Az anyagra való véletlenszerű rátalálás, az újrahasznosítás és újrakontextualizálás mint módszer különösen hangsúlyosan érvényesül a Hangos találkozás című hangszobor esetén, amelyet Galántai egy másik szobor fölöslegessé vált maradékából hozott létre.

A Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelepen Péter Ágnes egy ipari vaslemez deformálódott hulladékából készítette el művét, Galántai pedig a folyamatból visszamaradt, használaton kívüli vaslemezt használta fel.

A kommunikáció szükségét és ellentmondásosságát jelző talpakon stabilizált szobor két, egymással összekapcsolt, szabálytalanul hullámzó egységből áll. Hullámzásuk inkább emlékeztet lágy esésű textilszalagra, mint kemény fémre, amelynek a dinamikáját a véletlen rögzítette.

A szobor tárgyi és zenei minőségében egyaránt lényeges véletlen kétszeresen is fölülírja a hagyományos műtárgy szabályait, és végső soron a befogadói interakcióban fejeződik ki.

Az így létrejött antihangszer, a „kétség egységének hangszere” (Galántai) a megszólaltatásban, a véletlen hangok keletkezésében teljesíti ki kommunikációs szándékait. (Kürti Emese)