Carlo Pittore: Az N-titás
Pittore, Carlo: The N-Tity, in: Mail Art Then and Now, The Flue, Vol. 4, No. 3-4., Franklin Furnace Inc., New York, USA, 1984 Winter, pp. 32-34.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK: Történelmi jelenünkké vált az N-titás, itt van a nyakunkon! Senki se képes irányítani, de mindenki kénytelen navigálni. Mint egyidejű, egybeolvadó energia, az N-titás mindaz, ami mindannyiunk számára közös.
Az N-titás voltaképpen nem más, mint A) a kommunikációs eszközök robbanásszerű fejlődése, B) az ezekre adott válaszok és C) a téridő zsugorodás komplex folyamatának úttörő kifejeződése.
A művészek mindig is előszeretettel használták a postát és a levelező kapcsolattartást. Az államilag működtetett postarendszerek fejlődésével, különösen az 1859 utáni, egységesített rendszerben a művészek és a költők egyaránt használtak küldeményeket művészetük kifejezőeszközeként.
Az olasz futuristák üdvözölték a tudományt (1912[1]), dicsőítették a sebességet, az újat és az újszerűt, nekimentek a római művészetnek, a tizenhatodik század művészetének és a múzeumok művészetének; a munkások és a tömegek dicséretét zengték. Elsőként ölelték magukhoz a leveleket, mint az újdonságra fogékony demokratikus eszközt.
Az amerikai postarendszer útján gyorsan kézbesített levél még 1960-ban is csak három centjébe került a feladónak, a képeslap pedig csak egy centjébe. A fluxus mozgalom, Ray Johnson és a N.Y. Correspondence School erős löketet adtak Amerikából a kapcsolattartás művészetének, elismertették és újjáélesztették nemzetköziségét is. 1960-ban még csak nagyjából 200 művész küldött műveket, 1980-ra ez a szám húszezerre emelkedett, annak ellenére, hogy az egyre gyengébben muzsikáló posta már 20 centért kézbesítette a leveleket.
A nemzetközi mail art megjelenése mind a fluxus, mind a N.Y. Correspondence School fejlődésében jelentős lépés; virágzásuk természetes következménye. Annak ellenére, hogy mindhárom mozgalom (a fluxus, a mail art és a nemzetközi küldeményművészet) egyre szofisztikáltabban és addig ismeretlen módokon használta a postarendszert, a közelmúlt nemzetközi küldeményművészete már nem feltétlenül kötődik a postához.
Carlo Pittore: Az N-titás közhírré tétetik. 1983. Carlo Pittore tulajdona.
A nemzetközi mail art a kor művészetében tevékeny részvétel iránti vágyból született meg; a függetlenség szellemiségét igyekszik előmozdítani és összehozni a közösségiséggel; felkészült és fogékony egyrészt a multidiszciplináris alkotásra, másrészt a többszörös áttételű kapcsolatokra, valamint a kiállítás, a performatív gesztusok, a kommunikáció és a kölcsönös viszonyrendszerek kialakítására. A postai küldemény bizonyult a műteremből való kilépés legalkalmasabb eszközének és megfelelt a művészek elképzeléseinek terjesztésére is. A küldeményművész borítékba teszi kreatív gondolatait: 20 centért kilép a műterméből, kiállít és publikálják. A küldeményművészet demokratikus, kiszámíthatatlan és individualista. Megjelentetik; magában foglalja a végleteket: a kézzel készítettől a sztenderdig, a pirostól a zöldig. A nemzetközi kapcsolatművészet ragyogóan szofisztikált kommunikációs kísérlete széles körű nemzetközi együttműködéseken alapszik. Ezen együttműködések a diktatúrák cenzúráján kívüli területeken szembeszegülnek a szabályozással, az ellenőrzéssel és a piaccal.
Miközben a nemzetközi mail art továbbra is a legolcsóbb módja egy kiállítás megrendezésének és továbbra is a jogfosztottak utolsó mentsvára, a „küldeményművészet” megfogalmazás mára elégtelenné, elavulttá vált.
A nemzetközi mail art a különböző műfajok széles skáláját érinti: a művészképeslapoktól kezdve felsorolhatjuk a művészbélyeget, könyveket és folyóiratokat, táviratot, fénymásolót, mikrofilmet, festményt, költészetet és kollázst, szobrászatot, filmművészetet stb. beleértve mind a saját kezűleg kézbesített műveket, mind a postázottakat. A mail art ma már magába foglalja a számítógépet és a közvetítéseket is.
A modern technológia teljesen átalakította a XX. századot, mindenkit megérintett, az életünk összes aspektusára hatással volt. Ezek a változások, még az elmúlt öt év során is, korábban elképzelhetetlen mértékben járultak hozzá a nemzetközi küldeményművészet fejlődéséhez: sikerült átlépni nyelvi, időbeli és térbeli határokat.
A szóban forgó nemzetközi kommunikációs kísérlet és a fejlett technológia művészeti felhasználása létrehozta és fenntartja az idealista kommunikátorok hálózatát. Ez a hálózat az N-titás alapja. A microchip lehetővé tette, hogy a technológia rövid úton megszabaduljon az állami postarendszertől. A kommunikáció és a kommunikáció különböző felfogásai teljesen átalakulnak a következő évszázadok során, hiszen mind több egyén és csoport birtokol és működtet olyan, egyre szofisztikáltabb számítógépeket, amelyekkel szinte azonnal férhetünk hozzá végtelennek tűnő információs halmazokhoz és kommunikációs lehetőségekhez.
Bernard Banville: Boríték. 1983.
A szemünk láttára megszülető microchip egy új dinamizmus ajándékát ígéri az emberiség számára. Ha Cézanne és Seurat múlt századi munkája a fény elemzésére irányult, akkor a XX. század végén alkotó művészek figyelmüket a microchipre kell, hogy irányítsák. Miközben a chip nagyon szorosan kötődik a téridő zsugorodásához, és folyton folyvást rákényszerít bennünket, hogy belső meggyőződésünket adaptáljuk az egyre változó világhoz, addig negatív aspektusairól sem feledkezhetünk meg: valóságos és rendkívül félelmetes veszélyt hordoznak magukban.
A kézművesség idejétmúlttá vált.
A microchip azzal fenyeget, hogy megsemmisíti kommunikációs igényeinket és elpusztítja az öntudatunkat, az érzékenységünket. Az azonnali hozzáférésű számítógépes tudás már most fontos és felelős szerepet tölt be a kormányban, az iparban, az üzletben és az alkotásban. A független, individuális, nem számítógép alapú összeköttetések egyre veszítenek jelentőségükből.
Mindnyájunkat beszippant a folyamatos technológiai fejlődés örvénye: megfoszt egyéniségünktől, akaratunktól és emberségünktől. Fokról-fokra és visszafordíthatatlanul vesztjük el képességünket arra, hogy gondolkodjunk, érezzünk, lássunk, halljunk, érintsünk; megfoszt minket a legfontosabbtól: az ideN-titástól.
Már most is csak a számítógépet utánozzuk.
Rendszeresen feláldozzuk a minőséget és a lényegi tartalmat a részvétel és a sebesség érdekében, mindent szabványosított módokon csomagolunk, legyen szó akár raktározásról, akár kiaknázásról. Kifulladunk. Megtanultunk a gépek mögé rejtőzni, ahogy korábban már megtanultunk a divat mögé bújni. Az akaratunk, képzeletünk és képességeink állandó támadásnak vannak kitéve, elvesztjük alkotói képességeinket, és a furcsaságok iránti érdeklődésünket; ez a folyamat majd’ 100 éve tart. Feláldoztuk az intimitást és a részleteket, a tömegesért és a gyorsaságért.
Újból dicsőítenünk kell a tizenhatodik század felülmúlhatatlan murális művészetét! Mire megértjük, hogy a technológia nem feltétlenül a jóbarátunk vagy a megmentőnk, addigra annyira a hatása alá kerülünk, hogy az emberiesség jelentősége a töredékére csökken.
Minden ember és minden tárgy meg kell feleljen a haladás követelte szabványosításnak. A század elején dicsőített tudománynak nincs lelke! Erkölcstelenné vált. Ebben az őrületes világban elvesztettük képességünket, hogy érezzünk: legyűrt minket az egyre nagyobb sebesség és profit iránti éhség. Ahogy a technológia mind inkább megerősödik, letaglóz és alárendel bennünket, a törékeny művészet marad az egyik utolsó emberi mentsvárunk.
A művészet nem önmagáért való. A művészet a kommunikáció szabványa, és megkerülhetetlen következményekkel jár. Ha a kreatív idő megegyezik az ideN-titás létrehozására szánt idővel, akkor a művészet egyszerre lesz egyéni és közösségi: elutasítja az önzést és az embertelen profitot és szembeszegül legfélelmetesebb ellenségünkkel, a semmivel.
Az N-titás az a közösségi eszközkészletünk, ami felvértez bennünket a progresszív és embertelen technológiával vívott könyörtelen harcra. A kézműves alkotás folytatása és a humanista közösségek fenntartása, a microchippel és a profittal szembeni haszontalanságuk ellenére is az életbenmaradásunkért és döntési képességünkért vívott csatánk fegyverei.
Írta a ME[2] sejtje. Kelt: League Headquarters, Grand MEhattan Island, aMErikai Egyesült Államok.
Hallja hát meg mindenki, hogy válaszokat várok! Mindaz, amit meghall a hálózat, és ahogyan arra válaszol a hálózat, adja magát az N-titást.
Írj a ME-nek!
ME P.O. Box 1132, Peter Stuyvessant Station, N.Y.C., 10009
Fordította: Kotun Viktor
________________________
[1] Filippo Tommaso Marinetti: Manifesto tecnico della letteratura futurista (1912. május 11.) (A ford.)
[2] Pittore művészfolyóiratának és küldeményművészeti projektjének excentrikus elnevezése, magyarul: ÉN. (A ford.)