Souvenirs for the Future

Galántai 80

A jövő emlékei

in alphabetical order

by countries

ABC-sorrendben

országok szerint

english

Geskó Judit (H)

Érdekes évek voltak ezek a Szépművészeti Múzeumban.
Hogy mikor? Hát a 80-as években

Nyolcvan. Már Galántai 70-edik születésnapja alkalmával elmondtam egy videó interjúban, mennyire meglepett, amikor Gyuri párja, Klaniczay Juli tíz éve jelezte, Gyuri hamarosan betölti a hetvenet. Most már meg sem lepődöm.

Galántaival Erdély Miklós Indigo foglalkozásainak kiállítás megnyitóján ismerkedtem meg. 1981 és 1983 között Miklós egy rajzszakkört tartott a Szépművészeti Múzeumban, akkor már nem volt sehol megrendelése, még a mozaikrakás lehetőségétől is megfosztották. Az igazgatónk, Garas Klára rábólintott a bolondériámra, hogy Maurer Dóra és Erdély Miklós hadd dolgozhasson a múzeum épületében, Böröcz és Révész akciót csináljon. Barátom, Simon Zsuzsa pedig (akinek a Rabinec Galéria működésében segítgettem) Birkás Ákos és Kele Judit akcióit szervezte meg. Maurer Dóra fotószakkört csinált, máig az ő és tanítványai rendezte 16 mm-es film az egyetlen komoly dokumentuma az 1981-ben rendezett orosz avant-garde kiállításnak, ahol először láthatott Kandinszkij és Malevics festményeket a magyarországi múzeumlátogató (és amelynek magángyűjteményekből összegyűjtött grafikai anyaga ma már a SzM gyűjteményében van). Miklós két évig minden pénteken jött az Indigó-csoport tagjaival: egyik héten rajzoltak (Rajz galériások számára, Elrontott rajz, stb.), a következő héten elemezték a rajzokat. Az itt megtanultak képezték később az alapját az általam rendezett Van Gogh Budapesten című kiállításnak (Torz rajz). A két év alatt elkészült indigós rajzokat a múzeum egyik félreeső termében állítottuk ki. Részben fröccsentett műanyag keretekben, részben üveglapok alatt.

Nos, ennek a kiállításnak a megnyitóján ismertem meg Galántai Györgyöt. Több fotót is készítettem róla, Juliról és sógoráról, Klaniczay Gábor történészről. Már a megnyitó alkalmával formátumos beszélgetésbe kezdett Gyuri két kollégájával, Ivan Ladislav Galetával és Erdély Miklóssal. A téma a Sugár János által tervezett fröccsentett műanyag keretek esztétikai mibenléte volt. Ilyen beszélgetések során hamar megértettem, hogy a kurátori pozíciót a maga helyén kell kezelni. Nem volt ez olyan egyértelmű egy klasszikus múzeumban. Szerencsémre dolgozott a múzeumban egy-két non-komformista szakember is, a szakmánk doyenjei.

Az 1987-es Bélyegképek kiállítás ötlete Gyuritól származott. Akkorra ő már hihetetlenül széles ismerősi-, kollegiális-, baráti hálózatot épített ki a világban. A Szépművészeti Múzeum neve is katalizálta a művészek munkáját, így 1984-86 körül szó szerint ömlöttek a tárgyak a Frankel Leó utcai lakásba és a múzeumba. Oly’ sok lap érkezett, hogy Gyurival döntenünk kellett, felrúgjuk-e az alapszabályt és válogatunk. A Mail Art-nak ugyanis volt egy íratlan szabálya, mely szerint egy meghirdetett akcióra beérkezett valamennyi művet kötelező kiállítani. Ám a Toroczkai-Wiegand Ede tervezte csodálatos art-deco kiállítóteremben csak 250 lapnak volt helye. Ez a döntésünk rögtön kapóra jött a katalógusba remek tanulmányt író Perneczky Gézának, aki azt javasolta: - Csináljunk botrányt! Akkoriban egy NYC-i eseményen óriási siker kerekedett ki egy hasonló kreált botrányból. Géza, aki Kölnben élt, nehezen, de megértette, hogy Budapesten egy hasonló botrány durván szembe menne az éppen kezdődő szelíd nyitással a képzőművészeti életben. Kovalovszky Márta és Kovács Péter is a lelkére beszéltek, utóbbi nyitotta meg a kiállítást.

Jó emlékem, Gyuri, az 1987 május 29-én, péntek délben megrendezett homlokzati akciód, amely keretbe foglalta az elvégzett munkát és bennünket résztvevőket, meg Juli rúzsfoltja, pecsétje a jobb arcomon: a barátság bélyege. A Szépművészeti Múzeum és az Artpool ma már egy intézmény.

információk

Geskó Judit (H)

linkek

Szimpozion a 70-es–80-as évek underground művészetéről,
nemzetközi kontextusáról és jelentőségéről, kutatásáról
SEGÉLYKONCEPT – fesztivál az underground művészet dokumentumainak megőrzéséért
2005. október 1., GÖDÖR KLUB, Budapest

Galántai 70BÉLYEGKÉPEKMűvészbélyegekINDIGOGeskó Judit

[Klaniczay Gábor] [Geskó Judit]

Geskó Judit: "...nem történhet meg, hogy azért, mert egy olyan világ alakult ki, amelyben a pénz diktál, most már akkor a feje tetejére álljon egy harminc év alatt felépített, tudományos mércével nagyon jól mérhető archívum. Egyébként az archívumoknak világos, hogy két típusa van. Vannak olyan archívumok vagy archívumegységek, amelyekbe utólag, sziszifuszi, apró munkával vonják be a dokumentumokat, és vannak kivételes kegyelmi állapotok, amikor folyamatosan mint egy hógolyó görög az elszántság – ebben az esetben a Gyurka és a Juli elszántsága –, és ez magához tapaszt mindent. Ezt szétverni tényleg iszonyatos nagy bűn volna."

Souvenirs for the Future

Galántai 80

A jövő emlékei

in alphabetical order

by countries

ABC-sorrendben

országok szerint