A HARMADIK TÍPUSÚ* EMLÉK – A KAPCSOLAT
Ha a szervek nem tűrik, hogy a másik
kamillával permetezze az evezőlapátokat
emlékül, akkor nincs emlék. Jelenlét van.
ALTORJAI SÁNDOR és ERDÉLY MIKLÓS
Emlékek, emlékezők, néhány dokumentum és beszélgetés arról, hogy milyenek
az egymásra hatni tudó emberek.
REJTETT PARAMÉTEREK
(az újrafelhasználás és a hozzájárulás)*
Altorjai Sándor: Süllyedjek felfelé /Integetős kép/, 1967
A kép fő motívuma, az „igazi” zakóból kinyúló, csillogó plasztikus kézzel integető Erdély Miklós portré, egy közösen forgatott filmből származik.
Altorjai Sándor: Szextett, 1970-71
A kép címe Erdély Miklós „Szextett” című hangjátékából származik.
Erdély Miklós: Jegyzetlapok egy soha el nem készülő gyagyaista kiáltványból / Altorjai Sándor kiállításának megnyitása/ 1971
Altorjai Sándor: Sugármeghajtású koporsó kék leopárddal színes rongy képében /Karácsonyra családomnak Munkácsy Mihály ihletése alapján/, 1979. (egy rejtett hangszóróból Altorjai Sándor hangja szavalja Erdély Miklós „Rejtett paraméterek” c. versét)
Erdély Miklós: Nem sikerült /Altorjai Sándor emlékvers/ 1984
Galántai György: Aleatorikus demontázs vagy kép-installáció?
(újrafelhasználás és hozzájárulás)
Az „Aleatorikus demontázs” kifejezés többször előfordul Altorjai Sándor utolsó(1979) képcímeiben, e kifejezés értelmezéséhez szeretnék pár gondolattal hozzájárulni az alábbiakban. […]
Az aleatorikus zenei lejegyzés az előadásmódot az előadóművész rögtönzéseire bízza. A montázzsal szemben, ami szerelést, felszerelést, összeszerelést jelent, a demontázs jelentése: szétszed, szétszerel, leszerel. Az „aleatorikus demontázs” cím szerint tehát a kép nem más, mint a szétszerelés lejegyzése rögtönzésre. Mivel a szétszerelés művelete nem a létrehozásra vonatkozik, azt kell godolnom, hogy az aleatorikus demontázs olyan gondolkodásmódot (vagy világképet) jelent, amely az installáció (= felszerelés, berendezés) elvét használja. Miért? Mert az installáció az az egyetlen „műforma” (létezési mód, médium?) amelynél nincs meghatározott (rögzített) idő, és nincs befejezett mű, csak a művész élete fejeződik be. Különös, hogy Altorjainál a végeredmény mindig kép-formát ölt, nevezhetjük ezért képeit kép-installációknak is. […]
Ugyanezt mondhatjuk Erdély Miklós „szöveg-kép-installációjá”-ról az „Önösszeszerelő költészet”-ről (fotódokumentumok arról, hogy valami vele kapcsolatosat észrevett és úgy hagyta). A demontázs tudattalan művelet, az aleatorikus lejegyzés, az észrevétel tudatalatti, és csak az „úgyhagyás” (a kép) tudatos. Az „aleatorikus demontázs” világkép konstrukció, csomópont, rejtett paraméter, Altorjai és Erdély barátságának egyféle magyarázata. […]
Altorjai Sándor élete utolsó (46.) évében majdnem minden korábbi munkáját új munkákká „szerelte” össze, ezekben az 1979-es „kép-installációk”-ban szabadította meg magát az idő (a valószínű) minden kötöttségétől. Elegánsan rendezte meg kényszerű távozását, mint a legnagyobbak (pl. Ray Johnson). A befejezett élet nyitott remekművei csekély ismertségük és feldolgozatlanságuk ellenére is működőképesek maradtak. […]
A saját művek megsemmisítése újrafelhasználás által, a régebbi munkák beépítése az újakba, a múltból nézve egy olyan magatartásból származik, amely csak a szellemi értéket tartja tiszteletben. […]
Ebben a kontextusban az egyén (művész) nem „szerző” hanem permutáló. […]
1976-ban, […] a „Bocsánatot kérek!” című munkáját betiltották. A kép cimét válaszként Altorjai „Festmény vakoknak./Bocsánatot kérek!/”-re változtatta. Ebből az esetből is kiderül, hogy az újítás, nem a képen történik, hanem a kontextusban. Altorjainál a kép nem független könyezetétől, nem változatlan, hanem a kép egyfajta kommunikáció, diskurzus. Ebben a kontextusban a művészet csak eszköz, az etika, a magatartás kifejezése válik fontosabbá. Nem véletlen az sem, hogy barátja, Erdély Miklós 1981-ben az „Optimista előadás”-ban „A poszt-neoavantgard magatartás jellemzői” címmel kiáltványszerüen megfogalmazza, hogy mit kell tenni. […]
ui.: „Azt mindig is tudtam, hogy az (ostobaságnak) elvetemült butaságnak és züllött agyalágyultságnak ebben a hajszájában sikert aratni csak megalázó lehet, amitől az ember csak becstelenebb és ostobább (...)” A.S.
Balkon, 1998/10, 28-29 o. [<>]