Táblák a téren (Zsebtükör)
Ebben a langyos őszben, talán az utolsó pillanatban, mielőtt választási plakátoktól borzongana meg a város, fura dolgok történnek a budapesti Liszt Ferenc téren. Az ember beül egy kávéház teraszára, gyanútlanul sétál a barátjával, a kedvesével, rendes polgárok módjára, amikor hirtelen, de anélkül hogy a legkevésbé fölkészült volna rá, el kell gondolkodnia. De nem ám úgy magától, hogy na, én most elgondolkodom, vagy hogy a társa mondott volna valami elgondolkodtatót, hanem - mondjuk meg őszintén - kényszer hatására. A Liszt Ferenc tér lámpavasaira valakik táblákat szereltek föl, amelyek, miként a televíziókban kiírni szokták, alkalmasak a rend és nyugalom megzavarására.
Először is, nem plakátok, ami már önmagában érthetetlen. Nem reklámoznak mosószert, csokit, cipőt, mobilt, holott közérthető, magyar szavak vannak fölírva rájuk. Még csak azt sem közlik, hogy "Ha áram van, minden van", ami pedig már a lét olyan kérdéseibe hatol le, hogy az ember két buszmegálló között is képes meditálni rajta, míg végül föladja, mert a "minden" metafizikai értelmezése közben elfelejtene leszállni.
Nem kertelek. A pesti Liszt Ferenc tér sárguló lombjai alatt olyan föliratok virítanak, mint hogy:
“CIVILIZÁCIÓ
forgóajtó áll / a sivatagban. Aki / kikerüli:
nincs."
Vagy: "MŰHELY-HAIKU
Talán hozzá se / nyúlj. Csak nézd és
nézd, míg csak / gyönyörű nem lesz."
Vagy: "AXIÓMA
A szeretésen kívül / minden emberi / tett: romépítés."
Vagy: "JÁTÉK-SZABÁLY
Mihelyt csatának / tekinted az életet: / el is vesztetted."
És így tovább.
Ha pedig valaki nem csak fölfelé bámul, akkor apró táblákon azt is elolvashatja, hogy amit lát, azok "ARcHAIKUs őszi pillanatok október 19-étől november 4-éig. Budapesti Őszi Fesztivál." Továbbá, hogy "az Artpool Művészetkutató Központ tizedik szabadtéri táblakiállításán a művészi haiku XVII. századi megteremtőjének és legnagyobb mesterének, Matsuo Bashónak őszi verseit Fodor Ákos fordításában együtt olvashatjuk a verseket fordító költő XX. századi haikuival". Néztem. Olvasták. A klasszikus, őszi haikukat is, de főképpen Fodort. Farmeres, bőrdzsekis srácok olvasták föl hangosan egymásnak, mert míg egy tábla egyik felén mondjuk az állt, hogy "Végy egy Ezt-vagy Azt / emeld föl a szívedig / s vigyázva tedd le.", addig a másikon esetleg épp a HAIKU címe: "Lábam előtt ült / egy madár, majd felröppent - / Nehezebb lettem." És jöttek más fiúk és lányok és nők és férfiak, és akadtak ugyan, akik a vállukat vonogatták, de a többség olyanokat mondott, hogy "Ez marha jó!", "Hú, ebben benne van minden!" "Várjatok már, a többit is olvassuk el!"
Ami jelezheti azt is, hogy a haiku a költészet sms-e, hogy Fodor Ákos nagyon jó költő, de jelezhet valami veszélyesebbet, mondhatni a közrend ellen irányulót is.
Ezek a sorok hangulatkeltésre alkalmasak. Ilyesmit ugyan Mikola miniszter szokott mondani, amikor lerongyolódott kórházak panaszkodnak, csakhogy ha ő mond ilyesmit, az már eleve kétségbeejtően mikolás. És vannak még orbános, kövéres, torgyános, csurkás mondások - teljesen mindegy. Amint az is mindegy, hogy szavaikat festékszóróval fújják a falra, plakátra írják föl vagy mikrofonba mondják, mert mindegyik arról ismerszik meg, hogy már régen nem késztet gondolkodásra. Amiből, egy idő után akár arra lehet következtetni, hogy gondolkodásra nincs is igény, a nép dáridós, tüzijátékos, kézcsókos, zászlóátadásos, jó kezekben van ismét. Hogy haikura, Fodorra, művészetre, gondolkodásra éppúgy immúnis, mint a lépfenére, ha időben fölismerik a bajt.
Hát, csak ezért mondom, hogy jó lesz odafigyelni a Liszt Ferenc térre. A fölemelt fejekre. A töprengő arcokra, amint fölszabadulnak, elmosolyodnak, kövértelenednek, mikolátlanodnak. Az ellenőrizetlen, kiirthatatlan értékekre. Az elburjánzó civil gondolatokra.
R. Székely Julianna
Lásd még: Lehetetlen és archaikus pillanatok