Mit Mitropoulos: Hálózatok: technikával és anélkül.
A mail art és a telekommunikációs művészetek viszonyáról
Mit Mitropoulos: Networks with and without technology: on the relationship between mail art and telecommunications art, in: Eternal Network. A Mail Art Anthology, University of Calgary Press, Calgary, 1995, pp. 171–175. (Ed. by Chuck Welch)
A küldeményművészet magától értetődően vált az életem részévé, hiszen eleve hálózatos háttér van mögöttem: óceánjáró hajókon nőttem fel, a bővebb családomat színes gombostűk jelölték a világtérképen – ők sem időztek hosszasan egy helyen. Ehhez hasonlóan az 1974-es Edinburgh University-n készített doktori disszertációm az Space Networks[1] kutatásáról szólt.
Amikor a női modelljeimmel földrajzilag eltávolodtunk egymástól a mai életmódnak köszönhetően, kulturális tárgyakat kezdtünk cserélni postán, hogy az energiánk legyőzve a távolságot tovább mozogjon közöttünk. A modelljeimnek magukra kellett ölteniük a jelenlétemet; a javaslataimat és a küldött anyagokat használták fel performanszaikhoz, amiket fel is vettek számomra. Csak később szereztem tudomást a mail artról mint egy névvel rendelkező, már létező tevékenységről. Csatlakoztam és onnantól kezdve mint mail art performanszra[2][3] hivatkoztam a művész-modell munkámra, amit ki is terjesztettem és olyan modellekkel kezdtem együtt dolgozni, akikkel sosem találkoztam korábban, néhányukkal nem is fogok.
Rolf-Peter Baacke műve, in: Arte Postale! No. 19. Think About Mail Art, Italy, 1981 (Ed. By Vittore Baroni)
Ökológiai művészként és kommunikáció-kutatóként 1979 óta párhuzamosan dolgozom a küldeményművészetben és a telekommunikációs művészetben is, utóbbi tevékenységeim a művészet-tudomány-technológia háromszögében zajlottak. Sokkal tartozom a küldeményművészetnek, mert amellett, hogy élvezettel veszek részt a networkben, a mail art, a telekommunikációs művészethez képest sokkal személyesebbnek bizonyult (ami szükséges a művész-modell közti kommunikációhoz), ráadásul kevesebb dologi feltétele is van. A küldeményművészet sokkal olcsóbb, nincs szükség különleges felszereléshez (kompatibilitási problémák sem adódtak), és lehetségessé tette egyidejű performanszok létrehozását a világ különböző pontjain. Az egyik ilyen szimultán performanszomban például három modell performált külön-külön, de egy időben, három különböző időzónában. Konceptuálisan együtt, de térben elválasztva: az egyik modell (Pat Larter)[4] Sidney-ben, Ausztráliában, egy másik (Anne Queudeville) Caenben, Franciaországban, egy harmadik pedig (Rini Rubini) San Diegóban, Californiában.
A következő évek során beépítettem a mail art anyagaimat a telekommunikcáiós művészeti folyamataimba, és sikerült általánosságban véve betekintést nyernem a kommunikációs folyamatokba. Utóbbiról beszélni is kezdtem és 1981-től kezdődően belevittem a telekommunikációs művészetbe[5]. Akkoriban kutató ösztöndíjas voltam a Massachusetts Institute of Technology (M.I.T.) Center for Advanced Visual Studies központjában és a kommunikáció esztétikájának kutatásában vettem részt. Kommunikációs konzulensként is dolgoztam 1979 és 1985 között az M.I.T. Educational Video Resourcesnél a telekommunikációs eszközökkel végzett térkialakítással kapcsolatos témákban, tagja voltam Cambridge városi kábel tv bizottságának és mindeközben egy kutatást is végeztem az UNESCO számára az USÁ-ban működő kétirányú interaktív kábel tv rendszerekről.[6] Ezek a kábel tv kutatások eszembe juttatják a readingi kábel tv rendszert, kiváló példáját a szigorúan a közjólét érdekében, a nyilvánosság irányelveihez alkalmazott technológiának. Az akkori polgármester, Karen Miller így írta le a rendszert: „jó közösség, bár rossz tévé.” Számomra ezt jelenti a küldeményművészeti tevékenység: közösségiségében kimagasló és esztétikájában kisigényű.
A mail art kettős személyiségében hiszek: 1.) az örökös, nagy és nyitott, egyszerű hozzáférésű és felbecsülhetetlen értékű hálózatban, 2.) néhány olyan specifikus, elhivatott tevékenységben, amelyek mélységében tárják fel a küldeményművészet folyamatát. Az első „kulturális jelenségként” definiálja a mail artot, rövid idő alatt hatalmas archívummal ruház fel, hosszú címlistával és a mindig megújuló közösség mindennapi érzésével. Ezt minden áron meg kell őrizni. A második pedig épp olyan elkötelezettséget követel meg, mint bármilyen másik kreatív tevékenység a művészet, tudomány vagy technológia területén. Mindkét identitás viszonylag eszközmentes platformokat bocsát rendelkezésünkre a kommunikáció kutatásban.
A telekommunikációs művészek, és különösen azok, akiknek nincsen más kommunikációs területen szerzett tapasztalatuk, sokat tanulhatnak a a mail art hálózati részvételből; ebben az értelemben a küldeményművészek előnyt élveznek, ha tudatosul bennük és élnek is vele. Például, amikor észrevettem, hogy a tartalmas kommunikáció fordítottan arányosul a kommunikációs csatornák bővülő számával (legyen az technológiával felvértezett, avagy sem), arra késztetett, hogy betekintsek a korai 1980-as évek küldeményművészeinek hasonló irányú kutakodásába. De a kapott válaszokat a „gondolkozz a mail artról” kérdésemre legjobban Vittore Baroni válasza jellemezte (saját Think About Mail Art projektje után), amikor is egy, a küldeményművészetet a CETI-vel (Communications with Extraterrestrial Intelligence) összehasonlító szöveggel gyakoroltam nyomást rá.[7] Válaszában keveredett a humor, a kor társadalmi bölcsessége és némi keserűség: „Nos, kit érdekel? Nem vagyok Batman!” Imádtam a válaszát. Nyilvánvalóan az eltelt öt év kevés volt az elemző visszatekintéshez.[8][9]
Címlap, in: Arte Postale! No. 19. Think About Mail Art, Italy, 1981 (Ed. By Vittore Baroni)
MIT Mitropoulos szövege, in:Arte Postale! No. 19. Think About Mail Art, Italy, 1981 (Ed. By Vittore Baroni)
Manapság már egyre több küldeményművész foglalkozik a tudománnyal, és még többen használnak valamilyen kommunikációs technológiát. Éppen ezért látom elérkezettnek arra az időt, hogy röviden áttekintsem a művészet-tudomány-technológia körét, vagy legalábbis azt a szeletét, amiben tevékenykedem. Semmiképpen sem a megszokott értelemben vett művészetről van szó esetünkben, mintha a tudományos folyamatokra hivatkoznánk vagy egyszerűen csak high tech eszközöket használnánk (ettől még önmagában az esztétika maradna a régi). Nem is szokványos kulturális termékekről van szó, amit éppen valamilyen kommunikciós csatornán keresztül a távolba közvetítenek (amitől az esztétika még szintén maradna a régi). Fordított a hatása a művészetnek a tudományra és a technológiára. Mivel a művészek napi szinten tapasztalják meg az elektronikus tér[10] valóságát, ezért szükségszerűen jelentkezni fognak új esztétikai elemek – a művészeti piac nagy bánatára. A küldeményművészek hozzájárulásukban bőven merítkezhetnek tapasztalataikból.
Azokból a hálózati folyamatokból építkezve, amikben részt vettem[11][12][13] az új esztétika három új elemét állítottam össze: 1) Kontroll (pl. a hálózatok felett); 2) Tudás (mint feldolgozott információ); 3) Az interaktivitás komplexitásának három szintje: „Üdv!” (elismerés anélkül, hogy feltétlenül cserére törekednénk), „Itt vagyok! Te hol vagy?!” (közös referenciák létrehozása, törekvés egy összetettebb interakcióra) és végül a Komplex interakció. Ezt a három elemet tudatosan használtam a mail art performanszaimban, interaktív videó installációimban és az olyan geopolitikai művészeti projektjeimben, mint a Line of the Horizon.
A tudomány elmozdult: míg korábban csak elválasztotta egymástól a dolgokat (és rendszerezte, hogy segítse megértésüket és a problémák megoldását), ma már a dolgok közti kapcsolatokra fókuszál. A tudományban az egyszerűség gyönyörködtet: egy probléma legegyszerűbb megoldása gyakran a jó megoldás.[14] Erre rímelve: a Pioneer–6[15] designjának egyszerűségét sokan üdvözölték. Az 1960-as évek közepén lőtték fel hat hónapos várható élettartammal. A Pioneer–6 sokat segített a holdraszállásban (a napviharok jelzése volt a feladata) és a mai napig rendben működik. Épp most értem haza egy gyógyszerészet-tudomány-technológia találkozóról (Haladó informatika a gyógyszerágazatban, az Európai Közösség számára) Sevillából, Spanyolországból, ahol a bizalmasság kérdése súlyosan esett latba: a számítógépek széleskörű használata lehetetlenné fogja tenni a páciensek számára, hogy megtagadják hozzájárulásukat adataik számítógépeken történő tárolásához. Felmerült annak lehetősége is, hogy terroristák úgy végezzenek egy politikussal, hogy manipulálják egészségügyi adatait.
A technológia nem csak előnyökkel szolgál. A számítógépek privatizációja maga után vonta közönségessé válásukat is. Az asztali számítógépek áldozatául esnek az emberi hibának, támadásoknak is ki lehetnek tévve (szándékos emberi hibáknak). Ez különösen veszélyes a számítógép hálózatokban és két irányú válaszrendszerekben.[16] Természetesen nem elégséges, ha csupán művészek hoznak létre kommunikációs hálózatokat. A hadsereg és a befektetők már megtették előttünk. Dolgoznunk kell az interaktivitás tartalmán is. Máskülönben, ha passzívak maradunk, a médium marad az egyetlen üzenet. Másrészről pedig, mivel egy, a technológia közvetítette kommunikációs hálózat létrehozása, felépítése egyszerre időigényes és költséges tevékenység, ezért érthető, hogy ehhez hasonló mértékben számítanánk konzisztens tartalomra is. A geopolitikai művészeti projekt, a Line of the Horizon például 1986-os megvalósítása óta bemutatásra került egy telekommunikációs konferencián, egy esztétikai konferencián és jelenleg folyik sajtó alá rendezése a Science of Human Settlements folyóiratban. A projekt eredetileg a Földközi-tenger térségére fókuszált, majd 8500 tengeri mérföldre tágult ki. Tíz hónapnyi munka volt mögötte, az eredeti ötlettől az összegyűjtött adatok feldolgozásáig. A huszonhét résztvevő képezte csomópontok hálózatának (huszonkét mediterrán város és többek között két, a Földközi-tengert határoló óceánokon közlekedő hajó) és az egymással kompatibilis telefax rendszerek felszerelésének kiépítése hat és fél hónapot vett igénybe, végül működtetésük hat és fél órát. A megfelelő horizontok kelet-nyugati cseréje létrehozott egy, az Indiai-óceántól a Földközi-tengeren keresztül New Yorkig húzódó konceptuális horizontot. Mivel egy hálózatban minden csomópont egyszerre központ és periféria is, faxhálózatunkat bármelyik csomópontból aktiválhattuk (ami rendkívül hasznosnak bizonyult, amikor egy adott csomópont irányításának adminisztrációs nehézségeibe ütköztünk).
Swierkiewicz Róbert műve, Arte Postale! No. 19. Think About Mail Art, Italy, 1981 (Ed. By Vittore Baroni)
A Line of Horizon egy geopolitikai művészeti projekt[17]) volt a művészet-tudomány-technológia kontextusában, hasonló a jelenleg folyamatban levő javaslatokkal: összefüggésben a földközi-tengeri teknős túlélésvel, Ciprus szigetének megszálló hadseregek általi felosztásával, a tömegkommunikációs eszközök állampolgári használatával és a Föld mozgásával az 1992-es alapítású Európai Unióval összefüggésben. Akár a küldeményművészet projektjei esetében, a Line of Horizon is bolygó szintű projektként működött. Szimultán voltunk élő adásban. A hat és fél órányi üzemidő hat különböző időzónában engedett működni. A telekommunikációs művészetben a küldött üzenetektől eltérő módon alig van idő reflektálni, ezért készen kell állnod egy sor alternatívára és jól el kell sajátítanod a kommunikációs folyamatot is. Az ilyen kommunikáció lehet egy előkészített cserére korlátozott, mint a horizont megfelelő vonalai, de magába foglalhat olyan összetettebb interakciókat is, amelyek teret kaphatnak a további fejlődéshez.
Művészeket, tudósokat, technológusokat, mindnyájunkat kihívás elé állít a bolygóközi dimenzió, valamint a technológia használata. A mai technológia, miután a kommunikációs technológia összeolvadt az információs technológiával az 1950-es évek közepén, annyi, amennyit kihozunk belőle. Olyan, mint Merlin az Excalibur korszakában: egyeseknek áldás, másoknak átok. A hálózatosodás lehetővé teszi, hogy halljuk szeretteink hangját, amint keresztül suttogják a kontinentális távolságokat is. De ehhez hasonlóan egy betegség is világméretű területeket gyűrhet maga alá akár egy nap alatt is: az AIDS legalább olyan aktuális fogalom, mint a CETI, az INMARSAT[18] vagy a PCN.[19] A PCN-ek lassan elérhetővé válnak, lehetővé téve az egyének közötti kommunikációt és az állandó kapcsolattartást. De mennyire kívánatos mindez? Hogyan maradhatunk urai ennek az egésznek? Mi garantálja, hogy továbbra is választhatunk majd? Például, hogy fenntartsuk a két irányú interaktív kábel tévé rendszerek biztosította részvételi demokráciát?[20]
Rövid, önéletrajzi esszém lezárásául, hadd fejezem ki örömömet: nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megélhetem a mai kor hálózatosodását. Folytatjuk az emberi természet fejlődését elődeink nyomában: a korai obszidián kereskedőktől[21] az i.e. nyolcadik századi görög telepesekig a Földközi-tenger partvidékein; az olyan tizenötödik századi navigátoroktól, mint Díaz, Kolumbusz, Magellán és mások a tizennyolcadik századig, majd a Naprendszeren kívüli területek mai felfedezőiig. A mai geopolitikai helyzetben a kommunikációs hálózatokhoz való hozzáférés lényegileg garantált (akár technológiával, akár anélkül). Használjuk kreatívan és bölcsen.
Fordította: Kotun Viktor
__________________
[1] A Space Networks-ben a teret hálózatként értelmezzük, nem helyként.
[2] MIT Mitropoulos: Towards Performance, M.I.T. Humanities, Cambridge, Massachusetts, 1980.
[3] Niti Salloway: Dear MIT, könyv kritika a Towards Performance-ről, R.Ho.K. plakát, Flemish School of Fine Arts, Brüsszel, Belgium, 1980.
[4] Lásd Pat Larter saját mail art munkáit: lomholtmailartarchive.dk (A ford.)
[5] Eric Gidney: Artists Use of Telecommunications, kapcsolattartás jelen szerzővel, Leonardo, 1983, 16:4
[6] MIT Mitropoulos: Public Participation as Acces, in Cable TV in the U.S.A., in Communications With and Without Technology, Ekistics, October, 1983, 50:302, 385–392.
[7] Dear Vittore, in: From Communications to Telecommunications, Pocket Guide to the Line of the Horizon project, Ministry of Culture, Görögország, 1986.
[8] Chuck Welch: Networking Currents: Contemporary Mail Art Subjects and Issues, Sandbar Willow Press, Boston, Massachusetts, 1986. Részben a networking art jelenségének filozófiai, kritikai vizsgálatára reflektál.
[9] Günther Ruch: International Mail Art Network és Sightseeing, Clinch, Geneve-Peney, Switzerland, Nos. 7–8, 1985. Welch-hez hasonlóan dokumentálta a nemzetközi networking projekteket.
[10] Az elektronikus tér olyan magatartási tér, amely gombnyomással kapcsolható le vagy fel. A magatartási tér pedig az a tér, ahogyan azt az egyes egyén megtapasztalja egy ott zajló tevékenységben való aktív részvétel során. Ez kontrasztban áll az euklidészi tér definíciójával, ami független bárki benne levő viselkedésétől, és leírható/mérhető lábban vagy méterben.
[11] MIT Mitropoulos: On Interactivity, in: Aa, Theo van der (Ed.): Digital Media and the Arts, Limburg University, The Netherlands, 1985.
[12] MIT Mitropoulos: Aesthetics Reconsidered: Electronic Space, Mail Art, and Spaces for Communications, CAVS, M.I.T., Boston, Massachusetts, 1983. (kiadatlan dolgozat)
[13] MIT Mitropoulos: Network Aesthetics, Ekistics, 55:330–331., May–October, 1988.
[14] Moreton Moore: On Beauty in Science, International Aesthetics Congress, Nottingham University, England, 1988.
[15] Lásd bővebben: wikipedia.org (A ford.)
[16] Egy kétirányú interaktív rendszer különbözik a kétirányú válaszrendszertől. Előbbi mindkét fél számára lehetővé teszi a kezdeményezést. Utóbbi rendszerben csak az egyik fél kezdeményezhet, míg a másik felet leginkább a memóriája jellemzi, amiből specifikus információkat hív elő, amikor válaszol a hívó félnek (például a videotex). A videotex a teletexthez hasonlatos rendszer. Lásd bővebben: https://en.wikipedia.org/wiki/Videotex (A ford.)
A QUBE kábel tv rendszerében (Columbus, Ohio) a számítógép válaszol az előfizetőknek, és memóriájában kéréseik alapján felépíti profilképüket (mit vásárolnak, mit néznek, kire szavaznak stb.) Ezeket az információkat esetlegesen megvásárolhatják kereskedelmi szervezetek, vagy az ellenőrzésben érdekelt nemzetbiztonsági ügynökségek.
[17] A geopolitikai művészetről egy 1989-ben általam tartott vetítés kapcsán nyomtatott plakát dokumentum beszerezhető M. Santorineos címén: Art-technology section, Contemporary Arts Center I.T., 48 Armatolon + Klefton, Athens II47I, Görögország.
[18] Az INMARSAT feloldása: International Maritime Satellite Organization (Nemzetközi Tengeri Műhold Szervezet). Lehetővé teszi hajók és mobil szárazföldi egységek számára, hogy automatikusan lekérjék hosszúsági és szélességi fokaikat. Veszi és lokalizálja az összes óceáni segélyhívást is.
[19] A PCN-ek a Personal Communications Network szupertelefonjai, amik ultra magas frekvenciájú rádióhullámokat használnak. Ezeken keresztül nem sokára saját személyi számmal fogunk rendelkezni, az eddig megszokott vezetékes hálózatokra jellemző egy otthoni szám, egy második munkahelyi szám stb. alkotta helyközi kapcsolattartás helyett.
[20] MIT Mitropoulos:: Implications of Cable TV for Participatory Democracy, Cities, England, May 1985.
[21] A korai kereskedők meglepően nagy távolságokban hoztak létre tengeri hálózatokat. Árut cseréltek más árukra vagy szolgáltatásokra a túlélés érdekében; pénzforgalom még nem dominált, különösen nem szolgálhatott vagyon felhalmozására. A történelem előtti korokban a vulkanikus obszidián anyag azért is volt olyannyira értékes, mert használták eszközökhöz (vágásra és lyukasztásra), fegyverekhez (lándzsa- és nyílhegyekhez) és dekorációs célokra (testékszerekhez, járólapokhoz, tükrökhöz). A tengerészek kockázatot vállalva szállították az obszidiánt eredeti forrásuktól nagy távolságokon keresztül egy olyan korszakban, amely még jóval a vitorlák feltalálása előtt járt.