gránittömbje és az ezzel kapcsolatos faültetési akció volt. Ez a projekt egyértelműen nem a szakmát, hanem a német polgárt vette célba. Ugyanis a Friedrichsplatz-ra szállított 7000 gránittömb mindegyikét 1-1 frissen ültetett tölgyfa mellé tervezik beásni. Minél kevesebb kő lesz a téren, annál több új tölgyfa áll. Körlevélben hívta fel Beuys és a Nemzetközi Szabadegyetem (FIU) a lakosságot, hogy a 7000 tölgyfa akcióban vegyen részt egy vagy több fa megvásárlásával és felállításával (darabonként 500 DM). A faültetők a FIU pecsétjével és Beuys aláírásával ellátott, a saját nevükre kiállított „Fa-Diplomát” is kapnak. Beuys terve sok támogatóra és legalább annyi ellenzőre is talált. A német televízió Documentáról szóló műsorában több boldog fatulajdonos nyilatkozott arról, hogy mennyire helyes, ha a művészek egy társadalmilag fontos ügyet (környezetvédelem) szolgálnak a műveikkel.
Mások viszont éppen hogy úgy értékelték Beuys alkotását, mint ami rengeteg pénzt emészt fel (a gránittömbök kibányászása és Kasselba szállítása) s ezenkívűl nem 2-3 évig, mint ahogy Beuys véli, hanem legalább 11 évre elrondítja Kassel egyik legszebb terét és építészeti együttesét. A Beuys ellen tiltakozók egy csoportja a Documenta-megnyitó előtti éjjel a gránittömbök felét rikító rózsaszínre festette. Másnap délelőtt a Friedrichsplatz-on rózsaszín kezeslábasba öltözve egy kiáltványt osztogattak, amiben megmagyarázták akciójuk okait: a rikító rózsaszínnel a teret akarták még jobban elrondítani és a lakosság figyelmét felhívni arra, hogy a Fridericiánum előtt 11 évig heverő ronda kőhalmaz nem Kassel dicsősége, hanem szégyenfoltja lesz.
Ugyanakkor Beuys is megjelent a kövek mellett és hamarosan heves vita bontakozott ki közte és a közönség között. Természetesen a kövek nem sokáig maradtak rózsaszínek: egy tisztító-brigád speciális magasnyomású vízsugárral 3 nap alatt tökéletesen letisztította őket.
A Documentával párhuzamosan, szintén 100 napon keresztül került megrendezésre a Kunoldstrasse 34 nevű művészeti térben a Dokumente (= dokumentumok). Szervezője Jürgen O. Olbrich. A Dokumente rendezvénysorozatán - amihez egy vastag katalógus is készült - minden nap más és más művész volt jelen, hogy bemutassa a munkáit. A résztvevő száz művész között volt pl. Ko de Jonge, Michael Gibbs, Janos Urban, Klaus Groh, Robert Rehfeldt, Wulle Konsumkunst, Klaus Staeck, Rod Summers stb. Archívumi dobozokban részletes dokumentáció állt rendelkezésre minden résztvevő művészről. A ház helyiségeiben és a kertben pedig a nap mint nap sokasodó művek kerültek kiállításra. Az alkotók jelenléte vidám személyes találkozások tömegét tette lehetővé.
Jürgen Olbrich évek óta őrületes művészeti szervezőtevékenységet fejt ki. A Kunoldstrasse 34 rendszeres helyszíne performance-oknak, művészeti akcióknak. Több nemzetközi pályázatot szervezett vagy meghívásos alapon, mint pl. a „Kert kiállítást” (1981), vagy szabad részvétellel, mint pl. a „Kis keretben” c. akciót (1980 óta). Ő maga Kasselban főleg mint akcióművész ismert. (Jelentős visszhangja volt pl. a „Tanú vagyok” c. egyhetes akciónak és az azt követő kiállításnak, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki tanú a környezetében történő eseményekre, változásokra, hogy a közöny, a „nem az én asztalom” felfogás nem nyújt alibit, nem ment fel a felelősség alól.) Egyéb munkái is - főleg kollázsok, asszamblázsok - gyakran társadalom-kritikusak. Tevékenysége a kommersz, szervezett, hivatalos művészettel szemben egy alternatív utat mutat
A Documenta és Dokumente 100 napja alatt a világ legkülönbözőbb részeiről Kasselba érkező művészek és kritikusok bázisa Jürgen Olbrich háza volt. Mi is itt láttuk viszont amerikai barátainkat, Buster Cleveland-et és Dianát, akikkel Budapestről - pár őrült, munkás nap után - együtt indultunk el Kassel felé. ( Előtte ők vagy egy fél évig Olaszországban utazgattak abból a pénzből, amit Buster Brescia-ban kiállított kollázsaiért kaptak. Onnan írtak nekünk, hogy útban Kassel felé meglátogatnának minket.) Ők egy nappal előbb érkeztek oda, mint mi, és a megnyitóra már a kiállítás egész környékét teleragasztották Cavellini-matricákkal.
Ültünk Beuys kövein és a Fridericiánum előtti őrült zsongást figyeltük, a ki- és beáramló embertömeget: egy nő napokon át fémesen csillogó, zöld-kék-rózsaszín fóliaszerű anyagból készült, zizegő sellő-jelmezben sétálgatott a múzeum előtt vagy ült méltóságteljesen Beuys bazaltjain. Egy bronzszobornak kifestett pasas órákon keresztül a tér különböző pontjain felállította posztamensét, ráállt, és bronzszínű távcsövével mozdulatlanul az eget kémlelte. Mások egy kb. 3 méter átmérőjű óriás labdát hoztak létre úgy, hogy egy alumínium csővázszerkezetet szalagokkal tekertek be, majd a kész gombolyagot otthagyták atéren, s a közönség ide-oda görgette, még napok múlva is. Egy művészcsoport két Művészet-Automatát állított fel a Fridericiánum bejáratánál, ahol 18 művész különböző egyedi alkotásait lehetett megvásárolni 3 DM bedobásával. A Nemzetközi Szabadegyetem Beuys-tanítványai 2 standot állítottak fel, ahol a legkülönbözőbb nyomtatványokat, szignált Beuys-fotókat, plakátokat stb. lehetett kapni…
Ebben a nyüzsgésben egyszerre csak megjelent a New York-i bélyegművész, E.F. Higgins III., a skót Pete Horobin, Kanadából Monty Cantsin (Kántor István), a neoizmus megalapítója és a würzburgi Peter Below, akit előző nap, Kasselba jövet nem sikerült megtalálni, így csak egy üzenetet hagytunk a postaládájában. Egészen meseszerű volt, ahogy ott egymásrataláltunk, hiszen mindegyiküket csak levélből ismertük. Kiderült, hogy együtt jöttek át egy napra Würzburgból, ahol az egyhetes Első Európai Neoista Edzőtábort kezdik meg a következő napon. (Az edzőtáboron mi is részt vettünk volna, ha megkaptuk volna azt a meghívót, amit Below hónapokkal ezelőtt postázott, vagy ha ő megkapta volna a mi levelünket, amiben írtuk, hogy megyünk… sajnos akkor azonban már nem tudtunk útitervünkön módosítani.)
Mindenki tele volt néznivalókkal, így estére, az Orangerie mögötti sörkertbe beszéltünk meg randevút. Ez volt Jürgen Olbrichék törzshelye, és ide jött Wulle Konsumkunst is, akivel egyébként pár nap múlva kölni műtermében találkoztunk megint.Mindenki nagyon fel volt dobva: ez a váratlan találkozás!… Buster és Diana áradoztak Magyarországról, Monty Cantsin mondta, hogy az edzőtábor után Bp-re jön, s így valószínűleg látjuk még egymást… Higgins-szel elkezdtük a bélyeg csere-berét - csodálatosan színes xerox-bélyegei vannak…
Mivel a társaság minden tagja résztvevője volt az általunk szervezett World Art Post bélyegkiállításnak, nagy izgalommal mutattuk nekik az akkor még nagyon friss bélyegkatalógust és örültünk az elismerésüknek.
Magát a Documentát tulajdonképpen csak kasseli tartózkodásunk harmadik napján néztük meg alaposabban. Az Orangerie-ben futottunk össze Perneczky Gézával, aki másnapra várt minket Kölnbe… Ő is szorgalmasan gyűjtötte a Documenta környékén a papírfecniket: egy-két órával később a Friedrichsplatzon, a füvet kémlelve ment el pár méterre mellettünk. Mi még a Documenta könyvesboltjában kiegészítettük képeslapgyűjteményünket, a könyvek és főleg a hangköltészeti és kísérleti zenei hanglemezek és kazetták láttán viszont csak a nyálunk csoroghatott.
Az utolsó estét is a Kunoldstrassén töltöttük a mindig bohóckodó Jürgen Olbrich és az egyre sokasodó művek társaságában. Mi lesz itt 100 nap múlva?! - gondoltuk. Búcsuzóul egy egyedi asszamblázzsal ajándékozott meg bennünket: egy nagy levarrt, szitanyomott papírzacskó, benne a Documenta szemete: fel nem használt fotók darabjai, művek csomagoló anyaga, eldobált számlák, mindenféle hulladék, amit Olbrich a kiállításon dolgozó művészektől begyűjtött - egy életszagú dokumentáció.
(Klaniczay Júlia)