2020.07.17 - 10.04.

Az Artpool Művészetkutató Központ / Szépművészeti Múzeum - alternatív művészeti jelenléte
GALÁNTAI HÁZ | KAPOLCS, KOSSUTH U. 53. | nyitva hétvégén, igény szerint
2020➔ a kétségek és a véletlenek integrációja
az Artpool ötödik évtizedében holnaputántól tegnapelőttig ma van
KIÁLLÍTÓ TÉR

A Möbius-szalag kétdimenziós felület, aminek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. Felfedezője August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász.

A szalagot könnyen elkészíthetjük egy papírcsíkból, ha végeit összeragasztjuk úgy, hogy az egyiket 180°-kal elfordítjuk. Az egyoldalúságról úgy győződhetünk meg, ha egy ceruzával hosszirányban a közepén csíkot húzunk, visszajutunk oda, ahonnan elindultunk, bejárva az eredeti fizikai szalag mindkét oldalát.

További érdekesség, hogy ha kettévágjuk az imént említett vonal mentén, egy, az eredeti szalagnál kétszer hosszabb (fele olyan széles), immár kétoldalú felületet kapunk.

Ha még egyszer hasonló módon körbevágjuk, akkor két egymásba fonódó szalag lesz az eredmény. Ha három részre vágjuk, akkor két egymásba fonódó szalagot kapunk:
az egyik újra Möbius-szalag, a másik egy kétszer olyan hosszú szalag, ami kétszer csavart.

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások

Az energiasűrűség a rejtély kulcsa

A 180 fokkal megcsavart, majd a két végénél összeragasztott papírcsík egyetlen, végtelen felülettel és éllel rendelkezik, a fura forma kialakulására pedig a harmincas évek óta próbál matematikai magyarázatot találni a mechanika tudománya. Gert van der Heijden és Eugene Starostin, a University College London kutatói a Nature Materials lapban publikált tanulmányukban most előálltak a megoldással. A matematikusok a nemlineáris dinamikát hívták segítségül, és arra jutottak, hogy a Möbius-szalag formájáról a papírszalag felületén a hajlítás hatására létrejött rugalmas energiák különböző eloszlása tehet.

Az energiasűrűség a felület egyes részein annál nagyobb, minél erősebben meg van hajlítva az anyag. Az energiasűrűség-elmélet megmagyarázza azt is, hogy eltérő szélességű anyagból készített szalagok formája különbözik: minél szélesebb a papírcsík, annál inkább háromszögre emlékeztető alakot vesz fel a Möbius-szalag; illetve minél vékonyabb, annál elnyújtottabb fektetett nyolcast kapunk.

A piros részeken a legnagyobb az energiasűrűség
A Möbius-szalag M.C. Escher festményén
Nem biztos hogy ezoterikus

Bár a tanulmányt eredményeit a matematikus közvélemény az „ezoterikus” jelzővel illette, a két kutató szerint a felfedezésüknek lehet gyakorlati haszna is. A gyógyászatban új gyógyszerek struktúráinak felépítésekor, vagy mesterséges anyagok töréspontjainak meghatározásakor segíthet az elmélet.

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások

Möbius-szalag alakú az újrahasznosítás nemzetközi jelképe
Möbius-szalag alakú jegygyűrű

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások

A Dragon King Harbor folyón átívelő Möbius-szalag alakú gyalogoshíd

Avantgárd gyalogoshíd épült 2016-ban a kínai Changshaban, a Meixi tó környékén létesült új városrészben, amelynek tervezője Kohn Pederson Fox. A nemzetközi pályázatot a pekingi és amszterdami székhelyű cég, a NEXT Architects nyerte el, az építészek tervét egyrészt a Möbius-szalag inspirálta, másrészt a kínai csomó eleme.

A látványos formájú, acélszerkezetű híd 184 méter hosszú, a legmagasabb pontja 22 méter.
A másik érdekessége, hogy 3, egymástól különálló útvonalat kapott, így a 3 szintről más-más kilátást csodálhat meg a gyalogos.

A tajvani művészeti központ számára javasolt Möbius szalag

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások

KIÁLLÍTÓ TÉR

Erdély Miklós - Idő-Mőbiusz

Haász Katalin / Keserü Ilona / Lygia Clark Keizo Ushio Max Bill

Plamen Yordanov / Jeremy Guy / Aase Texmon Rygh / Jim Milner Heinz Schmid / Gordon Aitcheson / Mark Carroll / Alan White Thomas Joynes / John Robinson / Richard Fox / Eva Calder Powel Michael Binkley / Christopher Sage / Wendy Taylor

VIDEÓ monitor - Möbius darabok vetítés - Unit Moebius

GALÁNTAI HÁZ | a hangos terek helyszínei | 51-ES KÖRZET

K53> Galántai ház meghívó

K51> 51-es körzet meghívó

a Möbius-szalag rejtélye - dokumentumok és hasznosítások