Ulises Carrión: Küldeményművészet és a Nagy Szörnyeteg
Carrión, Ulises: Mail Art and the Big Monster in: Erratic ART MAIL International System at the Egmont Højskolen, Hou, Denmark, February 1979
Erratic Art Mail International System
At The Egmont Hojskolen, Hou, Denmark, February, 1979
Egyenetlen Küldeményművészeti Nemzetközi Rendszer (E. K. N. R.) a Postarendszerek alternatívája
- Az E.K.N.R. bármilyen formátumú üzenet kézbesítését vállalja, legyen szó lapokról, levelekről vagy csomagokról stb. és/vagy bármilyen médiumban megvalósított üzenet szállítását, mint például könyv, kazetta, szalag, film stb.
- Az üzenetnek a hivatalos postarendszerek érintése nélkül, bármilyen más úton-módon kell eljutnia az E.K.N.R. irodájához. Szállíthatja maga a szerző is, vagy bárki más.
- Az E.K.N.R. ingyenes szolgáltatás. Ugyanakkor minden szállítandó műhöz mellékelni kell a másolatát, vagy egy, az eredetivel azonos duplum-példányt. Ez a második példány az E.K.N.R. archívumában marad, miután az első példány kézbesítésre került.
- Az E.K.N.R. garantálja, hogy a hivatalos postarendszerektől függetlenül eljuttatja a rábízott műveket a címzettnek. Ha bármilyen okból kifolyólag a mű 3 éven keresztül kézbesítetlen marad, úgy a hivatalos postarendszerektől független módon visszajuttatjuk azt az eredeti szerzőnek.
- Az E.K.N.R. előzetes vállalásai alapján nyitva áll minden potenciális címzett számára: megtekinthetőek a még kézbesítetlen művek. Másrészt nem kell ahhoz valakinek potenciális címzettnek lennie, hogy meglátogassa az archívumot.
- Bármilyen küldeményt szívesen fogadunk méretétől, származási és célországától függetlenül.
- Az E.K.N.R. nem felelős a hamisítványokért és a hamisítókért. Minden E.K.N.R. által szállított küldeményen szerepelnie kell bélyegünknek és bélyegzőnyomatunknak.
- Az E.K.N.R. használatával Ön támogatja a nemzeti bürokráciák egyetlen alternatíváját és a nemzetközi művészek közösségét.
Ulises Carrión
(postamester)
Erratic Art Mail International System
Herengracht 259, Amsterdam, The Netherlands.
Nyitvatartás: Keddtől Szombatig: 14:00-18:00
Telefon: 020-257041
Borító (részlet), Ephemera No. 11, Other Books and So, Amsterdam, 1978 (Ed. by: Carrión, Ulises – Aart van Barneveld – Salvador Flores)
Küldeményművészet és a Nagy Szörnyeteg
Elérkezett a pillanat, amikor végre kijelenthetjük, hogy a küldeményművészetnek kevés köze van a postához, de annál több köti össze a művészettel.
A „küldeményművészet” kifejezésben a „küldemény” szót viszonylag szabadon kicserélhetjük a sokszorosított, a célszerűsített, a terjesztett szavakra, sok további lehetőség mellett. Másrészt viszont a „küldeményművészet” szóösszetételében a „művészet” szó a művészet miatt van ott, csak és kizárólag a művészet miatt, nem helyettesíthető be mással.
A küldeményművészet úgy támaszkodik a postára, mint a nem küldött művészet támaszkodik a vászonra, papírra, vasra és fára.
Sokan, akik ezeket az anyagokat használták művészetük kivitelezéséhez, sohasem foglalkoztak olyasmikkel, mint „vászonművészet”, „faművészet” vagy „papírművészet”. A szavak, papírdarabok, borítékok és színek mind médiumok. Amikor az egyszeri művész felhasznál egyet-kettőt ezen médiumok közül, és a postai rendszer használatával juttatja célba a művét, akkor keletkezik a küldeményművészet.
Ez utóbbi pedig a postarendszer segítségével működik. A postarendszer pedig a szállítás összetett, nemzetközi rendszerét veszi igénybe: több ezer embert, épületet, gépet, államközi szerződést és Isten tudja, mi mindent foglal magába.
Arra, hogy a posta bizony nem médium, bizonyíték, hogy a művésznek nem is kell értenie a működését a használatához. Még ha meg is valósulna az utópisztikus helyzet, amiben az egyszeri művész megértené és átlátná a rendszer működését, akkor sem lenne képes ellenőrízni azt. Ő kizárólag a „küldeményművet”, felügyelheti, amit fel kell adnia a postán. Az az ő alkotása.
Úgy tűnik, a legtöbb művész és a közönség nagy része elvesztette a fonalat, és elhitte, hogy a küldeményművészet létrehozása képeslapok készítésével egyenértékű.
Ezek a művészek úgy használják a küldeményművészetet, mint a festéket, hiszen azt hiszik, hogy a posta az a médium, amely lehetővé teszi, hogy képeslap formátumban készíthessünk műtárgyakat.
Csak néhány ember érti meg, hogy a küldeményművészet területén az egyébként használatos egyenlet alapjaiban változott meg: ami a mindennapi életben kommunikációs rendszerként funkcionál, üzenetek közvetítő eszközeként, mint médium, az bizonyos művészek kezei között a küldeményművészeti munkák készítésének sokoldalú médiumaivá válik.
Ha feladok a postán egy levelet, az csak egy levél: úgy használom a postát, mint a rendszert, amely lehetővé teszi számomra az üzenetem kézbesítését. Ez a rendszer magába foglal két alrendszert: egyfelől az írott vagy vizuális nyelvi alrendszert, másfelől pedig a postaszolgálatok alrendszerét.
A két alrendszer közti kapcsolat állandó, de nem merev. A hangsúlyt aszerint helyezhetjük hol az egyikre, hol a másikra, hogy éppen mit sugall a küldő motivációja vagy szándéka.
Ha levelet kapsz a szeretődtől, nem az érdekel elsősorban, hogy mit ír benne. Alapvetően az érdekel, hogy kaptál tőle valamit. A szeretőd küldhetett volna éppen virágokat is szavak helyett – azt is pontosan értetted volna. Használjon akár szavakat, akár virágokat, a lényeg az, hogy küldött neked valamit. Ebben az esetben a hangsúly a „küldemény” alrendszerére kerül.
Teljesen más esettel találkozunk, amikor a banktól, vagy a rendőrségtől kapunk levelet. Kit ne érdekelne egy ilyen levél tartalma? Ebben az esetben teljesen érdektelen, hogy az üzenetet a postás vagy egy mennyei lélek kézbesítette. A legfontosabb a nyelvi alrendszer, nem pedig a küldemény.
Amikor azt mondom, hogy a küldeményművészetben a küldemény nem a médium, hanem az eszköz, nem akarom azt állítani, hogy a küldemény nem fontos. Épp ellenkezőleg, rettenetesen fontos. De először is elengedhetetlen felismernünk és meghatároznunk a küldeményművészeti mű keletkezésének folyamatában betöltött szerepét.
Képzeljünk el egy küldeményművészeti munkát, amely kézbesítéséhez a posta helyett alternatív közvetítőt használunk. Példának okáért odaadhatjuk a leveleket néhány barátunknak, akik különböző irányokba indulnak. Pontos utasításokat adhatunk nekik arra nézvést, hogy mikor, hogyan és kinek szeretnénk az üzeneteket kézbesíttetni. Mindez teljes mértékben lehetséges, igaz? Általában azért használjuk a posta szolgáltatásait, mert ez a legkényelmesebb és a legszélesebb körben elterjedt. Ha a postát használnánk elképzelt művünk kézbesítéséhez, annak jelentése eszenciálisan nem változna meg.
Másrészt viszont: elképzelhetetlen olyan küldeményművészeti munka, amely nem használ se szavakat, se rajzot, se papírt, se műanyagot. Hiszen mindezek alkothatják magát a médiát: az elemeket, amiknek jelentősége van, amikből üzenetünket megalkotjuk a küldeményművészetben.
Galántai György, Tóth Gábor, Balázsovics Mihály, Rutkay Péter munkái, in: Ephemera No. 11, Other Books and So, Amsterdam, 1978 (Ed. by: Carrión, Ulises – Aart van Barneveld – Salvador Flores)
Felmerül tehát a kérdés: Mi van akkor, ha a művész olyan művet alkot, amelyben igenis meghatározó szerepet játszik a postán küldés ténye, vagy a postai bélyegek, vagy lényeges elem a postai alkalmazottak közreműködése, vagy a posta valamely egyéb jellemzője? Ebben az esetben mind egyetértenénk, hogy a posta a médium, vagy legalábbis a médium fontos tényezője.
Továbbá, lehetséges, hogy csak akkor hozhatunk létre igazi küldeményművészeti munkát, ha a postaszolgálatot a mű eszenciális alkotóelemeként építjük be az alkotófolyamatba. Ez így van: a legjobb küldeményművészeti darabok integrált, funkcionális alkotóeleme a posta.
Ahhoz, hogy mindezt megértsük, előbb a küldés gesztusának marginális jelentőségét kellett bizonyítanunk a küldeményművészetben. Csak ezután értékelhetjük a küldés küldeményművészetben – magyarán mondva a művészetben – betöltött szerepét.
Felmerül továbbá az is, hogyan viszonyul a küldemény jelző a művészet főnévhez? Mindenféle közhelyes választ adtak már erre a kérdésre. Mondták már, hogy a küldeményművészet egyszerű, olcsó, szerény és demokratikus. Mindez hülyeség.
Könnyű a művésznek feladni egy képeslapot? Igen. De amint láttuk, egy művész nem attól válik küldeményművésszé, hogy feladott egy lapot. És ebből a szempontból az is érdektelen, hogy mennyire „szép” az a képeslap.
Olcsó előállítani és elküldeni egy képeslapot? Nem, egyáltalán nem az. Ritkán készítesz csak egy képeslapot, általában néhány százas vagy néhány ezres példányszámban adsz ki egy-egy darabot. Valójában sok művész azért kényszerül arra, hogy egy képeslapot készítsen, mert nincsen pénze ezer példányt készíttetni.
Szerény a küldeményművészet? Erre nehéz felelni. A művészen múlik. Nem zavarna feltétlenül az a kijelentés, hogy a küldeményművészek szerények. Nekem azonban, mint egy küldeményművésznek a sok közül, komoly igényeim vannak az allkotásaim kapcsán. És ott vannak azok is, akik úgy jelentik ki, hogy „Én küldeményművész vagyok”, mintha azt akarták volna mondani, hogy „A többi művész egyáltalán nem is művész.”
Demokratikus a küldeményművészet? Efelől kétségeim vannak. Egy művészeti forma számára, amely azt állítja magáról, hogy nagyon elterjedt, a 200 levelező igen alacsony szám. És ez a 200 név is nagy gonddal kerül kiválasztásra. Némely válasz kétségtelenül többre van értékelve a többinél. A művészek sem válaszolnak meg minden levelet. Előfordul, hogy időhiány miatt. De többnyire egyszerűen nem tartják válaszra érdemesnek a levelet.
Vajon a küldeményművészet könnyű, olcsó, szerény és demokratikus, vagy épp ezek ellenkezője igaz rá? Nincsenek magától értetődő válaszaink. Fontosabb kérdésnek tűnik azonban a következő: készíthetünk-e jó munkát, ha küldeményművészettel foglalkozunk? És egy ennél is alapvetőbb kérdés: mi a küldeményművészet és mi nem az?
A küldeményművészeti munka olyan akciósorozatból áll össze, amelyben a két legfontosabb összetevő a munka előállítása és postázása. Persze radikális különbség van a két akció között. Hiszen az előbbi felett szinte teljes az alkotó kontrollja, míg a második akcióra, a postázásra semmi befolyásunk nincs.
A mail art mű létrehozásánál szabadon választhatjuk meg a felhasználni kívánt anyagokat és az alkalmazott technikát. Meghatározzuk a méreteket, a mű tartalmát és küllemét. Más szavakkal: amikor levelet írok, bármit írhatok bele.
De mi a helyzet a postázással? Azon a területen már elvesztjük a szabadságunkat, ott már korábban lefektetett szabályoknak kell engedelmeskednünk. Sőt, bizonyos, méret és súly alapján kalkulált összeget is meg kell fizetnünk. Fel sem merül az alkudozás, egyezkedés lehetősége, vagy akár a tehetség kérdése. Fizetsz, vagy elfelejtheted a csodálatos küldeményművészeti alkotásodat.
Innen nézve a küldeményművészetet, már nem tekinthető egyszerűnek, olcsónak, szerénynek vagy érdektelennek. A küldeményművészet bekopogtat a Nagy Szörnyeteg kastélyának kapuján. Bármit mondhatsz a Szörnyetegnek, saját tapasztalataidnak és hitednek megfelelően. De a valóság változatlan: a Nagy Szörnyeteg létezik és nyomás alatt tart mindnyájunkat.
Minden meghívó, amit kézbesítenek számunkra, hogy vegyünk részt egy újabb küldeményművészeti projektben, valójában a Nagy Szörnyeteg elleni gerilla háború része. Minden küldeményművészeti alkotás újabb, a Szörnyeteg felé hajított kő. Ez a Szörnyeteg uralja a kastélyt, ő az, aki elválaszt bennünket egymástól.
Mi az, vagy jobban mondva, ki az a szörnyeteg, akiről beszélek? A postamesterre gondolnék? A postai alkalmazottakra? Vagy a Kommunikációs Miniszterre? Vagy az általuk használt és irányított technológiára? Talán azokra az apró, színes kis enyvezett papírdarabokra gondolok, amiket mindig meg kell venni, ha fel akarok adni valamit? Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miről vagy kiről beszélek. Csak annyit tudok, hogy a Szörnyeteg létezik. És azzal, hogy mindenféle küldemény munkát postázok, az ajtaján dörömbölök.
Amikor festészettel foglalkoztunk, beszélhettünk érzékenységről, szépségről, látomásról, mívességről ésatöbbi, ésatöbbi. De ha a Szörnyeteg ajtaján dörömbölünk, mit számít már mindez? Mi számít itt valójában? A válasz egyszerű: az számít, hogy milyen erősen dörömbölsz. Mivel mérhetjük a dörömbölés erejét? A létrehozott visszhanggal, természetesen!
Tudom, hogy az örökös szkeptikusoknak ez nem fog tetszeni. Először azt mondták, hogy a küldeményművészet túl kicsi, túl bagatell. Most azt fogják mondani, hogy nem mérhetjük a művészetet számtanilag. Nem látják be, hogy bár számokról beszélünk, nem számtanilag értjük. Harmóniáról van szó.
Ha valaki felad egy küldeményművészeti munkát és később választ kap rá – az harmónia: egyezség, egyetértés. Megállapíthatjuk a válasz szépségét, persze. De ami a küldeményművészeti munkánál igazán számít,az, hogy választ kell kapnia.
Mi van azokkal a küldeményművészeti darabokkal, amiknek lételeme a megválaszolatlanság?
A válasz a következő: még mindig nem tudjuk, hogyan mérhetnénk a válaszokat. Megszámoljuk őket: egy, kettő, három és így tovább, mert nincs más módszerünk. Ez csak egy ideiglenes mérési megoldás persze, de azért ez a tökéletlen módszer is ad egy korlátozott képet.
Több út ötletre van szükségünk a küldeményművészethez. Fogékonyak vagyunk a további gondolatokra. Miért nem javasolsz te is néhányat? De ne mondd, hanem küldjed, kérlek!