Bill WILSON: May Wilson illetlen önarcképeiről

Wilsont Marylandben töltött 60 éve alatt gyakran fotózták családja körében, majd 1945 tájától maga is használta a gépet és a sötétkamrát. Magát fotózta, időnként arcát kivágva ráragasztotta azt egy másik képre. Miután átköltözött Manhattanbe, ahol már léteztek fotó-automaták, elkezdte a fotó-automata önarcképek sorozatát. Szigorúan szabályozva beállításait különböző arcokat vágott, változatos arckifejezéseket rögzítve: „Délelőtt 11-kor a 42. utcai metróállomás automatájában 20 automata-kép magamról.” (11 AM went to 42 st. subway, made 20 faces at myself in booth.) Aztán kivágta arcát róluk, hogy átragassza olyan képekre, melyek általában egy nőt ábrázoltak bizonyos helyzetben, férfiakkal vagy férfiakhoz rendezve. Olyan arckifejezésre törekedett, ami őszintén kifejezi, hogy hogyan érezné ő magát a képen lévő nő beállított testtartásában. Minden olyan volt mint a nagy tömegben gyártott readymade képeken, csak az ő arcával.

Wilson fizikai megjelenése nagyon sok témát érintett munkáiban. Mindig nagynak, sőt izmosnak érezte magát az úszástól és más erőteljes tevékenységtől. Nagy, szembetűnő orra volt: „AZ ISTENIT..MIÉRT nem mondta valaki hogy az orrom nem is SZÖRNYŰ és hogy nem vagyok ronda...” (GODAM [1] IT..WHY didn´t someone tell me my nose was not HORRIBLE and that I was not ugly...). Orra segítette egy olyan filozófiához eljutni, mely elutasítja az ideális formákat. Valószínűleg törött és láthatóan műtéti varratoktól sebhelyes orra miatt semmi haszna nem volt a szépség absztrakt eszményéből, ezért nem is támogatta az aktuális hétköznapi események „időtlen” eszményi formákkal való felruházását. Egy háromszöget az ideális háromszöggel vetnek össze és egy orr is megítélhető a tökéletes orról való eszmény szemszögéből. Az ilyen eszmények azonban nem kísérletekből származnak, hanem az eszményi formák transzcendentális tartományából. Mindemellett ő nem hallgatott a papokra és otthagyva a középiskolát 15 éves korában nem tanult euklidészi geometriát, így aztán nem zavarták meg az absztrakt idealista dolgok. Az iskolában tanult művészet, ahol a lányokat virágok táblára rajzolásával tanították, legalább egy gyakorlatias oktatás volt cselekvésben megnyilvánuló gondolatok útján, így jobb előkészület volt a modernista vizuális művészethez, mint egy olyan oktatás, mely ideális formákban fejeződik ki.

Véletlenek sora határozta meg helyét a modernizmusban: nem-matematikai, konstruktivista, pragmatikus és változásokat elfogadó, átmeneti és romboló. Mivel nem vonzódott az absztrakt eszményekhez, nem csinált semmit olyat, amivel az idő múlására, a változásra, vagy a dolgok folyása alatt elkerülhetetlen veszteségekre neheztelt volna, vagyis nem akart bosszút állni az időn az időtlen tökéletesség nevében. Saját ösvényein keresztül jutott el a nietzschei elfogadás gondolatához, habár az is igaz, hogy folyamatos önképzése alatt olvasta is Nietzsche írásait. Mint egy gyakorlatias nő, aki nem kapott meg semmit anélkül, hogy meg nem dolgozott volna érte, úgy fogadta el az életet változásaiban - amihez nem tudott állandó értékeket kötni -, hogy megtanulta értékelni magát a változást mint olyant. Így nem gondolva az euklidészi vagy neo-platonikus tiszta formákra, nem zavarták a transzcendentális dolgok a vallásban, filozófiában vagy az akadémikus művészetben és akaratlanul is azokhoz a filozófusokhoz és művészekhez csatlakozott - Jean-Paul Sartre-tól Henri Matisse-ig - akik az idealista matematika, transzcendens vallások és akadémikus művészet romjain tapostak, hogy mélyebbre jussanak az élet belső erőinek megértésében.

Manhattan-ben, 1966 júniusa után hirtelen egy idegen városi környezetben találta magát, ahol az emberek szabadon bámultak, sőt néha fixírozták a másikat. Wilson saját magának készítette ruháit, általában laza ún. muu-muu-kat [2], lapos sarkú cipőket és egyáltalán nem vagy csak alig festette arcát. Haja, amit nem vágatott, dereka alá lógott, később kontyba kötötte. Napi feljegyzéseihez saját arcának fotókon való megörökítését csatolta, melyeken arca ugyan nem volt szép, de mindenképpen magabiztos. Cletus Johnson nevű fiatal barátjával játszottak a fotó-automatákkal: „Cletus és én a 42. utcába, hogy fotókat készítsünk. haza metrón.”(Cletus and I to 42nd St. to have photos taken. home on subway.) „Cletus és én el a CINEMATIQUE-ba, hogy megnézzük (Charles Henri) FORD filmjét, a POEM POSTERS-t (Vers-plakátok) Ray J. rövid szerepével. elmentünk a 42. utcába fotókat készíteni automatával. 42. utcán sétáltunk. hot-dog. élveztem.” (Cletus and I went to CINEMATIQUE [3] to see [Charles Henri] FORD film POEM POSTERS with Ray J. in it for a brief shot. we went to 42nd st. to take pictures in booth. walked 42nd st. hot-dog. enjoyed.)” ...leslie jött és elmentünk a Gotham Színházba, 43. utca egy Ray Johnson DOLOGRA. aztán egy automatához...” (...leslie came & we went to Gotham Theatre, 43 st. to Ray Johnson THING. then to photobooth...)

Nem minden találkozás volt kellemes. Wilson visszaküldött Maryland-be minden ékszert, amit férjétől kapott ajándékba, aztán saját ékszereket készített. A kézzel készített ékszerek és díszek védekezést jelentettek, úgy kapcsolódtak a lélekhez, mint ahogy a hús kapcsolódik a csonthoz, a ruha a húshoz (C. Levi-Strauss-t követve). Mégis minden, ami felruházza a lelket azért, hogy - a varázserejű tárgyakhoz vagy tetoválásokhoz hasonlóan - védje a szellemet, támadásoknak is kiteszi az embert. Le is jegyezte: „...zöld színű, festett bőr fülbevalót viseltem, egy férfi az utcán azt kérdezte MIFÉLE NŐ MAGA? Barátságtalanul...morogva...ÖN EGY SZÉGYENFOLT...meg valamit 5 feleségről” (...wore green leather painted earrings, man crossing st. said WHAT KIND OF WOMAN ARE YOU? Hostile...muttering..YOU ARE A DISGRACE..something about 5 wives) (09/02/68)

Férje, Maryland-ben jogász volt, akit a törvényhozásba is beválasztottak, ahol a bírói testület tagja volt. Mint korábban hivatásos titkárnő, (Wilson) szókincse tele volt jogi valamint a bűn és büntetés terminusaival. Megfelelt volna a férje által megfogalmazott kritikának: „Bűnös, Bíró úr” (Guilty, your Honor). Végülis minden olyan helyzetben, mint pl. törvényhozók vagy kormányzók között, mindig tett valamit, hogy megmutassa, ő a saját törvényeit hirdeti és azoknak megfelelően él. Így ingadozva a férfiak elfogadása és elutasítása között, pl. lejegyzett egy esetet, melyben bókot kapott egy törvényhozótól, aki méltányolta önállóságát. „...mentem a Primitív (sic!) Múzeumba. MÚMIA NYAKLÁNCOT viseltem. Indultam felfelé, amikor egy férfi állított meg a lépcsőn, azt mondta: MILYEN CSINOS AMIT VISEL és kezet rázott velem. Mondtam, KÖSZÖNÖM, ÉN CSINÁLTAM, azt mondta SOKKAL JOBB és újra megrázta a kezem. ő volt A KORMÁNYZÓ” (...went to Primitive Mu. Rockfeller Mexica. [4] Wore MUMMY NECKLACE. Started upstairs and man stopped me on steps, said WHAT A LOVELY THING YOU´RE WEARING. and shook my hand. I said, THANKS, I MADE IT, he said SO MUCH THE BETTER, and shook my hand again. it was the GOVERNOR) (05/20/69)

Folyamatosan próbálta kiszakítani a bürokratákat asztaluk mögül, vagy megnevettetni egy apácát vagy egy papot, a múzeumbeli találkozás azért volt számára kielégítő, mert talált egy tekintélyes embert, akinek személyesen válaszolhatott. Elutasította a személytelen bánásmódot. Amikor egy producer egy televíziós interjú miatt telefonált neki, s megkérte őt, hogy menjen el hozzá, hogy hangpróbát készítsenek vele Dick Cavettnek [5], kijelentette, hogy Cavett urat bármikor szívesen látja műtermében, hogy megismerkedjen vele, de próbafelvételre nem volt hajlandó.

Bár a saját maga által felállított törvények önállóságot sugalltak, ezek a törvények apja halála előtti gyermekkorából eredtek. Andrew Grubert kerékgyártónak tanult, de villamosvezetőként dolgozott míg meg nem halt tuberkolózisban. Ő volt az, aki bátorította May-t, hogy önmaga legyen. Amikor valami ácsmunkát vállalt otthon, lánya a hulladék fákat megkapta, amiket játékból csónakká rakott össze, vagy szigorúan berendezte őket egy dobozba, ha apja úgy vélte. hogy a favégeket és aprófákat érdemes megmenteni. Így tanulmányozta a munka komoly részét és a játék céltalanságát. Játszva dolgozott és dolgozva játszott, készülve saját felnőtt művészetének komoly játékára és játékos komolyságára.

Wilsonnak szüksége volt az idegenek reakcióira. Néhányuk igen fura ember volt és lejegyzett flörtöket is: „Egy taxisofőr randira hívott ma este.” (Cab driver wanted to make me out tonight for a good time.) „...42. utca egy hely, hogy megismerkedj férfiakkal, ha nem vagy különleges. ketten szemeztek, ketten italt ígértek. egy fiatalember moziba akart vinni... ” (...42nd St. place to pick up a man, if you are not particular. two gave me the eye, and two fell in alongside me suggesting a adrink. one young man wanted me to go to movies...) Egy orvosnál a következő feljegyzés: ” Dr. Bernard Spertell...láb specialista...53 éves, elkezdett beszélni a lábammal kapcsolatban majd megcsókolt...megcsókolt a műtét végén...intelligens ember, de fizikailag nem túl vonzó...jegygyűrűje van. ” (Dr. Bernard Spertell...foot doctor...53 yr.old started telling my story in connection with my feet and he kissed me...kissed me at the end of operation...intelligent man but not so physically attractive...wedding ring.) Aztán: „egy idősebb férfi követett a 14. utcán. Lépést tartott velem. SÉTÁLNI MEGY? Biztosítási ügynök.” (an older man followed me on 14th st. And got in step with me. GOING FOR WALK? Insurance agent.) „...fiatal férfi ismerkedett a 14. utcában megcsodálva fekete medálomat. Azt mondta este hétkor eljön.” (...young man picked me up 14th st. admiring black medallion. He said he is coming here 7 P.M.) „Hal York, akivel múlt csütörtökön ismerkedtem meg, itt volt ma délután” (Hal York young man who picked me up last Thurs.here this afternoon.) A portás segítőkész volt: „...Herbie hozott egy kályhát. Azt mondta gyönyörű vagyok. Nem tágít az oldalamról. mindent megtesz értem.”(...herbie brought stove in. He said I am beautiful. He would not leave my side. he do anything for me.)

Szerencsére Wilson barátai és ismerősei vagy művészek voltak vagy művészetbarátok. Így készített róla fotót Ray Johnsonnal Rusty Russell, aztán egyedül róla egy összejövetelen, ahol haját feltekerte e fejére: „mégtöbb fotó...144 képet csinált rólam.” (more photos...took 144 pictures of me.) Megismerkedett egy fotóssal, akit egy újságból már ismert: „Weegee megnyitója. Nagy terem, különböző emberek asztalunknál. Japán Fujicás férfiak. Weegee nagy hűhót csapott körülöttem a bárban randevút kérve tőlem. Mondtam neki, hogy hívjon fel.” (Weegee´s opening. Great coctail lounge with different people at our table. Japanise Fujica men [6]. Weegee making fuss over me at bar asking for a date.I told him to call me.) Aztán: „WEE-GEE itt volt ma éjjel. Megbolondul értem. El akar vinni Európába.” (WEE-GEE here tonight. He crazy about me. Wants to take me to Europe) Azonban miután visszautasította Weegee kérését orális szexre, nem látta őt többé.

Wilson, aki a nőknek a férfiaktól való politikai szabadulását saját céljaira használta, barátságba került egy nővel aki nagyon gyűlölte e férfiakat, bár velem [7] mindig kedves volt. 1967 novembere, „Valerie volt itt. Írtuk a S.C.U.M. MANIFESZTUMOT, forgatókönyv, UP YOUR ASS, kiadóval szerződés körüli problémák.” [8] (Valerie here. wrote SCUM MANIFESTO, play, UP YOUR ASS, problem of contract with publisher.) Wilson megengedte Solanisnak, hogy pisztolyát mosodai zsákba csomagolva az ő műteremlakásában, az ágy alatt tartsa, ahol közben három unokája is játszott. 1968 márciusában egy Andy Warholról szóló írás szerződését - melyet Mario Amaya rendelt meg fiától az Art and Artist számára 25 dollárért - épp az ágy melletti kávézóasztalon ütötték nyélbe. [9]

1968. június 3-a volt második évfordulója May Wilson Manhattan-ba érkezésének, aki - mint férje által elutasított nő - először szétvagdosta férje Playboy magazinjait, aztán férfiak képét vágta ki, hogy szórakoztassák azokat a férfiakat, akiket erotikusan más férfiak vonzottak. E nap reggelén Solanis elment (Wilson) műtermébe, ami a Chelsea Hotel mellett a nyugati 23. utca 208-ban volt - hogy elhozza a pisztolyát. A naplóban ez áll június 3-án „Billy hívott WARHOLRA ÉS MARIO AMAYÁRA RÁLŐTT VALERIE SALANIS, ÖSSZESZÓLALKOZÁS. SCUM manifesztum, stb. Cletus, Larry Valerie-ről beszélgetett egy riporternővel. John (Dowd), Nancy és a gyerek volt itt.” („Billy called WARHOL AND MARIO AMAYA SHOT BY VALERIE SALANIS, BARGECAP. Scum manifesto, etc. Cletus, Larry, talked with girl reporter about Valerie. John [Dowd], Nancy & baby here.”) Ray Johnson elment, hogy vegyen késő esti újságot: „Billy (hívott) Rayt tegnap este megkéselte egy portoricoi.” (Billy [called] Ray cut last night by portorican.) Johnson, az élet radikális változása miatt Long Islandra ment, hogy aztán apránként végleg leköltözzön egy házba Locust Valley-ben.

Wilson vizuálisan úgy gondolkodott saját arcáról, mint egy olyan arcról, ami a komikusnők, Fanny Brice, Lucille Ball és Imogene Coca arcához hasonlítható. Az általa megbecsült személyek listája inkább olyanokra korlátozódott, akik nem összpontosítottak tudatosan egy arckifejezésre, mint akik próbáltak jól kinézni a gép előtt. Az embereket szerette konstruktív cselekvésükkel együtt szemlélni, ami sokkal fontosabb volt számára annál, hogy hogy néznek ki miközben ezt vagy azt teszik. Ha találkozott valakivel, aki szépnek akart látszani, vagy bárkivel, aki egy egyéniségen belül önelégült szerepet játszott, nem nyugodott, amíg ki nem hozott valami teljesen spontán, sőt talán ősi reakciót mondjuk egy papból, jogászból, bankárból vagy orvosból. A podiátorával fejtől talpig eljutott: „délután a lábspecialista dr. Megcsókolt” (afternoon to foot dr. Kissed).

1984-hez érve összeszedte magát az utolsó sikeres performanszához, amit valaha láttam. Elvittem az orvosomat a műtermébe hogy felmérje, hogy otthonba kell-e őt vinni, mivel egy személy már nem tudott ügyelni biztonságára. Amikor az orvos feltette neki a kérdést, hogyan értené, ha azt mondaná neki, „Azok az emberek, akik üvegházakban élnek, nem kellene, hogy kővel dobálózzanak” (People who live in glass houses shouldn´t throw stones) May azt válaszolta „én soha nem mondanék ilyet” (I would never use an expression like that ). Az orvost elbűvölte, May pedig kedvesen mosolygott, amikor megállapította róla, hogy nem szenilis. Mégis mivel az alkoholizmus, mind a korán, mind később kiütköző neurologikus tünetei jelentkeztek nála, ez különféle módon, de elhatárolta őt családjától és legtöbb barátjától.

A következő évben, az öregek otthonában, amikor az egyik nő rámutatott a közeli apartmanház földszinti ablakai fölötti fémkorlátokra, bebeszélte magának, hogy be van börtönözve Connecticutba. Így 80-as éveiben, a börtön képzete lett az utolsó alakja az ítéleteknek, amik érték őt évtizedeken keresztül. De ő ezeknek is eleganciát adott. A fájdalom és a meg-nem-értettség évei alatt támadóinak ruháival - kézzel varrva, hogy tetsszen saját magának - ékszereivel - saját készítésűekkel, hogy megvédje magát - és megalkuvást nem ismerő művészetével válaszolt. Aztán, bezárva az otthonba és az orvosok figyelő tekintete közé, gyakran húzott az ajtó felé, remélve, hogy megszöktetem. 80. évében azon férfiak feletti hatalmával hencegett, akik, mint külön faj azt gondolták, elég erősek és istenadta joguk, hogy megítéljék őt. Ahogy ott húztuk-vontuk egymást a nappali felé, egy öregember felé mutatott és azt mondta, - miközben sírásra álló barna szeme választ kutatott arcomon - „Le nem tudja venni rólam a szemét” (He can´t take his eyes off me). Azért vette észre, hogy a férfi nézi őt, mert állandóan saját apja szemét kereste.

(Fordította: Bodor Judit)

[May Wilson]

lásd még:
LÁB-BELI DOLGOK | Utalás és kapcsolat | fotó Ray Johnsonról