M.U.Z.I.K. / MAGASPINCE / Trabant, Balaton
Egy történet két oldala: amilyen akcióban és indulatokban gazdag, igazi színpadra született produkciókkal robbantott az 1980-as évek legelején az URH , a Vágtázó Halottkémek , a Bizottság , a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó , olyan befelé forduló, visszafogott szobazenét csinált ugyanekkor a Balaton és a Trabant.
A Balaton és a Trabant voltaképp két zenekar, rengeteg személyi és repertoárbeli átfedéssel. Külön cikket érdemelnének, de e sorok írója jobb szereti őket együtt. S ha szabad, még egy személyes megjegyzés: ahogy az URH megváltoztatta az életem, irányt adott neki, a földre lökött és fölnyitotta a szemem, úgy segített hozzá a Trabant ahhoz, hogy lehunyt szemmel lebegjek a föld fölött, ugyanabban az országban, ugyanabban a városban, ugyanabban a korban. Aminek hangulatából, ha meg akar valamit érezni az utókor, ezeknek a zenekaroknak a 80-as évek elejéről való, határozottan lo-fi minőségű felvételeit kell előbányásznia.
Amíg az 1980 szeptemberében, az URH-val egy műsorban, a Kulich Gyula téri pszichiátriai klinika udvarán debütáló Balaton a továbbiakban gyakran koncertezett, a Trabant négy fal között maradva zenélt. Bármekkora színpadon lépett is fel a Balaton, a koncertnek házibuli hangulata volt. A Trabant házi használatra szánt kazettáit mindenki imádta, aki csak hozzá jutott. A Balaton jobban kötődött a beat és a rhythm & blues zenei struktúrájához, a Trabant szabadabb volt, s mindkettőben ott pulzált a reggae is.
A koncerteken és kazettákon jószerivel ugyanazok zenéltek.
A Balaton magja két ember volt, a képen látható Víg Mihály és Hunyadi Károly, a Trabanté három, Lukin Gábor, Méhes Marietta és Vető János. Víg és Hunyadi szinte mindig ott volt, amikor a Trabant zenélt. Rajtuk kívül leginkább az Európa Kiadó tagjai, Dénes József, Magyar Péter, Másik János és Menyhárt Jenő vett részt a kamaramuzsikában, de mások is, a Kontroll Csoportból például Farkas Zoltán és Hajnóczy Árpád. Noha e cikk szerzője igazából azt tekinti Trabant-felvételnek, amin Méhes Marietta hangja szól, Pajor Tamás (Neurotic), Bolyki László és Urbán Mariann (Embersport) is be-beszállt énekesként, sőt előfordult, hogy Grandpierre Attila, a teljesen más stílust űző Vágtázó Halottkémek énekese vokálozott a Trabantban. Ahogy a Trabant Méhes Marietta énekéhez fűződött, a Balaton Víg Mihályéhoz.
A körbe tartozott még Baksa-Soós Vera (Bódy Gábor filmrendező felesége), Klöpfler Tibor (operatőr), Kozma György, aki dalszöveget írt, Gazsi Zoltán, aki videóra vette a házimuzsikát (Időt töltök 1982-84 című filmjét 1993-ban publikálta a Balázs Béla Stúdióban), sőt Vető régi barátja, az egykori Kex-énekes Baksa-Soós János is, aki ha nagy ritkán, a 80-as és 90-es években itthon színpadra lépett a maga indián-dalaival, az biztos valami Balaton-eseménnyel is párosult. A kezdeti időkben a Balaton fellépésein volt szájharmonika (Kőnigh Péter) és szaxofon (Villányi Zoltán), amikor pedig már az örökös Balaton-társ Hunyadi is külföldön élt, a 90-es évek közepének trió-Balatonjában már csak egy gitár (Simon) és egy basszus (Imanuel) kísérte Víg Mihályt.
Akárcsak a Balaton, Trabant is 1980 nyarán született, nem sokkal Hajas Tibor performansz művész halálos autóbalesete után. A Szeged felé robogó, árokba borult kocsiban utazott Hajas barátja, performanszainak asszisztense és fotódokumentálója, Vető János is, aki egy válltöréssel megúszta. Utána, gyerekkori barátai, Lukin Gábor, Méhes Lóránt és Méhes Marietta segítettek neki regenerálódni - és kitalálták a Trabantot.
"Elmentünk a Balatonra nyaralni - emlékezett Vető (Magyar Narancs, 1995 január 12.) - Lukin szülői tiltás vagy lebeszélés ellenére megtanult zongorázni, sőt írt két dalt is. Egyik, a Balettcipőben, kis zongoraetüd, a másik, a Reggel a fürdőkádban, Bartók-átirat, akárhogy is vesszük. Szívesen írok rá verset, mondtam. Marietta meg rávágta, hogy szívesen elénekli. A Plan [német újhullámos együttes, magyar barátokkal - Sz.T.] csinált egy Fix Planet című lemezt, mire mi gyorsan csináltunk egy zenekart, Trabantban-d volt a neve, jó nagy, szobai csinnbummcirkusz, zongora, furulya, lábasok. Semmi köze a Trabanthoz, de mégis ez az a pillanat. Nekem nincs meg a felvétel, de a Planosoknak biztos megvan. A lemezre végül is a Vágtázók kerültek rá, de ez volt a Trabant kezdete. Rögtön utána magnót béreltünk. 500 forint volt három napra egy Akai, ez sok volt akkoriban. Kettőt béreltünk, >pingpongoztunk velük<. Aztán bevettük Víg Miskát, akinek volt egy ugyanilyen magnója, és akkor már csak egyet kellett bérelni."
Rendkívül kreatív időszak volt ez. Az említett zenekarok megteremtették az évtized legfontosabb itthoni zenéit, Vető János nagyon eleven és felszabadult, kétkezes képeket festett Méhes Lóránttal, Méhes Marietta Balázs Béla Stúdiós rövidfilmeket forgatott Xantus Jánossal (Diorissimo, Női kezekben), aztán jöttek a nagyjátékfilmek: 1983-ban főszerepet kapott Bódy Gábortól (Kutya éji dala), 1984-ben Xantus Jánostól (Eszkimó asszony fázik).
Habár Lukin Gábor belülről nem úgy érezte, hogy Méhes Marietta színésznői működése annyira szorosan kapcsolódott volna a Trabanthoz, a külső szemlélő számára az Eszkimó asszony fázik olyan szervesen épült a Trabant dalaira, hogy forgatása szükségessé, bemutatása kívánatossá tette a zenekar színre lépését. A forgatás során két ingyenkoncertet adtak, egyiket a MOM Művelődési Házban, másikat az újpesti Uttörőházban, ezeket természetesen hangszalagra is rögzítették.
"Ebből a két szalagból lett kiválasztva az a négy szám, amely rákerült a lemezre - emlékezett a Fekete Lyuk Lyukság című kiadványában Vető János (pontatlanul, mert öt, sőt mivel a kislemezt keverő Lukin Gábor két számot egybe fűzött, hat van rajta, rövidre vágva). - Ebben az időben a Filmgyár bérelt nekünk Mátyásföldön egy házat felszereléssel, ahol dolgozhattunk és felkészülhettünk a filmre. Az igazán klassz felvételek ott készültek."
Víg Mihály, ugyanerről: "Nagylemeznyi anyagot soha nem vettünk fel. Ezen kívül nem voltunk stúdióban, illetve egy alkalommal Bódy Gábor szerzett harmincezer forintot egy klipre, amiből hatezret A kígyó című [Balaton-]szám felvételére költöttünk. Az a videóklip el is készült." (Magyar Narancs, 1994 szeptember 1., kérdező: Marton László Távolodó)
Amilyen bensőséges, csak-magunknak-csináljuk érzete volt a színpadon zenélő Trabantnak, olyan furcsa falat is emeltek önmaguk és a nézők közé: saját, külön, zárt világukba az idegen bepillanthatott ugyan, de csak akkor léphetett be, ha sikerült azonos hullámhosszra hangolódnia. Jean Cocteau Rettenetes gyerekeihez hasonlóan, akik soha felnőni nem akarva, "ősi öntudatlansággal" játsszák, élik a "mítosz partján" ringatózó játékukat egy szobában, a Trabant tagjai is elvarázsolt tájakon utaztak - vagy inkább elvarázsoltan bolyongtak ebben a nagyon is valós városban. Mint akik úgy érzik, "digitálisan is áll az idő", s ezért "elszaladni késő, itt maradni kár". Nemzedéki élmény lettek.
 |
 |
Méhes Marietta színpadi mozgása a minimumra korlátozódott: egyhelyben állt, a terem sötétjébe nem bocsátott több világosságot a diavetítő fénysugara, mint egy lazán leengedett redőny, a karját összefonta, időnként a mikrofonállványra támaszkodott, csak a szeme és a szája mozgott, lassan, lustán. Félig leeresztett szempillája mögül néha a képen látható Víg Mihályra pillantott, aki rejtélyes Buddha-mosollyal pengette gitárját és egy-egy szóval, mozdulattal irányította a többieket. Marietta résnyire nyitott ajakkal, passzív benyomást keltve énekelt, ám az esendően bizonytalan énektechnika, a vontatott hanghordozás, a szenvtelenség látszata mögött álmok, titkok és vágyak rejtőztek. Egyik varázsos hangulatú, álomi szép dal a másik után, megannyi ereszkedő dallam, diszkrét kíséret, vibrátós gitár, |
Víg Mihály az egész magyar új hullám/underground egyik kulcsfigurája. Az Eszkimó asszonyon kívül is gyakran szerepelt filmekben, legtöbbször Tarr Béla alkotásaiban, de Müller Péternél (Ex-Kódex) és Gothár Péternél (Megáll az idő) is. Tehetségét, egyéniségét, karizmáját, műveinek érzékenységét egy rádióbeszélgetésben Kornis Mihály író Bob Dylanéhez hasonlította. "Azt hittem, hogy működik a zenében valami váltógazdálkodás, és hogy egy olyan kemény időszak után, mint amilyen a punk volt, az következik, amit én jobban szeretek: valami finomabb, lágyabb dolog - nyilatkozta a kezdetekről a Magyar Narancsban. - Ez aztán egyáltalán nem jött be, sőt megdöbbentő módon a heavy metal lett majdnem az egyeduralkodó. De én akkor kifejezetten arra hajtottam, hogy ne legyen vad." Kevesen írtak nála szebb szomorú számokat Budapesten. Művészetet csinált melankóliájából, erőt merített enerváltságából, sanzon-szerűen finom vagy rockosabb dalokba öntötte dühét.
Egyik pillanatban banálisan szentimentális, a másikban fölényesen intellektuális, személyes, amennyire csak egyes szám első személyben lehet, és politikus, anélkül hogy jelszavakat faragna - igazi dalköltő. (A képen Másik Jánossal.)
Akkor, amikor ideje lett volna, az Állami Hanglemezkiadó Vállalatot nem érdekelte a Trabant. Kész csoda, hogy a filmzene-kislemezt kiadták - ahelyett, hogy dupla albumot csináltak volna. Hivatalosan, a kereskedelem csatornáin keresztül mindmáig ennyi juthatott el a rajongókhoz a Trabant zenéjéből. Nem hivatalosan persze közkézen forogtak kazetták, miközben a zenekar megszűnt.
A rendszerváltozás után, a 80-as évek legtöbb "elfekvő" zenéje napvilágot látott, posztumusz. Több, Trabantból is ismert dal hallható a Balaton műsoros kazettáján és CD-jén, melyeket a Bahia adott ki részben a Lukin Gábor lakásán 1982-1984 között, részben egy 1985-ös budapesti és egy 1987-es szegedi koncerten rögzített felvételekből. Lukin Gábor szerzeményét A pirosbetűs napokat Maria Lavman, Vető János felesége énekli Mosolyszünet című kazettájukon; ezt Kamondy Ágnes is előadta Dalok Közép-Nirvániából című estjén, de az ebből készült CD-re a szerző engedélye híján nem kerülhetett fel. Magától a Trabanttól azonban, a kislemezen kívül mindmáig semmi sem jelent meg.
Ennek oka elsősorban az, hogy a zenekar mindhárom belső tagja külföldön él, Méhes Marietta és a képen félig háttal látható Lukin Gábor Amerikában, Vető János Dániában, itthon pedig senki nem vállalkozott arra, hogy a megjelenés méltó feltételeit biztosítva megszervezze a dolgot. Talán majd egyszer mégis.
Víg Mihály már 1980-ban, amikor pár száz embernél több aligha ismerhette a Balatont, arroganciaként is felfogható magabiztossággal énekelte: "Minket nem lehet elfelejteni, felejhetetlenek vagyunk" - és igaza lett.