1. Volt idő, amikor még nem létezett küldeményművészet. Lesz idő, amikor már nem fog létezni.

2. A mail art feladata, hogy dezinformálja az információs rendszereket, zavart keltsen a kommunikációs rendszerekben, érzéseket csempésszen a logikai rendszerekbe.

3. A világ nem a világ. A világról alkotott elképzelések különböző hálózatai léteznek (férfiak és nők tudatában és az elméjük kiterjesztésében).

4. Egy holisztikus megközelítésből vizsgálva nincsenek küldeményművészeti tárgyak, csak viszonyok; különbségek, amelyeket a dolgok összevetésével veszünk észre. A viszonyok gondolat-minták.

5. A mail art esszenciája nem az utánzás, vagy mimézis (Platón), nem a szépség (Kant), nem a kifejezés (Croce), sem a forma (Bell), vagy a jel (Goodman), hanem a kommunikáció. A „kommunikáció” fogalma se több, se kevesebb misztériumot sem hordoz magában, mint az előbbi univerzáliák. Alapvető lényege az (esztétikai) információk átvitele, az (esztétikai) jelentések cseréje.

6. Minden „dolog” kommunikál. Nem képesek „nem-kommunikálni”. Ez éppúgy áll a nem kommunikációs célokra szánt objektekre is. Kommunikálunk – nem tehetünk másként.

7. Egy küldeményművészeti eszköz jelentését az adott kommunikációs rendszer határozza meg (vagy változtatja meg). Egy képeslap feladásakor nyeri el értelmét.

8. Egy mail art üzenet hatásfokának mércéje az, hogy mennyire képes kommunikációt provokálni.

9. Az esztétika egyik célja, hogy értékrendet állítson fel, az ízlés egy olyan logikus modelljét, amely alkalmas a műtárgyak megítélésére.

10. Tudatos vagy sem, a küldeményművészek sem mentesek esztétikai preferenciáktól. Ennek ellenére esztétikai véleményeiknek vajmi kevés hatása van a Hálózat kommunikatív működésére.

11. Az esztétika a Művészet teológiája (Flam).

12. Lényegében minden mail art mű befejezetlen. Inkább egy esztétikai szöveg, ami válaszra vár. Minden mű újabb folyamatot indít: egy végtelen történetet.

13. A mail art mozgalomnak nincsenek esztétikai kiáltványai. Egységét és összhangját nem direktívák és alkotmányok őrzik, hanem a kommunikatív előírások hiánya. A küldeményművészek mindig kommunikálnak. Újra és újra. A mail art szegletköve önnön kölcsönössége.

14. A küldeményművészet kommunikációs plasztika.

15. A mail art nem egy művészeti sziget. Sokkal inkább a társadalmi-gazdasági kontinens kulturális félszigete. Egy olyan függelék, amit nyugodtan hívhatnánk a művészet öntudatának egy költészet nélküli térben.

16. „Ezt a műtárgyat összehajtották!” – kiáltott fel egyszer valaki. A legtöbb mail art művet meghajtják, de ennek az aspektusának semmi hatása nincs az információ minőségére. Persze a mű pénzbeli értéke sérülhet. A küldeményművészet szamárfüles kommunikáció, szamárfüles művészet.

17. Semmi sem új az X felé vezető úton. Csak ereklyékkel találkozunk, fétisekkel és hiú ábrándokkal. A képromboló nem gyújt több tüzet… hogy a művészet lángra lobbanjon.

18. Nincs többé művészet. Csak esztétikák vannak: a küldők és címzettek esztétikai észlelése és tapasztalása. A lényeges, művészi értékekkel felruházott zárt teleológiai rendszer kinyílt. Csak a kontempláció határozza meg, mit tekintünk „esztétikai objektnek”. Nincsenek valódi műtárgyak; csak a funkcionálisan és nem-funkcionálisan, művészeti vagy nem-művészeti módok különböző alapjain megfigyelt tárgyak vannak.

19. Az esztétikai kommunikáció esszenciálisan fontosabb, mint a műtárgyak. A kommunikációs-művek időtállósága nem szempont. A hatásukat az adott pillanatban érhetjük tetten. Ebből a szempontból a kommunikációs archívumok ellentmondásosak.

20. Három év „művészet” nélkül: Art Strike 1990–1993. Egyszerűbb megölni a művészet okait, a művészeket, mint megsemmisíteni az elképzelést. A „művészet” szó megszüntetése nem oldja meg a problémát. De annyit azért jelezhet, hogyan éreznek némely küldeményművészek… Elérheti-e a mail art a művészet átértékelését?

21. Minden rendszer – még a mail art rendszer is – azokon a pontokon válik figyelemre méltóvá és érdekessé, amelyeken hibázik. Ezek az elégtelenségek megtaníthatnak, hogyan spóroljuk meg az újabb hibákat és vívjunk ki újabb eredményeket.

22. Értékkonfliktusok: Minek van nagyobb értéke, egy egészséges száz éves tölgynek, vagy egy Picasso képnek, ami két millió dollárért kel el? Gyújtsd fel a múzeumokat… Mentsd meg a fákat… Vagy fordítva, ahogyan azt ma is tesszük.

23. Az óceán hatalmas, kék és csodálatos; nem ember alkotta, nem művészet. Mégis, mióta Manzoni megalkotta a Socle du Monde (A világ alapja) c. művét, azóta az egész Föld műtárgy.

24. A küldeményművészet esztétikai tere a „mindenhol”. Az egész világ az esztétikai tett terepévé vált. A mail art esztétikai ideje a „mindig”. Legyen éjszaka vagy nappal, a küldeményművészek egyfolytában feladják és kézhez kapják.

25. A XVI. században húsz napba tellett a Róma és Párizs közti kommunikáció. Manapság a kommunikációs mánia egyfolytában az ismeretlent kutatja. Senki sem tudja, hogy mi a fontos és mi az, ami nem. Az esztétikai értékeket (értsd „érdekeket”) Dollár király diktálja, a tömegkommunikáció királya.

26. A mail art figyelme nem az egy-, hanem a többoldalú kommunikációnak szentelődik. Mindamellett a küldeményművészek is gyakran úgy „gondolkodnak”, mint a hagyományos művészek, miközben „tetteikben” a mail art szellemisége szerint járnak el és viszont.

27. Gyakran elgondolkodom rajta, hogy a küldeményművészek vajon miért nem foglalkoznak szaglószervi kommunikációval, miért nem adnak szaglásalapú reakciókat. Hiszen a nazális mail art számos új kommunikációs lehetőséget hordoz magában… Az üzenet (az illat) a médiumban (az orrban) kristályosodik ki.

28. A postai küldeményművészeti játék nem korlátlan. A projektek ismétlése nem tarthat örökké. Lélektanilag a mail art bőbeszédűsége egyre kiterjedtebbnek és terhesebbnek bizonyul: zavar-túlterheltség-meglepetés-újdonság-váratlan-felismerhető-ismerős-ismert-unalmas-ismétlés-felesleges-tautológiai. Hogyan haladhatnánk meg ezt a sakk-matt helyzetet? Kezdjünk újabb meta- vagy para-postai játékba?

29. Nehéz lenne megmondani, mi a fontosabb a mail artban: az analogikus (nem-verbális) vagy a digitális (verbális) kommunikáció? Aki nem beszél angolul, franciául, vagy spanyolul, az a kommunikáció szempontjából hátrányban van. Az amerikai/angol nyelv hegemóniája hátrányosan érinti a kevésbé ismert nyelveket, de előnyére válik a nemzetközi küldeményművészeti hálózatnak és ebben az értelemben összehasonlítható a középkori latinnal.

30. A grammatikai hibák, a nyelvi tévedések, a rosszul használt kifejezések és a helytelen nyelvi megérzések stb. szellemes félreértésekhez vezethetnek, de ezeknek nincs is nagy súlyuk. A legtöbb küldeményművész fogja ezeket a problémákat. Megérti az üzeneteket és ez az, ami számít.

31. Művészeti klisék: a mail art azért nem művészet, mert nem létezik művészet, csak a Pénz. A művészet rég halott. Egy műtárgyat sem művészeti értékei miatt tisztelnek, hanem piaci értéke miatt. Nem a művészek, hanem a galériások és a műkritikusok a Szentséges Művészet főpapjai. Ezzel lesz teljes a művészet eszközei és céljai közt uralkodó káosz.

32. A mail art megpróbál elmenekülni a Hamis Értékek Mítosza elől, de ebben nem mindig sikeres. A küldeményművészt talán azért találják jobb művésznek B-nél, mert A tehetős, és színes képeslapokat, plakátokat stb. tud nyomtatni. A küldeményművészek kommunikációjukba fektetik a pénzüket. Akiknek nem jutott ezüst, kővel kell, hogy dolgozzanak.

33. A művészet elvesztette provokatív funkcióit. Egyes elemei még megtalálhatóak a mail artban. A művészetben nincs többé társadalomkritika. Minden megfelel. Minden művész jó. Nincsenek többé dühös művészek.

34. A mail art a művészeti kommunikáció decentralizációja. A küldeményművészet egy „telekomm”: teljesen összekapcsolt kommunikációs hálózat. Bárki írhat az összes tagnak, annyit, amennyit csak szeretne.

35. Határidők körüli stressz, hibás információk, zaklató üzenetek, kommunikációs szorongás, félelem a boríték felnyitásától, „benne vagyok, vagy sem?” stb… A küldeményművészet néhanapján egy pszichológiai csatatér.

36. Mind a véletlenszerű (vagy telepatikus) interakció, mind az egyidejű kommunikáció jellemző a mail artra.

37. A küldeményművészet egyik bizarr aspektusa az „anonim” és az „ismert” közti dichotómia. Egyfelől a névtelenség ösztökéli a mail art hálózat nyitottságát. Ha ismeretlenként küldesz intim, személyes dolgokat és információkat egy idegennek (aki a világ másik felén él) az elég veszélytelennek tűnhet. Másfelől viszont a kommunikáció többnyire barátias és igaz, még akkor is, ha a másik küldeményművésznek gyakran csak a nevét, vagy az álnevét ismered.

38. A mail art-kommunikáció őszinteségét gyakran a névtelenség okozza: nem ismered a név mögött álló személyt (se a foglalkozását, se az életmódját, se a személyiségét stb.). Természetesen ez a kiterjedt hálózat nem teszi lehetővé, hogy minden küldeményművésszel közeli barátságba kerülhess. Gyakran felszínes kommunikációra van ahhoz szükség, hogy fenntartsunk létező kapcsolatokat.

39. A mail artba beszálló művészek egyre növekvő száma folyamatosan csökkenti az egyes küldeményművészekre szánható időt. Az újoncok nem mindig kapják meg az elvárt figyelmet, a kölcsönös kommunikáció templomában meg kell küzdeniük minden elismerésért. Minél nagyobb a mail art hálózat, annál személytelenebb is egyúttal. Ne a művészeket okold! A rendszert hibáztasd! Vannak balladái a küldeményművészetnek?

40. A legtöbb küldeményművész individualista és nem örül neki, ha „tagnak” nevezik. A mail art hálózatot annyiban lehet „emberinek” tekinteni, amennyiben a tagjai elismerik egymást.

41. Az ember természetétől fogva politikai állat (Arisztotelész). Ebben az értelemben a küldeményművészet is politikai mozgalmat testesít meg, egy társadalmi tevékenységet, értékrendszert. Szolidaritás és empátia nélkül a küldeményművészet olyan angyal, akinek lángolnak a szárnyai.

42. A szavak tévednek.

43. Végül: se a Művészet, se a Küldeményművészet sem fontos. Egy olyan koherens kommunikációs modellre van szükségünk, amely megadja nekünk, amit akarunk: hatalmat, gazdagságot, glóriát és pusztítást; és/vagy kölcsönös tiszteletet, társadalmi igazságosságot, fenntartható ökológiát és jólétet.

44. Csak a baglyok és a tölgyek menthetnek meg bennünket.

Fordította: Kotun Viktor