David Zack: Bevezető
Zack, David: Introduction, in: Brain in the Mail. Collection d'art postal. Mail art Collection, Publications Vehicule Art, Montréal, 1980, pp. 14–17. (Ed. by Monty Cantsin)
Kedves Kántor!
Megkértél, hogy írjak bevezetőt a katalógusodba. Íme, itt van!
Múlt éjszaka Ackermannal beszéltem telefonon Portlandben, meséltem neki Ruth calgary-i hívásáról. 1979. Június 17-én, este 7:27-kor megszülte ötödik közös gyermekünket, egy kislányt, 3,8 kilóval.
Ackerman nagyon boldog volt, persze hogy az volt, „csodálatos ajándék apák napjára!” – mondta, és igaza is volt, csodálatos ajándék ez apák napjára!
Mesélt róla, hogy hogyan halad az Arthur Turner sztori kiadásával: 16 oldal lesz, Genesis P-Orridge adja majd ki odaát Londonban. Azt mondta, hogy mostanában rendszeresen látogatja az eredeti Arthur Turnert, a számítógépes szakembert, aki ugyanoda járt iskolába, ahova én is: a chicagói egyetemre. RH Tatum néven valószínűleg részt fog venni a Copenga Copenhagen Correspondence Convention Conference-en a hallerupi Tranegarden Community Art Library-ben, 1980 május másodikán. Nagyon örülök ennek a hírnek – elég részeg voltam, amikor meglátogattam Ront Houstonban 1974-ben, de ennek ellenére neki küldtem el eddigi legnagyobb kapcsolatművészeti palimpszeszt művemet: a több mint két méter magas műre adott válaszra azóta is várok. Most már látom, hogy nem hiába vártam.
Változik a világ, Kántor! Számítógépekre lesz szükségünk ahhoz, hogy kézben tarthassuk a dán Tivoli vidámparkban rendezendő 1984-es kapcsolatművészeti találkozót. A probléma, amivel most szembesülünk: hogyan használhatnánk úgy a kompjútereket, hogy azt a kapcsolattartás javára fordíthassuk? Ehhez szükségünk van az olyan okos kompjútertudósok segítségére, mint amilyen Tatum. És persze egy okos számítógépzseni összehoz további okos informatikusokkal, mint amilyen például Bob Floyd[1]. Ez a Bob Floyd véleményem szerint az informatika Alice Coopere, vagy inkább ő a John Lennon, hiszen már jó ideje benne van a dologban. Személyesen sosem ismertem Ron Tatumot, mert utánam járt a chicagói egyetemre. Floyddal viszont remekül összebarátkoztunk, amikor éjszakai műszakban dolgozott az I.I.T.-n[2] 1957-ben; Toni hajszárítójához írt programot és egyfolytában csak erről az eszközről tudott beszélni. Floyd akkoriban tizenkilenc volt, vagy húsz, egy Jan nevű lánnyal járt és egy spanyol stílusú lakásban élt. Nagyon sokat hallgattam őt Kántor, legalább annyit, mint téged most, és veszed, ugye, hogy semmit sem értettem abból, amit mondott, éppen csak annyit, hogy a téma nagyon érdekes, és hogy egy napon biztosan el fogok jutni arra a pontra, abban amit csinálok, ahol elengedhetetlen nagy szükségem lesz arra, hogy jól használjam a számítógépeket.
Erről beszélt Flyod: hogy a számítógépek roppant flexibilis eszközök. Már akkor jól látta, hogyan fogják idővel saját magukat gyártani a számítógépek, és ez az idő magától értetődően el is érkezett. A világot látni egy homokszemben (és a mennyországot egy vadvirágban): ez egy William Blake megrajzolta költői kép[3] volt valaha, de ma már mindenki tudja, hogy ez egy számítógépes chipről is szól.
Amit most csinálsz a kiállításoddal és a katalógussal, amibe én most belevezetek, vagy a Monty Cantsin ideával és a Cerebrite 79-84-gyel, sőt magával a Neoizmussal, amivel kapcsolatban azt mondod nekem, hogy az emberek teljesen be vannak zsongva Montrealban – bármit is csinálj, szükség van a kompjúterizálására ahhoz, hogy bármi értelme is legyen.
„Bármi értelme” alatt azt értem, hogy sok jót hozzon azoknak, akik résztvevői a kapcsolatművészeti folyamatnak.
Jó volt látni, ahogy kapcsolatba léptél Sue Fishbeinen keresztül Maris Kundzins-szel, aki elkezdte Monty Cantsint annak idején Portlandban, 1978 márciusában. Sue Fishbeinnek fogalma sem volt arról, hogy mi a kapcsolatművészet, amíg nem találkozott Maris-szal San Diegóban múlt nyáron, 1978 nyarán: akkor barátkozott össze vele és Barbara Vogellel. Azután jött New Yorkba, akkor adtam neki azt a furcsa neo-babát azzal, hogy adja oda neked Montrealban. Találkozásotokkal jött létre az a két személy közti kapcsolat, ami összeköttetésbe hozott téged a Monty eredetivel. De persze te legalább annyira vagy a Monty eredeti, mint amennyire Maris az. Ez az idea, ha létezik egyáltalán bármilyen idea: a kapcsolatművészetben minden személy egyedi. A kapcsolatművészetben semmi értelme sem lenne annak, hogy egyének más egyének másolatai legyenek, jóllehet a működésbe hozott média-szörnyeteg egyik lényegi funkciója az éppen abban rejlik, hogy egy személyt több száz másik személy másolhat; létrehozva egy média szörnyeteget, két lábbal a földön, fejetlenül.
Nem kell aggódni. De tényleg, egy kicsit aggódok a vérlevesed miatt. Mi van, ha megittad? Feladtad volna a vegetárius álláspontodat? Kántor, a szememben a jógád és a vegetáriánusságod a lényed alapvető jellemzője. Amikor Portland Albina városrészében alsógatyára vetkőzve mentél ki jógázni, és az olyanok, mint Steve Minor hallottak erről, véleményem szerint, sokkal többet tettél Monty Cantsinért és a művészetért, mint az összes nyilvános megjelenéseddel együttvéve (könyvtárakban, galériákban, vásárokon, bárokban stb.).
Ennek az az oka, hogy a kapcsolatművészet ereje ugyanott rejtőzik, mint a pletykáé; szájból fülbe: azaz azzal, hogy úgy viselkedtél, mint a normális magyar jógi, aki valójában vagy, sok szájat kötöttél össze sok hallójárattal; ezeknek nem volt miről beszélniük az 1964-es faji zavargások óta.
Kántor, te tényleg megcsináltad Portlandben. Voltak napok, amikor nem ettél: nap, nap után, tudom jól. De a telefon csodája folytatódott: és a beszéd mozgásba lendült. Karli Terri és a Herkulesi akarat csapata több Monty Cantsint hozott létre, mint bármennyi Hosszú Viszlát vagy Darvon Disco.
De a leves, Kántor, a leves! Vörös leves! A véredből, ahogy mesélted nekem. Kémcsövekben fogják levenni.
Értem én, hogyne érteném. Persze, amikor John Lennon bemondta, hogy a Beatles népszerűbb, mint Jézus Krisztus, akkor ezzel olyan népszerűvé tette a Beatlest az USÁ-ban, hogy annál nagyobbat nem is mondhatott volna, ugye?
És a Beatles népszerűsége elért egészen Japánba, Olaszországba, még Magyarországra is. Hatalmas pop szenzáció!
És most véredet adod az embereknek, hogy vegyék és igyák! Amikor még Krisztus is csak metaforikusan tette ezt: kenyeret és bort osztott, és arra mondta, hogy az a test és vér. De te vörös levest adsz nekik.
Nos, Kántor, nem tudom, hogy láttad-e valaha azt a képeslapot, amit Beke László küldött nekem és lehetővé tette, hogy 1976-ban Budapestre látogassak – úgy értem, hogy lehetővé tette számomra, hogy eldöntsem, hogy menjek. Egy apró vörös négyzet volt a képeslapon. Persze megértettem, mit akart ezzel Beke: egy vörös négyzetnek inkább aprónak kellene lennie, nem egy szörnyetegnek.
És most meg megcsináltad azt a Kondrashin-Cliburn performanszot, amiben Michele lelövi a zongoristát. Aztán elmeséled nekem, hogyan dolgoztál a zongorával és Lion Laser karja eltörött. Hidd el nekem, halálra aggódtam magam! Úgy értem, egy zenésznek nem lenne szabad eltörnie a karját. Inkább járna neki nagyobb kéz, nem egy törött, ugye? Adj a zongoristának nagy kezet! Hát, gondolom Lion keze összeforrt egy idő után, de akkor sincs rendben a dolog.
De közben meg rendben is van. Ért engem, Alice? Úgy értem, ismered a pop sztár Alice Cooper történetét? Azzal háborította fel az embereket, hogy melegnek tettette magát, pedig nem volt az! Zenésztársaival egyetemben poharakkal és üvegekkel dobálták a közönséget… Mindeközben koruk legnépszerűbb pop atrakciójává nőtték ki magukat, és népszerűségük a mai napig töretlenül tart.
Kántor, te tudod, hogy mit művelsz ezzel a Monty Cantsin-nal! Mindenkinél messzebbre mentél a vérleveseddel!
És mivel jógi vagy és vegetáriánus, te magad nem ihatod. Valami olyasmit ajánlasz az embereknek, amit te magad nem érinthetsz meg. Makulátlan és tiszta maradsz. És így olyan művészetet hozol létre, amilyet Brecht, Bertolt Brecht, az öreg kommunista drámaíró szerint egyedül helyes létrehozni. Játszol is és nevelsz is egyszerre!
Őrületbe kergeti az embert, aki bele mer gondolni: Vérleves!
De mindeközben popsztárságod tovább épül, és ez pokolian jó módszer egy eszme megismertetéséhez!
No, Kántor, most hallgass rám! Két dologról szeretnék beszélni neked. Az egyik, ez a Halász Péter. Emlékszel ugye, a Squat Színház a múlté. A világ Első Színháza a múlté. Júliusban valami mást csinálnak. Ez lesz a világ Második Színháza.
Egyébként ugye tudod, hogy Najmányi Párizsban van? Igen, oda vezetted, és most ott van. És van egy nagy halom iromány a Squat Színház 23. utcai épületében: Najmányi lépésének része. Nagyon világos írásokról van szó. Remélem, lesz lehetőséged ott helyben elolvasni, amikor Halász Péterrel találkozol.
Jut eszembe, a másik dolog, amiről beszélnem kell neked: tegnap voltam a Pandit[4] Pran Nath[5] által bemutatott Reggeli Ragán[6]. A régi New York-i tőzsde épületében, ugyanabban a teremben tartották, ahol valaha a tőzsdei kereskedés zajlott, egy hatalmas fehér teremben. Több száz ember ült a földön.
Beszéltem egy montreali emberrel, aki olyan gyakran jön Pran Nath-tal tanulni, amilyen gyakran csak tud. Pran Nath az indiai Kirani vokális énekstílus legendás élő mestere. Vokális ének? Igen, nos, minden éneklés vokális, vagy legalábbis majdnem mind. De ez egy különleges dolog. Gyerekként tanulta Indiában, éjszaka a dzsungelben. Annyira lelkesen tanulta a dolgot, hogy alvás nélkül is tudta csinálni. Érted? Mesebeli történet.
Menjél New Yorkba, Kántor! Tanuld a vokális éneklést Pran Nath-tal! Híressé fogja tenni a munkásságodat – a Pandit megmutatja neked, hogyan kell tenned.
Alapvetően nem hiszek a vallásoktatókban, gurukban és hasonszőrűekben, tudod jól! Moslék az egész. De a mediatikus aranyat azonnal felismerem – mindig is felismertem és mindig is fel fogom. Emiatt ne aggódj. Találkozzál Pran Nath-tal, Kántor – hallod, amit mondok? Csak ennyit kell tenned New Yorkban.
Ahhoz, hogy megélj, valami divathóbortra kell ráállnod. Én ezeket a furcsa guminőket árulom karneválokon. Ha eladsz egy milliót két dollárért, akkor csinálsz egymillió dollárt! Gondolj csak bele, hány katalógust nyomtathatnál egymillió dollárért?! O.K., O.K. Nincsen sokkal több mondanivalóm. Maradhatsz itt Coney Islandon is, ha akarsz, a tenger mellett; csak hogy kevésbé nyomasszon New York. Ha kánikula van, úgyis ide jön egész New York.
El kell utaznom Kanadába, meglátogatni az új lányomat. Amíg távol leszek, lakhattok nálam a barátaiddal. Van egy eladó ház az enyém mögött, elég olcsón, potom 25 ezer dollárért megkapod. A posta épülete 150 ezer dollár. Ezekből pompás kapcsolatművészeti központot hozhatnánk létre, rengeteg helyünk lenne. Egymás közt, megbeszéljük, hogyan vegyük meg és rendezzük be.
A Kapcsolat Központban (Correspondence Center) beindíthatjuk a Hold / Tenger (Luna / Sea) Galériát. Hold-Óceán, Új-Mozgás. Neoizmus. Nincs több mondanivalóm. Légyszíves úgy helyezd el ezeket az oldalakat, hogy kényelmesen lehessen olvasni, rendben? Gondolom bemutatjuk a katalógust, hogy az emberek értsék, hogyan működik a kapcsolatművészet. Példának okáért az alábbi plakátot nemrég kaptam kézhez, de fogalmam sincs ki postázta, vagy hogy ki csinálja a Luna / Sea Galériát? De biztosan szükségük van egy jó helyre, és Coney Island egy elég jó hely, mivel itt van a tenger. És a hold is.
Talán a Hold-mag galéria? Vagy a papa fia? Ki mondhatná meg, ki próbálhatná meg? Nagyon szeretem Sam Goodmant. A szaros műsora csupán a felszínét kapargatja az ismeretlen művész legendájának.
Ismert volt a maga korában, a barátai számára, a napba vágyódott, rákban halt meg. Itt a vérleves valósága.
Hát, Kántor, már csak egy oldal maradt a bevezetőmre, a Musicmaster levele. Ackerman megkért, hogy adjak át neked egy üzenetet azzal kapcsolatban, hogy amikor Eugene-ben elmentetek abba a buliba, amit Haddock és Mappo-nál tartottak, akkor ott volt az a csaj, aki levette a blúzát és úgy táncolt. Na, Ackerman azt mondta, hogy megkérdezett téged akkor, hogy szerinted neked táncol-e a csaj, mire te azt felelted, hogy: „Nem, a csaj leszbikus”. Ackerman azt mondta, mondjam meg neked, hogy ez a része egyáltalán nem fontos. Az egyetlen fontos dolog az, hogy a csaj őrült volt, Kántor. Na, vigyázz magadra, minden jót és kösz a lehetőséget, hogy megírhattam neked, hogy megszületett az újabb lányom! Múlt éjszaka született és még mindig nincsen neve.
Szeretettel, David Zack
Coney Island, New York, 1979. június 18.
Ez a csatolt mail art felhívás:
Ez a híres fényképész galamb 1908 körül élt és dolgozott Németországban. Nem rég fedezték fel töredékes írásait, negatívjait és személyes iratait, amelyek potenciálisan forradalmasíthatják a fényképezés minden aspektusát. A felfedezéshez kapcsolódva dolgozunk egy retrospektív kiállításon, ami a Fly-By-Night Galériában fog megrendezésre kerülni valamikor 1980-ban. Bátorítunk minden gyűjtőt, fényképészt, kurátort és küldeményművészt, hogy az alábbi címre küldjön a kiállítás számára releváns fényképeket, írásokat:
Eye of the Pigeon
c/o Luna/Sea Press
831 42nd Street
Sacramento
Kalifornia 95819
Katalógust küldünk mindenkinek, aki hozzájárul a kiállításhoz.
Fordította: Kotun Viktor
________________________
[1] Robert W. Floyd. Lásd bővebben: Wikipedia. (A ford.)
[2] Illinois Institute of Technology. (A ford.)
[3] Lásd bővebben. (A ford.)
[4] Pandit: hindu vallásoktató. (A ford.)
[5] Hindu klasszikus vokális énekes volt, aki Amerikában dolgozott. Lásd bővebben: Wikipedia.
Egy közös fellépése La Monte Younggal: Youtube. (A ford.)
[6] A raga klasszikus indiai zenei stílus, formanyelv. Lásd bővebben: Wikipedia. (A ford.)