2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

A véletlen naplóból az univerzumba:


honnan jöttünk? - hol vagyunk? - hova megyünk?
művészet - tudomány - politika


Guatemala dzsungelében, Piedras Negras közelében egy másfél tonnás maja kőlapra bukkantak. A kőlapon horrorisztikus jelenetek vésetei láthatók. A kutatók szerint az egyik legfontosabb maja leletre találtak, amely pontos adatokkal egészíti ki a késői klasszikus kori maja civilizációról származó ismereteinket. (napló/origo/Élet és Tudomány)

Az immár olasz „állampolgárságú”, 5300 éves jégember fagyott testét 1991-ben találtak meg hegymászók az Ötzvölgyi-Alpok gleccserjegébe temetve. Olaszország és Ausztria sokáig nem tudott megegyezni a lelet „nemzetiségét” illetően, végül kiderült, hogy ha csak pár méterrel is - a mai Itáliában fagyott halálra. A lelet felbecsülhetetlen értéket képvisel mind a régészek, mind az antropológusok számára. (napló/origo)

Egy kínai uralkodó sírjában találták meg a régészek a világ legrégebbi, körülbelül 2000 éves vízöblítéses toalettjét. Eszerint a kínaiak találták fel a jelenleg angol WC-nek nevezett szanitert. Ugyancsak a kínaiaknak köszönhető a toalettpapír, amit néhány évszáddal később vezettek be. Jelenlegi ismeretek szerint az öblítéses toalett feltalálása Thomas Crapper brit vízvezeték-szerelő nevéhez fűződik, aki egy U-alakú szifoncsőrendszert szabadalmaztatott valamikor a 19. század vége felé. (napló/origo)

Angol tudósok vizsgálatot indítanak kétezer-ötszáz angol férfi között, hogy kiderítsék, milyen arányban van jelen viking génállomány az angol népesség körében. David Goldstein genetikaprofesszor szerint a genetika új utat nyithat a múlt kutatásában, mert olyan kérdéseket válaszol meg, melyeket a történettudomány és a régészet önmagukban képtelenek lennének. (napló/origo)

Az arizonai állami egyetemen oktató Christy Turner harminc éven át elemezte a világ minden részéről származó emberi csontleleteket és megállapította, hogy Amerika nagy területein még néhány évszázaddal ezelőtt is azért ejtettek foglyul embereket, hogy megöljék és megegyék őket. (napló/origo)

Címoldalas cikkben vallotta be az amerikai Hartford Courant című újság, hogy bűnrészes volt a rabszolga-kereskedelemben. Az újság bocsánatot kér azért, hogy a 18. és a 19. században nagy haszonra tett szert rabszolgákat eladásra kínáló és szökött rabszolgákat kereső hirdetések közlésével. (napló/origo)

Az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által a titkosítás alól nemrég feloldott, egykor igen titkosnak minősített dokumentumok első ízben igazolják az Echelon nevű amerikai kémprogram létezését, amely a magánjellegű telefonok, faxok és elektronikus levelek világméretű lehallgatását szolgálja. (napló/origo)

A volt német kancellár jelzálogkölcsönt vett fel a házára. Ezen kívül pénzt gyűjt médiamágnásoktól, színészektől, hogy kifizesse a büntetését. (napló/origo/RTL KLUB)

Minden német párt, amely valaha is kormányon volt, kapott pénzt üzletemberektől, és a pénzt - legalábbis részben - nem vezette be a hivatalos könyvelésbe - állítja egy interjúban a CDU adománybotrányának egyik fegyverkereskedő főszereplője. (napló/origo)

A holokauszt zsidó áldozatainak emelt jeruzsálemi emlékhelyen kínos közjáték zavarta meg a német kancellár tisztelgő látogatását: a kancellár véletlenül eloltotta az örökmécsest, amely a fasiszta népirtás hatmillió zsidó áldozatára emlékezteti a világot. (napló/origo/MTI)

Háborús kártérítés miatt egy görög bíróság elárverezné a német állam görögországi javait. A 25 millió dolláros kárigényre egy 1944-ben lemészárolt falu lakóinak hozzátartozói nyújtottak be keresetet. (napló/origo/MTI)

Hollandiában megkezdődött a holokauszt áldozatainak kárpótlási folyamata. A holland kormány 350 millió guldent (141 millió dollár) különített el a II. világháború zsidó áldozatainak kárpótlására. [napló/*****/MTI)

A norvég kormány bocsánatot kért a roma lakosságtól azokért a hányattatásokért, amelyek az úgynevezett norvégosítás évtizedei alatt érték őket. A romákat az 1930 és 1950 közti időszakban a negatív megkülönböztetés számos formája sújtotta, köztük az ivartalanítás, illetve gyermekeik norvég családokhoz vagy intézetbe helyezése. Az állam korábban ugyanezt tette a lappokkal és a zsidókkal is - utóbbiaknak a parlament 48,3 millió dollárnyi kárpótlást is jóváhagyott. [napló/*****/MTI)

Raoul Wallenberget, aki a II. világháború idején százezer magyar zsidót mentett meg a náci megsemmisítőt táboroktól, az oroszok azért vették őrizetbe, mert szabálytalan katonai csajkája volt. (napló/origo/MTI)

Oroszország Hőse címre terjesztették fel Biszlan Gantamirovot, a Moszkva-párti csecsen milícia parancsnokát, de csak Groznij bevétele után tüntetik ki a számos kedvezménnyel járó címmel. Gantamirov korábban Groznij polgármestere volt, majd rubelmilliárdok elsikkasztása miatt töltötte börtönbüntetését Moszkvában. Október végén azonban Borisz Jelcin elnök megkegyelmezett neki. (napló/MTI)

Két román tábornokot, akik közvetetten 72 ember halálát okozták 1989 decemberében, 15-15 év börtönre ítéltek. Az egyik elítélt a forradalom után alakult első kormány védelmi minisztere lett, majd rövid idő múlva az üzleti életben próbált szerencsét és ma Románia egyik leggazdagabb üzletembere. A román védelmi minisztériumnak viszont nincs pénze az áldozatoknak és hozzátartozóiknak megítélt 36 milliárd lej kártérítésre. (napló/origo/MTI)

Megszökött wadowicei börtönéből az a fogoly, akit a lengyel alvilág egyik hírhedt figurája „Pershing” meggyilkolásával vádolnak. Az eset pikantériája, hogy a szökés szálainak felgöngyölítése során a rendőrség a maffia által megvesztegetett képviselők névsorára bukkant. (napló/origo/MTI)

A NATO tavalyi légitámadásai idején Jugoszláviára ledobott brit bombák nagy része célt tévesztett. A királyi légierő részéről a találati pontosság ugyanis csak 40 százalékos volt, sőt egyes bombatípusok esetén még a két százalékot sem haladta meg. Az idén februári értékelő sajtóértekezleten a brit védelmi minisztérium illetékesei a királyi légierő eddigi legtökéletesebb bevetésének nevezték a koszovói bombázást. (napló/origo/MTI)

Egy belgrádi bíróság távollétükben egyformán 20 év börtönre ítélte a NATO 14 tagállamának vezető politikusait, köztük állam- és kormányfőket. A hatóságok a pert hétfőn indították az atlanti szövetség vezetői ellen a tavalyi jugoszláviai NATO-légicsapások során elkövetett háborús bűnök vádjával. (napló/origo/MTI)

A volt pakisztáni kormányfő, aki különböző vádak alapján kiszabott életfogytiglani börtönbüntetését tölti, egyes hírek szerint megállapodásra jutott az országot kormányzó katonai juntával. A megállapodás értelmében kegyelemben részesül, és ennek fejében legalább tíz évre külföldi száműzetésbe vonul. [napló/*****/MTI)

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték kedden az egyik leggazdagabb kínai üzletembert, akit kereskedelmi tevékenységgel összefüggő csalással vádolnak a hatóságok. Kína gazdasági reformjának egyik ismert alakja, korábban már többször is ült börtönben. (napló/origo)

Nemzeti egyesítési díjat kaptak azok az észak-koreai kémek, akik több évtizedes dél-koreai börtönbüntetés letöltése után a múlt hét végén tértek vissza Phenjanba. Az exfoglyok, ma 66 és 90 év közöttiek, mind a mai napig kitartottak a kommunista ideológia mellett, noha átlagban 36 és fél évet töltöttek a dél-koreai börtönökben. (napló/origo/MTI)

Az Afrikai Egység Szervezet kártérítést követel Ruanda számára azoktól az országoktól, amelyek nem akadályozták meg az 1994-es népirtást. A vérengzés során hutu szélsőségesek 800,000 tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le. Az Egyesült Államoknak megvolt a befolyása, hogy lehetővé tegyen egy katonai akciót, ami megakadályozhatta volna a népirtást. Az USA azonban nem tett semmit. A franciáknak a ruandai hutu-kormányzat és katonaság legfelsőbb köreire is befolyásuk volt, mégis úgy döntöttek, hogy nem használják befolyásukat. (napló/origo)

Zimbabwében a kormány 804 olyan fehér farmer nevét tartalmazó listát hozott nyilvánosságra, akit mindenfajta kárpótlás nélkül megfosztanak földbirtokától. Ugyanabban a hónapban a zimbabwei függetlenségi háború veteránjai több mint 1600 fehér farmer földjét foglalták el erőszakkal. (napló/origo/MTI)

A volt zimbabwei államfőnek tizenegyrendbeli szodómia, homoszexuális nemi erőszakra tett kísérlet és szemérem elleni vétség miatt egy évet kell börtönben töltenie. (napló/origo/MTI)

Több tízezren tüntettek Manilában a Fülöp-szigetek korrupcióval vádolt elnökének lemondását követelve. Az államfő ellen az a vád, hogy dollármilliókat kapott kenőpénzként illegális szerencsejátékok fő szervezőitől. (napló/origo/MTI)

Hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják a volt indonéz elnököt, a jelenlegi indonéz elnök már korábban kijelentette: amennyiben bűnösnek találják elődjét, úgy ő kegyelemben részesíti. (napló/origo)


honnan jöttünk? - hol vagyunk? - hova megyünk?
művészet - tudomány - politika