letölthető pdf | vissza | english

Jiří Valoch: Közegbélyeg(zés)

Valoch, Jirí: Medium Stamp (ing), in: Art et Communication Marginale. Tampons d' artistes, Balland, Paris, 1974, pp. 46-47. (Ed. by: Hervé Fischer)

A brno-i J.H.Kocman munkásságának egy részét a kortárs művészeti tendenciaként megjelenő bélyegzőművészetnek szenteli. Stamp Activity címmel, több művésszel együttműködve összeállította a gumibélyegzővel készült munkák első gyűjteményét. Tevékenységének köszönhetően talán először próbálkozhatunk meg a művészbélyegző alapvető tipológiájának összeállításával.

A bélyegző és a bélyegzés nem csupán egyike a számos technikai eszköznek, hanem egy sui generis médium is. Ahogy a művészek egy része érdeklődést tanúsít a tömegkommunikációs eszközök, és ennek következtében a tágabb értelemben vett kommunikációs lehetőségek iránt a technikai eszközök széles skálájának segítségével, addig mások megpróbálnak a legalapvetőbb eszközökkel dolgozni, melyek lehetőségei ugyan korlátozottak, de a művészek nincsenek sem a piac szabta diktatúrához kötve, sem a különféle intézmények kívánalmaihoz, érdeklődéséhez, sem az ún. társadalmi elvárásokhoz. Érthető a bélyegző iránti érdeklődés: társadalmilag szigorúan meghatározott funkciója van, egyszerű alkotó technológia és gyakorlatilag magába foglalja az egyedi és eredeti munka létrehozásának lehetőségét, és jellegéből fakadóan az ismétlődést és a sokszorosítást is. Emellett a bélyegző ideális egyszerű vizuális és verbális munka megalkotásához is.

1. A leggyakoribb a bélyegző más elemekkel kombinált használata: pl. rajzzal, írott szöveggel stb. A szokásos hivatalos vagy kereskedelmi bélyegzők már ismertek Kurt Schwitters „merz” rajzai óta elterjedt: groteszk vagy ironikus jelentésük pontosabban határozza meg értelmüket. Az „akusztikus rajzok” cseh alkotója, Milan Grygar nem-szemantikus hangegységeket készített egyes bélyegzett betűkből, melyek rajzzal kombinálva partitúrává állnak össze, ahol a bélyegző a hangegységet reprezentálja.
2. Ráakadtunk egy elszigetelt rajzra is, amely mintaként szolgált egy bélyegzőhöz, így bélyegzővel sokszorosíthatóvá tették a rajzot. Ebben az esetben a bélyegző sokszorosító eszközként szolgál, amely megőrzi a szerző eredetijének jellegzetességét (pl. a berlini költő, Ludwig Gosewitz néhány rajza).
3. Az előző célra készített önálló bélyegzők különféle kombinációiból keletkeznek sajátos „bélyegzett rajzok”, melyekben az elemek variációit használják fel. Így született a bélyegzővel készített művek legnagyobb kiadott ciklusa, a német költő, Diter Rot „mundumculum”-ja.
4. Néhány művésznél a bélyegzés olyan alkotásokban is megjelenik, amelyeket másképp is ki lehetne nyomtatni. Ezekben az esetekben ez egyfajta átmenet a művész eredetije és a nyomat, a publikáció között. Ilyen bélyegzett szöveg lehet rövid vizuális vers (pl. Timm Ulrichs „chicago ciao” című konstellációjában) vagy konceptuális szöveg (Ken Friedman vagy Jirí Valoch néhány munkája) jellegét is öltheti.
5. Sok művész a bélyegző megszokott funkciójából indul ki, de különféle módon megcseréli, egyedivé teszi azt. Pl. ilyen Daniel Spoerri mára klasszikussá vált „Vorsicht ! Kunstwerk !” bélyegzője, amely – nyilvánvalóan a bélyegzett figyelmeztetések analógiájára – kiszélesíti a tárgyak jellegzetes karakterét, amelyre bélyegezték, ugyanakkor a tárgyat a művész munkáinak kontextusába helyezi. A bélyegző intézményi funkcióját Joseph Beuys alakította át politikai és társadalomkritikai szövegeinek összefüggésében. Shwind néhány műalkotáshoz készített igazolásával a műfajok félig komoly, félig groteszk besorolásását hajtotta végre.
6. Kifejezetten bélyegző jellegű konceptuális munkákat is találunk: egyszerű kijelentések (Jiří Valoch néhány sorozata), számsorozatok (Eric Andersen), és más típusú sorozatok (Attalai Gábor idő-munkáiban a dátum sorozatok). Ezekben a munkákban a legkülönbözőbb gumibélyegzők hagyományos vizuális formáit, bibliai időpontokat stb. használnak fel. A szerző érdeklődése az ötlet demonstrálása, és nem az alkotás esztétikai minősége felé fordul, mint az (5)-ös csoportba tartozó műveknél, amely határozottan ellentétben áll az (1)-(4)-es csoportba tartozó művekkel.
7. A bélyegzők legsajátosabb csoportjába a metabélyegzők tartoznak, melyek vagy közvetlenül a bélyegző terminusához, vagy a bélyegzés folyamatához köthetők. Ide sorolható pl. Jiří Valoch bélyegzője „nichtstempel” felirattal, vagy Timm Ulrichs „ich drücke der Welt meinen Stempel auf” feliratú munkája. A bélyegzés aktusa J. H. Kocman „touch” feliratú bélyegzőjén tűnik fel. Az érintés vizuális felcserélése / átalakítása és a csók bemutatása mint bélyegző.
8. A bélyegzőakció szövegek csak a speciális vizuális formájuknak köszönhetően alkotnak külön csoportot. Ezek spontán módon expresszív, gyakran többször megismételt nyomatok, és jellegüknél fogva közel állnak tipográfiai akciók szövegeihez vagy az expresszív írógép-versekhez. Ha a szövegek magára a bélyegzés aktusára reflektálnak, akkor szemantikai szempontból a (7)-es csoportba is tartozhatnak (pl. Tót Endre „I am glad that I can stamp” bélyegzője), de hagyományosan besorolhatók a vizuális költészet körébe is, mint Emmett Williams „Bezahlt” bélyegzője, vagy néhány japán vizuális költő munkája.
9. Mivel viszonylag sok művész használ bélyegzőt művészeti tevékenységében, olyan művészek alkotásai is besorolhatók a bélyegzőmunkák közé, amelyek a gyakorlatban nem bélyegzővel készültek. Így a bélyegző átvitt értelemben bármilyen lenyomatot jelenthet, és a legjobban talán Attalai Gábor aláírása, melyet a szerző saját személyiségének „bélyegzőjeként” kezel, vagy az ő különböző testrészeivel készített lenyomatai (orr, köldök, pénisz stb.) képviselik. Végül ide tartoznak azok a pl. gépelt, nyomtatott szövegek is, melyek másképp készültek, de szemantikai szempontból közvetlenül a gumibélyegző használatára (pl. Beke László kiadatlan munkája, amely eredetileg a Stamp Activity-hez készült, és arra reflektál, hogy Magyarországon lehetetlen bélyegzőt készíttetni), vagy éppen a bélyegzés folyamatára utalnak.

Jiří Valoch, 1973

Fordította: Bial Pál