Mint a legtöbb Galántai-cím, amely egyszerre konceptuális, poétikus és ironikus, a Mélyvízi szimmetria is egy elsőre nehezen megfejthető és közben megkérdőjelezhető állítást fogalmaz meg.

A tárgy eredete egy a hajók kikötésére használt orosz katonai horgony, amelyet a művész a Dunai Vasműben talált. A horgony mint szimbólum átvitt értelemben a reményé és az állhatatosságé; a régi indiaiaknál pedig a béke és a hírnökök jelének tekintették.

Összekapcsolva a Galántai szobrok védjegyévé váló, emblematikus talpakkal, a talált tárgy egyfajta talapzatot kapott, amely épp a talpak elcsúszottsága révén relativizálja az állítólagos szimmetriát.

Galántai lehetőséget biztosít a befogadó számára egy első olvasatra,
de a benne hagyott bizonytalansággal épp a részvételét és a
kíváncsiságát szeretné előhívni.

A hangszobor teste nem csak gondolatiságával, hanem
hangszerként való értelmezésével is kiváltja ezt az aktivitást.

A néző/előadó által létrehozott konkrét hangok
és a véletlenszerűen kiváltott nem-zenei hangok
– a szimmetriának ellentmondva – változatos, egyéni és
nyitott zenei minőséget hoznak létre. (Kürti Emese)