Sebeő Talán - Sugár János [hang] - György Péter - Szőke Annamária - Pataki Gábor
Ez a jelen előadás nemcsak hogy nem ötperces, hanem még nincs is kész. Tehát az, hogy itt öt perc alatt kell elmondani, az nekem azt a segítséget adja, hogy igyekszem egy spirális kifejtésbe kezdeni. Egyrészt elmondom előre, hogy miről is lesz benne szó, és azt is elmondom, hogy mi lesz a vége, és akkor valameddig eljutok benne, vagy megpróbálom a fontosságuk szerint kezelni a dolgokat, nem a sorrendjük szerint.
Ennek az előadásnak a főbb témái: a readymade, a hamis pénz, a művészet és a gazdaság hasonlósága, a feltételeknek az okká válása, az udvari bolondnak a hivatása és a raktározásnak, a megőrzésének a problematikája.
A művészet és a gazdaság nagyon sokban hasonlít, főleg hogyha a pénzt úgy tekintjük, mint egy világfolyamatot animáló absztrakciót, aminek az az óriási nagy előnye, hogy amellett, hogy teljesen absztrakt és alakulni tud a változó igényekhez, mindig van egy gyakorlatias, egészen kreatív eleme is. Ennek a gyakorlatias, kreatív elemnek napjainkban például az az egyik tulajdonsága, hogy a képet, az információt és a képalakítást kezdi teljesen egy folyamattá gyúrni, ami bizonyos változásokkal fog járni az életünkben. Egy ilyen apró változás, hogy például a hírek idáig megszűntek autentikusak lenni – auditív értelemben, ezen túl megszűnnek autentikusak lenni vizuális értelemben is: mert egy tévéhíradót ezentúl – vagy már most és régóta – teljesen meg lehet kreálni. Szóval megvannak azok a technikai eszközök, hogy bármilyen képet, bármilyen valósághű képet kreáljanak. És ami ezt a forradalmi változást létrehozta, az a pénz.
Most általában az emberek az ilyen változásokkal szemben szkeptikusak szoktak lenni. Ezzel kapcsolatban az az alapvető állásfoglalás, hogy mindig egyre rosszabb lesz, mindig egyre nyomasztóbb lesz a helyzet. Ebben kétségtelenül van némi tapasztalat, de új jelenségekkel szemben nem szabad ennyire elhamarkodottan viselkedni. Föl kell azt is tételezni, hogy egy hamis extrapoláció áldozatai leszünk, mint például amikor a századfordulón föltételezték, hogy az 1960-as évekre az egész világ lószarban fog úszni, mert kiszámították a különböző országok lakosságainak a növekedését, a lakosokra jutó lóvasút, lovaskocsi és hátasló mennyiséget, és teljesen pontos adathoz jutottak. Arra nem gondoltak, hogy valami más, olyan más fog történni, ami ebből a dimenzióból kilép. És ennek a dimenzióból való kilépésnek az erősítője és fölfokozója a pénz, a pénznek a koncentrációja, és ezzel mutat meglepő hasonlóságot a művészet.
Vannak ilyen formai hasonlóságok, amit hogyha több idő lenne, akkor bátran ki lehetne elemezni: ilyenek a tőzsde–aukció, bank–múzeum-párhuzamok. Ebből a szempontból ez egy nagyon érdekes kifejtés, igazából egy zsákutca, mert egyetlenegy fontos pontja van, hogy mi lenne a gazdasági életben a readymade-nek a definíciója. Tehát az a dolog, ami a képzőművészetben a readymade, az mi lenne ez a gazdasági életben. És hogyha az ember ebben a kérdésben elmélyed, nézetem szerint okvetlenül arra a megállapításra kell jutnia, hogy ez egy olyan hamis pénz, ami a jövő számára készül. Tehát képzeljünk el egy pénzhamisítást. A pénzhamisítás általában a jelen számára készül, hogyha nagyon kifinomultan nézzük, talán a múlt számára, de semmiképpen sem a jövő számára. Próbáljunk meg egy 1997-es egyforintost hamisítani vagy egy papírpénzt, ami akkor simul bele a kontextusba, egy új világkoncepcióba.
Most itt szintén egy kitérőt teszek, de ez valahogy a hamis pénzzel való kellemesebb viszonyt remélem, hogy elősegíti.
A legelső hamis pénzérméket nagyon könnyű volt lefülelni, mert analfabéta pénzhamisítók csinálták, akik rendkívül ügyes mesteremberek voltak, és a megszólalásig hű hamis pénzeket tudtak csinálni, egyedül egy dolgot tévesztettek szem elől, hogy a pénzen szereplő bizonyos ornamentikának volt egy speciális jelentése: azaz betű volt, szöveg volt. És amikor valakinek fizettek ezzel a pénzzel, az egyszerűen ránézett – történetesen ha nem volt analfabéta –, és rájött, hogy ez hamis pénz.
Tehát ez mutatja, hogy a minőség a felismerhetőséggel függ össze. Tehát minél inkább kénytelenek vagyunk észrevenni, minél inkább kevésbé tudunk kitérni valaminek az észrevétele elől, annál jobb. Azt mondhatjuk, hogy annál jobb minőségű. Illetve hogy ez a minőség a felismerhetőség. És amíg még nem volt önreflexív a művészet, addig az önreflexív magatartást – ami a későbbi művészetre jellemzővé vált – nem képviselhette felismerhető, azaz raktározható formában.
– Ja igen, nem mondtam el, hogy mi a vége az egész előadásnak: a raktározás. Vagy elmondtam? A raktározásnak a problematikája. Na igen.
Szóval mikor még nem volt ez a fajta felismerhető, raktározható módon megjelenő önreflektív művészet, senki más nem képviselte ezt a magatartást, hacsak nem egy udvari bolond, aki hivatásszerűen megtehetett bármit. Tehát az a paradox helyzet állt elő és azt a paradox helyzetet demonstrálta állandóan, ami a későbbi művészetből már jól ismert, hogy olyan példát szolgáltat, melynek a direkt utánzása értelmetlen, illetve aminek a lényege nem a direkt utánzásában vagy a követésében áll.
És itt befejezésül elmondom, hogy ehhez kapcsolódik a raktározás és a megőrzésnek és az emlékezésnek a problematikája...
– Letelt az idő.
következő előadó: Kernács Gabriella