Séta az evolúciós véletlen valóságokban és elméletekben,
a művészet, a tudomány és a politika határterületein.
[művészet] [művészettörténet] [művészettudomány] [filozófia] [káosz] [véletlen] [sebesség] [viselkedés] [lélektan] [agykutatás] [világkép] [szociológia] [alkotmányjog] [új kapitalizmus] [univerzum] [lehetetlen]
Ezredvégi beszélgetés Sajó András alkotmányjogásszal. (részletek)
(Monory M. András - Tillmann J.A.)
1989 előtt főleg jogszociológiai és jogfilozófiai kérdésekkel foglalkoztam. Ezek keretében lehetett arról írni, ami most is érdekel: jogi értékek a társadalomban. Ezek közül az alkotmány a legfontosabb értékhordozó. Ennek politikai, gyakorlati jelentősége is volt, ami megijesztett, mert már öt évvel ezelőtt is kiderült, hogy teljes mértékben háttérbe szorulnak azok az elvek, amelyek az alkotmányosságot fontossá tették az elmúlt kétszáz évben. Ez vezetett végül arra, hogy egy írtam egy könyvecskét, ami nem mai alkotmányírási problémákkal foglalkozik, hanem azzal, hogy az alkotmányozásba elveknek kellene bekerülniük. Bár ez tökéletesen sosem működik, de ha megfeledkeznek erről, akkor az nevetséges eredményt hozhat, aminek nagyon rosszak a gyakorlati következményei is.
Röviden összegezve: a törvény és a bölcsesség két külön dolog, de gyerekes vagy nem annyira gyerekes módon mindenki bölcsességet vár a törvénytől. Nagy és felfokozott várakozás van egyik oldalon és óhatatlan csalódás a végeredmény, mert akik alkotják a törvényt, azok nem a bölcsesség letéteményesei, hanem a saját érdekeik rabjai és ezeket az érdekeket ráadásul mások érdekeivel is összhangba kell hozniuk.
A jogállamiság legalább annyit jelent, hogy a saját előre meghirdetett elveitől, eljárásaitól a jog nem fog eltérni. Ha önkényes is, a saját önkényességéhez következetes lesz, tehát ennyiben bizonyos fokig kiszámítható. Ha idegen is a társadalomtól, olyasvalami, ami nem okoz meglepetést. Ez a tulajdonképpeni lélektani és társadalmi hatása.
Nem maga a korrupció a rossz, hanem a korrupció következményei igazán rosszak: az egyik, hogy aláássa a társadalmi bizalmat, a másik pedig, hogy a döntéseket nem a hatékonyság befolyásolja. Ez az igazi probléma a korrupcióval, nem a morális része. A morális részének az a negatív következménye, hogy az emberek semmiben sem fognak hinni. Ez alááshatja a demokráciát, alááshatja a bizalmat. A korrupcióval az a fő baj, hogy a gazdasági erőforrásokat nem megfelelően használják fel.
A morál individuális kategória, ami a joggal, mint nagy szabályzó rendszerrel nagyon nehezen kapcsolható össze. Ha valamivel összefüggésbe hozható, az az erkölcs, ami absztrakt előírások gyűjteménye a hétköznapok nyelvére lefordítva. Hogy ezeknek az erkölcsi előírásoknak megfelel-e a jog, vagy sem, az egy nagyon lényeges dolog, mert halálos ítéletet jelent egy jogrendszerre, ha az uralkodó erkölccsel száll szembe.
A büntetési rendszer mögött egy irracionális igény van: oda bűnösök kerülnek be, és a bűnösöket valójában nem akarja a társadalom visszafogadni. Sem az eszközöket nem kívánja erre a célra rendelkezésre bocsátani. Miért éljen jobban egy bűnöző, mint egy becsületes ember; márpedig ha rosszabbul él, akkor nem lesz becsületes ember - ez az egyik része ennek a gondolatmenetnek. A másik pedig az, hogy valószínűleg hiányzik a társadalomból a befogadási hajlandóság. Nem akarom a magyar társadalmat becsmérelni, de annyira kirekesztés-szemléletű a közép-európai kultúra, sőt, a kontinentális kultúra döntő része, hogy nem fér bele ez a visszaillesztés. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy a társadalom olyan intézményeket fizet, amelyek kizárólag arra jók, hogy újratermeljék a bűnözést.
Én szívem szerint - bár a szív érvei gyengék - hajlanék elfogadni, hogy valóban a méltóságot kell a jognak biztosítania. De ez szinte lehetetlen feladat, mert a jog általában ad egy mankót vagy egy fűzőt ahhoz, hogy az emberek menni vagy egyenes tartással járni tudjanak. Ez visszahat, és aláássa az autonómiát. Hasonló történik, amikor intézményeket hoznak létre, hogy az autonómiát biztosítsák. Ahhoz, hogy az ember sokoldalúan fejlődhessen, iskoláznia kell magát, palléroznia elméjét, ehhez iskola kell. Honnan legyen az iskola? Majd ad az állam. De ha mindent az állam ad, beleértve mondjuk az egyetemi oktatást is, akkor miben áll a választás? Az állam majd meg fogja szabni azt is, hogy mit tanítsanak az iskolában. De ha nem is szabja meg közvetlenül, akkor is olyan mértékben függővé teszi az intézményeket önmagától, hogy - miközben autonómiát biztosít - önmaga szellemi uralmát reprodukálja.
Ha a középkort azt jellemezte, hogy sok kis, egymással nem érintkező csoport élt a maga rendi és szubrendi állapotában, akkor a modern társadalmat valószínűleg az jellemzi hogy rengeteg kis csoport van, az emberek azt képzelik, hogy több csoporthoz is tartoznak, ezek a csoportok pedig ráadásul egymással mindenképpen érintkeznek, de mindegyiknek megvan a saját autonóm rendje. Ezek a rendek adott esetben egymással ütköznek. Ha a jog erre egyneműséget akar rákényszeríteni, akkor mindet maga ellen fordítja. Hogyha az állam nem tűri ezt a sokszínűséget, akkor ebből konfliktus lesz. Igen ám, de a sokszínűség a jog egységét és az állam egységét veszélyezteti. Elképzelhető, hogy ennek a sokszínűségnek a figyelembevétele lesz az, ami a jövőben a legnagyobb kihívás jelenti a jog számára.
Ha ezek után mégis kellene valamit mondanom arról, hogy mi az a jelentkező probléma, ami gondot okozhatna, ha a fölismerés folyamán torzulva más problémának nem engedne helyt vagy nem teremtene új problémát, akkor azt hiszem, hogy ez az önszabályozás félreértése Magyarországon. A legnagyobb probléma az a feltevés, hogy a csoportok autonómiáját akkor tartja a törvényhozó tiszteletben, ha ezek szempontjait közvetlenül engedi érvényesülni és még ráadásul azt is képzelik, hogy ettől ez az egész demokratikus lesz. Olyan csoportok, amelyek a csoporton kívül hatnak - orvosok, ügyvédek - egyszerűen nem lehetnek tisztán önszabályozók. Súlyos félreértés azt hinni, hogy csak a cipész ért a cipőhöz. A cipő vásárlója igenis meg tudja mondani, hogy hol szorítja a cipő, és nem lehet a cipészek országos vagy nemzeti egyesületére bízni, hogy mi a jó cipő, mi nem, noha kétségkívül csak ők tudnak cipőt gyártani.
Nemzetközi téren pedig valószínűleg a világ szétszakadása lesz nemzeti vonalak mentén. A nemzeti törésvonalak mögött pedig a gazdagok és a szegények, a mindent eldöntők és a semmibe beleszólni nem képesek közötti ellentét lesz a döntő. Azok az országok, akik semmibe sem tudnak beleszólni, igazából veszélyt nem jelentenek. A probléma ott kezdődik, ahol ezek a a dolgokat meghatározni képtelen országok fegyverrel vagy radikális eszmével rendelkeznek. Ezen a téren a jogtól választ várni azt hiszem lehetetlen. A jog kialakíthat elméleteket, amelybe ezek a kirekesztettek is bekerülnek, de nem sok esély van rá a jelen helyzetben. [<>]