(1) kétség/kettősség - A művészetnek mindig a világ kettős szerkezetével: a naivitásban előfeltételezett és a tényleges világ kettősségével kell számolnia. A világfogalom értelmezése a világértés szükségszerűen a filozófikus gondolkodás központjához vezet bennünket. Az elme két képessége együttesen működik, az egyik az akaratlagosan aktivizált képzelőerő, a másik az integráció spontán folyamata, amit intuíciónak hívunk. Az üzenet tere - McLuhan szerint - vizuális vagy akusztikus tér, az agyban a bal és/vagy jobb féltekei feldolgozásmód.

(2) kételkedés/kétely - Akiben nincs kétely, esélye sincs rá, hogy az igazság közelébe jusson. A fényképész kételkedik, de nem egy tudományos, vallásos vagy egzisztenciális kétely értelmében, hanem egy újfajta kétely értelmében, amelyben a megtorpanás és a döntés magvakká őrlődnek szét, egy kvantumszerű, atomizált kételkedés magvaivá. A művészeti kijelentések mindegyikében marad hely a kételkedésnek, és a művész lelkiismeretes döntésén múlik, hogy ezt a kételkedést ésszerűnek tekinti-e vagy sem. A művészet olyan tapasztalatokra épül, melyeket bizonyos tradicionális, intuitív és lelkiismereti hitek fényében rostálunk meg és értelmezünk.

(3) szimmetriák - Elsőre az ember a szimmetriákat fedezi fel az Univerzumban. Igen ám, de ez nem az a fajta „igazi” szimmetria, ahol az anyagok mennyiségükben valóban szimmetrikusan vannak jelen, hanem ami megvalósul, az a legkisebb energiaállapot elve. A világban minden makroszintű rendszer olyan mikroméretű részrendszerek bonyolult összességéből áll össze, melyek fraktális szimmetriák szerint épülnek fel. A fraktálok tulajdonsága pedig az, hogy önhasonlóak, vagyis egyes részeik formailag azonosak az egész alakzattal, melyhez tartoznak (mértékszimmetrikusak). Így az anyagi szerkezetek is fraktálisak, belső szerkezetük és a felületük egyaránt.

(4) disszimmetria/szimmetriasértés - A szimmetria apró sérülései minden fejlődés mozgatóerői, esztétikai funkcióikról nem is beszélve. Egy bizonyos rend (a szimmetriasértések rendje) végigvonul az anyag fejlődésén. A spontán szimmetriasértés abban nyilvánul meg, hogy a tér kvantumai másként kezdenek viszonyulni a különféle részecskékhez: egyesekkel – például a fotonnal – szemben változatlanul közömbösek maradnak, míg mások – például a gyenge kölcsönhatás közvetítői – körül tömegekbe verődnek, s ezáltal valóságos tömeggel „ruházzák fel” őket. Minden szimmetriasértés információgerjesztéssel párosult folyamat. Könnyen belátható: minden szimmetriajelenséget leíró törvény (vagy a szimmetriasértést leíró elv) az információ kifejeződése.

(5) paradoxon / paranormális jelenségek - A body art és a performance-ok céllá változtatják az eszközt, autonóm státust biztosítanak a közvetlen cselekvésnek és azoknak a programoknak, amelyeknek fizikai tárgyuk nincs ugyan, de van értelmük. Az értelem kiteljesedése így összefügg a tárgyak hiányával. Ez a látszólagos paradoxon a body art lényege, amely oly mértékben tágítja a jelentések spektrumát, amennyire megtisztítja a cselekvést konvencionális tárgyaitól. Az a nagyon-nagyon érdekes (és innentől az élő Univerzum, az univerzum és a jelenlét, az itt és most, a mindig és mindenhol, és ezek a filozófiai fogalmak egész más talajra építhetők), hogy nem arról van szó, hogy a tudatunk a testünkben van. Mindig a magasabb dimenzió tartalmazza az alacsonyabb dimenziót. W. H. Lung nagyon frappánsan fogalmazta meg: nem a tudat van a test terében, hanem a test van a tudat terében. A világegyetemnek úgy, ahogy van, lehet tudata, és a tudatnak úgy, ahogy van, lehet világegyeteme.

(+1) és más valóságok - A hitek és vágyak holisztikus rendszerének tekintett láthatatlan mentális folyamatokhoz hasonlóan, a párdarabokkal rendelkező műalkotás médiuma is ráépül (szuperveniál) fizikai valójára. A mérhető világban csak agyak, vászonra kent festékek és piszoárok vannak. A tudatot és az én-t azért konstruáljuk, amiért a művészetet: csak általuk ragadható meg világunk individuális, humoros, heroikus, tragikus, szomorú oldala. Ezek azok a minőségek, amelyek révén az ember kiemelhető az idő fogságából. A Schrödinger egyenleg a valóság egy mélyebb szintjének összefüggéseire mutat rá, a hétköznapi gondolkodás számára képtelenségnek tűnő bizonyos paradox ellentmondások feloldódnak. Példaként két, egymásnak ellentmondani látszó kijelentés: 1. A tömör, szilárd anyag által elfoglalt tér gyakorlatilag tejesen üres. 2. A légüres tér, vagyis a vákuum zsúfolásig telítve van anyagi részecskékkel. A vákuumdinamika, a vákuumfizika az elméleti fizika legújabb, sok helyen még el sem ismert ága. Bizonyos elméleti számítások szerint a vákuum a legsűrűbb eddig ismert matéria, és a minket alkotó elemi részecskék, a protonok, neutronok, elektronok, stb. nem sűrűsödései, hanem ritkulásai ennek a vákuumóceánnak. A parajelenségek e vákuum megnyilvánulásai, a vákuumban rejlő iszonyatos energiának a létéről tudósítanak bennünket.
Ahogy László Ervin írja: a kvantumvákuum „virtuális rezgésekkel” van töltve, amelyek egy kritikus küszöbhöz érve virtuális részecskepárokká alakulnak át. Ezért a mai fizika a vákuum fogalma alatt egy energiával telített „plénumot” ért. Ez a plénum - a kvantum alatti mező, tehát az univerzum alapenergia-állapota - energetikailag aktív. Hatalmas potenciális energiái egy aktív holografikus mezőt képeznek, amely nem lineáris kölcsönhatásba lép a kvantumokkal és a kvantumokból építkező komplex anyagenergia konfigurációkkal. Az új holisztikus tudomány szerint a kvantum alatti holomezőből kapott visszahatás energiái a nem konvencionális energiaformák kategóriájába tartoznak. A szóban forgó energiák annyira alapvetőek, hogy semmilyen eddig ismert meghatározásba sem férnek bele.