Új misztika felé. Sebők Zoltán beszélgetése Erdély Miklóssal. 1982

Erdély Miklós: 15 évig írtam úgy, hogy senkinek sem mutattam meg, még a feleségemnek sem. Rengeteg füzetet írtam tele, s végül is átrágtam magam a nyelv minden szféráján. Ezzel, mondjuk úgy, eljutottam a nyelv végére. Tulajdonképpen ekkor éreztem, hogy nekem érdemes nyilvánosságra hozni irodalmi munkásságomat. Ekkor találtam ugyanis ki az úgynevezett kategorikus költészetet, ami nem a nyelv szintjén, hanem kijelentések szintjén nyilvánul meg.

Szipőcs Krisztina: Történetek Erdély Miklósról (1998)

Sebők Zoltán: Egyszer, amikor ott voltam náluk, elkezdtem arról mesélni, hogy mi ott Kanizsán – a bácskai Kanizsán – házat akarunk építeni magunknak. Erre mondta Miklós, hogy gyerekek, én építész vagyok [...] és fölajánlotta, hogy eljön hozzánk Kanizsára, és majd ott él velünk egy hónapig. Azt mondta, erre nagyon nagy szükség van, hogy kitapasztalja a viszonyokat, és majd aszerint tervez ő nekünk egy házat. Ez mérhetetlenül vonzó volt – Erdély Miklóssal lenni egy hónapig, még ha közben tapasztalja is a viszonyainkat –, szóval ez nem egy utolsó dolog, úgyhogy fel is villanyozódtam, hogy jó. A feleségemnek viszont volt annyi lélekjelenléte, hogy megkérdezte: mégis, Miklós, milyen házat terveznél? Figyelj ide, az építészetnek az a lényege, hogy legyenek nagy, tökéletesen fölösleges terek, tehát ez lesz a kiindulópont, mondta. Nekünk természetesen nem volt még a szükséges térhez sem elég pénzünk, erre jön egy építész, aki fölösleges tereket akar tervezni – úgyhogy aztán a feleségem erről lebeszélte Miklóst is, meg engem is. Viszont ez alkalomból mégis nagyon lényeges dolgokat mondott Miklós az építészetről. Így például a hotel előcsarnokával példálózott, ami egy nagy hodály, elvileg kispórolható lenne a szállodából, de ha ez a hodály nincs, akkor nem hotel a hotel. Ez a fölösleges tér teszi a hotelt hotellá. Szerintem ez például egy nagyon lényeges építészeti megfontolás, erre ezóta is érzékeny vagyok, és csak olyan lakásokban érzem jól magam, ahol vannak fölösleges terek. Az abszolút funkcionális tér elviselhetetlen – ez egyébként a lakótelepi lakások csődje.

Ajtony Árpád • Az emberiség és a család • Jegyzet Erdély Miklósról (1998)

Miklós az étteremben kijelentette, hogy az emberiség voltaképpen egy nagy családot képez. Az összegező megállapítások gyakran a szituációtól kapják meg jelentésüket, ez azonban akkor, ott nem volt igazán világos, legalábbis számomra. Természetesen lehet találgatni, hogy mit akart mondani. Hogy mindnyájan összetartozunk, egymásra vagyunk utalva? Hogy az osztálynál, fajnál, csoportnál jóval egyszerűbb kategóriákban kell gondolkodnunk, ha azokról a kapcsokról akarunk beszélni, amelyek a másikkal összekötnek? Hogy ezen a földön közvetlen viszonyba vagyunk olyanokkal, akiknek a társaságát voltaképpen nem volt módunkban választani? A magam részéről utólag arra gondolok, hogy mindenképpen olyan körülmények között szerette volna látni kortársait, ahol azok személyükben szólíthatóak meg. A család látszott erre a legmegfelelőbbnek, függetlenül attól, hogy kastélynak, börtönnek vagy közönséges fogyasztási egységnek tekintjük.

Mindennemű felhasználás a jogtulajdonosok engedélyéhez kötött
© Erdély György <gyo.erdely[]gmail.com> és Erdély Dániel <erdely.daniel[]gmail.com>