Mail Art Chro No Logy

Shozo Shimamoto: A networking három megközelítése

Shimamoto, Shozo: Three overtures to networking, in: Eternal Network. A Mail Art Anthology, University of Calgary Press, Calgary, 1995, pp. 130–135. (Ed. by Chuck Welch)

I: A trópusi erdő, mint a művészet archetípusa

Füvek, páfrányok és mohák sűrűjében, az ősi fákra felkapaszkodó vastag szárú kúszónövények forró élettere: a trópusi erdő. A nagy emlősöktől kezdve az apró rovarokon keresztül a halakig bezárólag rengeteg különféle élőlény népesíti be ezeket az erdőségeket. Vannak fajok, amelyek a korhadt fákban élő hangyákat fogyasztják, bizonyos növények rovarokkal táplálkoznak, és az organikus körforgás minden szeletében ott tobzódnak a földi élethez elengedhetetlen oxigént termelő baktériumok. A trópusi erdő ökoszisztémája összefoglalja a Föld törvényeit; minden benne létező élőlénynek megvan a szerepe a növekedésben.

Az emberi faj kezdettől fogva két kategóriába sorolta az [ökoszisztéma] alkotóelemeit: a hasznosakat elválasztottuk a károsaktól. Különböző eszközöket és készülékeket hoztunk létre a Föld erőforrásainak kiaknázására; használatuk során felforgattuk, sok esetben el is pusztítottuk a növényi és állati élet természetes rendjét. A természet megváltoztatásával az emberiség kényelmes társadalmat és környezetet hozott létre magának. Mindeközben felelőtlenül és feleslegesen károsítottuk meg magunkat és a környezetünket is.

A természet dichotómiája mindenre megfeleltethető. Amikor megszerkesztünk, elkészítünk vagy fejlesztünk valamit, mindig azt kockáztatjuk, hogy végeredményben esetleg többet veszítünk vele, mint amennyit nyerhetünk. Ha a természetet nem tesszük teljesen tönkre, akkor a Föld még magához térhet. De az olyan fokú környezetpusztítás, mint például az esőerdők folytonos irtása, jócskán meghaladja a Föld öngyógyító kapacitását. Bűnt követünk el, olyan bűnt, amelynek a nyomai a művészet világában is tetten érhetők.

Régen a művészek még sok olyan jelentős alkotást készítettek, amelyek lelkileg gazdagították az emberiséget. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy az ilyen művészet kevésbé látványos, azokhoz az apró rovarokhoz hasonlatos, amelyek a trópusi erdőben élnek. Ezek a miniatűr élőlények mindent megtesznek a túlélés érdekében. Van egy japán mondás, miszerint még egy kukacnak is van saját akarata. Bármilyen kicsi legyen is valami, megvan az önálló értéke.

A küldeményművészet helyzete olyan, mint a trópusi erdőé. Jól ismerem a kiotói cédruserdőket, ahol a szálegyenes kitayamasugi fák nőnek; ezeket a média a világ leggyönyörűbb erdős területeinek egyikeként mutatja be. Én inkább halott erdőknek látom ezeket, ahol olyan fák nőnek, amelyek csak az emberek számára hasznosak. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a kitayamasugi fák léte teljes mértékben a trópusi esőerdők életben maradásának függvénye.

A küldeményművészetnek különböző fajtáit ismerjük. A művészek nem azért készítik alkotásaikat, hogy egy helyen gyűjtsék, osztályozzák és beárazzák azokat, hanem hogy elküldjék egymásnak. Vannak olyan mail art művek, amelyek felülmúlják az egyéni felfogásomat, míg vannak mások, amelyek jelentéktelennek tűnnek a spirituális életem számára. A mail art mozgása a nemzetközi networking csatornáin hasonlatos az esőerdők működéséhez.

Ma már az emberiség tisztában van a környezetpusztítás káros mivoltával és kezdi kapizsgálni az esőerdők jelentőségét. Ilyen körülmények között kezdtük el komolyan venni a művészeti poszt-modern hierarchikus struktúráit megkérdőjelező küldeményművészeti hálózatosodás fontosságát.

II: A Networking fejlődése

1990. augusztus 2-án Ryosuke Cohen, Mayumi Handa és jómagam részt vettünk az amerikai indián aktivista, Dennis Banks által vezetett Sacred Run akcióban. Indián jogokért folytatott küzdelmei során Banks központi szerepet játszott az 1973-as Wounded Knee-i csatában, mely a Rosebud Indian Reservation területén zajlott Dél-Dakota államban. A csatát világszerte közvetítette a televízió és sokak szimpátiáját megnyerte, többek közt az amerikai filmcsillag Marlon Brandóét is.

Shozo Shimamoto: “Sacred Run” for Peace, Japán. 1990. Dennis Banks, Shozo Shimamoto és Tom Lablanc. Shozo Shimamoto: Sacred Run for Peace, Japán, 1990. Balról jobbra: Dennis Banks, Shozo Shimamoto és Tom Lablanc a Nishinomiya-i Art Space-ben gyülekeznek. Mögöttük szokatlan mail art tárgyak lógnak a falon.

Banks, mint az Amerikai Indián Mozgalom vezető alakja az elmúlt években több környezetvédelmi és indián jogi ügy támogatására is figyelemfelhívó akciót szervezett amerikai és japán futókkal kart karba öltve. Az 1990 augusztusi Sacred Run a tervek szerint Londonból startolt és a balti, valamint skandináv államokon keresztül érkezett moszkvai céljához. A váltófutás tervezett távolsága 8000 kilométer volt. A szervezők szándékai szerint a különböző országokból érkező résztvevők ezen a kereten belül találkozhattak, ismerkedhettek egymással. Mindenki futhatott úgy a saját erőnléte érdekében, mint a megbetegített Föld túléléséért. Futásunk során minden állomáson meghívtam helyi küldeményművészeket, hogy csatlakozzanak hozzánk: együtt próbálkoztunk a networking új módozataival.

A megnyitó eseményt augusztus 5-ére szerveztük a London külvárosában fekvő Milton Keynesben. A következő napon, a Hirosimára ledobott atombomba évfordulóján kezdtük el a Sacred Runt. Az egyik londoni küldeményművész, Barry Edgar Pilcher egy zeneszámot írt külön erre az alkalomra, amit elő is adott zenekarával, a Conspiracyvel. Amikor a performansz kezdetét vette, Dennis Banks belekezdett a futással kapcsolatos elképzeléseinek előadásába, ahogyan azt korábban Párizsban, Berlinben és más helyeken is megtette már. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó módja a figyelemfelhívásnak. Amerikai őslakosok jelentek meg előttünk, tollakkal a fejükön és a hátukon. Több, a közelben piknikező család is felszedelőzködött, hogy megcsodálja a dobolást és a kiabálást. Később pedig több száz helyi vett részt a táncban.

Mayumi Handa, Kinami, Ryosuke Cohen és Shozo Shimamoto. „Sacred Run”, August 10, 1990, Párizs, Franciaország. Balról jobbra: Mayumi Handa, Kinami, Ryosuke Cohen és Shozo Shimamoto. „Sacred Run”, August 10, 1990, Párizs, Franciaország. Fotó: NATO.

NATO, a francia küldeményművész volt az, aki megszervezte networking projektünk párizsi állomását. Azzal hízelgett nekem, hogy az én munkám hatására kezdett el mail artozni. Aligha történhetne ez meg más világokban, csakis a küldeményművészetben fordulhatott elő, hogy a japán művészet befolyásolta egy francia művész munkásságát. NATO szeretett volna készíteni rólam egy műanyag szobrot a Sacred Run tiszteletére. Szilikongyantával vonta be a fejemet, majd belekezdett meztelen nőkkel közös performanszába. Az egyik nő a fejemre ült a performansz során, majd mail art műveket ragasztottak a testére. Roppant egyedi formája volt ez a műtárgyak bemutatásának.

Egy felújított teherautóval utaztunk Londonból Varsóba; a jármű tele volt festve képekkel és olyan jelszavakkal, amelyeket a világ különböző pontjairól küldtek nekünk a mail art projekt résztvevői. Leborotváltam a fejemet, hogy diákat vetíthessünk rá; az utamba kerülő küldeményművészeket arra is megkértem, hogy rajzoljanak, írjanak a koponyámra. Belgiumban és a Szovjetunióban a helyi alkotók olyan pedánsan dolgoztak a fejemre, hogy abból nemzeti művészetük legfinomabb jellegzetességei kezdtek el kibontakozni.

Charles Francois belga küldeményművész több mint 1000 mail art borítékot állított ki. Joki, egy mindeni német küldeményművész 1000 mail art darabot hordott körém halomba, hogy csak a fejem búbja látszott ki.

A Sacred Run fantasztikus eseménye a mail artra alapvető, kollaboratív elemeként támaszkodott. Banks tervei között szerepel, hogy a közeljövőben is folytassa ezt a váltófutást Afrikában, valamint Észak- és Dél-Ameikában is. A Sacred Run egy olyan networking projekt, ami lehetővé teszi mind a résztvevők, mind a nézők számára, hogy olyan társadalmi problémákról gondolkozzanak el, mint amilyenek a háborúk és a környezetpusztítás. Íme a hálózatosodó küldeményművészet, amint kiszabadítja a művészetet a hagyományos keretei közül és szabadjára engedi.

III: Networking a művészeten kívüli világban

Leírtam ugyan, hogy hogyan vált a network Dennis Bank Sacred Run projektjének szerves részévé, de a networking nem csak a művészet világában működik. A történeti hűség kedvéért persze jegyezzük meg: a terminust a művészet felszabadításában bizakodó művészek kezdték el használni az 1970-es években. Önmagában nem köthető egyetlen lángelme váteszi megnyilvánulásához, megjelenését sokkal inkább a mail art cserefolyamataiban érhetjük tetten. A művészet világán kívül még egyetlen területről tudok, ahol már elkezdődött a networking elméleti vizsgálata.

Jessica Lipnack és Jeffrey Stamps 1989. decemberében érkezett Japánba az Amerikai Egyesült Államokból. A networkinget kutató házaspár amellett érvelt, hogy mind a politika, mind a gazdaság világában szükségtelenek a szupersztárok, mindkét területet hálózatokkal kell irányítani. Networking c. könyvük japán fordítását 1986-ban adták ki, ami azonnal szenzáció lett a szigetországban. Miután megvettem a könyvet, rögtön ráakadtam egy fontos alapgondolatra: óvva intettek, hogy ne spekuláljunk.(1)

Azt gondoltam, hogy a mail art networker kultúrája és a konvencionális művészet közti alapvető különbség a spekulációval kapcsolatos attitűdökben érhető tetten. Sosem írtam erről, nem is beszéltem róla, de mindig is az volt a meglátásom, hogy a hagyományos művészet telis-tele van egyéni érdekeik fűtötte emberek spekulációival, akiknek mindenük a meggazdagodás, a fontoskodás és az új lehetőségek. Azok a művészek, akik ebbe az irányba tájékozódnak, folyvást egymással versengenek, egyfolytában azon spekulálnak, hogyan kerülhetnének a ranglétra tetejére.

A borotvált koponyámról készült fotókat két éven át nagyításokon terjesztettem a küldeményművészeti hálózatban. Kollaboratív mail art network projektként olyan utasításokkal láttam el ezeket a nyomatokat, melyekben felkértem a küldeményművészeket, hogy képeikkel, üzeneteikkel töltsék meg a koponyám és küldjék vissza nekem az így elkészült alkotásokat. Mialatt a projektem beindult, Cor Reyn holland művész is ugyanebbe vágott bele az én nyomataim használatával, apró változtatásokkal tovább sokszorosította azokat. Cor Reyn megkérte S.P.E.A.T.-ot (az amerikai küldeményművészt), hogy rajzoljon tizenegy kis képet borotvált fejemről. S.P.E.A.T. már ezt a változatot küldözgeti a hálózatnak. Poén volt, amikor nekem is megküldte a printet azzal az utasítással, hogy vegyek részt a hálózati projektjében. Crackerjack Kid merített papírmaséval vett mintát a fejemről készített gipszöntvényről, hogy aztán több tucatnyi habkönnyű szobrot készítsen a koponyámból és azt küldözgesse világszerte.

Ha valami ehhez hasonló történne a művészeti világban, szomorú következményekkel járna: legrosszabb esetben beperelnének plágiumért. Én meg közben hálás vagyok ezeknek a művészeknek, hogy kiterjesztik a hálózati konceptet. Nem bírtam ki röhögés nélkül, amikor megtudtam, hogy a borotvált koponyám reprodukcióját küldözgetik a networkben. A küldeményművészet hálózati világa telis-tele van ilyen poénos eseményekkel és történetekkel.

Akkoriban, amikor Lipnack és Stamp Networkingje volt a figyelem középpontjában, éppen a japán ábécé első betűjét megformázó alkotásokat küldtem a kapcsolataimnak. Ez a betű kreatív jelentésrétegekkel van felvértezve, művészetemben pedig azért használom, mert gyönyörű. Hullámkartonból készítettem el, bélyegekkel és etikettekkel borítottam és boríték nélkül adtam postára. Lipnack és Stamps számára is megküldtem alkotásomat, nekik külön mellékletben magyaráztam el a mail art networking célját. Épp Networking Journal folyóiratuk kiadását készítették elő, úgy tűnt számomra, hogy meglepődnek azon, hogy az üzleti életen kívül, a művészet világában is létezik a hálózat egy másik formája. Olyannyira nagy érdeklődéssel fordultak küldeményművészetem felé, hogy az én japán betűt felhasználó alkotásomat tették a magazin első számának borítójára.(2) Annak a felismerése, hogy a mail art mellett a politikai és az üzleti élet is osztozhat a networking világán, tovább lelkesített.

1989 novemberében Ryosuke Cohen, Mayumi Handa és jómagam együtt vacsoráztunk Jessica Lipnackkel és Jeffrey Stamps-szel; a networkingről beszélgettünk:(3)

Shimamoto: Olvastam a Networking könyvüket. Tudom, hogy a könyvnek semmi köze a művészethez, mégis nagyon érdekesnek és inspirálónak találtam az Önök hálózatépítéssel kapcsolatos alapvetéseit a művészetre alkalmazva.

Stamps: Az amerikaiak idáig azt hitték, hogy az ő kultúrájuk a legfejlettebb. Ehhez képest már a világ többi népével való együttműködés gondolata nagyon haladó lépésnek számít. Japánban, úgy látom, az emberek igyekeznek a csoportos együttműködésre helyezni a hangsúlyt és ezt a mentalitást a kultúrájuk is tükrözi. Az USÁ-ra eddig ennek a fordítottja volt igaz; jelenleg zajlanak a próbálkozások, hogy felkeltsék a csoportos együttműködés vágyát az amerikaiakban. A networking szempontjából nagyon érdekesnek találom ezt az éles különbséget a két ország között.(4)

Jessica Lipnack szerint a legprogresszívabb networking jelenleg az üzleti életben zajlik, nem a társadalmi elkötelezettségű körökben. Számomra ez egy árulkodó jelenség. Abban nem látok semmi meglepőt, hogy különböző világokban is a networking újragondolásával foglalatoskodnak. Hogyan próbálkozhatnánk továbbfejleszteni az üzleti és művészeti networking új paradigmáját: csökkenteni a résztvevők közti versenyszellemet, hogy inkább a globális együttműködés intenzitását fokozzuk? Jómagam a művészet világához tartozva örömmel törekszem újabb networking konceptek kidolgozására, amelyek az olyan kreatív projekteken keresztül, mint amilyen a Sacred Run is volt, arra buzdítanak, hogy az eddigieknél jobban álljunk ki a Föld érdekei mellett. Jessica Lipnack és Jeffrey Stamp szerint az új hálózati tudatosság lehetővé teszi az egymástól elszigetelt világok összekötését az együttműködés égisze alatt. A networking ilyen megközelítései jelenthetik az emberiség szebb jövőjét.

Fordította: Kotun Viktor

* * * * * *

(1) Chuck Welch jegyzete: Lipnack, Jessica – Jeffrey Stamps: The Networking Rook: People Connecting with People, Routledge & Kegan Paul, New York and London, 1986. Shimamoto itt a spekulációt az ambícióval és a versennyel veti össze. Érdekes, de az angol kiadásban nem akadtam a szóban forgó alapgondolat nyomára. Miután felhívtam Jessica Lipnacket, megtudtam tőle, hogy a könyvük japán fordításában több részt is hibásan fordítottak le.

(2) Lipnack, Jessica – Jeffrey Stamps: Creation in the Mailbox, in: Networking Journal, Spring/Summer, 1985, I: 1. 5-4.

(3) A networking beszélgetést az újságíró Dave Kubiak tolmácsolta.

(4) Shozo Shimamoto jegyzeteiből; Jeffrey Stampsszel, Jessica Lipnackkel és Mayumi Handával közösen, Kyoto, 1990. november 25.

1962-1971 1972-1981 1982-1991
1992-2001 2002-2011 2012-2021
Mail Art Chro No Logy
2012 2013 2014 2015 2016
2017 2018 2019 2020 2021

new projects | artpool | archive | center
| library | collections | search | contact