GALÁNTAI GYÖRGY
ÖNKIOLDÁS ÉS ÖNKIOLTÁS
JANKOVSZKY GYÖRGY MAIL ART FOTÓIRÓL

A huszadik század nyolcvanas éveinek egyik érdekes világméretű művészeti jelensége a kapcsolatművészet, más értelemben a postai szolgáltatásokat felhasználó küldemény-művészeti hálózatok (mail art network) hihetetlenül gyors kiépülése. Mint ahogy minden tömegesen és egyidejűleg támadt igénynek oka és magyarázata van: a postai világhálókat építő művészek munkája a tőlük függetlenül és párhuzamosan fejlődő elektronikus világháló művészeti előzményének tekinthető.

A kapcsolatművészet lényegét illetően dialogikus és az egymáshoz kapcsolható információk azáltal szerveződnek rendszerré, hogy a hálózatban a diskurzus és a dialógus egyensúlyban tartja egymást. A dialógusok diskurzusokat tárolnak, és a diskurzusok dialógusokat provokálnak. A személyek holonok (rész-egészek), hol résztvevők, hol kezdeményezők, mindkét esetben autonómok, minden művelet személyes szándékból és döntésből keletkezik.

Jankovszky György önarckép sorozatát 1981-ben az Artpool "World Art Post" című művészbélyeg projektjének felhívásakor készítette, majd bélyegképként újrahasznosította. Magára a képsorra több szempontól is érdemes rákérdezni. Miért készít valaki, pl. egy művész/fotográfus önarcképet, miért néz a tükörbe, vagy a fényképezőgépbe?

Az önarckép egy eszköz amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére. A tükör neve latinul speculum. Ebből származik a „spekulálás” kifejezés, amely a régi magyar nyelvben a tudományos gondolkodást, vizsgálódást jelentette. A fényképezőgép mint tükör, a fényképész munkaeszköze. "A fényképész az az ember, aki azon igyekszik, hogy képbe tegyen át olyan információkat, amelyeket a fényképezőgép programja nem irányzott elő. A kép: jelentésteli felület, amelyen a képelemek között mágikus kapcsolat van. A jelentés: a jel célja. A jel: olyan jelenség, amely egy másikat jelöl. A mágia: az 'ugyanannak örök visszatérése' elvnek megfelelő létforma. A rítus: a mágikus létformának megfelelő magatartás." (Vilém Flusser)

Jankovszky György önarcképeinek erőssége a konceptualitása. A kettősség mint azonosság fogalmilag jelenik meg a magatartásában - a művelet gesztusában: Miközben fényképezőgépét önkioldóval kioldja, önmaga arcának képét is kioltja. A műveletet két féle módon is végrehajtja, ezért lehet két sorozatként is értelmezni. Triviálisan mondhatnánk az első képsorra azt, hogy "fáj", a második képsorra, hogy "nem fáj". Az első a valóság, a második az álom, vagy egybeolvasva a valóság egy álom: történik, de nem veszem tudomásul. Persze lehetnének még további kontextuális magyarázatok kulturális és társadalmi szempontok szerint, de az nagyon messzire vezetne. Annyit azért el kell mondani, hogy a nyolcvanas években, a Kádár-kor utolsó évtizedében a művészet valóságos környezete a hallgatás (és a lehallgatás) kultúrája, a hiánygazdaság, és a helyes társadalmi magatartás: a középszerűség.

Jankovszky önarcképeivel nem állt egyedül, mert volt néhány előzmény, amelyeket ha nem is ismert, most mégis érdemes említeni, ugyanis az egymástól függetlenül létrejött hasonlóságok erősíteni szokták egymást.

Erdély Miklós: Önvilágosítás - a fény megeszi az embert, 1969
Arnulf Rainer: Önábrázolások, 1971-76
Pinczehelyi Sándor: Sarló és kalapácsos önarckép, 1973
Attalai Gábor: Én is hülyíthetem magam, 1973
Tót Endre: TÓTálÖRÖMÖK / Örülök, ha újságot olvashatok, 1973/75
Galántai György: Ablak-tükör, 1975 - Ego probléma, 1976
Baranyay András: Önarckép, 1977
Hajas Tibor: Felületkínzás I, 1978
Tót Endre: A kommunizmus boldoggá tett engem, 1978/89
Szijártó Kálmán: Átváltozások, 1978
INCONNU GROUP - Bokros Péter: Ego, 1979

Jankovszky György postai bélyegeken újrahasznosított önarcképei viszont egyedüliek a világon, ehhez hasonló sem előtte, sem utána nem készült. Persze csak azért nem, mert a mai napig nem váltak ismertté.

Jankovszky bélyegein az a legfontosabb, hogy nem csak elkészítette, de fel is adta, vagyis adatta saját címére, 34 országból összesen 63 boritékon, amelyek lebélyegezve meg is érkeztek. Mai kifejezéssel élve ez egy postai "hacker" akció volt, a legpozitívabb értelemben. A posta ugyanis nem károsult, az érvényes bélyegeket Jankovszky megvásárolta. A hacker akció tehát a bélyegképek tartalmára vonatkozik, nem a posta átverésére. (A posta átverésére sok példa van, a különféle hamis "művész" bélyegektől a bélyeghamisításokig.)

A bélyegképek tartalma minden országban hivatalos procedurán megy keresztül mielött forgalomba kerül, vagyis minden kicsinyke postabélyeg az illető állam területe. Éppen ezek azok az állami területek, melyekre Jankovszky észrevétlenül becsempészte önarcképét. Az akció szimbolikus ugyan, de ha publicitást kap kulturális vírusként (mém) működhet, mert jelentőségét a jelentése adja. Erről jutott eszembe: "egy mém nem több, mint egy információminta, mely véletlenül kialakított egy formát, ami rábírja az embereket arra, hogy megismételjék a mintát. A tipikus mémek közé tartoznak az egyéni szlogenek, frázisok, melódiák, felfedezések, divatok. Vészjóslóan hangozhat az az ötlet, hogy az emberek elmeváltoztató szimbólumfüzérek gazdatestjei, de valójában ennyi az egész emberi kultúra." (Glenn Grant)


Az írás előzménye és története

Jankovszky Györggyel az 1987-es "Bélyegképek" kiállítás óta nem találkoztam. Tavaly a "Parabélyeg" kiállítás rendezésekor próbáltam megkeresni - sikertelenül. Mígnem az idei év elején ő keresett meg, azzal a kéréssel, hogy írjak a kecskeméti fotómúzeumban rendezendő kiállításának katalógusába a bélyegeiről. Hiába mondtam, hogy az írás nem műfajom, szerinte rajtam kívül senki más nem tud írni a bélyegeiről. Jó, megpóbálom - válaszoltam, de nem igérek semmit - és megkértem, hogy hozza el az összes eredeti darabot, amelyek talán beindítanak. Legközelebb elhozta az albumot és itt hagyta néhány hónapig, majd amikor érdeklődően újra megjelent - még mindig nem jutottam semmire. Pedig már jó néhány napot eltöltöttem azzal, hogy egy nagyobb tanulmány részeként próbáljam megközelíteni ezt a témát.

Az idők során kialakult "összerakódva íródó" módszerem szerint gyűjtögettem és csoportosítgattam azokat a majd megírandó tartalmat felépítő kulcsfogalmakat, amelyek mintegy tananyagként szolgálnak a dolgozathoz. Ezekkel (ön/én-kép | arckép, önarckép történet | korreflexív /eszköz, média, aparátus/ korazonos | helyreflexív /jelen/ helyazonos | önreflexív /személyes/ önazonos | holon, rész-egész, networker /művész, funkcionárius) persze nem sokra mentem, mindenesetre valamennyire felkészítettem magam. Amikor utoljára találkoztunk - az az ötletem támadt, hogy beszélgessünk magnófelvételre, hátha ettől beindul a dolgozatírás. Megint sok idő telt el és egyszer csak azt gondoltam, ha nem is írom meg, Jankovszky bélyeg akciójának anyaga az interneten önmagában is érdekes lehet, tehát feltettem. Ettől az írás elkezdett "összerakódva íródni", de egyáltalán nem úgy ahogyan gondolni akartam, hanem inkább úgy ahogyan gondolhattam volna.

Az írás közben világossá vált számomra, hogy mi volt Jankovszky választásának oka, ettől íródott ugyanis az írás. Közben még az is eszembe jutott, hogy a "Kepler-pályák" bélyeget Jankovszky hozzám érkezett boritékjain láttam meg először és rögtön utána készítettem el a "Refunctioned object" bélyegzős bélyeglapomat. (Galántai György, 2008)