„Normális” bélyegből annyiféle van ma már, hogy lehetetlen lenne a formai, technikai vagy tartalmi lehetőségek széles skáláját röviden fölsorolni. És huszonöt évvel azután, hogy az első olyan „magánbélyegek” is megszülettek, amelyeket művészek rajzoltak maguknak és egymásnak, ugyanilyen nehéz ezt az új műfajt, az úgynevezett „Artists’ Stamps” termését osztályozni.

Szerte a világon ugyanis több ezerre tehető azoknak a száma, akik bélyeget gyártanak, és mivel a posta természetesen nem ismeri el az ilyen magán bélyegkiadást, a hivatalos bélyegek mellé a borítékra vagy a levelezőlapra ragasztják őket. A művészbélyegek kissé a reklámbélyegekre emlékeztetnek, csakhogy kommerciális mellékíz nélkül. Azt gondolnánk, hogy öncélúak, és csak az ötlet, a grafikai kivitelezés frappánssága, a vicc vagy a blaszfémia élteti őket. És ha van valami praktikus hasznuk is, nos az első pillantásra nem más, mint a bélyeget készítő művész reklámozása. Mint régi heraldikus jellegű műfaj, a bélyeg igen alkalmas arra, hogy cégjelzésként, „hivatali” bélyegzőként vagy akár uralkodókat és államelnököket utánzó arcképként a művész önreklámozását szolgálja.

Ahhoz képest, hogy milyen régi a nemzetközi postaforgalom, tulajdonképpen elég furcsa, hogy a művészek csak a hatvanas években kezdtek el először ilyen bélyegeket készíteni. Bizonyára nem azért, mert olyan szerények voltak.

A jelenség magyarázatát inkább abban találjuk meg, hogy először az 1960-as esztendőkben vált a régi dadaizmus hagyományait fölelevenítő művészmentalitás, a bolondozásnak, a konvenciókat kigúnyoló abszurd vicceknek és provokációknak a divatba hozása jelentős művészeti áramlattá. Az első művészbélyegeket a neodada köréhez sorolható FLUXUS-művészek rajzolták, sőt ők voltak azok is, akik megpróbálták ezekkel a bélyegekkel a postát is átejteni. Azóta a műfaj kissé szelídebb lett, és főleg sokkal-de-sokkal szélesebb folyammá dagadt. Mivel a FLUXUS-művészek leléptek a porondról, ma az úgynevezett Mail Art képviselői (vagyis a postai művészet művelői) foglalkoznak a műfajjal. Sok készít közülük különböző technikával előállított és sokszorosított bélyeget, még több azonban azoknak a száma, akik ezeket a bélyegeket a többi Mail Art produkcióval - apró grafikákkal, kollázsokkal, pecsétekkel stb. - postán kapják és gondosan szortírozzák, dobozolják, archiválják, egyszóval megőrzik. Látjuk: a művészbélyeg nem azonos a Mail Art-tal, mint általában vett műfajjal, mert hiszen szűkebb annál és régibb eredetű is. Tény azonban, hogy ma a művészbélyegek úgyszólván kizárólag csak a Mail Art-körökben születnek és terjednek.

Ez a körülmény jelentősen megváltoztatta az egykori neodadaista kezdetet is. A mai művészbélyegek ideológiája - ha szabad egyáltalán ilyen kifejezést használnom - teljesen más, mint a húsz évvel ezelőtti magánbélyegeké. Azok egy viszonylag szűk művészkör találmányai voltak, és hamarosan kisgrafikai ritkaságokká váltak. A mai Mail Art-körökben terjedő bélyegek ezzel szemben olyan közegben mozognak, amit a nemzetközi Mail Art mezőny jellemez. Ez a mezőny pedig a hatvanas évek vége óta együttesen több ezer főt is jelenthet - az olvasó joggal kérdezheti, hogy van-e ennyi számottevő művész akár az egész évszázadban is? A válasz kitérő. A Mail Art legtöbb művelője ugyanis nem is akar a szó konvencionális értelmében művész lenni. Ez a mozgalom elsősorban társadalmi jellegű, és rokon az utolsó két évtized számos szubkultúra-képződményével és alternatív áramlatával. A művészi tevékenység ezekben a körökben igen fontos, de csak mint a „kreativitás” gyakorlása, szemben a fogyasztói mentalitással vagy a stupid kispolgár vegetatív életvitelével. Így érthető, hogy a Mail Art-körökben születő bélyegek jelentős része most is igyekszik olyan műves és filigránul kidolgozott grafikai hatásra, mint a hagyományos bélyegek vagy akár az első, a FLUXUS idején született művészbélyegek. Mint általában a Mail Art egészére, úgy a Mail Art-berkekben születő bélyegekre is az jellemző, hogy bennük a demokratizmus egyfajta értelmezése jut kifejezésre. „Minden ember művész” - mondta Joseph Beuys, akit az alternatív mozgalmak prófétájukként ismernek el. A Mail Art kissé langyosabb lelkesedéssel vesz részt az ilyen adorációkban, de ezt a Beuys idézetet a jelenlegi művészbélyegek fölé is odaírhatnánk mottóul.

A másik programpont - és sok Mail Art művész van, aki ezt tenné meg elsőnek: a kommunikáció gyakorlása. Ez is új, ha a régi FLUXUS-sal hasonlítjuk össze. A neodada volt még annyira dada, hogy ne higgyen a kommunikáció lehetőségében, illetve, hogy kicsúfolja a kommunikációt, ha az egyáltalán szóba került. A FLUXUS-bélyegeken például blazírt arcú átlagembereket látunk, a bélyegíven úgy felsorakoztatva, hogy egyre nagyobb a szakálluk. És egyetlen FLUXUS-bélyeget sem ismerünk, amelyen a művész önmagát ábrázolta volna, legfeljebb a mozgalom jelképeit vagy pecséteit, amelyek maguk is értelmetlenek vagy provokálók voltak. Az újabb Mail Art-bélyegek viszont „küzdenek” és „ábrázolnak”, naiv hittel vagy ironikus mosollyal, de többnyire azzal a reménnyel, hogy az üzenet célhoz ér, hogy a kommunikáció megvalósul, mert lehetséges. Igen sok bélyegkészítő művész egyszerűen játszik, díszít és variál, amikor bélyegeket tervez, de ez is pozitív tartalmú tevékenység. Alacsony szinten olyan, mint a pihenő háziasszonyok kézimunkája, és innen zökkenők nélkül emelkedik a színvonal a kisgrafikai vagy ötletművészeti remekművekig. Mivel a termés igen nagy és az újabb művészbélyegeknek még nincsen műkereskedelmi értelemben vett értékük, az a gondosság, amivel egyes Mail Art-művészek a beérkező művészbélyegeket archiválják, nem is tekinthető „bélyeggyűjtésnek”, hiszen a gyűjtemény nem eladható. A művészbélyegek inkább azért kerülik el a papírkosarat, mert fontos üzenetet jelképeznek, mert kapcsolatokat szimbolizálnak. Ezért van, hogy nemcsak önarcképeket találhatunk rajtuk, hanem a partnerek arcképeit is, vagy egész Mail Art kiállítások anyagát xeroxtechnikával bélyegformátumra lekicsinyítve és a bélyegíven elosztva. Tulajdonképpen így érthetjük meg, hogy a „művész”-bélyeg kifejezés sokszor miért nem találó. Nem artisztikus célok, mégcsak nem is azoknak a paródiája vagy alternatív értelemben vett átalakítása a cél, hanem egyszerűen a bélyegforma felhasználása különböző gyakorlati - többnyire kommunikatív - célra. Olcsó, kicsi, könnyen fölragasztható, gyorsan elküldhető és begyűjthető.

A műfaj tehát kissé archaikus állapotban van még - mint a dráma volt Shakespeare korában, vagy a mese és a novella a népi ponyvanyomtatványok korszakában. Most, hogy mégis múzeumba kerül - méghozzá egy olyanba, amely olasz reneszánsz mesterek, Rembrandt, Greco vagy az impresszionisták vásznait őrzi -, most vajon elérkezett volna a perc, amikor a művészbélyeget „felfedezzük” és ezzel klasszikus műfajjá kiáltjuk ki, vagyis megöljük?

Egy vallomással tartozom a tisztelt múzeumlátogatónak, aki most ebből a rögtönzött katalógusféleségből igyekszik ezen a számára nagyon szokatlan kiállításon tájékozódni. Magam is egyike vagyok a nemzetközi Mail Art mezőnyben tevékenykedőknek, és saját tervezésű bélyegeket is gyártottam már. Így hát jól bele tudom magam élni az itt szereplő bélyegek megalkotóinak a helyzetébe. A „kiállító művészek” lelkiállapota ambivalens - egyik szemük sír, a másik nevet. Mert a föntebb ismertetett kvázi-ideológiai háttér egyértelműen azt tanácsolja a Mail Art művésznek, hogy kerülje a hivatalos kiállításokat, a pénzes galériákat és a nagytekintélyű múzeumokat - mert a függetlenségét félti. Másrészt azonban minden Mail Art művész átélte már azokat a megaláztatásokat, amikkel az intézményesített művészeti élet kedveskedik a kívül rekedteknek. Hogy ez a kívül rekedtség eleve a művész (vagy a magát kreatívnak tartó ember) szándéka volt, az nem enyhít az időnkénti gorombaságokon. Jól esik tehát az elégtétel: a múzeum, lám, „fut” a bélyegművészek után, kiállítják őket.

Mind a közönség, mind pedig a kiállított művek alkotói számára azonban el kell árulnom, hogy ez a tárlat egy több évszázad grafikai művészetét bemutató sorozat egyik utolsó tagja, és így szinte logikus lépés, hogy például a szecessziós korszak lapjai után (amelyekben például Ex Libris-ek is szerepelhettek) most a legélőbb és éppen legaktuálisabb gyakorlati műfaj, a művészetté emelkedő bélyeg kerüljön bemutatásra. Éppen a művészettörténészek tudják a legjobban, hogy egykor Dürer fametszetei is csak piaci áruk, a zöldségek mellett az asztalra kitett vásárfia voltak.

Az ilyen kiállítás olyan, mint amikor olyan színházi előadást rendezünk, amelyet nem színészekkel játszatunk el, mert hiszen Lear király még él, és elég, ha behívjuk őt az utcáról. A tárlat így hitelesebb, mint az úgynevezett történeti anyagokból rendezett kiállítások, és természetesen esetlegesebb is, hiszen a hősök köztünk élnek, és sok részletkérdés lezáratlan még, a történet egyes fejezetei váratlan fordulatokat rejtegetnek, másként is lepereghetnek. Ezen a tárlaton is érezzük az aktuális esetlegességeit. Az anyag egy budapesti művészházaspár, Galántai György és Júlia többesztendős gyűjtését vette alapul. A kiállítás meghirdetése aztán ahhoz a váratlan fordulathoz vezetett, hogy igen sok Mail Art művész küldte el a tárlat hírére újabb (esetleg erre az alkalomra készített) munkáit - ami egyúttal arra is választ adhat, hogy végső soron mi a véleménye ezeknek a művészeknek egy múzeumi kiállításról.

IRODALOM

A magyar érdeklődő számára a legjobb forrás az 1982-ben a budapesti Fészek Művészklubban rendezett „Bélyegmunkák...” kiállítás katalógusa, Beke László előszavával és Peter Franknak a művészbélyeg történetét elemző, magyarra fordított tanulmányával (Fészek Galéria 1981-82. 8. kiállítás - gondozta a Fészek Klub könyvtára). A tárlatot szervező és az anyagot kölcsönző Galántai házaspár ez alkalomból egy könyvformátumú antológiát adott ki „World Art Post” címmel és mintegy 750 bélyegképpel, valamint angol nyelvű kísérőszöveggel.

A nemzetközi irodalom még nem nagy. Az első áttekintést James Warren Felter írta egy kiállításkatalógushoz: Artists’ Stamps & Stamp Images, Simon Fraser University. Burnaby, B. C., Canada, 1974. Ezt követte Peter Frank már említett tanulmánya: Postal Modernism... Art Express (magazine), vol.1, No.1, 1981. Mindkét írást tartalmazza a „Correspondance Art. Source Book for the Network of International Postal Art Activity” Michael Crane & Mary Stofflet Editors, Contemporary Arts Press, San Francisco, 1984. E terjedelmes antológiában más helyütt is szó esik művészbélyegekről és a Mail Art különböző áramlatairól. E. F. Higgins III. tanulmánya a művészbélyegekről: Print Collectors Newsletter, 1979/5. Európai szemszögből tekinti át az anyagot U. Carrión: Artists’ Postage Stamps & Cancellation Stamps, Edition Other Books and so, Amsterdam, 1979, valamint Guy Schraenen katalógusa a brüsszeli Postamúzeumban rendezett művészbélyeg kiállításhoz: Mail (Art) Stamps & Treated Stamps, Musée Postal Bruxelles & Small Press Communication Archive, G. Schraenen, P.O. Box 415, Antwerpen, 1982.

A Paweł Petasz által útjára indított nemzetközi Mail Art kiadványsorozat, a Commonpress két száma tartalmaz jelentős művészbélyeg antológiát: „Artists’ Postage Stamps” by G. Schraenen, Antwerpen, 1979 (Commonpress No.16) és „Nudes on Stamps” by E. F. Higgins III. USA, 1979 (Commonpress No.18). E kis példányszámban kiadott antológiák mellett a jelen tanulmányban már említett antológiaszerű bélyegívek adhatnak információt, valamint a bélyegkészítéssel foglalkozó művészekkel való közvetlen kapcsolat; illetve a Mail Art termékeit archiváló intézményekkel való kapcsolat fölvétele.

Néhány gyűjtemény címe Európában: Artpool/Galántai, H-1277 Budapest 23, Box/Pf. 52; Archive Dr. Klaus Groh, Al.-Siedlung 45, D-2913 Augustfehn II; Staatsgalerie Stuttgart/Archive Sohm, Konrad Adenauerstr. 32, D-7000 Stuttgart; Other Books and so /Ulises Carrión, Ten Katestr. 53, Nl-Amsterdam; The Archives /Peter van Beveren, P.O.Box 1577, NL-3000 CN Rotterdam; Administration/Guy Bleus, Kerkplein 7, B-3830 Wellen; Museum of Museums/Johan van Geluwe, Bouckaerstr. 8, B-8790 Waregem; Archive Günther Ruch, 115 rue de Peney, CH-1242 Genéve-Peney; ECART Gallery/John Armleder, 14 rue de Italie, CH-1211 Genève; Doc(k)s/Julien Blaine, Le Moulin de Ventabren, F-13122 Ventabren; Exempla Archives, Via Marsala 4, I-50137 Firenze; ZONA /M. Nannucci, Box 1486, I-Firenze; Metronom, Carrer de la Fussina 9, E-08003 Barcelona.

Tengerentúli országokban: Art Institute of Chicago, School Library, Jackson and Columbus, Chicago, IL 60603, USA; Jean Brown Archives, Shaker Seed House, Tyringham, MA 01264, USA; Peter Frank, 712 Broadway, New York, NY 10003, USA; Franklin Furnace Archive, 112 Franklin Street, New York, NY 10013, USA; E.F. Higgins III., 153 Ludlow, New York, NY 10000, USA; Judith A. Hoffberg, P.O.Box 40100, Pasadena, CA 91104, USA; J.P. Jacob, 43 W. 27th Street #6F, New York, NY 10001, USA; Lightworks/Charlton Burch, P.O.Box 1202, Birmingham, MICH 48012, USA; Modern Realism/John Held Jr., 1903 McMillan Ave., Dallas, TEX 75206, USA; Museum of Contemporary Art, Artists’ Books Collection, 237 E. Ontario, Chicago, IL 60611, USA; Ruth & Marvin Sackner Collection, 300 W. Rivo Alto Drive, Miami Beach, FL 33139, USA; Artistamp, P.O.Box 3, Station B, London, Canada N6A 4V3; Banana, 287 E. 26th Ave., Vancouver, B.C. Canada V5V 2H2; The Canadian Correspondence Art Gallery (CCAG), Third Floor, 118 8th Ave., S.E. Calgary, Alberta, Canada T2G 0K6; Artists’ Union/Shozo Shimamoto, 1-1-10 Koshieguchi Nishihomiya Hyogo-ken, Japan.

A művészbélyegek hátterét a Mail Art-tal foglalkozó kiadványokból lehet a legjobban megismerni. Segítséget jelenthet az 1978-tól éveken át megjelent Umbrella folyóirat Mail Art rovata (Glendale, Ca. USA, lásd még: Judith Hoffberg, gyűjtemények). Mióta ez a periodika ritkábban jelenik meg, az egyik kivált munkatárs ad ki szabálytalan időközökben információs lapot Spiegelman’s Mailart Rag címen (Los Angeles, Ca, USA, 1984-85). A New York-i Franklin Furnace Flue című periodikájának 1984-es 3-4. száma a „Mail Art Then and Now” című kiállítás kapcsán közöl több értékes cikket. J.P. Jacob a Mail Art történetével és elvi problémáival foglalkozik az International Mail Art, a Partial Anatomy című terjedelmes antológiájában, amelyet a saját kiadású „Posthype” periodika egyik 1984-es számaként jelentetett meg New Yorkban. Hasonló karakterű Günther Ruch (CH 1242 Geneve-Peney, 115 r. de Peney) CLINCH című periodikájának 5. száma 1984-ből, amely a „Mail Art History” címet viseli. Elméleti súlyával és tömörségével kimagaslik a kiadványok közül Guy Bleus tanulmánya, amelyet a belgiumi Tienen város Het Toreke múzeuma adott ki az Aerogramme Mail Art Project katalógusában - ez a könyv egyúttal a Commonpress 56. kiadványa is (Stedelijk Museum het Toreke, Grote Markt, Tienen, 1984). A legfrissebb elméleti munka talán Chuck Welch kötete: Networking Currents, Contemporary Mail Art, Subject and Issues, Sandbar Willow Press (Box 883, Brookline, MA 02146), Boston, 1986. E sok mindenre kiterjedő mű további irodalomjegyzékkel is szolgál.

Megjelent a „Bélyegképek” kiállítási katalógusban, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1987