Magyarország + Dánia (a végeredmény: n+1)
A 30 éves Artpool független, alternatív, virtuális, non-stop 2010-es budapesti
tavaszi fesztiválja március 25-től beláthatatlan ideig látogatható az interneten.
2009 tavaszán volt Koppenhágában a Fluxus East című - közép-kelet-európai fluxus kapcsolatokat és hálózatokat feltérképező - nagyszabású vándorkiállítás dániai változatának (Fluxus East + DK) bemutatója. 2008 tavaszán a budapesti változat (Fluxus East + H) sajnos csak röviditett ideig, de látható volt a LUMÚ-ban (budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum).
A Fluxus East projektben (és a fluxus történetében is) Eric Andersen képviseli Dániát. Eric Andersen weboldalán nevének typo-grafikájára klikkelve közvetlenül juthatunk el a nemzetközi fluxus forrásvidékéhez (Fluxus@Artpool), ahol majdnem minden megtudható a fluxusról (néha még magyarul is).
Már 1992-ben, az Artpool Művészetkutató Központ bemutatkozó évében, a 1993-as fluxust kutató évet megelőzően valósult meg a "Fluxus zászlók" című projekt, amelyben az egyetlen dán résztvevő Eric Andersen volt.
A "Dánia" nézőpontból tovább keresve korábbi projektekben is találhatunk még fluxus-közeli dán networkereket, például az 1984-es Magyarország projektben ketten is szerepelnek: Carsten Schmidt Olsen és Jorgen Christensen.
Az 1987-es Szépművészeti Múzeumi "Bélyegképek" kiállításon két dán művész szerepel: Niels Lomholt és Mogens Otto Nielsen.
Mogens Otto Nielsen később a 90-es években, majd a dátumváltás után is nagy gyakorisággal és jó minőségű munkákkal vett részt az Artpool projektekben. Munkáinak konzekvenciái és személyiségének autonomiája önálló kiállítássá is teszik ebben az új nézőpontú halmazban.
artpool.hu/Postcard/Monument/cards/monu89.html
artpool.hu/Installation/documents/Nielsen-w.html
artpool.hu/kontextus/footware/pages/18_nielsen.html
artpool.hu/harmas/oszi/nevek/monielsen.html
artpool.hu/2004/4D/Nielsen_Mogens.html
artpool.hu/Network/2006/Nielsen.html
artpool.hu/Artistamp/87-07/Nielsen/Stamp.html
Kirsteen Justesen az egyetlen „olyan” dán nő és művész, aki intermédia eseményt, installációt, videókat, performanszokat - folyamatos demonstrációkat szervez és rendez, léterhozva az OLVADÁS jelenségének laboratóriumát és gyűjteményét.
Mail Art kártya projektjéről ismerik a világban K. Frank Jensent. Az ő kártya projektje inspirálta az Artpool Networker Bridge projektjét, amely (a tervező Galántai György képzeletének köszönhetően) a jóskártya műfajnak egy „műfajtalan”, de konceptuális és talán elég szórakoztató változata lett.
artpool.hu/ketseg/5-1-2/artist/JENSEN.html
artpool.hu/Artistamp/87-07/Jensen.html
Marcel Duchamp 110. születésnapi projektje volt az alkalom 1997-ben amikor Niels H. S. Nielsen és Hitomi Yamaguchi felfedezték az Artpoolt. Ettől kezdve rendszeresen részt vettek az éves projekteken, nagyszerű munkákal.
artpool.hu/harmas/oszi/nevek/nielsen.html
artpool.hu/2004/4D/Nielsen.html
artpool.hu/2005/experimenter/Nielsen.html
artpool.hu/kontextus/footware/pages/15_yamaguchi.html
artpool.hu/ketseg/5-1-2/artist/YAMAGUCHI.html
artpool.hu/harmas/oszi/nevek/yamaguchi.html
artpool.hu/2004/4D/Yamaguchi.html
artpool.hu/2005/experimenter/Yamaguchi.html
Magyarország + Dánia (a végeredmény: n+1)
A 30 éves Artpool független, alternatív, virtuális, non-stop 2010-es budapesti
tavaszi fesztiválja március 25-től beláthatatlan ideig látogatható az interneten.
A holarchizációt segítette: Galántai György